A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Knights of Badassdom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Knights of Badassdom. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 13., péntek

Második Knights of Badassdom trailer

Már el is felejtettük a Knights of Badassdomot, amelyben Peter Dinklage, Steve Zahn és Ryan Kwanten három jó barátot alakítanak, akik most a második trailer keretén belül vicceskednek.Második Knights of Badassdom trailer

2013. július 26., péntek

Casting 26.07.13.

  • Azt már tudjuk, hogy Ultron, Higanyszál és Skarlát Boszorkány is nagy szerepet fog kapni a The Avengers: Age of Ultronban, és Joss Whedon író-rendező újabb morzsát ejtett el. A Scarlett Johansson által alakított Fekete Özvegy (polgári nevén Natasha Romanoff) és Jeremy Renner Sólyomszeme is nagyobb szerepet kap majd a folytatásban, mint az első részben.
  • Szépen gyűlnek az Interstellar című sci-fi szereplői is, amelynek stábja tegnaptól Wes Bentleyvel gazdagodott. Nyilván ha már a többiek karakteréről nem nyekeregtek semmit, jelen esetben is így tettek, azonban azt még elköpték mellé, hogy nagyon fontos mellékszerepet fog betölteni.
  • Gwyneth Paltrowval és Ewan McGregorral is tárgyalnak, hogy vállaljon szerepet a Johnny Depp főszereplésével készülő krimi-drámában, a Mortdecaiban. A filmet David Koepp rendezi, és a forgatásra ősszel vagy kicsivel utána kerül sor.
  • Egy kezemen megszámolni sem tudom, mennyi Frankenstein film van készülőben, ez elvileg a reboot változat, amely a 20th Century Fox égisze alatt készül, akik James McAvoyt választották Dr. Victor von Frankenstein szerepére. Bár a tárgyalások még zajlanak, de nem valószínű, hogy nemet mond a színész. McAvoy Jack Huston és Toby Kebbell elől happolta el a szerepet.
  • Rosamund Pike-nak felajánlották a David Fincher rendezésében készülő Gone Girl adaptáció női főszerepét, és amennyiben bólint a felkérésre, Ben Affleck oldalán domboríthat. Neil Patrick Harris és Tyler Perry szintén kiszemeltek egy-egy mellékszerepre, de hogy nekik már tettek-e ajánlatot, vagy sem, arról nincs információ. Forgatás szeptembertől.
  • A 20th Century Fox a tettek mezejére lép, ugyanis már szeptemberben elkezdik a Fantasztikus négyes (Fantastic Four) reboot forgatására Vancouverben és Louisianában kerül sor. Utóbbi 30%-os adó visszatérítési kedvezménnyel kecsegteti a készítőket, és további 5% kedvezményt is kapnak, ha helybelieket alkalmaznak. Az újragondolást Josh Trank rendezi Seth Grahame-Smith némileg újraírt forgatókönyvéből, azonban a főszereplőket még nem jelentették be.
  • Az Entertainment One csapott le a Knights of Badassdom észak-amerikai forgalmazási jogaira. A filmet Joe Lynch rendezi, főszerepben pedig Peter Dinklage, Ryan Kwanten, Steve Zahn és Summer Glau is feltűnik. A tervek szerint VOD-ra és mozikba egy időben érkezik, de a premier napja még nem megálmodott.
  • Titus Welliver is szerepet kapott Michael Bay készülőfélben lévő sci-fi folytatásfilmjében, a Transformers 4-ben. A történet részletei még mindig nem nyilvánosak, de a stúdió megerősítette az alábbi színészek jelenlétét: Mark Wahlberg, Jack Reynor, Nicola Peltz, Stanley Tucci, Kelsey Grammer, Sophia Myles, Bingbing Li, Han Geng, T.J..
  • Peter Jackson Facebookján írt pár sort a harmadik Hobbit-film, a The Hobbit: There and Back Again forgatásának utolsó napjairól. Akiket érdekel, a linket követve angol nyelven olvashatnak róla.
  • Tegnap a Véres játék (Blood Sport), ma pedig a Kickboxer - Vérbosszú Bangkokban (Kickboxer) remake-ről olvashatunk. Utóbbihoz konkrétan már meg is szerezték a Hong Kong-i filmes szakembert, Stephen Fungot (Tai Chi Hero) rendezőnek. A forgatókönyvvel Jim McGrath és Dimitri Logothetis már elkészültek, és a készítők remélik, hogy már ősztől vagy jövő év elejétől kamerát ragadhatnak. Már "csak" találni kell valakit Jean-Claude Van Damme helyére…
  • A Sony Pictures Classics bejelentette, hogy világszerte ők fogják forgalmazni az Alex Gibney rendezésében elkészült The Armstrong Lie című Lance Armstrongról szóló dokumentumfilmet.

2011. július 24., vasárnap

Knights of Badassdom trailer

Az IndieVest Pictures a Comic-Conon mutatta be a Knights of Badassdom első bemutatóját, melyben Peter Dinklage, Ryan Kwanten, Summer Glau és Steve Zahn alakítják a főbb szereplőket.

A történet egy csapat szerepjátékosról szól, akik egyik játékuk során véletlenül megidéznek egy démont, és szembe kell nézniük tettük elég súlyos következményeivel.

Trailer:

2010. június 13., vasárnap

Summer Glau a Knights of Badassdomban

Summer Glau a Knights of Badassdomban

A minap érkezett a hír, hogy a True Bloodos Ryan Kwanten lesz a Knights of Badassdom című fekete komédia egyik főszereplője, most pedig a Terminátor: Sarah Connor krónikái című sorozatból ismert Summer Glau is csatlakozott a stábhoz.

Azt egyelőre nem tudni, kit fog Summer alakítani, de jó hír, hogy a démonok megalkotásáért az a Spectral Motion fog felelni, akiknek a Hellboy és az X-Men: Az ellenállás vége (X-Men - The Last Stand) lényeit is köszönhetjük.

2010. június 10., csütörtök

Kapósak a True Blood sztárjai

Kapósak a True Blood sztárjai

Amerikában a napokban indul a True Blood – Inni és élni hagyni harmadik évadja, de a színészek a nagy siker ellenére sem ülnek babérjaikon, és filmekben is kipróbálják magukat.

Stephen Moyer a minap szerződött le két filmhez is, most pedig Ryan Kwanten csatlakozott a Knights of Badassdom stábjához, melyről az Access Hollywoodnak adott interjújában beszélt:

„Egyfajta vígjáték lesz. Valami olyasmi, mintha a Haláli hullák hajnalát kereszteznénk a Példátlan példaképekkel. Igaz fekete komédia lesz, amiket én nagyon szeretek.”

Ryan azt is elmondta, hogy Steve Zahn és Peter Dinklage is szerepelni fognak a filmben, melyet Joe Lynch fog rendezni.

A történet egy csapat szerepjátékosról fog szólni, akik egyik játékuk során véletlenül megidéznek egy démont, és szembe kell nézniük tettük elég súlyos következményeivel.

A forgatás júliusban kezdődik a Washington állambeli Spokane-ben.

Filmnews.hu - Hírek egyenesen Hollywoodból