A tengerentúlon március 25-én új animációs film kerül a boltok polcaira Avengers Confidential: Black Widow & Punisher címmel, amelynek borítóképét követően a trailert is megnézhetitek. Részletek a borítón és a trailerben.
Végre mozikban Lars von Tier legújabb filmje, ami nem szégyenlősködik, bár ezt már a marketinganyagiaról is tudtuk. Hogy ki teszi zsebre?! Jó kérdés...
Nehézbombázó, igazi értékekkel teli dráma, ami nem egyszerű témát boncolgat, azonban ahogyan McQueentől már megszoktuk, brutálisan őszintén meséli el Northup történetét.
Richard Curtis megrendezte minden idők egyik legjobb romantikus vígjátékát, amelyben sztárparádé is helyet kapott, és hívhatnánk akár az új Woody Allennek is!
Martin Scorsese ismét figyelemreméltó filmet rendezett, amelyben filmet rendezett, amelyben Leonardo DiCaprio mindenkit lejátszik a vászonról, de Jonah Hill is őrültek kitesz magáért.
A legtöbben valószínűleg utálni fogjátok, én viszont azt mondom, hogy végre egy értelhető szamurájos film, ami remekül elszórakoztatott két órára.
A fesztivál kategóriákra bontott programja böngészhető végig, én pedig ismét sajnálom, hogy ezúttal sem sikerül kijutni, pedig lenne miért!
Az előzetes, amit még hatodjára is izgatottan néztem végig, mert mindig találtam benne valami újat. 2014 egyik legvártabb filmje!
Peter Jackson továbbra is egy zseni, Smaug pedig a legkarakteresebb sárkány, akit valaha láttunk a vásznon. A látvány káprázatos, a kalandok sorra követik egymás, mi kell még?!
Manapság már a Disney sem garancia semmire, de ezúttal annyira minőségi, varázslatos és meseszerű animációs filmet kapunk, hogy netovább!
Thor és Loki visszatérnek, egy tévés berkekben otthonosan mozgó rendező pedig megmutatja, hogy el tud bánni egy ekkora gigaköltségvetésű produkcióval is. A végeredmény szórakoztató lett!
A tengerentúlon március 25-én új animációs film kerül a boltok polcaira Avengers Confidential: Black Widow & Punisher címmel, amelynek borítóképét követően a trailert is megnézhetitek. Részletek a borítón és a trailerben.
A Marvel következő One Shot kisfilmje, az All Hail the King a Thor: Sötét világ DVD-n és Blu-rayen lesz elérhető, ami a Vasember 3-hoz kapcsolódik, hiszen főszereplőjét, Trevor Slatteryt Ben Kingsley kelti életre ismét. A 14 perces rövidfilm nem sokkal a Vasember 3-ban történtek után veszi fel a történet fonalát. Egyelőre a tovább mögött nézhető még pár kép, aztán remélhetőleg online is hamarosan elérhetővé válik a szóban forgó kisfilm.
Casting-blokk helyett kezdjük az évet egy majdnem Casting poszttal. Állítólag Robert Downey Jr. szájából hangzott el, hogy szívesen látná két régi jó barátját, Mel Gibsont és Jodie Fostert az Avengers: Age of Ultronban. Mivel a forrás nem kívánta magát megnevezni, egyelőre találgatásokról beszélünk, és az esetleges szerepeik se kerültek szóba.
Lobo vagy nem Lobo? Ez volt a kérdés még néhány nappal ezelőtt, most viszont változott a kép, ugyanis a spekulációk szerint Dwayne Johnson alakíthatja a Zöld Lámpást, azonban arról nincs hír, hogy a Batman Vs. Supermanben, vagy a készülőfélben lévő Igazság Ligája filmben (Justice League).
