A következő címkéjű bejegyzések mutatása: weboldal. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: weboldal. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 8., szerda

Sin City: A Dame to Kill For hivatalos történet és weboldal

Eddig még egyetlen mozgóképkockát sem láthattunk a Sin City: A Dame to Kill For című folytatásfilmből, azonban a Dimension Films elindította a film hivatalos weboldalát, ahol a történet részletei is napvilágra kerültek. A site az alábbi bannerre kattintva böngészhető, ezt követően pedig a hivatalos sztori lapul.

Sin City A Dame to Kill For hivatalos történet és weboldal

Robert Rodriguez és Frank Miller rendezők ismét közös erővel álmodják nagyvászonra Miller képregényét, amely két klasszikus történetet varr össze, melyeket további történetszálakkal is kiegészítettek, melyekben a város leghírhedtebb és legdurvább arcainak útjai keresztezik egymást.

A magyarországi premierre előreláthatólag augusztusban kerül sor, tehát maximum egy hetes csúszásra számíthatunk, ugyanis odakint augusztus 22-én debütál. Ők a főszereplők: Jamie Chung, Jessica Alba, Alexa Vega, Mickey Rourke, Rosario Dawson, Jaime King, Michael Madsen, Dennis Haysbert.

2013. december 24., kedd

Új Műkincsvadászok trailer és néhány kulisszafotó

Kétségkívül a jövő év egyik nagy várományosa a Műkincsvadászok (The Monuments Men), amelyhez egy új trailer is érkezett többek közt, de a SupportTheMonumentsMen.com weboldal is böngészhető. Ezzel még nem ért véget a sor, ugyanis a tovább mögött pár kulisszafotót is találtok, amelyeken a film alapjait adó könyv szerzője, Robert M. Edsel figyelhető meg.

Support the Monuments Men:

Rombolj várost Godzillával!

A Toho nevű japán cég készített egy mókás kis játékot a jövőre érkező Godzilla újragondoláshoz, amelyben egy városnak eshetünk neki. Érdekességképpen pedig annyit tudok írni, hogy a szörny jövőre ünnepli 60. születésnapját. A képre klikkelve már indulhat is a rombolás.

Rombolj várost Godzillával!

2013. november 26., kedd

Elindult a 300 - A birodalom hajnala weboldala

A Warner Bros. elindította a 300 - A birodalom hajnala (300: Rise of an Empire) hivatalos weboldalát, amelyet erre felé, vagy a képre kattintva érhettek el. Az oldalon csinálhattok saját gifet, de új fotókat is találtok többek közt.

Elindult a 300 - A birodalom hajnala weboldala

2013. szeptember 20., péntek

Elindult az Amerika Kapitány - A tél katonája hivatalos weboldala

A Marvel Studios és a Disney elindította az Amerika Kapitány - A tél katonája (Captain America: The Winter Soldier) hivatalos weboldalát, amelyet az alábbi képre kattintva érhettek el. Lassan pedig jöhetne már hozzá pár anyag is, mondjuk egy teaser trailer vagy új poszter is akár.

Elindult az Amerika Kapitány - A tél katonája hivatalos weboldala

2013. szeptember 14., szombat

Agents of S.H.I.E.L.D. anyagok minden mennyiségben

Az ABC nem tréfálja el az Agents of S.H.I.E.L.D.-et, ugyanis amellett, hogy elindult a sorozat hivatalos weboldala, 14 fotót is kaptunk a kulisszák mögül. Ez pedig még nem minden, ugyanis egy promót és egy filmrészletet is találtok a tovább mögött, ráadásul ha a twitterjük eléri a 100,000 követőt, új klipet is ígérnek.

Agents of S.H.I.E.L.D. anyagok minden mennyiségben 01

2013. szeptember 1., vasárnap

Nymphomaniac filmrészlet Uma Thurmannel és Charlotte Gainsbourggal

Durván egy hónappal ezelőtt láthattuk a második Nymphomaniac filmrészletet a második fejezetből, és a napokban netre került a harmadik fejezet egyik filmrészlete is, amelyben Uma Thurman (Mrs. H.) és Charlotte Gainsbourg (Joe) a főszereplők. A történet részleteiről is írnak, de nem spoilereznék sem magamnak, sem pedig nektek.

Ettől lényegesebb információ, hogy a film nyolc fejezetből fog állni, és a következő filmrészletet szeptember 27-ére ígérik, ami már minden bizonnyal a negyedik fejezet egyik részlete lesz. Valamint a hivatalos weboldal 'megnyílása' sem átlagos…

Chapter Three: Mrs. H:

2013. augusztus 17., szombat

Casting 17.08.13.

  • Kezdjük a mai blokkot is Ant-Man hírrel, hiszen elég fontos tényező, hogy Simon Pegg megerősítette, hogy nem ő fogja alakítani a karaktert. Csupán egy csúnya internetes pletykáról volt szó.
  • Joseph Kosinskival (Feledés) tárgyal a Warner Bros., hogy rendezze meg a The Twilight Zone-t, amelyet korábban úgy tűnt, hogy Matt Reeves fog dirigálni, de ő már nem érintett a projektben. A forgatás kezdőnapja viszont még így sincs kitűzve.
  • A Universal Pictures megvásárolta Sergey Bodrov fantázia-kalandfilmje, A hetedik fiú (The Seventh Son) forgalmazási jogait. Az egyezség azután született meg, hogy a Legendary Pictures és a Warner Bros. útjai elváltak egymástól. Ezek fényében a premierdátum is bizonytalanná vált, de mindenképpen csak jövőre kerül mozikba.
  • A Sony Pictures új interaktív weboldallal népszerűsíti a Carrie című horror remake-et, amelyhez Facebook hozzáférés is szükséges, ahogy látom, bár nem igazán szoktam elmerülni az ilyen dolgokban. Az oldalt itt érhetitek el.
  • Seth MacFarlane twitterjén jelentette be, hogy a tervek szerint már 2015 húsvéti időszakában kerül mozikba a Ted 2. A dátum konkrétan 2015. április 3., ami még a nyári blockbuster szezon előtti időszak.
  • Jeremy Irvine és Addison Timlin is szerepet kaptak a Mayhem Pictures és a Lotus Entertainment közös produkciójában, a Fallenben. A filmet Scott Hicks rendezi, de a mikortól még kérdés, viszont a címkék segítenek további infókhoz jutni.

2013. július 23., kedd

Vampire Academy mozgó poszter és hivatalos weboldal

A Weinstein Company elindította a Vampire Academy hivatalos weboldalát, és terveik szerint a Zoey Deutch, Sarah Hyland és Olga Kurylenko főszereplésével készült fantasy-thriller 2014. február 14-én kerül mozikba, szóval lassan jön a trailer is.

video6

2013. július 3., szerda

Casting 03.07.13.

  • Október 17-én előreláthatólag világpremierként érkezik hozzánk a Carrie című horror újragondolás, amelynek hivatalos Tumblr oldala megnyitotta kapuit. Ezen a címen böngészhetitek.
  • Múlthéten láthattuk a The Dark Knight trilógia gyűjtőknek szánt Blu-ray pakkot, és a Warner Bros. tegnap bejelentette, hogy szeptember 24-én kerül a vásárlók elé a kiadvány. A hivatalos vázlatképre még várnunk kell, viszont itt olvashatjátok a részleteket.
  • A Sony Pictures bejelentette, hogy az Amerikában hatalmasat bukó Az elnök végveszélyben (White House Down) című Fehér Házas akciófilm július 4-én, a Függetlenség napján minden aktív állományban lévő és veterán katona számára ingyen megnézhető, ráadásul egy valakit magukkal is vihetnek.

2013. május 27., hétfő

Új képek a Thor: Sötét világból és a hivatalos weboldal

Elindult a Thor: Sötét világ (Thor: The Dark World) hivatalos weboldala, amelyet erre felé érhettek el. Emellé jut pár kép az Empire magazinból is.

Thor Sötét világ Empire 01

2013. május 22., szerda

Az acélember legújabb trailere és még pár finomság

Tegnaptól a rajongók odakint már vásárolhatnak jegyet Az acélemberre (Man of Steel), amelyhez egy új trailer is érkezett így kora reggel. De ennyivel nem ér véget a móka, ugyanis Zod is üzent - a tovább mögött, az első képre kattintva indul a buli.

"Fate of Your Planet" Trailer:

2013. április 22., hétfő

Casting 22.04.13.

  • Elindult a 300 - A birodalom hajnala (300: Rise of an Empire) hivatalos weboldala, amelyet a 300themovie.comon böngészhettek. Odakint augusztus 2-án indul a görög harcosok csatája, viszont a hazai premier napja még mindig nem tisztázott.
  • Tom Hiddlestont környékezték meg, hogy vállalja el a The Crow főszerepét. Amennyiben bólint a színész, Eric Dravent keltheti életre Loki megformálója. A projekt jelenleg csak tervezőasztalon létezik, a rendezői posztot pedig F. Javier Gutiérrez birtokolja.
  • Nemrégiben debütált az amcsiknál a 42 című sportdráma, amelynek főszereplője, Chadwick Boseman meg is találta következő szerepét, ami a Summit Entertainment égisze alatt készülő Draft Dayben lesz.
  • Az Anchor Bay Films bejelentette, hogy megszerezték a Bridget Moynahan, Christopher Meloni, Devon Bostick, Dean Norris és Amaury Nolasco főszereplésével készült Small Time Észak-Amerikai forgalmazási jogait. A filmet a 24 című sorozat egyik készítője, Joel Surnow írta és rendezte.

2013. április 13., szombat

Casting 13.04.13.

  • A Warner Bros. útjára indította Az acélember (Man of Steel) hivatalos weboldalát, amelyet erre felé böngészhettek. Nos, a tartalmán kiakadt egy-két külföldi oldal, bár szerintem nem rossz kis hype anyag. Egyelőre többet nem szabad tőle várni.
  • A Gorilla bácsi (The Pacifier) rendezője, Adam Shankman újra együtt dolgozhat Vin Diesellel, ugyanis most vállalta el a The Machine rendezői teendőit. A forgatás részletei még váratnak magukra, azonban a címkék segítenek felidézni a projektet.
  • Ben Kingsley és Michael Cain is szerepet kaptak a Millennium Entertainment és Brad Anderson (A hívás) rendező közös produkciójában, az Eliza Gravesben. A forgatás június 24-én veszi kezdetét Joe Gangemi forgatókönyvéből.
  • 87 éves korában elhunyt Jonathan Winters tévé- és filmszínész. Winterst otthonában érte utol a halál, és természetes módon távozott az élők sorából. A legendás komikus szólaltatta meg a 2011-es Hupikék törpikék egyik szereplőjét, Törpapát.

2012. november 16., péntek

Játssz online Quentin Tarantinóval

Weinsteinék elindították a  TarantinoShootsYou.net című weboldalt a Django elszabadul (Django Unchained) című westernfilmjük kapcsán, melyet Quentin Tarantino rendezett, aki a tovább mögött egy videóban beszél hozzátok. Az oldalra ellátogatva elvileg játékra is lehetőség nyílik, de ami még ennél is fontosabb, hogy a minap mutatott hivatalos weboldal nem kapott elég hangos szót, ugyanis baromi interaktív site-ról van szó.

2012. október 27., szombat

Liv Tyler és Patrick Wilson titokban leforgatott sci-fi-vígjátéka

Liv Tyler és Patrick Wilson titokban leforgatott sci-fi-vígjátéka

Liv Tyler, Patrick Wilson, Jerry O'Connell és Matthew Bomer fogják alakítani a Jack Plotnick rendezésében elkészült Space Station 76 című sci-fi-vígjáték főszereplőit. A forgatásra Los Angelesben került sor - derült ki a The Hollywood Reporter beszámolójából.

