Értékelés: Pokoli futam (Vehicle 19)

Egy szabadlábra helyezett férfi (Paul Walker) Dél-Afrikába utazik, hogy helyre hozza életét és visszaszerezze szerelmét. Nem is sejti, hogy a kölcsönzőben felvett kocsi a korrupt rendőrfőnök elsőszámú célpontjává teszi őt. A helyzetet bonyolítja a csomagtartóban megkötözött nő, akinek szerepe nem világos a kezdetben. Az egész város a nyomában, de a legfőbb csatát önmagával kell megvívnia.

Mukunda Michael Dewil író-rendező nem sokat gondolkodhatott ezen a filmen, merthogy egymás után bukkannak elő az újabbnál újabb hibák. Arról már nem is beszélve, hogy Paul Walkert eladni öt Halálos iramban után vezetés közben túlzó módon sokat bambáskodó vezetőként, elég necces. Mindenesetre hiteltelen, amit műveltek a karakterével. A szembe sávos téma is az elején… csak megvolt neki fejben, hogyha a jobb oldalon ül az autóban, akkor adja magát, hogy a megszokotthoz képest az ellenkező sávot kellene használni. Egy dolgot rühellek, az pedig nem más, mint amikor hülyének nézik a nézőt.

Nagyon majmolás szaga van a Pokoli futamnak, és természetesen a magyar címmel köszönőviszonyban sincs a történet. Amikor a projekt legelőször hallatott magáról, egész jónak ígérkezett, így vártam is, főleg, hogy Walkeren kívül a többi név viszonylag ismeretlen, amivel megint csak lehetett volna valamihez kezdeni. Na, nem úgy, ahogyan megvalósították. A képei legalább szépek, a zenéjével pedig próbálják még inkább művészfilmesre venni a figurát, és ha ezzel a Drive megközelítés volt a cél, akkor az ciki, de minimum gáz. Márpedig másra nem igazán tudok gondolni. Továbbmenve ezen a vonalon, nem értem, hogyha befut egy film, miért ihlet meg egy rakat másik hollywoodit, akik közül néhánynak sikerül is eljutnia a kameráig. Ugyanis, ha ezzel az ötlettel várnak pár évet, máris nincs ilyen szaga a dolognak. Egyszerűen manapság, ebben a feldolgozásokkal teli világban nem kellenek replikák. A Drive pedig nem cél. Az egy film, és punktum.

Paul Walker nem rossz, de mint feljebb írtam, tőle ezt így öt Halálos iramban-film után nem nyalom be. Megnézhetjük, hogy milyen a dühkezelési problémákkal küszködő Walker, aki kissé eltúlozza a helyzet súlyosságát, bár a múltjára nem egészen derül fény, tehát még akár létezhet is értelmes magyarázat erre. De nem is igazán fontos, nem ezen múlott. Naima McLean talán még érdemel pár szót, ugyanakkor mivel a forgatókönyv megöli az egészet, így neki sem maradt sok esélye, hogy bizonyítson.

Nem voltak túl nagy elvárásaim, mindössze egy közepes filmet kellett volna letenniük az asztalra, ami helyett egy rakat szerencsétlenkedéssel fűszerezett valamit kaptunk, amiért még pénzt is kérnek. Tévében inkább reálisabb lett volna ezzel nyomulni, mert ott még csak-csak elnézi az ember a különféle logikai buktatókat, butaságokat. A végére rittyentettek valamit, hogy ne legyen annyira üres, de akárhogyan is nézzük, nem más, mint egy b film egy A listás szépfiúval az élen… Halálos iramban 6, jöhetsz! Ez pedig így egy gyenge 3/10, és elpocsékolt másfél óra az életemből.

Értékelés: Gyilkos Joe (Killer Joe)

Chrisre, a huszonkét éves drogdílerre rájár a rúd. Ám a dolgok rosszról még rosszabbra fordulnak, mikor alkalmazza a bájgúnár bérgyilkost, Gyilkos Joe-t, hogy ölje meg anyját annak ötvenezer dolláros életbiztosításáért. Mivel egy centje sincs, Chris belemegy, hogy felajánlja a húgát, Dottie-t szexuális fedezetként Joe szolgáltatásaiért cserébe, míg hozzá nem jut a biztosítási pénzhez. Már amennyiben az valaha be is folyik.

Gyilkos, és piszkosul beteg 102 perc. Tavalyelőtt irigy voltam a Velencei és a Torontói Film Fesztiválra látogató közönségre, hogy láthatta a Gyilkos Joe-t, de így, hogy tegnap sikerült megnéznem, már közel sem vagyok annyira lelkes, irigy meg pláne! William Friedkin tett már le ezt-azt korábban Hollywood nagy körasztalára, de jelen esetben valamit elég keményen benézhetett. Első kérdésként az fogalmazódott meg bennem, hogy "ezt meg vajon honnan a fészkes fenéből szalasztották?".

