Ebben a futurisztikus akcióthrillerben az időutazás már valóság - ám illegális, és kizárólag a feketepiacon kínálják. Ha a maffia meg akar szabadulni valakitől, az illetőt harminc évvel visszaküldik a múltba, ahol aztán egy jövőgyilkos, mint Joe (Joseph Gordon-Levitt), szépen elintézi. Joe egyre gazdagabb, élete pompás. Egészen addig, amíg a maffia el nem dönti: Joe-nak saját jövőbeli énjével (Bruce Willis) kell végeznie. A filmet Rian Johnson írta és rendezte, további szereplői pedig Emily Blunt, Paul Dano és Jeff Daniels.
Basszus, nem kicsit voltam kishitű ezzel a filmmel kapcsolatban, és nagyon nem kellett volna ennyire tartanom tőle, mert az ősz egyik legjobb filmje eddig, és az utóbbi évek legkiválóbb időutazós sci-fije, amely olyan módon rántott be, hogy csak úgy zabáltam a perceit. Konkrétan az első félóra után olyan hangulatot sikerült teremtenie, amelyet főként a fesztiválos alkotásoknál éreztem korábban. Ezek tetejébe a legszebb az egészben, hogy Rian Johnson író-rendező szóban forgó műve Torontóban debütált. Kezdem azt hinni, hogy lassan orrom van már ehhez. Hehe.
Sokkal jobbra sikerülnek azok a filmek, melynek rendezője írja a forgatókönyvet is, ugyanis nem hátrány, ha annak minden szava egy az egyben ott van a fejében, miközben a gyeplőt a kezében tartja. Johnson előállt egy elég remek ötlettel, amelyet úgy vitt vászonra, hogy az megállja helyét a kritikusok és a nézők szemében is. Leginkább azzal sikerült megfognia, hogy nem Hollywoodi mesét kapunk habbal, amit úgy értsetek, hogy a szex utáni cigizős jeleneten kívül nem tolnak az arcunkba kliséket. A sci-fi elemek sincsenek eltúlozva, hanem kellő mennyiségben, jókor és jó helyen vannak elhelyezve, és ez elég fontos sikertényező lett. Első körben viszonylag nehezen szoktam meg, hogy ugrálunk az időben, de a későbbiek során inkább azzal voltam elfoglalva, hogy élveztem az elém tárt eseményeket.
Létezik olyan, hogy realista sci-fi? Elgondolkodtató kérdés, viszont a Looperre rá lehetne húzni ezt a lepedőt, amelyet nagyban meghatároz a tökéletesen megteremtett jövőbeli hangulat, de nem akartak nagyot, puccosat mutatni, viszont mégis sikerült éreztetniük a nézővel, hogy a jövőben járunk. Modernebb a technológia, de nem minden a csillogásról és a villogásról szól. Aztán amikor elkezdett összeállni a kép, és minden smakkolt, kérdés is alig vetődött fel, akkor már erősen bólogattam, hogy 'erről van szó, így kell intelligens sci-fit készíteni'. Bejött, hogy nem ragadtatták el magukat a fegyverekkel, és a kütyüket abszolút elkerülték, ami megint csak oda vezethető vissza, hogy Johnson másra ment rá, nem a flancolásra. Értelmesen megírt karakterek, nagyszerűen megválogatott színészek, színvonalas történet, szóval nem csak egy kisebb jó ötlet köré írt még baromságokat, hogy végül el lehessen adni filmként.
A színészek mindegyike abszolút zseniális alakítást produkál, és olyannyira beleköthetetlenül helyén van mindenki, hogy kész csoda ez a mai világban. A Joe-kat megformáló Joseph Gordon-Levitt és Bruce Willis páros egyszerűen fantasztikus összhangban van egymással, és főként ott mélyül el a két figura, hogy egyrészt meglehetősen hasonlítanak egymásra, másrészt pedig annyira egyformán játsszák a karaktert, hogy hihetetlen. Hasonló a testbeszédük, a mozgásuk, ráadásul az akciójelenetek kidolgozása közben figyeltek rá, hogy idősebb Joe öregesebben keljen fel a földről, ne csak hipp-hopp felugorjon és folytassa küldetését. Ritka az, amikor összejön, hogy ennyire szinkronban legyen két színész - egy fiatalabb és egy idősebb -, amely főleg a forgatókönyvön, vagyis jól megírt karaktereken is nagyban múlik. Emily Blunt szintén meglepően jól illett ebbe a történetbe, és nagyszerűen állt neki az egyedül élő farmerlány szerepe, akit az idő megedzett, és csak önmagára számíthat.
Paul Dano is említést érdemel, hiszen meggyőző alakítást láthatunk tőle is, még ha nem is kapott annyira hangsúlyos szerepet, és a főként sorozatos fronton nyomuló Garret Dillahunt (A terminátor: Sarah Connor krónikái) figuráját is eltalálták, pont ezt a karaktert tolta az előbb említett soriban is, és jó volt viszontlátni. Ez még mindig nem minden, ugyanis a mindössze 5-6 év körüli Pierce Gagnon is jó magasra tette a mércét, és annyira felnőttesen adta elő az általa játszott kisfiút, hogy egyik döbbenetből estem a másikba, hogy lényegében mindezt egy kiskölyöktől kapjuk az arcunkba, aki már-már felért Willis-ékhez. Azok az elszánt, magabiztos tekintetek, és a benne rejlő féktelenül tomboló zseni kilóra vett meg. Remélem nem vész el a nagyvilágban, mert sokra viheti a jövőben.
A maszkos szakemberek ugyancsak megérdemlik a dicséretet, bár JGL-nál néha indokolatlan volt a maszkolás, vagy valami apró részlet fölött elsiklottam, ami majd egy újranézés alkalmával tisztázódhat. Willis kinézete is magáért beszélt, és hihetetlen, hogy ezt a két arcot így össze tudták vasalni.
Manapság elég sokat elégedetlenkedek, mert sokszor baromságokkal, vagy nem odaillő dolgokkal jönnek, és egyszerűen sok. A Loopernél ez az érzés nyomokban sem bukkant fel, és mivel még mindig a film kavarog a fejemben, pedig már nem ma néztem, nem habozok megjutalmazni egy 9/10-es osztályzattal. A készítők remélem, hogy 'elfelejtik folytatni', és a DVD-re munkálkodó szakbarbároknak is erősen ajánlott kerülni a témát.
1/27/2013 05:11:00 du.
függő
