11/28/2011 06:51:00 de.
függő
Mitch és Dave együtt nőttek fel, elválaszthatatlan jóbarátok voltak, de ahogy az évek teltek, lassan elsodródtak egymástól. Dave állandóan dolgozó ügyvéd, férj, és három gyerekes apa, Mitch viszont agglegény maradt, hol van melója, hol nincs; nagyra nőtt gyerek, akinek soha nem kellett még felelnie semmiért. Mitch szemében Dave-nek minden összejött: a gyönyörű feleség, a szerető gyermekek és a jól tejelő állás a neves jogi cégnél. Dave számára viszont Mitch stresszmentes, kötelezettségek és következmények nélküli élete maga a valóra vált álom. Egy közös italozós este után Mitch és Dave világa a feje tetejére áll, amikor egymás testében ébrednek fel, és annak rendje és módja szerint rendesen ki is buknak. Noha megszabadulnak addigi életük nyűgjétől, a két barát hamarosan ráébred, hogy a másik élete korántsem az a fenékig tejfel, mint aminek kívülről látszott. A dolgot tovább bonyolítandó feltűnik a színen Dave szexi munkatársa, Sabrina, és Mitch rég látott apja is. Az idő ellenük dolgozik, de Mitch és Dave kétségbeesetten igyekeznek nem tönkretenni a másik életét, és valahogyan visszaszerezni a régi énjüket…
Íme, egy újabb olyan vígjáték, amin szakadtam a nevetéstől, mert ütős poénokkal jöttek, amelyek új hatást keltenek, és nem a lerágott csont kategóriába sorolnám. Ugyanakkor ott van a másik része a dolognak, vagyis azok a percek, amikor nem a poénoké a főszerep, amikor a főszereplőpáros hétköznapjait vetítik elénk, ami csupa kliséparti, és a kiszámíthatóságról már nem is beszélek, mert ezt a legtöbb mai filmek muszáj elnézni. Olyan ez, mint egy jól megálmodott tündérmese, amiben vannak pillanatnyi rossz lépések, de végül tudjuk, hogy minden jóra fordul.
Egyből lejött, hogy David Dobkinnak nem ez volt az első vígjátékrendezése, főleg, hogy a korábbi munkáit is legalább ennyire komáltam. A forgatókönyvet Jon Lucas és Scott Moore, vagyis a Másnaposok tollnokduója jegyzi, akik ott valami újat tudtak felmutatni, és ez nyomokban itt is látszott, de forgatókönyv-ügyileg nagyot csalódtam a két fő karakterben. Nyílt titok, hogy egy két haverról szól a film, akik testet cserélnek, és egészen a film végéig nagyon nehezen ment a két főszereplő megcserélése, amit szerintem az okozott, hogy nem voltak elég karakteresek, hogy pikk-pakk megcseréljem őket.
Ryan Reynoldsnak irtó jól állt ez a nőket hajkurászó szerep, amiben baromi otthonosan mozgott, tényleg rá írták, és mint a legtöbb filmben, itt is fejlődik karaktere, ráébred dolgokra, ami egy újabb klisét szül, de legalább vicces, és haláli fejeket tudott mellé vágni. Ugyanezek elmondhatók Jason Bateman karakteréről is, de ha a színészi alakítását nézzük, tökéletes ide. Olivia Wilde egyértelműen az egyik eyecandyje a filmnek, bár Leslie Mannt sem kell félteni, neki is vannak adottságai. Ezektől elvonatkoztatva kellemes társaságot nyújtottak mindketten. Megér még néhány szót az ikerpár is, akiken minden egyes alkalommal szakadtam a röhögéstől. Sydney Rouviere pedig pusztán csak egy aranyos és szerethető kislányt játszott.
Lényegében jól szórakoztam, de a rengeteg klisé miatt véknyabban fog a tollam, ami pontokban kifejezve egy gyenge 7/10-ben nyilvánul meg, de egy biztos: nem most találkoztam vele utoljára, néhány év múlva szívesen ülök majd le elé újra.
- IMDb
- Magyar bemutató:
