A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 47 Ronin. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 47 Ronin. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 30., hétfő

Értékelés: 47 ronin (47 Ronin)

47 ronin

Keanu Reeves alakítja Kait, a számkivetettet, aki csatlakozik Oishihez, a 47 ronin vezetőjéhez. Együtt akarnak bosszút állni az álnok nagyúron, aki megölte gazdájukat, és kitiltotta földjéről a szamurájokat. Hogy szülőföldjük becsületét visszaállítsák, a harcosok olyan küldetésbe kezdenek, melynek viszontagságai az egyszerű harcosokat elpusztítanák.

Mondjátok, hogy dőljek a kardomba, de nekem kegyetlenül adta a 47 ronin, pedig pár hete már úgy kezeltem a filmet, hogy vagy irtó nagyot fog ütni, vagy egy újabb semmirekellő szamurájos akciófilm születik, amit végigszenvedek. Előbbi érvényesült, és ez talán a nulla elvárásnak köszönhető, ugyanakkor az sem titok, hogy Keanu Reeves sem tartozik a kedvence színészeim közé.

De ki a fene az a Carl Rinsch?! Nincs baj, ha nem tudod, kiről van szó, eddig mindössze három rövidfilmet gyártott élete során, úgyhogy lényegében ezzel mutatkozott be a szakmában. Hogy hogyan, igazán remek kérdés, ugyanis maga a film szórakoztató, és szépen végigvezették a történetszálait, viszont a kasszáknál óriásit hasalt. Egy valami viszont biztos, hogy az előzeteseknek ne higgyetek, mindahány félrement, mint ahogyan a marketinggel is befürödtek.

Az előzetes alapján sokkal több akciót vártam, és azt, hogy magasabb fordulatszámon pörög majd a film, de ettől többről van szó. Ezt úgy értsétek, hogy inkább a minőség jellemzi, mintsem az, hogy telepakolták agyatlan zúzással. Az egyik legnagyobb negatívum, hogy egy kicsit nem tudták eldönteni, melyik kultúrát kövessék, ezáltal pedig akadt néhány apró baki, ami viccesen nézett ki. A másik pedig a rémesen gyenge gonosz, akinek a karakterébe verhettek volna némi férfiasságot, mert így nem értem az iránta fakadó tiszteletet a népe részéről.

Ellenben nagyon rendben van a látványvilág, a díszletek, a ruhaköltemények és a főszereplők is magabiztosan bizonyítottak mindvégig. Helyenként lerítt róla, hogy 3D-re tervezték, de ugyanaz a helyzet, mint a 3D-s filmek zöménél: nincs rá szükség, nem használja ki sem a történet, sem pedig a cselekmény. Egy-két jelenetet fel tudok idézni, ahol talán adott volna némi pluszt az élményhez, de ezért két órán keresztül szemüveget viselni butaság lett volna. A speciális effektek gyönyörűek, színvonalas munka, ez tisztán látszik, és a japán helyszínek is tökéletes összhangban voltak a történettel.

Keanu Reevest utoljára talán a Mátrixban (The Matrix) szerettem, ott viszont nagyon. Azóta csak csapongott ide-oda, bár az első rendezésére eléggé kíváncsi vagyok. Kicsit kilógott ebből a japán világból, de pozitívan, hiszen eleve egy félvért játszik, egy számkivetettet, akit befogadtak, akiben lehetőséget láttak. Kiváló harcos, hihető a célja, és közben nem nyálasították el a karakterét. Ezért bizony jár a pacsi a forgatókönyvíróknak. Mint színész, nyilván beleadott apait-anyait, így ezen a téren sem lehet belekötni. Hiroyuki Sanada iránt elkezdtem némi tiszteletet tanúsítani, hiszen megérdemli, annyira otthonosan mozgott a szerepében. Világosan látszott rajta, hogy mennyire jól érzi magát, és hogy mennyire neki való volt ez a szerep.

Az egyik női főszereplőnk, a jó oldalon álló Kô Shibasaki tipikus széplány, akire ráhajt a rosszfiú, aki nem is annyira rossz. Feljebb róla beszéltem, de nevezhetjük nevén is: Tadanobu Asano. Színészileg nincs vele gond, azonban az írók kicsit kiherélték a karakterét, ugyanis úgy állítják be, hogy mennyire nagy ász, közben pedig egy normális harcjelenete sincs. Ez így nekem kevés egy ilyen figuránál. Rinko Kikuchival a Tűzgyűrűben is találkozhattunk idén, és itt sem okoz csalódást, és ő helyettesítette Asanót, mert ő legalább rossz tudott lenni, egy olyasvalaki, akit lehet gyűlölni a tetteiért. A roninok közül sem lóg ki senki a sorból, bár akad köztük egy-egy érdekes figura, de legalább az eszük helyén van.

Kevés szamurájos film készül manapság, és a pénzügyi buktája után kétlem, hogy ez változni fog, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy jól szórakoztam, és teljesen kikapcsolt két teljes órára, amiért jár a 8/10.

2013. december 14., szombat

47 Ronin nemzetközi poszterek és egy új filmrészlet

Keanu Reeves a 47 ronin (47 Ronin) című szamurájos film minden főszereplője, vagyis Hiroyuki Sanada, Tadanobu Asano, Rinko Kikuchi és Jin Akanishi mellé is odaállt egy poszter erejéig. A többit a tovább mögött találjátok, ahol egy új filmrészlet is vár.

47 Ronin nemzetközi poszterek és egy új filmrészlet 01

2013. december 8., vasárnap

47 Ronin filmrészletek és tévéreklám-hegyek

Még tegnapi anyagok a 47 roninhoz (47 Ronin), ami azért valamennyire várós. A tovább mögött a legújabb filmrészlet, és egy rakat új, nemzetközi tévéreklám is playezhető.

47 Ronin filmrészletek és tévéreklám-hegyek

2013. november 30., szombat

47 Ronin tévéreklám és kulisszatitkok videók

A 47 ronin (47 Ronin) című várományos egy új tévéreklámmal hívogat mozizásra, de ezen felül még két kulisszatitkok videót is találtok a tovább mögött.

47 Ronin tévéreklám és kulisszatitkok videók

2013. november 17., vasárnap

A 47 ronin első filmrészlete Rinko Kikuchival

Akkor lássuk a 47 ronin (47 Ronin) egyébként is sok mindent ellövő előzetese után az első filmrészletet, amelyben Mizukira (Rinko Kikuchi) szegeződik a figyelem.

A 47 ronin első filmrészlete

2013. november 13., szerda

Megküzdött a japán nyelvvel új filmjében Keanu Reeves

Ősi japán hőstörténetet elevenít fel a 47 ronin című akciófilm, amelynek főszerepében Keanu Reeves egy félig japán, félig európai származású harcost alakít. A minél nagyobb hitelesség érdekében Keanu is japánul szólal meg, ami nem kis munkát követelt a sztártól. Különösen akkor, ha az utolsó pillanatban átírták a dialógusokat.

Megküzdött a japán nyelvvel új filmjében Keanu Reeves

"Kaptam nyelvtanárt, akivel gondosan begyakoroltam minden egyes mondatot - meséli Reeves. - Nagyszerű élmény volt a saját nyelvükön beszélni a japán színészekkel. De azért voltak döccenők. A sok gyakorlásnak köszönhetően úgy ment már a szöveg, mint a vízfolyás, de előfordult, hogy hirtelen átírták a forgatókönyvet, és az orrom alá dugtak egy papírt, hogy helló, mi lenne, ha inkább ezt mondanád? A hideg futkosott a hátamon, mert mindent kezdhettem elölről. De aztán mindig megoldottam valahogy. A leginkább az tetszik a japán nyelvben, hogy sok kifejezésnek különleges mögöttes értelme van, és nem kis időbe telik, amíg az ember ráérez, hogyan kell helyes nyomatékkal kimondani."