A vígjáték a '70-es években elképzelt jövőben játszódik, és középpontjában egy űrállomás legénysége áll. Patrick Wilson egy öngyilkos hajlamú kapitány, míg Liv Tyler a segédje szerepében lesz jelen. Matthew Bomer egy robotkezű mérnököt kelt életre, akit egy zsarnokoskodó nőt (Marisa Coughlan) vett feleségül.

Producerként Dan Burks, Katherine Ann McGregor, Joel Michaely, Eddie Parks, Rachel Ward és Jack Plotnick lesznek jelen.

A filmhez elindították a www.SpaceStation76.com nevű retro weboldalt, ahol akár virtuális űrtúrára is benevezhetünk.

2012. szeptember 23., vasárnap

Elindult a Carrie weboldala

Az MGM megnyitotta a Carrie remake hivatalos Facebook oldalát, melyet az alábbi két kép bármelyikére kattintva látogathatsz meg. Chloe Moretz mellett Julianne Moore és Judy Greer is főszerepel Kimberly Peirce horror újrázásban, melyet 2013. március 15-től játszanak az amcsi mozikban.

Carrie banner

2012. augusztus 3., péntek

Üt a Cloud Atlas hivatalos oldala, mint az ipari áram

Általában néhány másodpercig bírom egy-egy film hivatalos weboldalán, viszont a Cloud Atlas már első körben elért annyit, hogy végignézzem a filmben felbukkanó karakterek váltakozását. A képre klikkelve indul a móka.

cloudatlassite

2012. július 19., csütörtök

Casting 19.07.12.

  • Múlthéten még úgy tűnt, hogy Jessica Biel fogja alakítani Viper-t a The Wolverine-ben, mára viszont világossá vált, hogy a színésznő semmilyen formában nem érintett a projektben.
  • A Smallville sorozat készítői, Alfred Gough és Miles Millar fogják újraírni a The Machine forgatókönyvét, melyre az MGM hatalmazta fel őket. A projekt egyelőre tervezőasztalon pihen, de a főszerepre korábban Vin Diesel írt alá.
  • A tegnap is szóba került American Bullsh*t stábja ma Amy Adamsszel bővült. A rendezői székben még mindig David O. Russell, akik már dolgoztak együtt a The Fighter - A harcoson. A forgatás februárban kezdődik.
  • Robin Williams szerepelni fog a The Butler című filmben, melyet Lee Daniels (Precious) rendez a Sony Pictures számára. Williams az USA 34. elnökét, Dwight D. Eisenhowert fogja alakítani ebben a 'Fehér Házas filmben'.
  • Kevin Kline is csatlakozott a Last Vegas című vígjáték szereplőgárdájához, így Robert De Niro, Michael Douglas és Morgan Freeman oldalán szerepelhet Jon Turtletaub vígjátékában.
  • A New Line Cinema felkérte Carlton Cuse-t, a Lost sorozat egyik íróját, hogy vesse papírra a San Andreas: 3D forgatókönyvét, melyről a címkéken keresztül találsz további infókat.
  • A végére egy kis lazulnivaló. A Sony elindította a Looper - A jövő gyilkosa (Looper) hivatalos oldalát, a loopermovie.comot. Akad még egy viral site is, meg egy Tumblr oldal is. A rend kedvéért ők a főszereplők: Joseph Gordon-Levitt, Bruce Willis, Emily Blunt, Jeff Daniels, Paul Dano, Piper Perabo, Garret Dillahunt, Tracie Thoms.

2012. július 13., péntek

Comic-Con 2012: Felnőtteknek szánt filmrészlet a Dreddből

A Lionsgate a Comic-Conon tette közzé a Dredd első filmrészletét, amely nem elég, hogy egy perc hosszúságú, még R-es korhatár besorolású is, szóval csak óvatosan vele. Valamint már látogatható a JudgmentIsComing.com, avagy a film hivatalos weboldala, ahol egy angliai utazást is nyerhetsz.

You Ready?

Filmnews.hu - Hírek egyenesen Hollywoodból