A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rock of Ages. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rock of Ages. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 3., szombat

Értékelés: Mindörökké rock (Rock of Ages)

Mindörökké rock

Los Angeles, 1987: Stacee Jaxxet (Tom Cruise) még életében istenné avatták rajongói. Ő a nők bálványa, a színpad császára, aki nagy tetkókkal, félmeztelenül tombol zenekarával a színpadon - egy különleges klubban, ahol a rock ellenségei és hívei végül megvívják majd csatájukat. Stacee és a többi rocker el van szánva, hogy nem enged a szenteskedőknek és az unalmas csend híveinek: nekik a show, a hangerő és a korláttalanság az igazi otthonuk.

Hogy is kezdjem, hogy jó legyen. Nem jövök a moziban jó, hogy kimaradt dumával, de amúgy ez az igazság, pedig az előzetese alapján eléggé vártam anno, csak sok minden összejött. Képletesen feltettem magamban a kérdést, hogy ki rendezte ezt a filmet? Mert olyan érzésem volt többször, mintha csak dobálták volna egymás után a jeleneteket, meg a zenéket, közben meg valósághűség a tabu kategóriába űzve. A lényegre térve, Adam Shankman volt az elkövető, akinek nem ismeretlen ez a terep, a játékidő nagyobb részében mégis csúnyán darabjaira van hullva az egész történet. Oké, hogy az utolsó félórára összekapták magukat, de ez így baromi nagy csalódás számomra.

Komolyan, a kevés a legjobb minőségjelző, ami eszembe jut rá. Egyrészt a cselekményét nem lehet komolyan venni, kicsit sem, paródiának meg gyenge, szóval felmerül a kérdés, hogy öniróniának szánták vajon? Mondjuk akkor szólhattak volna legalább. A hangrendszerem rendben van, és nem ez volt a felelős azért, hogy nem alakult ki plafonleszakadós bulihangulat. Ott van például a Flashdance, ami egy energiával teli, pörgős, szenvedélyes zenés film, igaz főként romantikus vizeken evezve, de a táncaival a Mindörökké rock köszönőviszonyban sincs. A manapság készülő táncos filmek közül egyedül a Step Upoknak sikerül szórakoztatnia, és még azok is sokkal mélyebbre hatolnak zenéikkel, és áthatóbb is az általuk nyújtott élmény.

Ami a színészeket illeti, a vége felé ugyancsak belerázódott mindenki a szerepébe, de a legjobban Diego Boneta győzött meg, főleg ahogy haladnak előre az események, talán ő az egyetlen, akinek hihetőek a cselekedetei. Például Tom Crusie belépője annyira sok volt, annyira filmszerű, hogy ezt a fajta 'vetítést' nem vagyok hajlandó befogadni, mert még csak köze sincs ehhez a világhoz. Viszont azt belátom, hogy színészileg baromira odatette magát, ehhez kétség sem fér! Julianne Hough eyecandy helyett plasztikbébi inkább, de ő is a túl sok kategóriába sorolható, és akkor még a Boneta által alakított karakterrel való találkozásról nem is beszéltem. Tipikus. Lerágott csont. Minek van. Na meg a haja sem épp a '80-as évek viseletének megfelelő. Russell Brand viszont több alkalommal nagyon megnevettetett, és amikor nem a teljesen kattant-dilis csávót alakítja, akkor sokkal jobban bírom őt is.

Ami pedig a színészek hangjait és előadó tehetségét, ott is Diego Bonetáé a legjobban remekelő karakter díja. Hough hangja elég nyávogós, és az előbb említett műanyagsága miatt nehéz róla elhinni, hogy ő egy rockban nyomuló cica. Kiemelkedően szerepelt még Mary J. Blige is, és basszus, de nagyon csipáztam őt - még jó, hogy leszerződtettek egy a zeneiparban jártas egyént is.

