2010. január 12., kedd

Mila Eli könyvéről

Mila nem tétlenkedik mostanában: hamarosan mozikba kerül az Eli könyve, és jelenleg is dolgozik a Darren Aronofsky rendezésében készülő Fekete hattyún, melyben egy balett-táncosnőt alakít majd. A Collider.com az Eli könyvéről kérdezte a gyönyörű színésznőt. Az interjút Sara Wayland készítette, akárcsak a múltkori Amy Adamseset, szívesen cserélnék vele, de addig is beérem az interjúk fordításával is.

Sara: Hogy került hozzád a forgatókönyv, és mi volt az első gondolatod, mikor megláttad?

Mila: Egy meghallgatás során kaptam meg, nem volt semmi különös története. Elolvastam, és már akkor benne voltak a Hughes testvérek, Denzel Washington és Gary Oldman. Mit kellett volna mondanom? „Nem, szerintem ez nem lesz egy jó film”? Nem, megkaptam, és azt mondtam: remek! Aztán elmentem a meghallgatásra, ahol felolvastuk Denzellel, aztán ez még egyszer megtörtént, és ennyi volt.

Sara:
Mennyit improvizáltál?

Mila: A filmben semennyit, de a meghallgatásokon sokat.

Sara: Milyen élmény volt a meghallgatás?


Mila: Denzel nagyon tekintélyparancsoló ember. Van valami a személyiségében, ami azzá teszi. Akár tudod, ki az a Denzel Washington, akár nem, az biztos, hogy amint belép, odafigyelsz rá, mert egy nagyon karizmatikus ember.  Egyébként nagyszerű volt. Szerintem csak egy próba volt, hogy lássák, mennyire tudok helytállni.

Sara:
A karaktered először áldozatként jelenik meg, utána viszont nagyon érdekes fordulatot vesz. Szerinted akkor is vonzott volna a karakter, ha végig ilyen alárendelt szerepet játszott volna?

Mila: Nem. Nagyon ritkán vonzódom olyan karakterekhez, akik tele vannak keserűséggel. Nem vagyok híve annak, hogy a nő mindig áldozat, akit állandóan meg kell menteni. Szerintem az életben ez nem feltétlenül van így, szóval a filmekben sem kéne. Úgy gondolom, ha van rá oka, akkor mindenki képes nagyon kitartó lenni, és a karakterem megkapja a lehetőséget, hogy erősebbé váljon, és fejlődjön. Nagyon igazságtalan képet festene az emberekről, ha nem hagynád, hogy a karakter fejlődjön.

Sara: Hogy írnád le a karaktered útját? Hogyan fejlődik, és mit gondolsz, mi volt számára a fordulópont?

Mila: A körülményei miatt nagyon naiv. Egész életében egy olyan világban nőtt fel, amelyben a nevelőapja fizikálisan és lelkileg is elnyomta őt, és nem tudott semmit a világ többi részéről, csak azt, hogy valaminek kell ott lennie. Így, amikor megjelenik Denzel karaktere, nagyon nagy hatást gyakorol rá, és hinni kezd benne valamiért, így követi őt. Az utazása kezdetén szerintem hihetetlenül naiv. Nem figyelmeztette senki az élet veszélyeiről, és a világ gondjairól. Ez a film egy nagyon ocsmány világban játszódik. A fordulópontot valószínűleg az jeleneti számára, mikor megpróbálják megerőszakolni, és utána egészen addig le sem hunyja a szemét, míg nem érnek el George és Martha házába. Ekkor lesz más ember belőle. Naiv, de nem ostoba. Nem egy buta lány. Nagyon okos, és nagyon koncentrált, és szeretne tanulni. Nagyon erős személyiség.  Csak sosem volt lehetőség, hogy erős legyen, vagy, hogy megmutathassa, hogy az. Meg tudja különböztetni a jót és a rosszat.

Sara:
Végeztél valami kutatást a film vallási hátterével kapcsolatban?

Mila: Megpróbáltam elolvasni a Bibliát. Megpróbáltam. De tényleg.

Sara: Melyik könyv áll hozzád legközelebb?

Mila: A Genezis. De őszinte leszek, nem sikerült eljutnom a végéig. Nagyszerűek a benne lévő történetek, csak nem nagyon volt időm végigolvasni. Nem vallásosan neveltek. Hittel nevelkedtem, de nem sokat tudtam a Bibliáról, szóval úgy voltam vele, ez most egy jó lehetőség, hogy megismerkedjek a Bibliával. És elképesztő történetek vannak benne. Szerintem mindnek nagy üzenete van. Minden történetnek megvan a maga üzenete, és szerintem ez remek, de nem sikerült végigolvasnom.

Sara:
Meglepődtél, hogy a film ennyire vallásos és spirituális?

Mila: Nem tudtam, hogy vallási témájú. Elolvastam a forgatókönyvet, de nem úgy tekintettem rá, mint egy vallási témájú filmre, hanem úgy, hogy ez egy hitről és reményről szóló film.

Sara: Kicsit westernnek is tartottad esetleg?

Mila:
Igen, egy kicsit. Ha nem is western, de nagyon sivár és poros tájakon játszódik. Olyan, mintha előre mennél, közben pedig hátra mész.

