A következő címkéjű bejegyzések mutatása: American Pie 4. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: American Pie 4. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. április 6., péntek

Értékelés: Amerikai pite: A találkozó (American Reunion)

Amerikai pite - A találkozó

Ebben az új vígjátékban az Amerikai pite szereplőit egy kicsit több mint egy évtizeddel később látjuk viszont, amikor újból összejönnek az érettségi találkozó apropóján. Egy nagyon hosszú hétvége alatt kiderül, hogy ki változott, ki nem, valamint hogy az idő és a távolság nem szakíthatja szét a baráti kötelékeket. 1999 nyara volt, amikor négy kisvárosi, Michigani srác úgy döntött, megpróbálja elveszíteni szüzességét. Az azóta eltelt évek során Jim és Michelle összeházasodtak, Kevin és Vicky pedig búcsút mondtak egymásnak. Oz és Heather eltávolodtak, de Finch még mindig vágyakozik Stifler mamája után. Most ezek a régi barátok felnőttként térnek haza, hogy emlékezzenek a hormonoktól duzzadó tinédzserekre, akik voltak - és ihletet merítsenek belőlük.

Egy régi franchise-t mindig kockázatos vállalkozás feléleszteni ennyi idő elteltével, de maga a főötlet remeknek bizonyult már első hallásra is. Jon Hurwitz és Hayden Schlossberg (Kalandférgek 2) rendeztek ezúttal, akiknek nem sok mindent jegyeznek eddig, és azokkal sem igazán szimpatizáltam. Egyszerűen a Kalandférgek-filmek nem az eseteim, és sajnos ezt is halványan abba az irányba mozgatták, de a lényeg, hogy maradt egy csomó poén, ami tipikusan Amerikai pités, és ez az, ami számít. Rengeteget röhögtem, tekeredtem a székben, olyan poénos helyzetek elé állítottak, ugyanakkor néha megbotránkoztatniuk is sikerült amellett, hogy olykor befigyelt egy-egy facepalm is. Az úgymond drámaszál kötelező jelleggel jelent meg a főszereplők korai miatt, de ez valamennyire távolra került a készítőktől. Ezt a 'fussunk újra össze' témát mostanság előszeretettel rántják elő tarsolyukból, ami egyrészt jó, másrészt valamilyen szinten kicsit unalmas, mert hát, az ismétlés a tudás anyja nem jó beszólás ide.

Lényeg a lényeg, hogy azért csak jól esett újra látni ezt a csapatot, akik már felnőttek, és megtudhattuk, hogy kinek milyen irányba indult el az élete/karrierje. Ez azért érdekes dolog, mert lényegében a Pitéken nőttem fel valamennyire, és ha nem is az ő korosztályukba tartozom, de ugyanúgy eljárt az idő fölöttem is. Tényleg fura, és durva belegondolni, hogy gyakorlatilag ugyanaz történt meg velem a valóéletben, mint velük, és szerencsés esetben hamarosan eljutok abba korba, mint ők.