Eddig a dicsérő mondatokat olvashattátok sajnos, de most jön csak az igazi feketeleves, ami elég nagy szívfájdalmam, mert alapjában véve szeretem a filmben felcsendülő dalok eredeti verzióját. Nos, úgy kezdeném, hogy az elején olyan iramban elkezdik az arcunkba nyomni az egészet, hogy szinte besokalltam - aztán persze hozzászoktam, de nem is ezen a fő hangsúly. Nem szeretem, amikor két ilyen kaliberű klasszikus számot összemixelnek, mert elveszíti az eredetiség hatását: arra kevés, hogy extázist érjen el, egyébként meg sok… magyarán kifejezve semmire sem jó igazán. Nagy sajnálatomra megannyi számot kiheréltek, és elértéktelenítettek, és akkor a tipikus és kiszámítható cselekményt még talonban is hagytam. Mivel jól ismerem az elhangzó dalokat, így elég fura volt, hogy a legtöbbet csak fél perccel később vagy azután sikerült azonosítanom. A végére viszont rájöttem a képletre: az X-faktorosokat kamera elé engedték, csak tényleg nagy kár, hogy mekkora tombolós zene lenne Bon Jovi - Wanted Dead or Alive című száma is, amely Tom Cruise előadásában egy gyenge replikaként köszönt vissza.

A musical témában nyomuló filmek egyébként is megosztják a közönséget, és ami igazán idegesítő, hogy sokkal jobb is lehetett volna, de végül leragadt az átlagosság porában. Rossz, hogy olyan számokat, amiket szeretek így hallottam vissza, de mivel a film javuló tendenciát (haha) mutatott fel, így kiszórom rá a 6/10-et, és persze megint jófej voltam.

2012. június 22., péntek

Mindörökké rock feliratos összeállítás és zenés videó

Tegnaptól a mozikban a fantasztikus rockdalokat és remek színészeket felvonultató zenés vígjáték, a Mindörökké rock (16) (Rock of Ages), melyhez néhány kép, egy hangulatos összeállítás, amelyben a színészek mellett az igazi rocksztárok is megosztják velünk a filmmel kapcsolatos élményeiket, valamint a film egyik betétdala, a Jukebox Heo/I Love Rock'n'Roll mix is nézhető alább és a tovább mögött.

ROA-001854r

2012. június 20., szerda

Mindörökké rock hazai premier, fotókkal

A lelke mélyén mindenki rocksztár szeretne lenni. A Mindörökké rock (Rock of Ages, hazai bemutató: június 21.) hazai gálapremierjén akár valóra is válhattak ezek az álmok: hosszú hajjal, szólógitárral a kezükben fotózkodtak a meghívottak, mert nem volt egyetlen vendég sem, aki ellen tudott volna állni a csábításnak.

A hangulatot alaposan megdobta, hogy a mozi előterében épült színpadon a reflektorfények is kigyulladtak. A Tom Cruise, Catherine Zeta-Jones, Alec Baldwin, Russell Brand valamint a nyolcvanas évek legnagyobb rockslágerei főszereplésével készült film vetítése előtt az idei Megasztár három legjobbja, Radics Gigi, Szakos Andi és Talán Attila adott koncertet. Mindenki az alkalomhoz illő rockszerelésben lépett színpadra, Attila pedig annak a kalapnak a pontos mását viselte, amiben Tom Cruise látható a filmben. A három Megasztár a közönség nagy örömére a koncertet a Mindörökké rock egyik legnagyobb slágerével, az I Love Rock’n’Roll-lal zárta.

_rock_mozi-158

Sosem gondoltam volna, hogy ilyen szerepben fogom látni Tom Cruise-t – lelkesedett Szakos Andi a vetítés után. – Nagyon bejött a film, és nagyon bejött, hogy Cruise ilyen bevállalósan játssza a rockistent.

Talán Attila szerint azért olyan jó a Mindörökké rock, mert:

Szerintem, sokan vágynak vissza a nyolcvanas évekbe: a stílus, a pörgős rock zene mind állati jó, és nagyon tetszik, hogy ezek szerint az az idő nem múlt el nyomtalanul.

2012 hangja, Radics Gigi is egyértelműen lelkesedett a filmért.