Wolverine megformálója, Hugh Jackman az Empire-nek adott interjújában beszélt az X-Men - Az eljövendő múlt napjairól (X-Men: Days of Future Past), és megtudhattuk tőle, hogy a film nagyságrendileg olyan színvonalat fog képviselni, mint az Avatar. Az is kiderült, hogy a színész szerint az 1970-es évek tökéletes kor a karaktere számára.
A minap csiripeltem, hogy Amerikában februárban jelenik meg DVD-n és Blu-rayen a Thor: Sötét világ, ami természetesen tömve lesz extrákkal, és egy újabb One-Shot rövidfilmet is kapunk All Hail The King címmel, plusz az Amerika Kapitány - A tél katonája (Captain America: The Winter Soldier) sneak peek videó sem mellékes.
Az Anchor Bay Films gyártásában, Dolph Lundgren főszereplésével valósult meg a Battle fo the Damned című akciófilm, amelynek már a címe is kellőképpen árulkodó.
A lényeg most jön csak: apokalipszis, baktériumháború, zombitámadások és/vagy mindenre elszánt halálos robotok. A Battle of the Damned február 18-án jelenik meg odakint DVD-n és Blu-rayen.
Red Band Trailer:
DVD-n és Blu-rayen érkezik az amcsikhoz 2014. március 25-én a Scooby-Doo! WrestleMania Mystery, amelynek trailere már nézhető is alább, a tovább mögött pedig a borítókép kapott helyet. Azt hiszem, hogy a sztorit fölösleges részletezni, a Scooby-Doo-rajongók úgyis ugranak majd.
Ha ősz, akkor zombik az otthonaitokban! Legalábbis jómagam tuti beköltöztetem a Z világháború Blu-ray steelbookot a polcomra. Október 30-án debütál itthon DVD-n, Blu-rayen, Blu-ray 3D-n és Blu-ray 3D Steelbookban a nyár egyik legbelevalóbb filmje, a Z világháború, amelynek részleteiről most lerántom a leplet. Sajnos viszont a kint megjelenő vágatlan verziót egyik kiadványon sem élvezhetjük, ami ötpercnyi plusz játékidőt jelent.
Egyelőre a hazai BD Steelről nincs hivatalos fotó, de nagy valószínűséggel ugyanazt kapjuk, mint az angolok.
„Gyilkosan feszült!”, állítja Peter Travers, a Rolling Stone írója erről a gyors tempójú, kirobbanóan izgalmas, nagy ívű akciófilmről. Gerry Lane (Brad Pitt), az ENSZ korábbi nyomozója az idővel versenyt futva próbálja megmenteni családját és a világot egy olyan járványtól, amely minden kormányt megdönt, és teljes kipusztulással fenyegeti az egész emberiséget. David Denby, a The New Yorker újságírója szerint a Z világháború „az utóbbi évek legüdítőbb látványfilmje”.
Október 24-én jön Az acélember (16) 3D Blu-rayen, 3D Blu-ray steelbookban, egy különleges, S betűt formázó 3D gyűjtői fémdobozos változatban, valamint 2D-s Blu-rayen és DVD-n, mely méltó tisztelgés lesz a világhíres Clark Kent, vagyis Superman karaktere előtt, aki idén töltötte be 75. születésnapját. A magyar piacon először a 3D Blu-ray steelbook egy újabb, tartósabb, szebb, úgynevezett "futurepak" változata kerül kiadásra, de a 3D Blu-ray gyűjtői fémdobozos változata is igazi csemege lesz a rajongók számára.A történet során Clark Kentnek önmagával és földönkívüli múltjával is szembe kell szállnia, amikor a Föld pusztító fenyegetés áldozatává válik. Supermant ezúttal Henry Cavill kelti életre, aki mellett feltűnik a négy Oscar-díjra jelölt Amy Adams, az Oscar-díjra jelölt Michael Shannon, Diane Lane és Laurence Fishburne, valamit az Oscar-díjas Kevin Costner és Russell Crowe is.
