9/04/2011 11:01:00 de.
függő
Cal Weaver (Steve Carell) már mindent megkapott az élettől, amit akarhat. Jó munka, szép ház, aranyos gyerekek – méghozzá egykori gimis szerelme (Julianne Moore) oldalán. Amikor azonban kiderül, hogy a felesége megcsalja, és válni akar, hirtelen minden átalakul – egy egészen új típusú életté. A szabad estéit egy környékbeli bárban tölti, ahol találkozik a nagydumájú Jacobbal (Ryan Gosling), aki bevezeti az új élet rejtelmeibe: a csajozás, a férfias ivászatok és a menő öltözködés birodalmába. De szegény Cal évtizedekkel ezelőtt leszokott a flörtölésről, és túl sok mindent kéne most egyszerre megtanulnia – miközben abban sem biztos még, hogy egyáltalán, akarja-e az új életet.
Glenn Ficarra és John Requa rendezők megmutatták, hogy lehet normális romantikus filmet is készíteni, amiben olykor kacagtatóan ütős poénokat lőttek el, máskor pedig abszolút komoly hangulat uralkodott. Nekem tetszett, kiváló szórakozást nyújtott, és a lényeg, hogy épphogy, de képes volt megbirkózni a kétórás játékidővel. Dan Fogelman forgatókönyve nemcsak remek, de meglepetéseket is okoz, hiába van tele klisés dolgokkal. Évi egy, vagy maximum két normális romantikus filmet sikerül legyártania Hollywoodnak, és ezt mindenképpen ezek közé sorolnám. Mikor beültem rá, nem tudtam, merjek-e tőle valamit várni, vagy csak sodródjak az árral? Utóbbi történt, és a végeredmény tényleg olyan lett, hogy az emberek nagytöbbségének nem lesz vele baja. Már aki bírja ezt a témakört.
A szereplőválogatás egyszerűen mennyei. Steve Carell már önmagában remek, és kiváló humorista, de Ryan Gosling finoman szólva is lejátszotta őt a vászonról. Nagyon illett hozzá ez a megrögzött macsó szerep, viszont Carell átalakulása kicsit olyan meseszerű volt, olyan… filmes. Visszatérve Goslingra, hatalmas arc a filmben, igazi tapló, aki ért a nők nyelvén. Julianne Moore-t nem tudom, szükséges-e jellemeznem. Emma Stone elbűvölően aranyos még mindig, hihetetlen milyen tehetséges ennyi idősen, és a szerepekhez is van érzéke. Tudja, mit érdemes elvállalni. Azon felül, hogy tényleg imádnivaló, vágott néha olyan grimaszokat, hogy nem tudtam hová tenni, de az adott jelenetből mindig jól jött ki.
Rendjén volt itt minden összességében, mert például a klubban mindig kellemes zene szólt, a vágások lehet, hogy csak nekem, de baromira bejöttek. Szimplán csak ízléses munka, és ugyanez elmondható a kameraállásokról is, tudták, hogy hol hogyan mozogjanak, hogy az profin mutasson.
Persze akad itt néhány aprócska negatívum is, de nem tudok egyikre sem neheztelni, mert egy filmről beszélünk, amiben néha nem baj, ha elszakadunk a valós élettől. Hirtelen az iskolai beszéd ugrik be, ahol úgy elterelték a témát a család felé, hogy ezt biztosan nem tehették volna meg a valóságban. Bár ide tartozik még Carell átalakulásának egy része is, hiszen attól, hogy valaki jól öltözik, meg vágnak neki egy jó sérót, még nem lesz belőle nőcsábász. Legalábbis nem ennyi idő alatt, és nem ilyen gyakorlott.
Egyáltalán nem bántam meg, hogy jegyet váltottam rá, és talán még azt is ki merem jelenteni, hogy akinek gondja van a csajozással, innen most meríthet dumákat és hasonló praktikákat. Ha nem is mindegyik, de azért egy részük használható. Mint írtam itt néhány bekezdésen át, meg vagyok vele elégedve, végig nyolcas szagúnak tűnt a dolog, de amikor Gosling megérkezik a jövőbeli anyósához, ott bizony felugrott 9/10-re. Megakirály, majd meglátjátok.
- IMDb
- Magyar bemutató:
