1/15/2013 07:40:00 de.
függő
Amikor egy fegyveres megöl öt embert hat lövéssel, minden bizonyíték a letartóztatott gyanúsítottra utal. A kihallgatás során a gyanúsított csak egy cetlit nyújt át a következő szöveggel: „Kerítsék elő Jack Reachert!” Így kezdődik a rendhagyó hajsza az igazság után, melynek során Jack Reacher egy váratlan ellenféllel kerül szembe, aki mestere az erőszaknak, és súlyos titkot őriz.
Tom Cruise megunta a Mission Impossible franchise-t, és szólt Christopher McQarrie-nek, hogy csináljanak már valami földhözragadtabbat - így született meg Jack Reacher története, amely Lee Child könyvén alapul. Remek kis nyomozós-összeesküvős thriller, néhol egy kis minőségi akcióval, vagy verekedéssel megbolondítva. A forgatókönyvet maga McQuarrie varázsolta Child regénysorozatának egyik kötetéből, szóval simán lehet ebből filmsorozat, mert van benne valami, ami miatt nem tucat, ugyanakkor a Hollywoodi filmekre jellemző kliséktől sem mentes - sajnos.
A legnagyobb bajom a közhelyeken felül, hogy néha olyan felfedezéseket körítenek drámai jelenetbe csomagolva, amelyet egy rutinosabb filmnéző már korábban felfedezett. Fontos, hogy van benne akció, de nem akciófilm, inkább amolyan nyomozós krimi, vagy inkább thriller. Hogy mitől nem átlagos? Nos, igazándiból talán egyszer éreztem a 130 perc alatt, hogy "hol van már a vége?", de ez is amolyan random gondolat volt, ami gyorsan tovatűnt, hiszen annyira szépen végigvezette a rendező ezt a történetet, hogy nem igazán maradt idő sem unatkozni, sem semmi másra.
Tom Cruise emberszabású szerepben tolja, mindenféle kütyü nélkül, főleg ököllel, és múltját kihasználva veszi fel a harcot az ellennel. Cruise szemében végig ott van egyfajta elszántság, ami hajtja őt - most mondanám, hogy célja felé, de nincs neki igazán olyan, mindig a jelennek élő figura, aki ösztönösen cselekszik. Rosamund Pike meglepően jól teljesített női fronton, és egész összeillő párost alakítottak Cruise-zal. Bár, a készítők néha segítségül hívták a dekoltázsát is, hogy villanjon valami, ám ettől a fától nem szabad nem látni az erdőt. Jól állt neki az ügyvédnő szerepe, na, mint ahogyan Richard Jenkins is kiválóan teljesített az apja bőrében. Lényegében Werner Herzog is olyan, mintha ebbe a zűrös világba született volna, és mint Jenkins, ő sem most bizonyította tehetségét. Jai Courtney viszont kőkeményen feketebárány, egy taszító figura, aki már csak kinézetre is egy üresfejű bajkeverőnek néz ki, és külseje nem is hazudtolja meg magát. Hogy hogyan fogom őt elviselni a Die Hard 5-ben, igazán jó kérdés. A főbb arcok közül David Oyelowo érdemel még említést, aki kimondottan nyomozóalkat, úgyhogy nagyon testre szabták ezt neki, a végén pedig amikor vérszemet kap, egész jól kimutatta a foga fehérjét.
A történet jó részét a nyomozás és a részletek felderítése öleli fel, viszont ennek ellenére nem unalmas, amit elénk raktak, csak megint ott tartok, hogy ne lett volna egy-egy helyen ennyire kiszámítható. Néha feldobják egy-egy verekedéssel, autós üldözéssel, vagy bármi hasonlóval, a végére viszont belehúztak, és Reacher profi, végre valaki, akinek nem veszíti el az eszét, ha nő kerül a képbe. A film nagy autósüldözős jelenete durrant a legnagyobbat, eléggé csíptem, bár sokszor azt tippelgettem, melyikük verdája hull szét előbb darabjaira. Mondjuk még a fürdőkádas-verekedős jelenet is megér egy misét, mekkora tuskók voltak már azok a tagok, és a kinézetük alapján pont egy molylepkével vannak egy értelmi szinten.
Majd elfelejtettem, hogy mennyire jó, hogy szorult némi humor is a főszereplő karakterébe, amellyel Cruise teljesen jól játszadozik. Több alkalommal szakadtam a nevetéstől, amelyért egy-egy beszólás, vagy szituáció felelt. Pontjait illetően egy se nem erős, se nem gyenge 8/10-re tenném, és a folytatásokat abszolút szívesen nézném az elkövetkezendő években.
