A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Star Wars 9. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Star Wars 9. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 18., csütörtök

Casting 18.04.13.

  • A Disney a CinemaConon jelentette be, hogy 2015-től kezdve minden nyáron kapunk egy Star Wars filmet. Természetesen az új trilógia első darabjával, a Star Wars: Episode VII-tel indul a buli két év múlva, aztán jöhet egy spin-off, majd az Episode VIII, aztán megint egy spin-off, utána pedig az Episode IX. Bár még semmit sem erősített meg a Disney, ráadásul folyton variálnak, úgyhogy aludjunk még erre párszázat.
  • Eléggé úgy tűnik, hogy a Warner Brothersnek sikerül meggyőznie Will Smitht, hogy ugorjon be Ben Affleck helyére a Focus című drámában, amelyet Glenn Ficarra és Requa fognak rendezni. A film másik biztos főszereplője Kristen Stewart.
  • Clifton Collins Jr. is szerepet kapott a Transcendence című szuperprodukcióban, amelynek szintén a Warner Bros. ad otthont, és amelyet Wally Pfister fog dirigálni Christopher Nolan executive produceri felügyelete mellett. A forgatás kezdőnapja még nem megálmodott.
  • Erre felé pedig egy Star Warsos, Bosszúállókos, Városfejlesztési osztályos, marhulós videó tekinthető meg.

2012. november 29., csütörtök

Casting 29.11.12.

  • Nemrégiben olvashattatok A hobbit - Váratlan utazás (The Hobbit: An Unexpected Journey) HFR 3D-jéről, és a hazai forgalmazó az imént jelentette be, hogy a Cinema City Aréna, a Cinema City Westend, valamint a MiMozink Óbuda moziban vetítik majd a filmet ebben a formában. Ezen felül mától már tudtok jegyet váltani elővételben a Cinema City mozikban.
  • James Cameron tegnap részt vett A hobbit: Váratlan utazás új-zélandi premierjén, ahol szóba hozta az Avatar 2-t, melynek forgatókönyvét februárig be szeretné fejezni, hogy jövő évvégén kamerát ragadhasson stábjával. Ezek mellé úgy tűnik, hogy a rendező elismerte a Peter Jackson által használt 48 kép / másodperces technológiát, amelyet egy merész, de szükséges technológiai újításnak tart.
  • Utolérte a remake-láz az 1986-os Gyermek az időben-t (Flight of the Navigator) is, melyhez a Disney fel is kérte a Kockázatos túra író-rendezőpárosát, Derek Connolly-t és Colin Trevorrow-t, hogy írják újra a feldolgozás forgatókönyvét. Az első vázlatokat még 2009 májusában Brad Copeland vetette papírra.
  • Joe Carnahannal (A szupercsapat) zajlanak épp a tárgyalások, hogy vegye kezébe a Tomm Coker és Daniel Freedman képregénye alapján készülő Undying Love című adaptációt, amely vámpírokról szól ugyebár, de a címkék segítőkészek ezúttal is.
  • Már biztos egy ideje, hogy James Gunn fogja írni és rendezni a Guardians of the Galaxy-t a Marvel számára. A stúdió jelenleg a szereplőválogatással van elfoglalva, és Joel Edgerton mellett Jim Sturgesst, Jack Hustont, Lee Pace-t és Eddie Redmayne-t is meghallgatták az Őrzők vezetője, Peter Quill szerepére. Rajtuk kívül James Marsden, Garrett Hedlund és Sullivan Stapleton is könnyen lehet, hogy érdekelt a dologban.
  • A legújabb hírek szerint James McAvoy ütemezési problémák miatt dobbantott az egyelőre címnélküli WikiLeaks-DreamWorks projektből (Untitled WikiLeaks/DreamWorks Project), de már meg is találták utódját a Becstelen Brigantykból jól ismert Daniel Brühl személyében. A színész Daniel Domscheit-Berget, a WikiLeaks alapítójának, Julian Assange-nak (Benedict Cumberbatch) a jobb kezét fogja alakítani. A stúdió kifejtette, hogy ráfekszenek a projektre, és januártól már forgatnak is.
  • Még mindig nem erősítette meg a Disney, hogy valóban Lawrence Kasdan írja a Star Wars 8 forgatókönyvét, Simon Kinberg pedig a Star Wars 9-ét, szóval elkezdődtek a további találgatások. Jelenleg ott tartunk, hogy bennfentesek állítása szerint az írók külön projekteken ügyködnek, méghozzá olyan folytatások szkriptjein, amely Skywalker történetét viszi tovább, vagy lehetséges spin-offá alakul.