Kicsit úgy éreztem, hogy ez a film rólam is szól: a fiatal főhősnővel teljesen azonosulni tudtam, akinek az álma, hogy sikeres és befutott énekesnő legyen. – mondta Gigi. - Jó pár olyan szám szólt a Mindörökké rock-ban, amit nagyon szeretek.

A véleményével valószínűleg nem maradt egyedül: a premier résztvevői mind mosolyogva és dúdolva jöttek ki a film után – pedig civilben valamennyien jól ismerik a reflektorfény és a színpad varázsát. Ott volt a Hooligans frontembere, Kiss Endi, a Sugarloafból Tóth Szabi, a Unique együttes énekesnője, Völgyesi Gabi, és a hazai dívaválogatott: Gallusz Niki, Détár Enikő, Fésűs Nelly, Ladinek Judit, valamint a rádiós műsorvezető Garami Gábor, Kovács Áron is. Természetesen egy ilyen zenés, belevaló, rocksztárokkal, énekesekkel teli film vetítéséről a kiválóan éneklő Megasztáros Bihal Roland, Benji, Bozont és Nagy Adri sem hiányozhatott: a barátok az elsők között nézték meg, milyen is az amikor Tom Cruise egy igazi rock balladát vagy éppen a Guns N’Roses Paradise city számát adja elő a filmvásznon.

2012. június 17., vasárnap

Mindörökké Leppard

Mindörökké Leppard

Az igazi rock’n’roll életérzést nehéz megtapasztalni. A Mindörökké rock (16) (Rock of Ages, hazai bemutató: június 21.) stábja arra szövetkezett, hogy életre kelti a 80-as évek vad, pörgős, őrült bulihangulatát, és ehhez néhány klasszikus rockslágert is felhasznál, a kor legnagyobb rocksztárját pedig a mi korunk egyik legnagyobb mozisztárja kelti életre: Tom Cruise.

A film egyik helyszínéül szolgáló klubot felépítették, táncoló, bulizó statisztákkal pakolták tele, az alkotók mégsem voltak biztosak benne, hogy elég hitelesek lesznek-e. De közel volt a segítség.

A film rendezője, Adam Shankman titokban meghívta a díszletbe a környéken turnézó Def Leppardot. Az angol rockerek, akiknek világszerte több mint 100 millió lemeze kelt már el, óriási turnébuszokkal, igazi rocksztárpompában érkeztek, és mindenki meglepetésére a díszletszínpadon igazi koncertet adtak. Lenyomtak három számot, köztük a filmben is szereplő Pour Some Sugar On Me-t: ennek előadásakor Tom Cruise is színpadra lépett velük. A gyors koncert után a banda tagjai biztosították az alkotókat arról, hogy a klubjuk teljesen oké – és a stáb megnyugodva vághatott bele a forgatásba. A színpad – és a sztár – kiállta a próbát.

IC Press

2012. június 13., szerda

Mindörökké rock magyar plakát és feliratos összeállítás

Remek feliratos összeállítás érkezett a június 21-én bemutatásra kerülő Mindörökké rock (16) (Rock of Ages) című filmhez, melyben az alkotók és a színészek mesélnek a fantasztikus dalokról, koreográfiákról és a humorról is, amelyek áthatják az egész filmet. A főszerepben olyan nagyszerű színészek, mint Paul Giamatti, Tom Cruise, Alec Baldwin, Catherine Zeta-Jones és még sokan mások. A tovább mögött még pár kép, és a szóban forgó összeállítás, na meg a magyar plakát.

Mindörökké rock feliratos összeállítás 01

Háromperces Mindörökké rock filmrészlet

Nem aprózza el a Warner, rögtön egy bő három percet nyomó filmrészletet tolt netre a Mindörökké rock (Rock of Ages) című zenés filmből, amelyben a legtöbb főszereplő felbukkan.

2012. június 11., hétfő

Mindörökké rock harmadik feliratos előzetes

Az elmúlt napokban szépen el vagyunk látva a Mindörökké rock (Rock of Ages) különféle anyagaival, ma reggelre pedig nem jut más, mint a film harmadik előzetese, amely magyar felirat kíséretében élvezető.