A 47 ronin (47 Ronin, hazai bemutató: 2013. december 26.) az egyik legnépszerűbb japán hőstörténet, amelyben földönfutóvá vált szamurájok bosszút állnak uruk gyilkosán. A hamarosan látható amerikai szuperprodukció látványos csatákkal és elképesztő tájakkal meséli újra a klasszikus eposzt.

2013. november 5., kedd

47 ronin magyar plakát, főszerepben a CGI

Meghoztam nektek a 47 ronin (47 Ronin) frissen elkészült magyar plakátját, ami már a 12-es végleges korhatár karikás, és nem is tudom, hogy ez jó-e, vagy sem. Bár pont így vagyok a filmmel az előzetese alapján: vagy ütni fog, vagy nagyon rossz lesz. A tovább mögött a második előzetes szinkronizált változatának jutott hely, és mivel a plakátra felkerült a premierdátumunk, így nem törném magam.

47 ronin magyar plakát, főszerepben a CGI

2013. október 28., hétfő

47 Ronin trailer az angoloktól, főszerepben Keanu Reeves

A Yahoo! Movies meghozta a 47 ronin (47 Ronin) új trailerét, amelyet az angol piacra szántak. Ezt találjátok a tovább mögött. Keanu Reeves vajon mire viszi ebben a filmjében?!

21:44 - Közben befutott az alábbi vagány poszter is.

47 ronin uk

2013. október 21., hétfő

Gwyneth Paltrow őrülten szerelmes volt Keanu Reevesbe

Gwyneth Paltrow őrülten szerelmes volt Keanu Reevesbe

Ma már kétgyerekes családanya Gwyneth Paltrow, aki boldog házasságban él Chris Martinnal, a Coldplay frontemberével, kamaszkorában azonban ő is csak olyan őrülten szerelmes tiniként pergette napjait, mint minden lány ebben a korban. Gwyneth nagy bálványa Keanu Reeves volt, akinek fotóját mindennap rajongó pillantásokkal árasztotta el. A dolognak családi vonzata is volt: Gwyneth édesanyja színésznő, Blythe Danner, és abban az időben a sminkese Keanuval járt, így a fiatal, jóképű sztár gyakorta megfordult az öltözője környékén. "Nagyjából tizenöt éves lehettem, és bomlottam Keanu után, mert eszméletlen volt, no persze most is az - nosztalgiázik Gwyneth Paltrow. - Az anyukám éppen valamilyen tévésorozatban játszott, és a sminkese volt Keanu barátnője. Amikor egyszer arrafelé lófráltam, csináltam egy Polaroid fotót Keanuról, amit alá is írattam vele. Éveken át volt kitűzve az íróasztalom fölött, és gyakran ábrándoztam előtte."

Az Oscar-díjas színésznő és nézők millióinak egyik karácsonyi ajándéka az lesz, hogy viszontláthatják Keanu Reevest a mozikban, méghozzá teljes szamuráj üzemmódban. A 47 roninban (47 Ronin, hazai bemutató: 2013. december 26.) egy ősi japán hőstörténet elevenedik meg, amelyben a bosszúálló gazdátlan szamurájok nemcsak egy gonosz hadúrral és pribékjeivel, hanem természetfeletti lényekkel is megküzdenek.

2013. szeptember 4., szerda

Második 47 ronin nemzetközi trailer

A Universal Pictures egy újabb trailerrel népszerűsíti Carl Rinsch kardozós filmjét, a 47 ronint (47 Ronin), amely ezúttal 71 másodpercével hívogat mozizásra - bár a premier, vagyis az évvége még jóval odébb van.

Második 47 ronin nemzetközi trailer

2013. augusztus 30., péntek

Xperiás 47 ronin poszter Keanu Reevesszel

Olyan a 47 ronin (47 Ronin) legújabb posztere, mintha bekapcsoltam volna az S-emet. Bár, ha jobban belegondolunk, távol-keletről származik ez is, az is.