Poénfaktora kiválóan muzsikál, és ezért főleg Seann William Scott, vagyis ki ha én nem, faszagyerek bránermájszter Stifler felelt, aki mostanra szépen kidolgozta testét, de ugyanaz a sutyerák maradt, mint régen. Ékes darabja a sorozatnak, ez tény, és egyértelműen ő volt az egyetlen olyan arc, aki igazán nagyot játszott, persze a többiek is odatették magukat, de ő mert is, mint anno. Mielőtt kitérnék rájuk, az elején kicsit megijedtem, és néha elő-elő is bukkantak az erőltetett dolgok, amikbe igazán szükségtelenül mentek bele. Például a szadós rész abszolút hülyeség, hogy ne sokat spoilerezzek. Illetve elkövettek egy-egy nagyobb hibát és bakit is. Ott van, mikor a szomszéd lányt az elején úgy mutatják be, mint egy tízes csajt, holott, nagyon nem az. Nem azzal van bajom, hogy nem tízes, hanem a tálalás idegesített kicsit. Bakinak meg a strandos rész, amikor a pólójuk vizes lesz, aztán két perccel később meg tök száraz. Na mindegy, tényleg nem kötekedni akarok, csak ezek még kicsit fáradtan is szemet szúrtak, de összességében jól szórakoztam eme szűk két órán keresztül, ami előzetesen a másik aggasztó tényező volt részemről. Valljuk be, kevés olyan vígjáték van, ami ilyen játékidővel működőképes. Jason Biggs tutira megöregedett, nem csak arcra, hanem stílusra is, de hát ilyen az, mikor az ember már nem tizenéves. Alyson Hannigan kicsit fura volt nem Marshall oldalán - gondolom a HIMYM-rajongók egyetértenek velem. Őt megedzette az a sorozat, szóval szerintem nem állították ezzel a szereppel nagy kihívás elé. Ja, lesz egy HIMYM-ös meglepetés szereplő, akiről nem tudtam, de király, hogy beleírták arra a pár másodpercre. Chris Klein kimondottan jó arcot játszott, nagyon bírtam őt. Tara Reid-et kicsit kisemmizték, bár nem ő az egyetlen, és állati fura, hogy régebben jóval bombázóbb volt. Mostanra kevésbé az. Mena Suvarinak sem kedvez az idő, maradjunk annyiban, de jó volt őt is újra látni. Eugene Levy és Jennifer Coolidge elmaradhatatlan részesei a sorozatnak, néhány poént rajtuk keresztül is visszaadnak, de a mozis rész ütött a legjobban, habár Stifler utolsó mondatát nem múlja felül semmi. Dania Ramirezért is bomlottak nálunk a moziban, pedig… annyira nem hot. Kicsit lehet, hogy kegyetlenül bántam némelyikükkel, de ezeket gondoltam róluk, vagyis főként karaktereikről. Visszakanyarodva kicsit Stiflerre, nyomokban tökre hasonlít Jim Carreyre. Nálatok nem játszott be ilyen?

Szóval, a pontok. Hát, várni ugyan nem vártam, de nyilvánvaló, hogy nézős volt, hiszen a héten semmi ellenfele nem akadt, így meg pláne. Tehát, pontokban kifejezve nagyjából a 7/10 reális neki, és egyértelműen ez állt a legközelebb az első részhez. Még mielőtt bárki azzal jönne, hogy ott a 4-5-6-7. rész, nem árt róla tudni, hogy azok American Pie Presents-ek, vagyis csak a címet használták fel, hogy népszerűbb legyen. Oké, egy-egy cameoszereplés is befigyelt, de az normális.

2010. április 2., péntek

Két vígjáték is megtalálta rendezőjét

Két vígjáték is megtalálta rendezőjétMéghozzá ugyanazon két direktor, Jon Hurwitz és Hayden Schlossberg személyében.
Az első film az A Very Harold and Kumar Christmas, ami aligha meglepő, hiszen az eddigi Kalandférgek filmek is az ő nevükhöz fűződnek. Az is biztos továbbá, hogy John Cho és Kal Penn is visszatér a két címszereplő szerepében. A film történetéről egyelőre egyedül annyit tudni, hogy az előző részben meghalt saját magát alakító Neil Patrick Harris fel fog benne támadni.
Hurwitzék az Amerikai pite 4-nél is együtt dolgozhatnak John Chóval, már amennyiben csatlakozik ő is a stábhoz, de múltkor már tett erre utaló nyilatkozatokat.

2010. március 12., péntek

John Cho a filmterveiről

John Cho a filmterveiről

Múltkor Chris Weitz már említette, hogy szeretné, ha az első három részben szereplő színészek közül minél többen visszatérnének, így John Chora is számít. John a Movieweb.comnak a Pite mellett a Star Trek 2-ről és a Kalandférgek következő részéről is beszélt.

Az Amerikai pite 4-gyel kapcsolatban azt mondta, hogy amennyiben Chris Weitz felkeresi őt, szívesen vállalna szerepet a filmben, már csak azért is, mert szeretne újra együtt dolgozni az első három rész során megismert barátaival.

A Star Trek 2-nél nem sok újdonsággal szolgált, de megosztotta, hogy már izgatottan várja, hogy megkezdjék a forgatást, viszont még ő sem tudja, hogy ez mikor lesz, csak annyit tud, hogy valamikor jövőre.

A következő Kalandférgek film címe A Very Harold & Kumar Christmas lesz, melynek forgatása nyáron kezdődik. Az már biztos, hogy Kal Penn lesz ezúttal is a film másik főszereplője, és könnyen lehet, hogy Neil Patrick Harris (HIMYM – Barney) is feltűnik majd ebben a Kalandférgek moziban is.

2010. március 3., szerda

Chris Weitz az Amerikai pite 4-ről

Chris Weitz az Amerikai pite 4-rőlA rendező jelenleg épp a 20-án megjelenő New Moon DVD és BluRay promóciós körútján vesz részt, de azért szakított rá időt, hogy a Movieweb egyik munkatársának beszámoljon a készülő Amerikai Pite 4-ről, mely immár American Reunion (Amerikai újraegyesülés) néven is fut.

Movieweb: Mindenféle pletykák terjednek az Amerikai pite 4-gyel kapcsolatban. Mondanál róla valamit? Illetve arról, hogy kiket szeretnél visszahozni a szereplők közül?

Chris Weitz: Tudom, hogy a Universal szeretné összehozni a filmet, és mi is szeretnénk benne lenni. Szeretnénk annyi régi karaktert visszahozni, amennyit csak lehet. Ott van például John Cho. Egészen kis szerepe volt mindhárom részben, mégis mekkora szám lett azóta, szerepelt a Star Trekben és a Flash Forward - A jövő emlékeiben is. Nem vagyok biztos benne, hogy sikerül őt leszerződtetnünk. Amikor beválogattuk őt az első filmhez, azt gondoltam, hogy ez remek, és az is remek lenne, ha ezúttal is csatlakozna a stábhoz.

Movieweb: Már tíz éve, hogy kijött az első rész, és rengeteg minden történt a vígjátékok terén az első pités geg óta. Van valami ötletetek, hogy mivel lehetne frissen tartani az első három film poénjait?

Chris Weitz: 3D-vel [nevet]. 3D-s spermás poénokkal. Egy ilyen újraegyesülés esetén természetes, hogy előkerülnek bizonyos nosztalgikus elemek is. Érdekes lesz látni, hogy mit fognak hozzá szólni az emberek, miután annak idején már átélték ezeket egyszer.

Movieweb: 3D-s spermás poénokat mondtál. Ez esetben kell, hogy legyen egy jelenet a filmben, mikor a szereplők felveszik a szemüvegüket, és ekkor kell a nézőknek is felvenniük a magukét, és utána jönne a spermás poén.

Chris Weitz: [nevet]. Értem, mire gondolsz. Hallasz egy hangot, mire felveszed a szemüvegedet. Ez nagyon ’50-es évekbeli. Most napjainkról van szó. Ki tudja? Én biztosra veszem, hogy most minden 3D-s lesz az Avatar nagy sikere miatt. Mindenkinek kéznél kell tartania a szemüvegét.

Véleményem: ijj. Ez a 3D láz, jól fog ez így kinézni? Persze még gyerekcipőben jár a három dimenzió, de bízunk benne, hogy ezen a téren is látványosan sikerül majd felhasználniuk.

2010. február 18., csütörtök

Egy újabb szelet pite

A The Los Angeles Times tájékoztatása szerint a Universal újabb Amerikai pite filmet tervez, melynek címe egyszerűen American Pie 4 (Amerikai pite 4) lenne. A magyar változatoknál ez kisebb kavarodást eredményezhet, hiszen nálunk A zenetáborban című rész jelent meg ezzel a címmel, de Amerikában az utóbbi négy részt American Pie Presents (Az Amerikai pite bemutatja) címmel forgalmazták.

A forgatókönyvet Jon Hurwitz és Hayden Schlossberg (Kalandférgek) írják.

Egyelőre még egy színész sem szerződött le a projekthez, de a hírek szerint többen is érdeklődnek az eredeti szereplőgárdából. Tehát lehetséges, hogy Jason Biggs, Seann William Scott, Shannon Elizabeth éa Alyson Hannigan is feltűnik majd a filmben. Eugene Levy (Noah Levenstein) szinte biztos fel fog, mivel ő az egyetlen, aki az eddigi összes Amerikai pite filmben szerepelt.

Filmnews.hu - Hírek egyenesen Hollywoodból