Magyar bemutató 3:

2012. június 10., vasárnap

Tom Cruise, a rocker

Tom Cruise, a rocker

Ez megrázza a világot: a Mindörökké rock (16) (Rock of Ages, hazai bemutató: június 21.) rajongók pénteken Los Angelesben, vasárnap Londonban izgulhatnak. A 80-as évek rocker-hangulatát feltámasztó film két látványos premierrel ünnepli önmagát, és mindkét helyen ott lesznek azok a színészek, akik segítettek megidézni az őrült hangulatot – a legtöbben valószínűleg Tom Cruise-t várják közülük, aki a filmben hosszú hajú, tetovált, rocksztárt alakít. Méghozzá olyan jól, hogy filmbeli partnernője, Julianne Hough így nyilatkozott róla:

Ő a világ legszexisebb pasija… a vőlegényemen kívül – a kijelentés súlyát az adja meg, hogy a stáb néhány jelenetet az amerikai korhatárbizottság kedvéért vágott ki végül a filmből: túlságosan is erotikusra sikerültek.

A kivágott jeleneteket sajnos már nem láthatjuk, de a premierről azok sem maradnak le, akik nem lesznek 10-én Londonban. Magyar idő szerint vasárnap délután 5-től 7-ig a Mindörökké rock (16) magyar facebook oldalán nyomon követheti mindenki a vörös szőnyeges bevonulást, és aki odakattint, nemcsak a sztárokat, hanem egy európai léggitár-verseny döntőjét is megcsodálhatja. A versenyben résztvevők kötelező száma természetesen nem is lehet más, mint az I Love Rock'n'Roll című rockhimnusz.

IC Press

2012. június 9., szombat

Mindörökké rock - Londoni premier élőben (június 10. vasárnap)

A '80-as évek remek rockzenéit és stílusát megidéző Mindörökké rock (16) (Rock of Ages) című zenés vígjáték londoni díszbemutatójára most vasárnap kerül sor, amelyet ezen a linken akár élőben is követhettek.

Mindörökké rock - Londoni premier élőben (június 10. vasárnap)

A vörös szőnyegen felvonulnak a film sztárjai, Tom Cruise, Russell Brand, Mary J. Blige, Julianne Hough, Diego Boneta, Malin Akerman, Paul Giamatti és természetesen a fim rendezője, Adam Shankman is.

UPDATE 19:50 - Hoppá, itt már van valami.

2012. június 2., szombat

Mindörökké házasság

Mindörökké házasság

Alec Baldwin a Mindörökké rock (Rock of Ages, hazai bemutató: június 21.) egyik legbátrabb szereplője, és most talán az életben is nagy lépésre szánja el magát. A 80-as évek rockerei közé vezető extravagáns film szereplői a történet kedvéért mind kivetkőznek önmagukból: Tom Cruise hosszú hajú, agyontetovált rockert játszik, Baldwin pedig lepukkant, a csőd közelében egyensúlyozó klubtulajdonost. Az 54 éves színész, aki 2002-ben vált el Kim Basingertől együtt vett részt a Cannes-i Filmfesztiválon menyasszonyával, a 27 éves Hilaria Thomasszal, és állítólag innen házasodni indulnak tovább egy meg nem nevezett európai városba.

Alec Baldwinnak voltak már komoly összecsapásai a mindenütt megjelenő fotósokkal, úgyhogy az ifjú pár nem nyilatkozott az esetről, és a meg-megújuló pletykaviharokra sem volt hajlandó reagálni: a színész és a múlt hónapban eljegyzett szerelme titkolják a tervezett lakodalom helyszínét.

De az esküvőt kísérő buli nem marad el: a Mindörökké rock igazából egyetlen hatalmas buli, és Alec Baldwin bebizonyítja benne, hogy a kor nem számít: minden generáció képes őrült tempóban élvezni az életet.

IC Press

2012. május 27., vasárnap

Rock és díjak

Russell Brand visszatér! A komikus sztár már kétszer is közreműködött az MTV Video Music Awards látványos díjátadó show-jában, és 2008-as és 2009-es ténykedése nem maradt hatás nélkül. Bár korábban Ben Stiller, Mike Myers és Justin Timberlake is volt már az MTV filmes díjátadójának házigazdája, ám ezúttal a szervezők a tehetséges komikust kérték fel, hogy a 2012-es MTV Movie Awardsot vezesse: június 3-án vasárnap este ő lesz a Gibson Amphitheatre-ből élőben közvetített esemény ceremóniamestere.