Xperiás 47 ronin poszter Keanu Reevesszel

2013. augusztus 28., szerda

47 Ronin nemzetközi trailer

Carl Rinsch szállítja nekünk idén karácsonyra a 47 ronint (47 Ronin), amelynek főszereplőjét Keanu Reeves alakítja. A tovább mögött egy új, nemzetközi trailert találtok hozzá.

47 Ronin nemzetközi trailer

2013. augusztus 24., szombat

47 ronin szinkronizált előzetes

A Kick-Ass 2 előtt leadták a 47 ronin (47 Ronin) szinkronizált előzetesét, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Valami borzadály, amit műveltek… ennyire hiteltelen hangokkal régen ruháztak fel karaktereket, mint ebben az előzetesben.

Magyar bemutató:

2013. július 24., szerda

47 ronin trailer, főszerepben Keanu Reeves

Ahogyan az várható volt, befutott a Keanu Reeves, Rinko Kikuchi, Hiroyuki Sanada, Tadanobu Asano, Cary-Hiroyuki Tagawa, Yorick van Wageningen, Kou Shibasaki és Togo Igawa főszereplésével készülő 47 ronin (47 Ronin) első trailere, amely egyelőre csak 720p minőségben elérhető, de így is kellőképpen adja az ívet! Magyarán szólva várjuk azt a Karácsony környékét, ugyanis nálunk is időben jön jelen állás szerint.

Trailer:

47 Ronin karakterplakátok, amitől tuti padlót fogsz!

Eddig nem igazán hatott meg Carl Rinsch akció-drámája, a 47 ronin (47 Ronin), amelynek főszereplőjét Keanu Reeves alakítja Hiroyuki Sanada és Tadanobu Asano mellett, azonban ezek a poszterek ütnek. A tovább mögött még három.

47 Ronin karakterplakátok, amitől tuti padlót fogsz! 01

2013. június 10., hétfő

Szomorú Keanu már 3D-ben is!

Három éve nagy sikerű mém született abból a fotóból, amelyen Keanu Reeves egy padon ül szomorúan, és szendvicsét fogyasztja. A kép számtalan változatban bejárta a világot, most pedig szó szerint új dimenziók nyíltak meg előtte, mert egy amerikai cég 3D-s nyomtatóval elkészítette a térhatású szomorú Keanut, és bárki rendelhet belőle. Ideális dísztárgy íróasztalra vagy könyvespolcra, hogy mindig a földi lét mulandóságára emlékeztessen.

Szomorú Keanu már 3D-ben is!

Keanu Reeves legközelebb teljesen energikus arcát mutatja a 47 ronin (47 Ronin, hazai bemutató: 2013. december 26.) című látványos szamurájfilmben, amelyet jórészt Magyarországon forgattak.

2013. január 27., vasárnap

Mire számíthatunk 2013-ban a Universal Picturestől?

Így január vége tájékán a Universal Pictures marketingesei is felébredtek, hogy csak össze kéne dobni, milyen filmekre számíthat az ember fia 2013-ban. Szokás szerint, mivel mindegyik filmről esett szó korábban, így a részletekért hívjátok segítségül a címkéket. A The Purge korábban Vigilandia címen futott.

Mire számíthatunk 2013-ban a Universal Picturestől

Mama – január 18. (idehaza: nincs infó)

Személyiségtolvaj (Identity Thief) – február 8. (idehaza: február 21.)

Jurassic Park 3D – április 5. (idehaza: május 2.)

Feledés (Oblivion) – április 12. (csak IMAX), április 19. (idehaza: április 11.)

About Time – május 10. (idehaza: március 28.)

The Fast and the Furious 6 – május 24. (idehaza: május 23.)

The Purge – május 31. (idehaza: nincs infó)

Kick-Ass 2 – június 28. (idehaza: nincs infó)

Gru 2 (Despicable Me 2) – július 4. (idehaza: július 4.)