Manapság elég sok alkotást építenek az erőszakra, azon belül is főleg a 'családon' belülire, és páromnak ebben baromi igaza van, hogy állati unalmas, hogy minden ezzel van tele. Értem én, hogy az amcsik eleve egy fura népség, és hogy eszik az ilyen beteg cuccokat is, de szépen kifejezve, a színészi teljesítményen kívül nem sok érték rejlik ebben a thrillerben. Egy fesztiválos filmtől senki nem pörgős cselekményvezetést vár, de hogy itt konkrétan nem történik semmi, csak a vihar kavarog biliben, és mindenki ül a babérjain. Egy golyó mindenre megoldás lett volna, és akkor talán nem kellett volna eltűrniük a karaktereknek ennyi megaláztatást, alárendelést.

Még bele sem mentem, de Tracy Letts színdarabja adja az alapokat, aki megpróbált írni valamit, amit forgatókönyvként használtak fel a készítők, de hogy ebből mekkora fejetlenség kerekedett ki. Hogy nem kaptam meg a komolyabb hangvitelt, egy dolog, de hogy a film percről percre hullott darabjaira, az már elég csúnya. Ráadásként jön még emellé, hogy ésszerűtlen, logikátlan lépéseket tesznek a főszereplők. Mintha be lennének szívva, és nem tudnák, hogy mit csinálnak valójában. Számomra ez így kevés volt, illetve sok, mert van még várólistán más is, amitől Joe gyilkosan elvette a lehetőséget.

Akad pozitívum a szereplőkön kívül is, akikre máris kitérek. A film közepe tájékán az egyik jelenet szépen elkapott, akkor kötötte elsőként bármi is a figyelmemet, és ekkor minden bizalmamat belevetettem, hogy hátha most már végre magukra találnak. De nem. Tízperc tévút volt. Véletlenek rövid sorozata.

Amíg el nem értünk a végéhez, eredetileg azt akartam írni, hogy Matthew McConaughey végre próbál komolyabb szerepekben is érvényesülni, nem csak holmi agysejtromboló vígjátékokban. Hát, színészileg hibátlan, ez tény, viszont egy bizonyos szinten megutáltatta magát. Próbálok majd elvonatkoztatni a jövőben ettől a szerepétől. Minden szereplő odatette magát rajta kívül is, értve ezt a brutálisan beteg karaktereken felül a meztelenkedős jelenetekre, és sajnos, amivel a kábeles sorozatok manapság tarolnak, itt is ezeket szorgalmazták. Kissé unalmas már, hogy filmes frontra is van átszivárgás, és egyes részeket alapból szexuális töltettel pumpáltak tele, értve ezalatt azt, hogy Joe-ék földjén szemmel láthatóan nem divat a melltartó viselése. Rossz, hogy ilyen módon próbálták megvenni maguknak a nézőt!

Juno Temple nem semmi szerepet vállalt be, és színészi játéka előtt le a kalappal. Gina Gershon lényegében ugyanazt tolja, csak két generációval idősebb, ezáltal McConaugheyhez inkább neki kellett volna több közének lenni, de ez már mellékes. Emile Hirsch gyógyszere is elég rendesen elgurult, és szintén szépen játszott.

Thomas Haden Church a vége felé lényegében le is reagálja a filmet, és baromira haragszom a rendezőre a befejezés miatt is. Eleve romokban hever a film, és még a végét is a nézőre bízza - méghozzá funkciómentesen. Megbocsáthatatlan bűn, ami a halvány négyest lehúzta végül 3/10-re, amiért viszont egyértelműen a színészek dolgoztak meg.

Értékelés: Sötét hullám (Dark Tide)

Kate-nél (Halle Berry) senki sem ért jobban a cápákhoz, ám amióta egy vezetése alatt álló búvár a tengeri ragadozók támadásának áldozata lett, teljesen elhanyagolta az üzletet. Az egykor rettenthetetlen nőt, akiről azt beszélték, hogy szinte ért a cápák nyelvén, kísérti a támadás emléke, és képtelen visszatérni a vízbe. A számlái egyre csak gyűlnek, a bank pedig már le akarja foglalni a hajóját, amikor volt barátja, Jeff (Olivier Martinez) kecsegtető ajánlattal áll elő: merüljön le egy izgalomra vágyó milliomos üzletemberrel a cápák közé - méghozzá ketrec nélkül. A kételyeivel és félelemmel viaskodó Kate elfogadja az ajánlatot, és elindul a világ legveszedelmesebb ragadozóinak vadászterületére: a Cápa sétányra.

John Stockwell elfelejtett rendezi, vagy mi a fene történt? Láttam már tőle ettől sokkal fogyaszthatóbb és kategóriájában izgalmasabb filmet is. Pedig az a nagy helyzet, hogy szeretem, amikor a tengerpart közelében, esetleg a vízben/vízen játszódik a történet, viszont ez távol áll a jótól. A 2006-os Turistas pedig eléggé feküdt már az első előzetese óta, viszont ez köszönőviszonyban sincs vele, mert ott jól működött a horror-faktor.

Egy ilyen thrillertől alapelvárás lenne, hogy okozzon némi sokkot, aggódást, ehhez képest kapjuk a szokásos klisés történetet, amit még tovább gyaláznak klisés mozzanatokkal, sőt még a színészek sem emelkednek felül ezen a klisépartin. Valahogy nem igazán éreztem félelmet már az első vízben játszódó jelenetnél sem, pedig a cápák ott sündörögtek körülöttük és a baj is megtörtént, de nekem mégis irtó kevésnek bizonyult.