Mindörökké rock magyar banner
Az MTV Movie Awards idején a két kedvencem találkozik: a filmek meg a díjak – tette közzé Russell Brand nyilatkozatát az MTV. A gálaest során biztosan szóba kerül a komikus következő nagy dobása. A Mindörökké rock (16) (Rock of Ages, hazai bemutató: június 21.) című, a 80-as évek legnagyobb rockslágereivel megspékelt filmben egy laza rockert alakít, aki ezúttal énektehetségét is megcsillogtatja, méghozzá a hosszú hajú, bőrruhás rocksztárnak maszkírozott Tom Cruise oldalán.

IC Press

2012. május 18., péntek

Mindörökké rock - "Anyway You Want It" videoklip

Június 21-től a mozikban Tom Cruise, Catherine Zeta-Jones, Alec Baldwin és Russel Brand főszereplésével a nagysikerű Broadway musical filmváltozata, a Mindörökké rock (előzetese korhatár: 16) (Rock of Ages). A '80-as éveket megidéző, klasszikus rock slágereket felvonultató filmhez egy remek videoklip nézhető ezen sorok alatt. Az R'n'B énekesnő, Mary J. Blige előadásában hallható 'Anyway You Want It".

Anyway You Want It:

2012. május 16., szerda

Mit tudunk a Mindörökké rockról?

A rock örök és halhatatlan – de volt egy évtized, amikor a szokásosnál is több élet volt benne. Az volt a hosszú haj, a lángoló szólógitár, a zsúfolt klubok, a nagy rocklegendák kora.

Los Angeles, 1987: Stacee Jaxxet (Tom Cruise) még életében istenné avatták rajongói. Ő a nők bálványa, a színpad császára, aki nagy tetkókkal, félmeztelenül tombol zenekarával a színpadon – egy különleges klubban, ahol a rock ellenségei és hívei végül megvívják majd csatájukat. Stacee és a többi rocker el van szánva, hogy nem enged a szenteskedőknek és az unalmas csend híveinek: nekik a show, a hangerő és a korláttalanság az igazi otthonuk.

Mit tudunk a Mindörökké rockról

A rocklegendák történetét a Def Leppard, Joan Jett, a Journey, a Foreigner, a Bon Jovi, a Night Ranger, a REO Speedwagon, Pat Benatar, a Twisted Sister, a Poison, a Whitesnake és sok más halhatatlan banda zenéje festi alá. Fantasztikus színészek és ragyogó popcsillagok egyesítik erejüket, hogy megidézzék a 80-as éveket: nosztalgia és irónia keveredik a filmben - melyben mindig biztos a ritmus. A tombolás június 21-én veszi kezdetét kis hazánkban.

Mindörökké rock minden mennyiségben

A tovább mögött nézhető a Mindörökké rock (Rock of Ages) első filmrészlete, a másik videóban pedig a zene és a táncok alakítják a főszereplőket.

2012. április 29., vasárnap

Mindörökké dalolás

Mindörökké dalolás

Catheine Zeta-Jonesnak már nem kell bizonyítania, hogy jól énekel: a Chicagóban nyújtott teljesítményéért Oscar-díjat kapott. Sőt, a színésznő továbbra sem lett hűtlen a dalokhoz: szerepet vállalt a Mindörökké rockban (16) (Rock of Ages, várható hazai bemutató: augusztus): ez a film a nyolcvanas évek legnagyobb rockslágereivel mondja el egy Los Angeles-i rockklubban játszódó történetét.

A film körüli legnagyobb érdeklődést eddig természetesen a hosszú hajú, tetovált felsőtestű, bőrnadrágos Tom Cruise-t ábrázoló fényképek keltették, de Catherine Zeta-Jones sem akar lemaradni: csak ő más utat választott. A múlt héten azt bizonyította be, hogy élőben is kiválóan énekel.