R.I.P.D. – július 19. (idehaza: nyár)

2 Guns – augusztus 16. (idehaza: nincs infó)

Riddick – szeptember 6. (idehaza: nincs infó)

Rush – szeptember 20. (idehaza: nincs infó)

The Best Man 2 – november 15. (idehaza: nincs infó)

47 Ronin – december 25. (idehaza: december 26.)

A tovább mögött egy-egy hivatalos kép mindegyik filmből, amelyek között akad néhány eddig nem látott is.

2013. január 23., szerda

Egy tucat (!) 47 Ronin poszter

A 47 Ronin egy 18. században játszódó szamurájos film, amelyet eredetileg tavaly nyáron mutattak volna be, ám jelenleg 2013. december 25. az amcsi premier napja. Nem kevesebb, mint 12 poszter érkezett ehhez a mókához, amelyek ugyan kisfelbontásúak, de a lényeg kivehető. A főszerepben Keanu Reeves, aki felkerült néhány poszterre is.

47 Ronin Posters Reveal New Look at Keanu Reeves as Kai 01

2012. november 4., vasárnap

Keanu Reeves kirúgta a menedzserét

Keanu Reeves kirúgta a menedzserét

Megszabadult menedzseréről Keanu Reeves. Nehéz döntés lehetett, mert Erwin Stoff 32 éven át intézte a sztár ügyeit, vagyis 16 éves kora, azaz karrierjének kezdete óta. A szakítás oka: Stoff menet közben annyira kikupálódott, hogy sikeres producer lett belőle, és alig maradt már ideje arra, hogy Reeves érdekeit képviselje, azaz jó szerepeket hajtson fel számára. A több évtizedes kapcsolat végére a 47 ronin (47 Ronin, hazai bemutató: 2013. december) című szuperprodukció körüli mizéria tette ki a pontot: Stoff annyira el volt foglalva a saját filmjeivel, hogy nem vette észre, a szamurájos bosszúdrámában nem elég hangsúlyos Reeves szerepe. Ez csak a film vágásakor derült ki, és emiatt kellett gyorsan utóforgatást elrendelni.

Stoff kirúgásában állítólag az is szerepet játszott, hogy Reeves húga ki nem állhatja, és már egy ideje kapacitálta a sztárt, hogy mondjon fel neki.

Reeves egyébként maradt ugyanannál a menedzserügynökségnél, ahol Stoff képviselte az érdekeit, tehát továbbra is a 3 Arts Entertainment ügyfele.

2012. október 29., hétfő

Két és fél méteres szamuráj a 47 roninban

kinopoisk.ru

Újabb és újabb részletek szivárognak ki Keanu Reeves nagyon várt szamurájos bosszúfilmjéről, a 47 roninról. A 225 millió dolláros szuperprodukcióról egy ideje azt hallani, hogy bajban van, amiről nincs szó, csak menet közben változott a koncepció, és emiatt tolták odébb kétszer is a bemutató időpontját. A felvett anyaggal a stúdió ugyanis nem volt elégedett, ezért utóforgatást rendeltek el, részben, hogy Reeves súlya nagyobb legyen a filmben, részben pedig, hogy az akciójeleneteket látványosabbá tegyék. Ez utóbbiról ejtett el néhány információmorzsát a kaszkadőr-koordinátor, Gary Powell. "A film a realisztikus szamurájeposz és a fantasy között egyensúlyoz. Például az elején van egy nagyon látványos lovas üldözés, amiben egy misztikus lény is szerepet kap. Keanu sokat dolgozott ezen a jeleneten - mondja Powell. - Karl Rinsch, a rendező szerette volna, ha bekerül a filmbe pár vonzó dolog a srácok számára, ezért például szerepel egy két és fél méteres szamuráj meg egy pár hasonló dolog. De ettől még a mozi teljesen hihető marad."

A 47 ronin (47 Ronin, hazai bemutató: 2013. december) egy japán legendát dolgoz fel, amelyben a gazdátlanná vált szamurájok kegyetlen bosszút állnak uruk gyilkosán.

Filmnews.hu - Hírek egyenesen Hollywoodból