A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Phineas és Ferb mozifilm. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Phineas és Ferb mozifilm. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 16., kedd

2015 novemberében érkezik az Ant-Man

A Walt Disney Pictures bejelentett néhány premierdátumot és néhány módosítást is eszközölt egyes jövőben érkező filmjeinél. Az első, és talán a legfontosabb az Ant-Man, melyet 2015. november 6-án mutatnak be. Egyelőre erre a napra más stúdió még nem jelentett be filmet. A rendezésért Edgar Wright fog felelni, azonban a szereplőgárdáról eddig még nem érkezett információ.

A stúdió közleményéből kiderül, hogy mind a Vasember 3 (Iron Man 3), mind pedig a Thor: The Dark World (Thor 2) 3D-ben kerül mozikba - előbbi 2013. május 3-án, míg utóbbi 2013. november 8-án, a korábban bejelentett napon kerül mozikba. Azonban a Phineas and Ferb 2013. július 28-ára bejelentett premierjét elhalasztották egy 2014-es, meg nem jelölt dátumra.

2015 novemberében érkezik az Ant-Man

Nagyszerű hír, hogy a Disney kitűzte a Saving Mr. Banks premierjének napját 2013. december 20-ára, avagy karácsonyi filmként érkezik Mary Poppins igaz története. A főszerepben Tom Hanks, Emma Thompson és Colin Farrell, akiknek filmje a CBS Films Last Vegasával és a Fox Walking with Dinosaurs 3D-jével kell majd megmérkőznie. A nemrégiben szóba került Disneynature-ös Bears 2014. április 18-át kapta meg, és erre a napra még nincs más film bejelentve.

Nos, még mindig nincs vége a híráradatnak, ugyanis a stúdió 2014. november 7-ét jelölte meg az egyelőre meg nem nevezett Disneys animációs projektjének, és 2015. november 25-én érkezik egy másik címnélküli Pixaros projekt is, amely talán a The Untitled Pixar Movie About Día de Los Muertos.

Mindegyik filmről/projektről volt már szó korábban, szóval amennyiben bármelyik is felkeltette az érdeklődésedet, a tovább mögött a címkék segítenek további infókhoz jutni.

2011. október 14., péntek

2013 májusában érkezik a Lone Ranger

2013 májusában érkezik a Lone Ranger

A Walt Disney Pictures a Fox példáját követve nyilvánosságra hozott néhány 2013-as premierdátumot. Az első a Lone Ranger, melyről mostanság azt lehetett hallani, hogy 2012. február 6-án kezdődnek el a hivatalos munkálatok, és a premier napjának 2013. május 31-ét jelölték meg.

A Disney másik nagy projektje a Thor 2, melyet 2013. július 26-a helyett csak 2013. november 15-én mutatnak be. A rendező Patt Jenkins, akinek jelenlétét nemrégiben erősítették meg. A stúdió úgy döntött, hogy a Thor 2 számára "kibérelt" napon, vagyis 2013. július 26-án a Phineas and Ferb kerül mozikba.

Ha már premierdátumok, akkor a The Wienstein Company is variált kicsit: a My Week with Marilyn november 4-ről költözött november 23-ra, valamint két horror folytatásfilm, a Piranha 3DD és a The Amityville Horror: The Lost Tapes háza táján is van némi módosulás. Előbbit idén november 23-án mutatták volna be, míg utóbbit 2012. január 27-én, és valószínű, hogy mindkét film bemutatójára csak jövőre kerül sor.

2011. augusztus 26., péntek

Casting 26.08.11.

  • A Universal ezúttal James Honggal és Marisa Miller modellel egyezett meg az R.I.P.D. egy-egy szerepére. Utóbbi ezzel debütál a filmes szakmában.
  • Dan Aykroyd elárult néhány érdekes részletet a Szellemirtók 3-ról (Ghostbusters 3), többek közt azt, hogy talán jövőre elkészülhet a film, de vannak gondok.
  • Jennifer Garner helyett Olivia Wilde fog beugrani a Better Living Through Chemistry című sötét komédiába.
  • Ted Levine, Katia Winter és Michael McMillian is fel fog tűnni a The Banshee Chapterben, amely Zachary Quinto produkciós cégének (BTD) berkein belül készül.
  • A Phineas és Ferb kreátorait, Dan Povenmire-t és Jeff 'Swampy' Marsht hivatalosan is felkérték, hogy írja meg a Phineas és Ferb mozifilm forgatókönyvet. Erről már januárban is hallhattunk.
  • Korábban Oblivion címen futott a ma már Horizons címet viselő sci-fi, melynek női főszerepeire a következő színésznők esélyesek: Jessica Chastain, Olivia Wilde, Brit Marling, Noomi Rapace és Olga Kurylenko. A férfi főszerepet Tom Cruise vállalta még korábban.
  • Ismét bővült a Magic Mike szereplőgárdája, ezúttal Gabriel Iglesias komikussal. A forgatást szeptember 14-én kezdi Steven Soderbergh és csapata.
  • Robert Zemeckis dobta a Warner Bros. drámáját, a Replay-t, és inkább a Denzel Washington főszereplésével készülő Flight című thrillert készíti el a Paramount számára.
  • Manapság igen divatos ez az öko-terroristás téma, ugyanis Kelly Reichardt Night Moves címmel készít ilyen témájú filmet, melynek egyik szerepére Peter Sarsgaarddal tárgyalnak.

Filmnews.hu - Hírek egyenesen Hollywoodból