Múlt vasárnap csak rá figyelt egy iskola: a színésznő fellépett egy jótékonysági koncerten, amelyen a New York-i Windward School számára gyűjtöttek – annak az iskolának, ahova két gyereke, a 11 éves Dylan és a 9 éves Carys is jár. Az eseményen többnyire nem hírességek jelentek meg, bár Michael Douglas természetesen jelen volt, és büszkén figyelte a műsorszámot, valamint Sting is tiszteletét tette.

Catherine egyetlen számot énekelt, vastapsot kapott… azután átadta a színpadot fellépő-társainak: az iskola diákjainak. Aki ezt az alkalmat elmulasztotta, az legközelebb a Mindörökké rockban hallgathatja meg, hogyan énekel a szép színésznő.

IC Press

2012. április 20., péntek

Mindörökké rock nemzetközi poszter és magyar feliratos előzetesek

Az angolok plakátjával jött ma reggel a Mindörökké rock (Rock of Ages), a tovább mögött pedig az első és a második előzetes magyar feliratos változata nézhető, akár HD minőségben.

Rock of Ages poster new

2012. április 14., szombat

Mire számíthatunk idén nyáron a Warner Brotherstől?

MAGIC MIKE

A MovieWeb összegyűjtötte, hogy milyen filmekkel rukkol elő idén nyáron a Warner Bros. Alább listaszerűen nézzük a főbb címeket, valamint azok premierdátumait. Mivel mindegyikről esett szó, a tovább mögé böngészve a címkék baromi segítőkészen lehozzák az adott filmről az összes infót.

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – május 11. (idehaza: május 10.)

Chernobyl Diaries – május 25. (idehaza: nincs infó)

Mindörökké rock (Rock of Ages) – június 15. (idehaza: nyár)

Magic Mike – június 29. (idehaza: nincs infó)

The Dark Knight Rises (A sötét lovag - Felemelkedés) – július 20. (idehaza: )

The Campaign – augusztus 10. (idehaza: nincs infó)

The Apparition – augusztus 24. (idehaza: nincs infó)

2012. április 4., szerda

Rock of Ages TV Spot

A napokban hallat magáról a Mindörökké rock (Rock of Ages), amelynek elkészült az első TV Spotja, és alább már nézhető is a 30 másodperces vágás. Adam Shankman zenés rendezése idén nyáron kerül mozikba.

TV Spot:

2012. április 3., kedd

Második Rock of Ages trailer

Június 15-én nyit az amcsiknál a Mindörökké rock (Rock of Ages), melyet nálunk nyárra ígérnek. Ennek nézhető alább a második előzetese. Adam Shankman filmjében Tom Cruise mellett Mary J. Blige, Catherine Zeta-Jones, Alec Baldwin és Julianne Hough tűnnek fel a főbb szerepekben.

Trailer 2:

2012. január 21., szombat

Néhány premierdátum módosulás

Néhány premierdátum módosulás

A Deadline adta hírül, hogy a Warner Bros. mégsem idén június 15-én mutatja be Bryan Singer rendezését, a Jack the Giant Killert, hanem csak 2013. március 22-én. Nem világos, hogy mi indokolta ezt a döntést, de az új premiernapon a Sony Captain Phillips-ével és a DreamWorks Animation The Croods-ával kell majd szembenéznie a mozipénztáraknál.

Ezen kívül megbolygatták kicsit a Rock of Ages-t is, amely június 1. helyett csak június 15-én kerül mozikba odaát. Azon a napon mutatja be a Sony a Donny's Son nevű vígjátékát, melyben Adam Sandler és Andy Samberg viccelődik.

És ha mindez nem lett volna elég, akkor jöjjön az, hogy a Warner eltörölte az Arthur & Lancelot korábban 2013. március 15-ére bejelentett premierjét. Premier majd egyszer, ugyanis a projekt visszakerült a tervezés fázisába, bár Joel Kinnaman és Kit Hartington jelenléte elvileg biztos, mint ahogyan David Dobkin rendező is.

Filmnews.hu - Hírek egyenesen Hollywoodból