Halle Berry elég vonzó pontja volt már az első forgatási képek óta, és most nem mint eyecandyre gondolok, hanem arra, hogy olyan kevés szerepet vállal mostanság. Sajnos azt kell mondanom, hogy ezt a szerződését sem kellett volna aláírnia, mert hogy a karrierjére nem építő jelleggel fog hatni, az is biztos. Nem volt vele bajom igazából, csak annyira gyenge az egész film, hogy ezzel csak magának tesz keresztbe. Olivier Martinez vállalta magára a férfi főszerepet, de a kínlódásuk, amit levágnak Berryvel, kész voltam tőle, illetve egész pontosan attól, hogy nem lát a saját szemétől, pedig a csaj világos jeleket adott. Vagy az lett volna a céljuk Martinez karakterével, hogy a tipikusnál is klisésebben fessen? Hát ez sikerült. Kicsit sokan használom a klisé szót, ami nem véletlen.

A víz alatti felvételek jók lennének, és gyönyörű helyszínekre jutunk el, csak a sötétebb részekkel totálisan hazavágják, amit eddig felépítettek. Nem azt mondom, hogy teljesen használhatatlan képsorokkal jönnek, mert igenis látszik, hogy mennyi melót fektettek bele ezek rögzítése során. Gyengeségre vall továbbá, hogy nem egyszer azzal múlatják az időt, hogy mutatják a hajót a vízen, és ez annyira fölösleges építőelem, hogy szinte nem is megy a szavakba öntése.

Régen láttam ennyire érdektelen és töménytelen kínlódást okozó filmet, úgyhogy nem is nagyon húznám tovább a sorait és kiegyezek vele egy 3/10-ben. A végére egyébként kicsit összeszedte magát, de értékelendő fejlődést sajnos nem tudott felmutatni, viszont a zenéje állati jó, hiába Pandora feelingű!

3,2,1...Frankie Go Boom poszter és trailerek

A Variance Films megdobott minket a 3,2,1...Frankie Go Boom című furcsa vígjáték első poszterével, a tovább mögött pedig a teaser előzetesen kívül a teljes hosszúságú is kattintható. Jordan Roberts rendezte a filmet olyan sorozatszínészekkel a főszerepben, mint Charlie Hunnam, vagy Ron Perlman, de továbbá jelen lesz még Chris O'Dowd, Whitney Cummings, Lizzy Caplan vagy Chris Noth is.

Értékelés: Blitz

Tom Brant (Jason Statham), a kőkemény londoni detektív nem bánik kesztyűs kézzel a bűnözőkkel. Brutális módszereivel nem csupán a sajtót, de a kollégáit is maga ellen fordítja. Ám amikor feltűnik egy könyörtelen gyilkos, aki egymás után vadássza le a város rendőreit, Brantnél megfelelőbb ember aligha akadhat arra, hogy kézre kerítse. Könyörtelen hajsza veszi kezdetét London utcáin ebben a vérgőzös akció-thrillerben, melyben Statham mellett olyan sztárok tűnnek fel, mint Paddy Considine, David Morrisey, Aidan Gillen és Luke Evans.

Ó, jaj! Körülbelül hasonló gondolatok ténferegtek a fejemben, miután végre eltelt az a nyavalyás 90 perc környéki játékidő. Komolyan mondom, ha nem láttatok fölösleges filmet mostanában, a Blitz-et próbáljátok be. Nálam több helyen kiverte a biztosítékot, szóval sok jót nem fogok tudni róla vésni. Mondanám, hogy végre egy komoly film, amiben Jason Statham a főszereplő, és nem megy rá ész nélkül a rosszfiú nyakára, de ez is csak akkor lenne igaz, ha leszámítanánk az első és utolsó jelenetet. Azért azt még nem árt tudni, hogy ha eddig nem hangoztattam volna elégszer, hogy nekem az angol filmek nagytöbbsége nem igazán fekszik, így ezzel a részével nálam megölték a hangulatot, de születhetett volna elfogadhatóbb végeredmény.

Ha mindez nem lenne elég, engem ezzel a nyomasztó hangulatú agyonnyújtott, nagyon angol, nagyon nyomozós főszállal nagyjából kikergettek a világból. Annyira unatkoztam, hogy kb. hárompercenként nézegettem az órámat.

Jason Stathamen kívül mindenki kisebb kaliberű, ismeretlen jellegű színész, amivel nem is lenne baj, hiszen van, hogy ebben rejlik egy-egy film zsenialitása. Például Statham karakterének társát alakító Paddy Considine kimondottan kellemes meglepetés, ugyanakkor Statham ezúttal csalódás. Valahogy nehéz elképzelni róla, hogy most a rendőrök oldaláról írtja a rosszfiúkat, úgy hogy folyamatosan pórázon próbálják tartani. Aidan Gillen alakítja a rosszfiút, egy idegbeteg, zakkant angol bohócot, aki próbálkozott, illetve próbált flepnis lenni, és tökre olyan érzés fogott el, mintha Jokert (TDK) akarta volna utánozni, csak épp nem volt tudás a játéka mögött. Olyan üres, komolytalan, és már-már röhejes volt néha, hogy nem tudtam, most sírjak vagy nevessek.