A stúdió előzetes információja szerint az alkotók több, mint négy órányi extrával örvendeztetik meg a rajongókat a Blu-ray változaton; többek között kisfilmekkel a Superman mitológia karaktereiről, az akciókról, az elképesztő Krypton technikáról - a fegyverekről és űrhajókról - valamint Superman elmúlt 75 évéről.
Zack Snyder a 300 és Az őrzők legendája rendezőjének legújabb filmjében, Az acélemberben a tőle megszokott dinamizmus és lenyűgöző látványvilág érvényesül. A stábot Christopher Nolan erősíti, aki producerként és társ-forgatókönyvíróként is részt vett az alkotómunkákban, ezzel biztosítva a legendás Superman történetének még hitelesebb, és látványosabb éltre keltését.
Specifikációk a tovább mögött!
Sajnos sem az eredeti Frászkarika (Fright Night), sem pedig a tavalyelőtti remake főszereplői nem szereplői a Fright Night 2: New Blood címet viselő "folytatásnak". A film csak DVD-re és Blu-rayre érkezik október 1-jén, és egy próbát még akár meg is érhet.
Will Payne alakítja a főszereplőt, Charlie-t, aki külföldön, Romániában tanul barátjával, "Gonosz" Eddel (Chris Waller), és ex-barátnőjével, Amyvel (Sacha Parkinson). Amikor Charlie rájön, hogy vonzó professzora, Gerri (Jaime Murray) valójában egy vámpír, felkeresi a tévéből jól ismert vámpírvadászt, Peter Vincentet (Sean Power), hogy vadássza le Gerrit, mielőtt túl késő lenne.
A Marvel univerzum egyik legnépszerűbb szuperhősének történetéből készült trilógia legsikeresebb darabja, a Vasember 3 (Iron Man 3) hazánkban szeptember 4-én jelenik meg számos érdekes, egy vadiúj Marvel rövidfilmet is tartalmazó extrákkal kétlemezes 3D Blu-rayen, kétlemezes Blu-rayen, és egylemezes DVD-n.
Tony Stark izgalmas sztorija az egész világot meghódította: a Robert Downey Jr., és Gwyneth Paltrow főszereplésével készült szuperhős mozi $1,2 milliárd dolláros összbevételével a minden idők legnagyobb bevételeit tartalmazó toplistán az előkelő 5. helyen végzett. A pimasz zseni, a bátor hős most egy eddig sosem látott ellenséggel kerül szembe a trilógia lezáró részében. A nagysikerű filmre hazánkban is több mint 300 000 néző váltott jegyet a film április 25-i premiere óta, ezzel megszerezve a vezető helyet az idei legnézettebb filmek listáján.
A rajongók nagy örömére a Vasember 3 Blu-ray kiadványokon megtalálható lesz a Marvel One-Shot soron következő negyedik rövidfilmje, a Carter ügynök is, amiben Peggy Carternek, a titkosügynöknek kell lelepleznie a rejtélyes "Zodiákust". Cartert az Amerika Kapitány: Az első bosszúállóból megismert Hayley Atwell kelti életre, de a filmben feltűnik Tony Stark édesapjaként Dominic Cooper is számos meglepetést tartogató cameo mellett.
A rajongók exkluzív bepillantást nyerhetnek a látványos Thor: Sötét világba (Thor: The Dark World), beleshetnek a kulisszák mögé, hogy milyen is Vasember maszk nélkül, érdekes interjúkat láthatnak a stábtagokkal, színészekkel, akik beavatnak minden nézőt a felkészüléstől kezdve a forgatási titkokig, és a film egyik legemlékezetesebb jelenetének alkotási folyamatának létrejöttét is (Az Air Force One elleni támadás) megnézhetik.
A Warner Bros. bejelentette, hogy már az Amazonon előrendelhető Az acélember Blu-ray+DVD kombó alábbi változata, ami egyáltalán nem a vicc kategória! A stúdió egyelőre a megjelenés napját nem tartotta fontosnak közölni, szóval várjuk a részleteket.
Egyelőre még nincs pontos infó, hogy milyen formában tűnik fel az idei Comic-Conon a Predator, viszont egyes spekulációk szerint a 20th Century Fox vagy a Ragadozók folytatását, vagy a Ragadozók rebootot jelenti be a hét(vége) folyamán.
Az alábbi képek pedig valószínűleg a hamarosan bejelentésre kerülő 1987-es Ragadozó (Predator) Blu-ray 3D változatát vezetik fel.
A Universal kiadta a DVD-re és Blu-rayre érkező Curse of Chucky első trailerét, amely mellé dobtak egy borítóképet is. A nagy dátum október 8. - már akinek. A trailert a tovább mögött találjátok.
A Batcave.com adott otthont a The Dark Knight trilógia gyűjtőknek szánt Blu-ray verziójának, amelyről egyelőre csak néhány kisfelbontású fotót dobtak netre. A hivatalos bejelentés még nem történt meg, de idén ősszel vagy télen tervezik a piacra dobni a kiadványt.
Három kulisszafotó bizonyítja, hogy Chucky életben van. Don Mancini rendezésében, Brad Dourif, Fiona Dourif, Danielle Bisutti, A Martinez, Brennan Elliott, Chantal Quesnel és Kevin Anderson főszereplésével készül a Curse of Chucky, amelyet a Universal ősszel tervez bemutatni DVD-n, Blu-rayen és VOD-on egyaránt.
A Warner Bros. szeptember 20-tól IMAX vásznakra küldi az 1939-es Óz, a csodák csodája (The Wizard of Oz) 3D-s változatát. Október 1-től pedig hazavihető a 75. évfordulós, gyűjtőknek szánt Blu-ray 3D-s kiadvány is, amelyről készült egy vázlatterv is.
A kiadvány 5 lemezt tartalmaz majd, beleértve a Blu-ray 3D-t, a Blu-rayt, a DVD-t és az UltraViolet változatait a filmnek, és egy plusz lemezre kerül rá az így készült dokumentumfilm.
Igen, történetesen a Frankenweenie - Ebcsont beforr DVD megjelenés kapcsán zúdítottam magamra néhány DVD-s infót, de most ettől vonatkoztassunk el, hiszen ez mit sem számít.
Rákérdeztem a hazai illetékesnél, hogy az előbb említett kiadványnak lesz-e belső borítója, esetleg slipcase-e. A válasz mindkettőre nem volt, ami valószínűleg azzal egyenlő, hogy mostantól a Disney DVD-k színessége megszűnik, ugyanis átlátszó tok+belső borító helyett fekete tokban, puritán módon fognak megjelenni.
Biztosan lesz kivétel, hiszen a nagyobb megjelenések továbbra is jöhetnek kétlemezes verzióban, plusz a slipcase sem sci-fi ilyen esetekben, de leginkább az fáj, hogy egy ilyen stúdióóriás, mint a Disney hagyja azt, hogy a filmjei átlagon aluli színvonalú kiadványként költözhessenek be a kedves mozizni vágyó otthonába.
Tudom, a "DVD a múlté" - jönnétek hasonló mondatokkal, ami részben igaz is, viszont ott a másik oldal, hogy jelenleg hazánkban még mindig nagyon sok olyan film kerül a boltok polcaira, amelyet nem érhetünk el DVD-n és Blu-rayen egyaránt, hanem csak és kizárólag előbbi formátumban. Nyilván később jöhet kék köntösben is, de az a megjelenés mindig bizonytalan dátummal bír.
A kérdésem tehát az, hogy mi a cél? Az, hogy az emberek még kevesebb DVD-t vegyenek megjelenéskor? Hogy még kevesebb DVD-t vegyenek általánosságban? Hogy növekedjen az illegális letöltések száma? Esetleg nincs szüksége a forgalmazónak bevételre?
Merthogy mivel nagy kedvenc a Frankenweenie - amely az angoloktól már rég ideért -, amit terveim szerint megjelenés környékén zsákoltam is volna teljes vételáron, de ezek után majd a 990.-es kosárból is jó lesz, mert a kiadvány annyit ér magyar forintban kifejezve. Azt már csak halkan említem meg, hogy egy animációs filmet - még ha 12-es karikás is - magyar szinkron nélkül kiadni…
Tisztában vagyok vele, hogy nem a tokot nézi az ember, hanem a filmet, de egy gyűjtőnek, mint jómagam is, igen fontosak az ilyen apróságok is, amelyek szépségében lehet még manapság gyönyörködni. Egy gyűjtő az gyűjtő, aki szereti a szépet, de ha csak fekete-fehér vackot - most itt pont rossz példa a Frankenweenie - kap, akkor mi értelme az egésznek?
Túl sok lett a kérdőjel, de főleg költői kérdések voltak ezek, és abszolúte személyes véleményként íródtak ezek a sorok, nem pedig azért, hogy bárkinek is kárt okozzak.
Mondjuk, páran említették az ismerősi körben, hogy egészen furcsa, hogy a Sony kiadványok egyszer csak elkezdtek újra belső borítót kapni egy-másfél éve. A többit összeköthetik azok, akik már nem tegnaptól olvassák az oldalt, és mit ne mondjak, lehet benne ráció, de inkább nem is gondolnék ilyesmire.
függő, egy gyűjtő
Ha Tim Burton nevét meghalljuk, akkor biztos, hogy nem csak a bozontos haja, és a szemüvege jut róla eszünkbe, hanem az a különös lényekkel teli egyedi világ, amit már annyi filmjében láthattunk, és ami miatt milliók imádják. Ki ne emlékezne Johnny Depp felejthetetlen alakítására az Ollókezű Edwardban (Edward Scissorhands), vagy a bájos, és hátborzongató bábfigurákra A halott menyasszonyból (Corpse Bride), vagy Beetlejuice csíkos szerkójára? Tim most egy igazán személyes történettel rukkolt elő, amikor az 1984-es rövidfilm után belevágott a stop-trükk technikával készült Frankenweenie - Ebcsont beforr animációs film elkészítésébe.
És hogy mi a közös a film főszereplője, Victor Frankensteinben és Tim Burtonben? Sokkal több, mint azt bárki gondolná. Burton úgy jellemezte Victor és kutyusa, Sparky történetét, hogy ez egy valódi érzelmeken alapuló film egy kis Frankensteini csavarral, sőt még azt is elárulta, hogy saját kutyájáról mintázta Sparkyt. "A történethez különleges érzések fűznek, mert nekem is volt egy kutyám gyerekkoromban, Pepe, akivel nagyon bensőséges volt a viszonyunk. Viktor és Sparky kapcsolata sokban hasonlít a saját élményeimre, mi is rengeteg örült kalandban vettünk részt Pepével. Imádtam a kis dögöt. (nevet)" - magyarázta Burton egy interjúban, akinek a napokban műtötték labradorját, akiért nem csak a rendező, de felesége, Helena Bonham Carter is nagyon aggódott.
Ahogy a kicsi Tim a filmbeli kisfiú, Victor is imád amatőr filmeket készíteni, és kísérletezni. "A haverjaimmal minden nap egy igazi tudományos, kísérletezős parádé volt." - emlékezett vissza a rendező. Burton kedvenc gyerekkori filmjei is visszaköszönnek a Frankenwinee - Ebcsont beforrban, úgy, mint a Drakula, a Frankenstein, vagy A fekete lagúna szörnye. És hogy ez a tele humorral, horrorral, szeretettel, és személyes élménnyel teli történet hogyan kel életre, azt minden rajongó május 8-tól otthonában is átélheti.
A történetről:
Mikor a kis Victor elveszíti legjobb barátját, Sparkyt, kétségbeesésében segítségül hívja a tudományt, hogy feltámassza hűséges kutyáját. A kísérlet végül sikerrel jár, az összefoltozott kutya életre kel a kisfiú legnagyobb örömére. Victor először próbálja mindenki elől rejtegetni síron túli kutyusát, ám mikor Sparky végül kijut a házból, Victor diáktársai, tanárai és az egész város kénytelen rádöbbenni, milyen szörnyű következményekkel járhat, ha új pórázzal akarjuk kordában tartani az életet.
Az extrákról:
A Frankenweenie - Ebcsont beforr (12) DVD-n, Blu-rayen, és 3D Blu-rayen lesz elérhető a mai naptól.
A Blu-ray változat számos különleges, felvillanyozó extrában bővelkedik: többek között megnézheted Sparky egyik kedvenc házi videóját, betekinthetsz a kulisszák mögé, alaposan bejárhatod a londoni díszleteket, megismerheted a filmkészítőket és művészeket, akiknek munkája, képzelőereje és lelkesedése kellett a film megszületéséhez. Megismerheted a film bábjaiból, díszleteiből és kellékeiből álló vándorkiállítás anyagát is. Sőt megnézheted az eredeti élőszereplős Frankenweenie rövidfilmet is.
A hazai mozikat elkerülte Tim Burton stop-trükk technikával készített Frankenweenie - Ebcsont beforrja (Frankenweenie) azonban otthonainkba május 8-tól invitálhatjuk be Sparkyt és Victort. Ezen a napon jelenik meg hazánkban a szóban forgó fekete-fehér animációs film DVD-n, Blu-rayen és Blu-ray+Blu-ray3D kombóban. Ám van egy rossz hírem is, ugyanis egyik kiadványra sem kerül magyar szinkron. A Disney és a zseniális Tim Burton (Alice Csodaországban, Karácsonyi lidércnyomás) jegyzik a mulatságos és egyedi hangvételű Frankenweenie - Ebcsont beforrt, ezt a szívmelengető mesét egy fiúról és a kutyájáról. Miután váratlanul elveszíti imádott ebét, Sparkyt, az ifjú Victor a tudomány segítségével feltámasztja legjobb barátját - néhány apróság azonban nem a régi. Victor először rejtegetni próbálja a síron túli jószágot, ám amikor Sparky kiszabadul, a diáktársak, a tanárok és az egész város rádöbben, hogy szörnyű következményekkel járhat, ha új pórázt teszünk az életre. A DVD-n izgalmas extrákkal kiegészülő Frankenweenie - Ebcsont beforr varázslatos szórakozás az egész családnak.
Guillermo del Toro tálalásában május 29-én érkezik a Mama, z a hátborzongató természetfeletti thriller, főszerepben az Oscar-díjra jelölt Jessica Chastainnel és Nikolaj Coster-Waldauval. DVD-n és Blu-rayen egyaránt, viszont utóbbi borítóképe egyelőre hiánycikk.Szüleik halálát követően két kislánynak nyoma vész az erdőben. Mikor évekkel később megtalálják őket, és egy új családban új életet kezdenek, valaki vagy valami visszatér hozzájuk, hogy éjszakánként betakargassa őket…
Május 8-án jelenik meg A vasöklű férfi (The Man With The Iron Fists), amely a hazai mozikat elkerülte, azonban így egyből otthonainkban élvezhetjük ezt a 18-as karikát kapó csontrepesztő csatákkal teli filmet. És igen, a Blu-rayen nem lesz magyar szinkron, viszont legalább a DVD kiadvány ára (1.990.-) kárpótol minket - a BD 4.990.-es áron jelenik meg.Ellopják a császár aranyszállítmányát, és Kína valamennyi kung fu harcosa, fejvadásza és zsoldosa azért küzd, hogy a kincset megszerezze.