4/05/2013 07:27:00 de.
függő
Megérte várni a Tökéletes hangra, csak az okát nem értem a bő féléves késésnek, de nem is fontos igazából, a lényeg, hogy a végeredmény egészen kerek lett. Jason Moore rendezett, mozifilmet most először, szóval egy-két apróbb botladozástól eltekintve üdítő filmet alkotott, ráadásul vígjáték kategóriában manapság nem könnyű boldogulni, újat mutatni meg pláne nem. Kellemes zenés filmként gondolok rá vissza, amelyben megvan a szokásos sulis ármánykodás, de kicsit olyan, mintha a Glee-film készült volna el.
Avagy fogalmazhatnék úgy is, hogy jó kis rágógumis hangulat uralkodik egészen végig, ami fura módon ezúttal nem kergetett az őrületbe. Nyilván újat nem ezen a téren mutatott fel, hanem a zenében kreatívkodott, de ott nagyon - többnyire. Kezdve onnan, hogy az operatőr gondosan ügyelt, hogy megtalálja minden jelenethez a legmegfelelőbb kameraállást, és olyan érzésem volt, mintha egy profi klipkészítő állt volna a háttérben. A lényeg, hogy jó hangulatban telt el a majd két órára nyúló játékidő, amitől a leginkább tartottam, de azért sikerült kitölteni különféle érdekességekkel.
Olyan ez, mintha tehetségkutatókat összegyúrtak volna egy filmbe, így akadnak azért amatőr pillanatok is bőven, és néha eljött az az időszak is, amikor már a kólám sem ízlett. Bár ettől függetlenül még mindig az utóbbi idők egyik legjobb zenés vígjátékáról beszélünk, mert lekötött, akárhogyan is nézem, ez pedig manapság egy olyan erény, amire egyre kevesebbszer van példa. Visszatérve a tehetségkutatókhoz, természetesen itt is megvan az ember kedvence, akinek szurkol, akitől többet akar hallani, és eleinte sok emberért lehet szorítani, aztán szépen morzsolódnak le, ahogyan azt illik.
A zenéi legtöbb esetben nagyszerűek, amikor pedig nem, akkor a már előbb említett pályakezdő stílus miatt nem élvezhető profi szinten, de legalább a végére belecsaptak a nagybetűs életbe, és remeghetett a plafon az elmúlt pár év legjobb dance zenéinek feldolgozott változataitól.
Anna Kendrick amellett, hogy hihetetlenül tehetséges színésznő, még mindig hihető neki az egyetemista lány szerepe, pedig már nem húsz éves, de annyira kölyökképe van, hogy sima ügy. Ezerarcú konkrétan, mert amikor az esetlen lányt kellett eljátszania, az is ugyanolyan hitelességgel ment neki, mint amikor ki kellett nyitnia száját, kibújnia a burokból. Egyértelműen mindez kevés lenne ide, ha a hangja nem asszisztált volna mellé, és hát, amikor énekhangját elővette, akkor azért simán elkápráztatta a közönségét. Többek közt ezért volt remek választás a főszerepre. Rebel Wilsont pedig hihetetlen, de megkedveltem, annyira jó fej csajt alakított, akiből manapság nem terem minden bokorban egy. A hangjával pedig szintén szépen játszadozott, szóval kellemesen csalódtam benne, és nem holmi disznó stílussal nyomult. A "két" csapatkapitányról viszont már kevésbé hihető az egyetemista lány szerep, de sebaj, ennyi kell, és Anna Camp is annyira jól tolta a mindenbe belekotnyeleskedő, idegesítő biccset, hogy csak na. Női frontról Ester Dean hangja méltó még az említésre, a férfiak oldaláról pedig mindösszesen Skylar Astint emelném ki, aki nem azt a tipikusan tucat srácot játszotta, akit már megszokhattunk.
Több alkalommal éreztem magam úgy, mintha már láttam volna ezt a filmet, szóval eredetinek nem mondanám, viszont ötletesen gondolták tovább az alapkoncepciót, és ez jó. A folytatásra való tekintettel megelőlegezem a 8/10-et, és kíváncsian várom, mit hoznak össze a második részben.