Számomra ez a nézhetetlen kategória, mégis kitartottam a végéig, hátha lesz valami, de a tötymörgős stíluson nem igazán változtattak, és lehet, hogy egyedül leszek ezzel, de nálam a 3/10-es, "soha többet elém ne kerüljön kategória" lett végül. Angolfilm kedvelők talán előnyben. Bár még azt hozzácsapom itt a végéhez, hogy akár működhetett is volna, csak nem ilyen forgatókönyvvel és rendezéssel.

Értékelés: Az ördög benned lakozik (The Devil Inside)

1989-ben az ügyeletes központba segélyhívás érkezik Maria Rossitól, aki megvallja, hogy brutálisan meggyilkolt három embert. 20 évvel később a lánya, Isabella szeretné kideríteni az igazságot azzal kapcsolatban, hogy mi is történt azon a bizonyos végzetes éjszakán. Elutazik Olaszországba, a Centrino kórházba, amely egy elmegyógyintézet bűnözők számára. Itt tartják elzárva az édesanyját, hogy kiderítsék róla vajon őrült, vagy démonok szállták meg. Amikor Isabella maga mellé vesz két ifjú ördögűzőt, hogy anyját a tudományt és a vallást ötvöző, nem szokványos módszerekkel meggyógyítsák, szemtől szemben találják magukat a gonosszal négy erős démon képében, akik megszállták Mariát.

Igazából magam sem értem, hiszen Az utolsó ördögűzéssel is szenvedtem, de ennek ellenére Az ördög benned lakozik elérte előzetesével, hogy fejem adjam rá. Hát, ami azt illeti elég nagy hiba volt, és komolyan gőzöm sincs, hogy akik dicsérték William Brent Bell rendezését, mit láthattak benne. Merthogy a film totál szét van csúszva, néha teljesen olyan érzésem van, mintha több különálló témát próbálnának letolni egyként. Egyetlen dolog viszont szó-szó hibátlanul működik, méghozzá a parafaktor, de ez vajmi kevés, mert kvázi minden más keresztbe tesz annak, hogy nézhető és élvezetes legyen ez az áldokumentalista alkotás.

A történet lényegében lerágott csont, itt a megvalósítással lehetett volna tarolni, ami elvileg még jó is lenne, csak közben annyira sokszor nézegettem az órámat és alig vártam a végét. Mondom hátha lángra kap egy kicsit valahol. Vártam vele egy ideje, hogy hátha beérik, de a hetek sem szépítették meg a filmet.

Fernanda Andrade, Simon Quarterman és Evan Helmuth elevenítik meg a főbb szereplőket, és számomra ugyan mindannyian ismeretlenek, viszont legalább senki nem lógott ki a sorból. Normálisabban Bonnie Morgan tudott talán kibontakozni, a többiek közül néhányuknak nem is nagyon volt esélyük. A fő baj pedig, hogy annyira dögunalmas ez a bő 80 perc, hogy tehetség kell egy ilyen érzetkeltéséhez is…

Kimondom kerekperec, hogy utálom az ilyen vallási témájú filmeket, de tényleg megvettek valamennyire maguknak az előzetessel, és mivel filmet nem hagyok félbe, letoltam végig - na meg a remény is élt egy darabig. Véleményem szerint kezd unalmassá válni a kézikamerás filmes műfaj, mert ilyenekkel totálisan szétcseszik, és lassan már odáig fajul a helyzet, hogy nem meglepetés, amikor bejelentenek egy ilyen filmet. Egyszerűen kizsigerelik a témát, és ez nagyon nem jó, mert alapjában véve van benne fantázia, csak épp meg kéne válogatni, mely filmeknél alkalmazzák. Pontokban valahol ugyanoda helyezném el, mint fent említett sanyarú sorsú társát, éri a 3/10-es osztályzatot szódával.

Értékelés: Footloose - 2011

Készülj, mert elszabadul a tánc! A bostoni fú, Ren MacCormack (Kenny Wormald) egy déli kisvárosban találja magát, ahol jelentős adag kulturális sokk éri. Egy tragikus balesetet követően Shaw Moore (Dennis Quaid) betiltja a túl hangos zenét és a táncot. A tiszteletes rosszallása ellenére Ren beleszeret a lányába (Julianne Hough), kézbe veszi a dolgokat és újra felpezsdíti a város vérkeringését. A nézők és a kritikusok egyöntetűen állítják, hogy ettől a filmtől „azonnal felpattansz a székedből és táncra perdülsz!”

Mit várhat az ember egy zenés filmtől? Talán nem vagyok nagyravágyó, mindössze annyit szerettem volna, ha néhány jól felépített táncos jelenetet elém tolnak, ahol érezhető a forró hangulat, remek mozdulatok követik egymást és hasonlók. Hát, ilyeneket senki ne várjon, mert itt nem erről van szó, hanem csak egy kisvárosi életet bemutató átlagos filmről, amely nem vágyik nagyra, nem hoz semmi újat, viszont azt "jól" csinálja. Az egész történet teljesen hétköznapi nulla csavarral. Nem ismerem az eredeti változatot, de ezt így aligha volt értelme feldolgozni. Craig Brewer nem először rendezett, kicsit viszont elveszettnek éreztem, mondjuk a forgatókönyv sem egy matyó hímzés.