2012. november 21., szerda

Casting 21.11.12.

  • Eredetileg szeptember 25-én jelent volna meg a 10 Blu-ray lemezt rejtő Marvel aktatáska, amelyet végül elhalasztottak. Jelenleg 2013. április 2. a megjelenés napja, és láthatunk új felvételeket, koncepcióképeket az alábbi készülőfélben lévő produkciókból: Thor: The Dark World, Captain America: The Winter Soldier, Vasember 3 (Iron Man 3), Guardians of the Galaxy. Valamint az extra lemezeken korábban még soha nem látott anyagokat nézhetnek meg a szerencsés vásárlók a korábbi hat filmhez.
  • Még hathét van hátra a Thor: The Dark World forgatásából, és a címszereplőt alakító Chris Hemsworth-t megkérdezték Jane-nel (Natalie Portman) való kapcsolatáról, melyről a színész csak annyit mondott, hogy "beteljesedik a kettejük közti románc".
  • Lucas Till (X-Men - Az elsők) szerepet kapott Oliver Blackburn Kristy című thrillerjében, melynek főbb szerepeire Haley Bennett és Ashley Greene írtak alá korábban.
  • A Tini Nindzsa Teknőcök képregény egyik készítője, Kevin Eastman láthatott néhány oldalt a készülőfélben lévő Ninja Turtles film új, továbbfejlesztett forgatókönyvéből, amelynek elolvasása utána meg volt elégedve a végeredménnyel, majd megnyugtatta a rajongókat, mert fantasztikus az új szkript.
  • Egyelőre még a Star Wars 7 jöjjön össze, aztán jöhetnek a folytatások, ám a mai hírek szerint A Birodalom visszavág (Star Wars: Episode V - The Empire) írója, Lawrence Kasdan a kiszemelt a Star Wars 8 forgatókönyvírói posztjára.
  • Bár, már a Star Wars 9 is szóba került, melynek forgatókönyvét szívesen bíznák Simon Kinbergre, aki az utóbbi időben az X-Men - Az elsők és a Sherlock Holmes szkriptjeit szállította. Mivel Kinberg biztosnak tűnik, így az új trilógia utolsó két részét egy időben írják - vélhetőleg azért, mert gyorsított ütemben akarják elkészíteni a szóban forgó részeket, esetleg egyszerre forgatni.

2012. október 30., kedd

2015-ben jön a Star Wars 7, de hol van Lucas?

2015-ben jön a Star Wars 7, de hol van Lucas

A The Walt Disney Company ma bejelentette, hogy felvásárolta a Lucasfilmet $4,05 milliárd dollárért, és 2015-re tervezik a Star Wars 7 megjelenését. A folytatás nem George Lucas kezei alól kerül majd ki, de még nem tiszta ki ül a rendezői székbe.

Kathleen Kennedy a jelenlegi társelnök lett a Lucasfilm új elnöke, közvetlen főnöke a The Walt Disnes Studios elnöke, Alan Horn lesz. Emellett ő lesz a márkafelelőse a Star Wars franchise-nak, az ő feladata lesz integrálni a friss szerzeményt az új cégbe.

Kennedy kisasszonyt nevezték meg továbbá az összes Star Wars film producereként, George Lucas pedig a 'kreatív tanácsadóként' segíti a munkáját. Egyes nyilatkozatok szerint azonban a Star Wars 7 nem az egyetlen projekt lesz, amit terveznek a franchise jogainak birtokában. Két-három évente szeretnének új Star Wars filmet elkészíteni, a Star Wars 8-at és a Star Wars 9-et.

Filmnews.hu - Hírek egyenesen Hollywoodból