3/12/2013 07:28:00 de.
függő
Amikor Oscar Diggs (James Franco), az igencsak gyanús, piti kis cirkuszi bűvész sietve távozik a porlepte, unalmas Kansasből az izgalmas Óz birodalmába, úgy tűnik, megütötte a főnyereményt: hírnév és gazdagság vár reá. Egészen addig gondolja így, amíg nem találkozik a három boszorkánnyal, Theodorával (Mila Kunis), Evanorával (Rachel Weisz) és Glindával (Michelle Williams), hiszen ők hárman nem egészen biztosak abban, hogy ő lenne a várva várt nagy varázsló.
Hollywoodban köztudottan dúl a válság, ami jó néhány éve elérte a filmeket, ezért dolgoznak fel mindent, mert kihaltak az eredeti ötletek, azonban az elmúlt 1-2 év során megfigyelhető, hogy utolérte a rendezőket is. Gondoljunk bele, hogy mostanság hány nagyobb rendező okozott csalódást új filmjével? Amikor kijöttem a moziból, egy kérdés jutott eszembe: Sam Raimi, mit tettél?! Szóval nem kell ide folytatás, hiszen már az alapokat adó rész története is döcögött, egy nagy zűrzavar volt az egész telis tele klisés és kiszámítható jelenetekkel, amelyek unatkozásra hangoltak.
Csúnya is az, amikor nincs egy olyan főszereplő, akiért szoríthatsz, de legalább felmentő seregként két epizódszereplő megpróbálja menteni a menthetetlent. Gondolok itt Finleyre, a londinernek öltözött szárnyas majomra, és China Girlre, a porcelánbabára, akiknek komolyabb háttértörténetet írtak, mint bármelyik főszereplőnek. Például amikor magyarázták Oscar múltját, hogy honnan jött, meg miegymást, egyáltalán nem hozott lázba, sőt, kissé érdektelennek is mondanám. Nem derült ki, hogy Evanora mitől vált gonosszá, csak holmi felületes információkat kaptunk. Őszintén szólva, még a moziban sem akartam elhinni, hogy itt ülök egy ekkora volumenű fantáziafilm előtt, aminek gigászi magaslatokra tör a látványvilága, és közben unatkozom.
A történet kiszámítható, és nem kellett volna ide akkora hű meg ha, csak azért mégse mondjam már meg, hogy mi fog történni két perc múlva. Oscar karakterét mondhatni, elnagyolták, ami egyből vissza is vezethető ahhoz, hogy ezért nem lehetett vele azonosulni. A rendezésen nem éreztem, hogy összeszedett lett volna, és a jelenetek csak úgy jöttek a semmiből, az összevisszaságáról már nem is beszélve. Zavart, és emiatt eléggé élvezhetetlen mozizás lett belőle részemről. Eggyel kevesebb polcra tevős darab, ez már most tény. Írom mindezeket úgy, hogy soha nem szapultam Raimi korábbi filmjeit, sőt, nekem még a Pókembereivel sem volt bajom sokatokkal ellentétben.
Külön bekezdés, hiszen a látvány nagymestere alkotott, aki egy illuzionista köré teremtett egy sárgakővel kirakott utas kisvilágot. A vizuális részét csodálatosan kidolgozták, és valóban egyedi, amit megteremtettek, hiszen gondoljunk csak a teáskészletből kialakított falura, annak lakóira, a sötét erdőre, és annak teremtményeire, vagy akár Óz lakóira. Mind-mind csodás, viszont a tények azt mutatják, hogy mindez kevés, ha nincs mögötte a megfelelő tartalom. Maradjunk annyiban, hogy él még e földön olyan látványmester, mint Raimi, és korábban is láthattunk már hasonlót, és az sem volt egy remekmű, de… Viszont a végén a ködös-arcos jelenet egyértelműen tarolt, és az utolsó húsz percben kezdett el csak igazán működni az egész film. Addig döcögött, ott pedig mintha magukra találtak volna. Mondanom is fölösleges, hogy ekkor már nem volt mit menteni.
James Franco a kedvenc színészeim közé tartozik, és kimondottan jól állt neki Oscar karaktere, csak mivel úgymond gyenge hátszelet kapott a forgatókönyvíróktól, így nehéz bárkivel is azonosulni, vagy elhinni róla az általa játszott figurát. Mila Kunis kimondottan kellemes jelenség a vásznon, és ugyan neki sem mesélnek sokat a múltjáról, viszont legalább a motivációját megértetik a nézővel. Rachel Weisz és Michelle Williams, avagy a két ellenpólus, ugyanakkor mindkettejük otthonosan mozgott szerepében, ezáltal megvettek maguknak. Weisz karaktere egy pillanatra elbizonytalanított, és ez kimondottan jó.
Sajnos 3D-re ítéltek minket újra, amiről ismételnem kell önmagam, ugyanis nem adott hozzá pluszt egy-egy jelenetet leszámítva, ami még emellé funkciómentes is volt úgymond. Nem zavart, viszont néha leemeltem a szemüveget, és sokkal szebb kép tárult a szemem elé, mint amikor a lencséken keresztül bámultam a vásznat. Mostanság sok moziban megfordulok különféle helyeken, és általános probléma, hogy még egy jó vetítőgéppel felszereltben is elmosódott képet kapunk. Szimplán nincs meg az a tűélesség, amit mondjuk otthon egy Blu-raytől megkapok, és ez baj. De már nem az első esetről van szó.
Nagy csalódás ez, bárhogyan is nézzük, és a legideálisabb összefoglalószó ide az üres. Merthogy nem tudták megfelelően érdekes tartalommal kitölteni a bő két órára rúgó játékidőt, ami alatt több alkalommal ültem, és csak néztem ki a fejemből, hogy tényleg csak ennyire futja? Hát, akkor részemről szokás szerint jószívűen pedig egy 6/10-re.