Kenny Wormaldtól csodára ne számítson senki, de a rá kiszabott figurát jól alakítja, viszont néhány jobb táncmozdulaton kívül semmi extrát nem nyújt a srác. Valamennyire kételkedtem benne, és megfordult a gondolat a fejemben, hogy vajon saját magának elhiszi, akit alakít? A végén mikor előáll a klisés beszédével, ott teljesen kész lettem, és a legcsúnyább, hogy a város oktondi lakossága simán beveszi hülye dumáját. Julianne Hough szép, szép, de semmi különleges nincs benne, ráadásul szemeinek köszönhetően néha felvetődik a kérdés, hogy vajon e világról származik-e. Csak egy kavarós kisvárosi luvnya, viszont legalább ezzel a szintén klisés szereppel elbír. Dennis Quaiddel pedig az van, hogy állatira unom, hogy minden x-edik filmben a képét kell néznem. Komolyan olyan, mint valami rossz járvány, fűt-fát elvállal, és most félre ne értsetek, nem, mint színész van vele bajom, hanem ellenszenves a csóka.

Nem is tudom, akarok-e még róla, vagy, hogy egyáltalán van-e értelme tovább húzni a sorokat. Ez számomra bazi nagy csalódás, nem is tudom, utoljára mikor néztem be ennyire filmet. Részemről 3/10, és belevittem minden jóindulatomat, valamint próbáltam olyan szemmel nézni, mintha egy sima TV-film előtt ülnék, de így sem válik emlékezetessé. Ezek után nem mertem remélni semmit, mindössze egy végső hajrát, egy nagy mutatványt, de inkább ezt is hagyjuk, majd meglátjátok, már ha ezek után még kíváncsiak vagytok rá. Tényleg nem akartam senkit lebeszélni róla, de helyenként annyira rossz, hogy vallatni lehetne vele. Könyörgöm, 2011-ben hogy lehet egy ilyen filmmel előállni? Mondjuk a kasszáknál meglepő módon jól szuperált, és akkor még nem jöttem azzal, hogy mi a fenének a szűk kétórás játékidő, de már nem is jövök, watevör tényleg. A Dirty Dancinggel való hasonlítgatást meg érdemes elfelejteni. Barátnőm szerint vihar a biliben, és mennyire igaza van.

Értékelés: Survival of the Dead

Egy szigeten Észak-Amerika partjainál, minden helyi lakos megfertőződik, és zombivá változik, közben reménykednek a gyógyulásban, és hogy visszatérhetnek hajdani emberi állapotukhoz.

George A. Romero legutóbb a Holtak naplója-t (Diary of the Dead) szállította nekünk, amit még nem láttam, viszont ezek után kérdésessé válik, hogy benevezek-e rá. Amit tudni kell, hogy Romerónak alapjában véve nagyon fekszik a zombis filmkészítés, hiszen nézzük csak meg az 1985-ben napvilágot látott A holtak napja (Day of the Dead) című kultfilmjét, melyet ő rendezett, és azóta sokak kedvencévé vált. A Survival of the Deadnek a történetét mondhatjuk átlagosnak, hiszen semmi extra, mint ahogy a legtöbb élőhalottas filmeknél már megszoktuk, viszont nekem még mindig a Holtak hajnala (Dawn of the Dead) fekszik a legjobban, melynek forgatókönyvébe besegített.

Az mindenképpen értékelendő, hogy nem sokat pöcsöltek, és már rögtön az elején belecsapnak a lecsóba, viszont úgy ahogy van, egyre csak lassul a tempó. Találni benne jó megvalósításokat, és ötleteket, amikkel nem is volt gond, viszont elég sok kameramozdulaton látszik, hogy mennyire B-film. A szereplőkkel minden oké, hiszen egy-kettőt leszámítva nem igazán volt senkinek nagy feladata. A vége felé elég sok az időpocsékolás - mondom én - és a poén, hogy csak 80 perc körülire rúg a játékideje, ettől meg hová legyen rövidebb? Na, ez is egy újabb cink a filmnek. A végkifejletről meg mit mondjak? Vicces? Mert az volt.

Úgy látom, mostanában haldokló félben van a zombis-film kategória, és ez csak tovább rontja ezt a helyzetet. Egy-két cool megvalósítást leszámítva, ez így lényegében egy nagy semmi lett. Nem is tudom adjak-e rá pontot, de ha adnék, akkor 3/10 lenne. Jóindulattal.

Értékelés: 30 perc vagy annyi se (30 Minutes or Less)

Nick (Jesse Eisenberg) a kisvárosi pizzafutár hétköznapi száguldásokkal teli élete két önjelölt gengszter (Danny McBride és Nick Swardson) nagyszabású tervének köszönhetően váratlan fordulatot vesz. Az elfuserált duó elrabolja és egy derekára lakatolt pokolgép segítségével bankrablásra kényszerít Nicket. A lehetetlen feladat sikeres végrehajtásához Nick egykori legjobb barátjához, Chethez (Aziz Ansari) fordul segítségért. A két barát próbál bankot rabolni, és közben rendőrökkel, bérgyilkosokkal meg lángszórókkal gyűlik meg a baja, de mindennek a tetejébe egymás őrült szövegét is el kell viselniük.