Sara: Mit találtál egyedinek Solara karakterében?

Mila: Az akaraterejét és a szenvedélyes vágyát a túléléshez, az élethez, a tanuláshoz, és a világ megismeréséhez. Egy kis területen nőtt fel, és nem is tudott semmit az azon kívül eső világról, de mindig is kíváncsi volt rá, szerette volna felfedezni és megtapasztalni, hogy milyen lehetőségek kínálkoznak a világ többi részén. Ez egy nagyszerű emberi tulajdonság.

Sara: Milyen volt a Hughes testvérekkel dolgozni? Hogyan rendeztek téged?

Mila: Minden nap ott voltak mind a ketten. Nem mindig értettek egyet, de ez benne van a pakliban. Többségében viszont könnyen megtalálták a közös nevezőt.

Sara: Megpróbálják felülmúlni egymást, vagy összhangban vannak egymással?

Mila: Összhangban vannak.  Albert talán jobban technikai szemmel, Allen pedig jobban színészi szemmel látja a dolgokat, de mindig figyelembe veszik a másik nézőpontját.

Sara:
Milyen volt Jennifer Bealsszel dolgozni?

Mila: Szeretem őt! Nagyon furcsa anya-lánya kapcsolat volt köztünk, lévén, hogy nagyon fiatal korom óta ismer a való életben, a filmben ez teljesen jól működött, a való életben viszont sokkal kisebb köztünk a korkülönbség. Szerintem ő nyújtja a legjobb alakítást a filmben, egyszerűen fantasztikus. Nagyon nagy öröm volt vele dolgozni.

Sara: Solara nagyon különleges módon dobja el a kézigránátokat.  Dobójátékos vagy?

Mila: Az voltam.

Sara: Hogy ment a játék?

Mila: Szörnyen! Mikor 14 voltam, nagyon jól ment a bowling. Ebben voltam egyedül jó.  Semmi mást nem tudtam csinálni Los Angelesben, állandóan bwolingozni jártam, csak úgy poénból. Sikerült legyőznöm néhány nagymenőt is. Csak így tudtam eldobni a kézigránátot. Megkérdeztem: „hogy kell eldobni?”, mire ők: „úgy, mint egy bowlinggolyót”, erre én: „jól van”. Így alakult ki ez a sajátos dobási technika.

Sara: Mi jelentette a legnagyobb kihívást a film során?

Mila: Mosolyogni a sivatagban, miközben 40 km/órás szél fúj. A környezet jelentette számomra a legnagyobb nehézséget. Még sosem forgattam a semmi közepén Új-Mexikóban. Albuquerque és Santa Fe között szó szerint nincs semmi. Tényleg semmi. Ott állsz a semmi közepén. Voltak lakókocsijaink, de amint kiléptél a lakókocsiból, csak csörgőkígyó lyukakat láttál. Los Angelesben nőttem fel, nem vagyok a természet embere. Szeretem azt hinni magamról, hogy igen, de még csak kempingezni sem voltam soha. Szóval számomra ez az egész nagy nehézséget okozott. Állandóan kérdezgettem, hogy „Mi ez? Mit csináljak?”, teljesen össze voltam zavarodva. A legnagyobb nehézséget az időjárási körülmények okozták, amik közepette forgatnunk kellett.


Sara:
Nagy volt a forróság?

Mila: Nem lehetett előre tudni, hogy milyen idő lesz. Egyik nap teljesen másmilyen volt, mint a következőn. Komolyan mondom. Egyik nap még esett a hó, másnap meg már 40 fok volt. Csak néztem, hogy „hol vagyok? Mi történik?”. Albuquerque csodálatos, Santa Fe csodálatos, minden város csodálatos, de a köztes részek kész őrületek. Kemény volt. Ez volt a legnehezebb része az egésznek. Nagyszerű emberek voltak a filmben, remek volt a stáb, szóval ilyen szempontból nem volt nehéz a forgatás. Jó volt a forgatás, mert nagyon jól lehetett dolgozni. De a környezet néha teljesen az idegeidre ment. Denzellel és Gary Oldmannel voltam ott, szóval nem panaszkodom. Nagyszerű munkakörülmények voltak, remek volt.

Sara: Hogy látod színészként Garyt és Denzelt?

Mila: Remélem, én is olyan jól felkészültem, és olyan jól oldottam meg a házi feladatomat, mint ők. Leírhatatlan az, ahogy ők megérkeznek a forgatásra, és elkezdenek dolgozni. Ők megoldották a házi feladatukat.

Sara:
Akár látjuk majd, hogy alakul Solara további sorsa, akár nem, szerinted milyen jövő várhat rá?

Mila: Hazatér, és megpróbál ott boldogulni, ahol felnőtt. Akárhonnan is származol, végül mindig vissza akarsz térni, hogy jobbá tedd a dolgokat, és szerintem ez minden, amit ő szeretne.

A kép az Eli könyve tagnapi, Los Angelesi premierjén készült Miláról. Új galériánkban további 64 képet nézhettek meg róla, melyek szintén tegnap készültek. A képekért köszönet az HQParadise weboldalnak.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Filmnews.hu - Hírek egyenesen Hollywoodból