12/29/2013 02:12:00 du.
függő
A pénz sosem elég. Jordan Belfort (Leonardo DiCaprio) becsületes tőzsdeügynökként kezdte pályafutását, de az amerikai álom őt is utolérte. A 80-as évek végére az egyik legnagyobb brókercég tulajdonosa lett, 26 évesen heti 1 millió dollárt keresett. Az idáig vezető út azonban korrupcióval, és tisztességtelen üzletekkel kikövezett csábító hullámvasútnak bizonyult. Mert minél nagyobb volt a kísértés ő annál többet akart, mit sem törődve az illegális üzelmekkel, és a nyomában loholó FBI ügynökökkel. Még több pénz, még több hatalom, még több nő, és megint még több pénz: ez Jordan életfilozófiája. És hogy a szerénység egy túlértékelt erény. Jordan és falkája azt sem tudták mit kezdjenek az illegálisan megszerzett milliárdokkal… de vajon a jéghegy csúcsáról merre vezet az út?
Tanulságos és nagyon Scorsese. Annyi minden történt a háromórás játékidő alatt, hogy hirtelen nem is tudom, honnan induljak neki. Elgondolkodtál már azon, milyen ember lennél, ha sok pénzed lenne? Vagy ha most is sok van, mi lenne, ha még több lapulna különféle bankokban? Ez az a kérdés, amit csak akkor tud megválaszolni az ember, amikor átéli az adott helyzetet. A zseniális Martin Scorsese mindig valami újjal, valami frissel próbálkozik, ugyanis ez a film nem olyan, mint mondjuk a Tőzsdecápák, vagy bármelyik más tőzsdés témában nyomuló társa.
Ha rövid és száraz akarok lenni, akkor úgy jellemezném A Wall Street farkasát, hogy háromórányi kokózás, kurvázás és Leonardo DiCaprio minden mennyiségben és minőségben. Csakhogy nem vagyok ilyen sekélyes, és ugyanez jellemző a rendezőre is, hiszen a háttérben ezektől jóval több lapul. Scorsese egy valamit mindig hibátlanul csinál: a néző szájába adja a lehetőséget, hogy együtt érezhessen a főszereplővel. Jelen esetben pedig ezt a hatást a film hosszával éri el még átütőbben. Az elején elfogott az érzés, hogy mi a jó ég fog történni ennyi percen keresztül, ráadásul egy olyan témában, ami abszolúte hidegen hagy.
Leginkább vidám hangulat jellemzi, és gyönyörű a történetvezetés, közben pedig folyamatosan vonhatók le a tanulságok. De hagyjuk ezt a baromságot, hiszen a Wall Streeten más az élet. Egyszerre őrült és képtelen, de mégis működik, hiszen igaz történet került nagyvászonra. Az Oscar-jelölés szinte kötelező lenne, ugyanis minden adott hozzá: önmagukat felülmúló színészek, mínusz húsz év a jelenhez képest, na meg Scorsese mester. Amondó vagyok, hogyha Leonardo DiCaprio alakítása mellett ezúttal is szó nélkül elmegy az Akadémia, bedobhatják a törülközőt! Ez a srác folyton bizonyít, évről évre, azok a vén bolondok pedig méltatlanul mellőzik, évről évre, ki tudja miért. Itt most nem arról van szó, hogy vannak jó pillanatok a filmben, egész végig mindenki odateszi magát, ahogyan azt illik Belfort csapatában.
Azon gondolkodtam, hogy a szinkron hozzáadott, vagy elvett az élményből. Tény, hogy folyamatosan megy a szájkaraté, tehát egy esetleges felirat vicces lett volna azok számára, akik nem beszélik perfektül az angolt. Mivel mindenki a saját hangját kapta, ahogy nekem lejött, így ezen a téren nem lehet panaszunk, mert magával a minőséggel nincs gond, és a szinkronhangokat sem kezdőkre bízták.
Scorsese azt is bemutatja, hogyan lehet egy drámai alapokra épülő történetet a felszabadultság és a szabadság szellemében megeleveníteni. Elég sok alkalommal csalnak mosolyt a néző arcára, és rengetegszer van lehetőség a nevetésre is, mégis megvan az egyensúly. A szó legszorosabb értelmében meg a csíkfelszívás, a piálás, a csajozás és a ribik jelenléte is elég masszív, ez pedig még véletlenül sincs a háttérbe tolva, vagy elmismásolva. Ezek fejében nem is értem a 16-os karikát, de ezek szerint manapság már ez tartozik ebbe a kategóriába. Ez még akár így érthető is lenne, de A nagy Gatsby 12-es karikájával még mindig nem tudok mihez kezdeni, bár az is tény, hogy itt jóval keményebb, fajsúlyosabb dolgok mennek végbe.
Leonardo DiCaprio, istenem, hány alakítását hagyta figyelmen kívül a feljebb már emlegetett társaság, pedig ezúttal is felülmúlta magát - immáron sokadik alkalommal. Jordan őrült egy figura, aki alulról indul, és onnan mutatja meg a tutit, a semmiből karol fel különböző útjába kerülő embereket, akik végül hálásak lesznek neki. Egyértelműen pompás választás DiCaprio a szerepre, aki annyira eggyé válik a vásznon Jordannel, hogy egy pillanatra sem kérdőjelezhető meg a hitelessége. Ugyanakkor azt is lazán kijelenthetem, hogy Jonah Hill is élete egyik legkiemelkedőbb alakításán van túl e filmnek köszönhetően. Nagyszerű párost alkotnak DiCaprióval, méghozzá minden tekintetben. A legjobb közös jelenetük a telefondrótos rész, valamint az azelőtt és azutáni pár perc. Döbbenetesen vicces, de van benne egyfajta félelem is. Habár, ha már itt tartunk, majd figyeljétek azt a bakit, amikor Jordan a country club lépcsőjén leesik, ami összesen hat lépcsőből áll, mégis dupla annyit gurul egy másik kameraállásból nézve.
A többi szereplőről… Voltak mások is a filmben?! Merthogy nagyrészt kettejükre volt kihegyezve a történet, talán még a Jordan feleségét játszó Margot Robbie harcolt ki magának nagyobb szerepet, na meg a régi haverok közül is elég jól helyezkedtek néhányan. Robbie egy olyan feleséget játszik, akit kicsit meg lehet érteni, de közben mégis inkább azt láttam, hogy visszafogja férjét, ezáltal pedig nem tartozott a szimpatikus egyének közé. Az első felesége viszont teljesen tipikus karakter, de kellett ő is a teljességhez. Matthew McConaughey szerencsére nem sok vizet zavar, ugyanakkor mégis mély nyomot hagy maga után. Kyle Chandler egy elég kemény FBI ügynök szerepében bizonyít, akit ki nem állhattam, tehát jól hajtotta végre a rá bízott feladatot. Feltűnik még Rob Reiner, Jon Bernthal, Jon Favreau és Jean Dujardin is, akik nyilván nem lógnak ki a sorból.
Kemény dió A Wall Street farkasa, mert még mindig a hatása alatt vagyok, és tudom, hogy ez pár napig még így is lesz. Elgondolkodtató, hogy mi mennyit ér, miért mennyit érdemes megtenni. Pár apróságot leszámítva nem tudok belékötni, de mivel ezeknek nincs nagy jelenőségük, a 10/10-re rászolgált.