Eléggé várós vígjáték volt ez nálam, és hőbörögtem is, amikor elmaradt a hazai mozipremier, de most ezért kimondottan hálás vagyok, hogy itthon a tv képernyő előtt ért a csalódás. Az a helyzet, hogy Ruben Fleischer eléggé odatette magát a Zombielanddel, ami egy újranézés alkalmával még jobban bejött, de a 30 perc vagy annyi se kőkemény csalódás számomra. Az előzeteseknek nem szoktam hinni, de azért valamennyire sikerül valóságos képet vetíteniük vele, most viszont ez sem jött össze. Valahogy más jellegű humort vártam tőle, és nem ezt a faszakodós agyzsibbasztó baromságot. Kezdem ott, hogy a történetben lett volna potenciál, de sajnos egy nagy banánhéjon megcsúszott az egész. A rendezés valamennyire összeszedett volt, ugyanakkor mivel nem jött be ez az egész tálalás, így nekem még ez a nyolcvan egynéhány perc is baromi hosszúnak tűnt, és többször befigyelt a facepalm is.

Maga a sztori kicsit butácska, de mint írtam, lett volna benne lehetőség, viszont nem éltek vele. Film vagy sem, a bankrablás az úgy vicc, ahogy van. Eleve a kivitelezés, bár ezzel még nincs is bajom, hiszen egy témában nem jártas egyén pontosan így cselekedne, ahogy a filmben Jesse karaktere, viszont az, hogy így megúszták az egészet, miután még a városban is okoztak némi kárt, na az már übergáz. Erre mondom én azt, hogy ilyen a mesében sincs, nemhogy a filmekben. No mindegy is, lapozzunk.

Jesse Eisenberg és Aziz Ansari teljesen korrekt páros alkottak, és csak miattuk ültem végig a filmet. Eisenberg még mindig haláli dumákat engedett el még halálosabb stílusban, úgyhogy őt aztán tényleg csippantottam, Ansari pedig követte őt a maga módján, a maga színészi szintjén. Danny McBride és Nick Swardson egy-egy lúzert játszottak, és McBride-ot én valószínűleg soha nem fogom elismerni, mint színészt, mert mindig ugyanazt a gusztustalan beszédű, ki ha én nem felfújt hólyagot játssza, és ez nálam baromi kevés. Szinte mintha csak önmagát adná, vagy nem is tudom. Swardsont már meg sem említem, mert csak még rosszabbakat írnék.

Nem sok használható momentuma van a filmnek, és most néhány jó poénra gondolok, meg mondjuk pár akciójelenet is feküdt azért valamennyire, de az erős 3/10-től többet nem nagyon bírok rá adni.

Értékelés: Az utolsó ördögűzés (The Last Exorcism)

Amikor Cotton Marcus atya megérkezik Louis Sweetzer louisianai birtokára, csak egy újabb szokványos „ördögűzésre” számít valami zavart elméjű vallási fanatikuson. Csakhogy a mélyen hívő Sweetzer utolsó kétségbeesésében hívta a prédikátort, mert biztos benne, hogy tizenéves lányát, Nellt valóban megszállta a démon. Marcus atyát egyre jobban gyötri a lelkiismeret, amiért az évek során emberek sokaságát forgatta ki a pénzéből, ezért úgy dönt: egy stábbal vallomásos dokumentumfilmet forgat utolsó ördögűzéséről. A farmon azonban a gonosz olyan tombolása fogadja, amelyre semmi sem készíthette fel, és amely alapjaiban forgat fel mindent, amiben hitt. Nincs hát más választása: meg kell mentenie Nellt – és önmagukat –, mielőtt túl késő lenne.

Anyám, ez a film… Eli Roth producerkedése ide vagy oda, tavalyelőtt nyáron nagyobb hype-ot kapott ez is, mint kellett volna. Azt tudni kell, hogy tűkön ülve vártam, hogy végre megjelenjen nálunk is DVD-n, erre megnézem, és egy nagy 'menjetek a picsába' az egész. Rég koppantam ekkorát. Lett volna benne potenciál, csak sajnos egyszerűen nem érdekfeszítő, de még csak érdekes sem. Nagyjából úgy képzeljük el, mintha egy házi videót néznék, ami marha hosszúnak tűnik, és általában csak a rajta szereplőknek, esetleg családtagoknak lehet izgalmas. Ez sajnos mindvégig igaz a filmre, az utolsó két-három jelenetet leszámítva, de akkor már nincs mit menteni.

Az 'egy kamerával követjük az eseményeket' megoldás miatt nem jövök itt a Cloverfielddel, mert egyrészt fölösleges, másrészt baromi igazságtalan lenne a kettőt egy lapon említeni, mivel még a nem túl eseménydús Paranormal Activity is lazán kenterbe veri. Pedig manapság azért van ebben a megoldásban fantázia, de ha nem megfelelő a kivitelezés, akkor ilyen a végeredmény.

Tény és való, hogy az effajta vallásos filmek számomra általában inkább traktálók, mint szórakoztatók, de mindettől elvonatkoztatva egy nagydarab sz*r született, nemhogy ördögűzés, és még a címéhez sem méltó.

Azért akadtak jobb pillanatok, például teljesen korrektül játszott a kiscsajt alakító Ashley Bell, ami értékelendő, majd meglátjátok, és végül Patrick Fabiannal sincs nagy gond, csak nagyon sokáig nem tudtam neki elhinni, hogy ő ezt komolyan csinálja, bár a végére ő is gatyába rázódik, de addigra már rég átvette a hatalmat a sötétség, és már nem francot sem ér vele.

Rég kellett ennyire leoltanom egy filmet, de tényleg marha nagy csalódás sok tekintetben, viszont 'kell' ilyen is. Ez így 3/10 lett, de az erősebb fajta. Már ha létezik ebben a kategóriában erős.

• IMDb
• Trailer:

Értékelés: Maci Laci (Yogi Bear)

Sokféle medve van a világon, kicsi és nagy, jeges és barna, erdei és városi… de a világtörténelem leghíresebb, legviccesebb, legéhesebb medvéje egészen biztosan Maci Laci, aki hű barátja és tanítványa, Bubu társaságában fosztogatja a Jellystone Parkban piknikezők élelmiszeres kosárkáit. De az élet nem csupa lépesméz: a nemzeti parkba egyre kevesebb látogató érkezik, és ezért a pénzéhes polgármester úgy dönt, hogy eladja a területet. Ezzel nemcsak az ott kirándulók örömét rontaná el, hanem a medvéket is hajléktalanná tenné. Maci Laci még sosem volt ekkora bajban. Be kell bizonyítania, hogy eszesebb, mint egy átlagos medve, és még régi ellenségével, a vadőrrel is szövetséget kénytelen kötni, hogy megvédje otthonát.

Vannak régi klasszikusok, amiket jobb lenne békén hagyni, de a mai feldolgozásoktól hemzsegő filmvilágban már nem ez az első áldozat, amivel kicsesznek, és nem is az utolsó. Kételyeim már az első pillanattól fogva voltak, de tényleg úgy ültem le elé, hogy meglátjuk, mi sül ki belőle, nem ítéltem előre, és szépen fogalmazva is förtelmes végeredmény kerekedett ki belőle. Sok mindenre fel lehet használni napjaink igen fejlett animációs technológiáját, köztük borzasztó és kiváló dolgokra, sajnos előbbit sikerült prezentálniuk utóbbi helyett, és egyúttal belekontárkodtak egy régi klasszikus mesébe, ami jó emlék sokak gyerekkorából. A legcsúnyább az egészben, hogy 75 percecskéről van szó, hogy így írjam, és az utóbbi idők legfölöslegesebben eltöltött idejét köszönhetem neki.

A környezet és a legendás Jellystone Park szépen mutatott élőben, de szinte minden más kimondottan a ciki kategória. Maci Laci és Bubu nekem egyáltalán nem tűnt olyan mókásnak, mint az eredeti mesében, és néha olyan volt, mintha egy medvét néznék, aki MacGyvert játszik. Komolyan nem volt szükségünk, hogy ezt nagyvászonra adaptálják, ráadásul olyan ócska dolgokat lőttek el benne, amitől szó szerint lehidaltam, és lehet, hogy egy 3 évesnek vicces lesz, de már egy 15 éves is kineveti az egészet. Vajon lesz még egyszer ilyen mélypont Anna Faris, Tom Cavanagh és T.J. Miller életében? Farist bírom, és talán még ő az egyik olyan szereplő, aki nem csinált teljesen hülyét magából, de Cavanagh és Miller néha annyira komolyan vette a szerepet, hogy az már önmagában kínosan jött le. A polgármestert és a jobb kezét megformáló Andrew Daly és Nathan Corddry még ettől is röhejesebbnek mondható, és abszolút oktondi módon viselkedtek, mindenféle eredetiség nélkül.

A történet mellett egyértelműen nem mehetek el szó nélkül, persze senki nem várt agyafúrt történetet, és én minden kis dolognak tudok örülni, illetve értékelni azt, de ettől totálisan elkészültem, hogy mennyire rémegyszerű és rémgagyi. Százszor látott helyzetek, semmi extra és ezzel teljessé válik a kliséparti.

Végül pedig csak annyit tudok mondani, hogy íme egy élő példa arra, hogyan kell szétverni egy régi klasszikust, amire 10/3-at adok jó szívvel, és ezt is a park és a tetszetős Warner logóval érték el. Még jó, hogy van egy olyan hasznos tulajdonságom, hogy ami nem tetszett, azt könnyen elfelejtem. Ezzel is így teszek majd.

• IMDb
• Magyar bemutató:

Értékelés: A 13-as (13)

Vince, a fiatal és pénztelen villanyszerelő egy olyan boríték birtokába jut, melynek tartalma örökre megváltoztatja a sorsát. A boríték titokzatos utasításokat rejt, és Vince csak annyit tud, hogy segítségével egy vagyont kereshet. Hamarosan az alvilági szerencsejátékok legsötétebb bugyraiban találja magát, ahol az élete a tét. Géla Babluani grúz filmrendező 13 Tzameti című többszörös díjnyertes filmjével tört be a köztudatba. Most megadatott a lehetőség, hogy az izgalmas thrillert újraforgassa, mégpedig olyan sztárok közreműködésével, mint Jason Statham, Sam Riley, Mickey Rourke, Ray Winstone vagy 50 Cent. Ez A 13-as. Merj rá fogadni!

Itt a 13 inkább azt jelenti, hogy ha jót akarsz, akkor kerüld el a filmet, mert nekem két nap alatt sikerült három részletben megnézni, pedig mindössze 90 percről beszélünk. Géla Babluani volt olyan kedves, és a 2005-ös francia eredeti után – amit ugyancsak ő írt-rendezett – megcsinálta az amerikaiaknak készült verziót is, csak nagy kérdés, hogy minek?! Gyakorlatilag nézhetetlen, és élvezhetetlen. Egy év alatt 2-3 filmben kimerül, amit félbehagyok, vagy több darabban nézem, ennek sikerült elérnie. A képi világára még mondanám is, hogy sajátos, és tiszteleg a régi filmek előtt, csak épp nem szorult bele elég értelem.

A viszonylag jó neveket tartalmazó stáb egy kicsit javít a nem túl rózsás helyzeten, bár egy kicsit sok volt, mikor először megjelent Batista nyomozó (David Zayas), aztán jött Sloan (Emmanuelle Chriqui) és vámpír Eric (Alexander Skarsgård), de végül is egy DVD filmről beszélünk, szóval nincs ezzel gond. Jason Statham semmi pluszt nem ad az élményhez, valahogy elmennek mellette az események. Mickey Rourke-ot viszont egyre jobban csippantom mostanság, és talán ő volt a film egyetlen „zászlóshajója”.

Nem húzom tovább a sorokat, mert jót nem tudnék írni, rosszat pedig már hallottatok eleget, szóval nálam ez így egy az egyben leszerepelt, és a 10/3 egy kegyes döfés neki.

• IMDb
• Trailer:

Értékelés: Marmaduke – A kutyakomédia (Marmaduke)

A család egykor még kölyökkutyája elhagyta a kispályát, és hatalmasra nőtt, mindenkinél erősebb, és makacsabb is egyben. Marmaduke, a játékos kedvű dán dog nyomát romok és káosz jelzi, és persze sok nevetés. A gazdái úgy döntenek, Kaliforniába költöznek, ekkor határozza el Marmaduke, hogy ő is új életet kezd: az újdonsült szomszédságban eljátssza a született falkavezért, csak hogy elnyerhesse a gyönyörű afgán agár, Jezebel szívét. Idővel kiderül, címszereplőnk bizony nem harcra termett, és erre később rá is jön, viszont addig sok őrült, izgalmas kalandba keveredik.

Emberek, megérkezett az első kutya rom-kom! Nem vicceltem, ez annyira beteg lett, hogy felnőtteknek csak jó tűrőképességgel ajánlom, viszont gyerekeknek még akár élvezhető is lehet. Nem sok kellett, hogy ki ne menjek a teremből! Teletolták agyatlanságokkal, szóviccekkel, olyan kutyanevekkel, mint Csupadogra, vagy Kutyanova, szóval a lehető legrosszabb irányt vették célul. Én tényleg pozitívan ültem be, mondom, hoz egy közepes szintet, de nem titok, jóval alatta teljesített. Tizenéve volt a Lassie, ami akkoriban élvezhető családi vígjátéknak számított, ezzel is azt szerették volna elérni, csak épp nem jött össze. Most ezt komolyan gondolták, hogy csinálnak egy romantikus vígjátékot beszélő kutyákkal? És még ha azt mondom, beszélnek az mind semmi, de mikor elhangzik egy-egy lónyerítés a kutya szájából, vagy megszólal az egyik eb hörcsögül… akkor totálisan fogtam a fejem, hogy mire váltottam jegyet!

Eredeti nyelven Owen Wilson szólaltatta meg Marmaduke-ot, akivel bizony nem volt baj, bár ebből sok nem jött le a hazai vásznakon a szinkron miatt, de a házőrző tükrözte a mókás hangulatot. A kutyák nagy része, főleg Marmaduke hatalmas családi kedvenc, és szeretnivaló kutyakarakter lett. Néha lehetett látni, hogy CGI-ből van mikor hempergett, vagy táncolt, de egyébként nagyon gondosan kidolgozott, és erőteljes kutya, aki azonnal belopja magát minden állatbarát szívébe. Emma Stone, George Lopez, Raugi Yu, Christopher Mintz-Plasse, Steve Coogan, Stacy Ferguson, de még az egyik személyes kedvencem, Kiefer Sutherland is kivette részét a filmben. Akadt meglepetésarc is számomra, mégpedig a Faterok motoronból ismert William H. Macy, aki a családfő, Lee Pace (Halottnak a csók – Ned) főnökét alakította. Színészileg senkibe nem tudok, és nem is akarok belekötni, itt nem az volt a lényeg, de egyébként mindenki szállított egy közepes szintet.

Lehet sokaknak nem fog tetszeni a végleges pontszám, de ha majd megnézitek, ez a film nagyon maximum 10/3-as kategória. Ezt a három pontot is magának a címszereplőnek köszönheti, és mert olykor voltak azért cool pillanatai is. Még nem elfeledendő, hogy a 84 perces játékidő is nehezen telik! De tényleg, és ez az, ami ritkán esik meg egy családi vígjátéknál. Még így megjegyzésképpen a végére: ehhez képest egy Scooby Doo blockbuster!

• IMDb
• Trailer: