2010. április 6., kedd

Elbocsátó szép üzenet

Bár a cím ezt is jelenthetné, azonban nem Ady Endre híres versének elemzése következik, ráadásul az eleje még csak szép sem lesz.

A lényeg röviden annyi, hogy úgy döntöttem, befejezem a blogolást. Nem volt könnyű döntés, és úgy gondolom, megérdemlitek, hogy tudjátok az okát. Néhányan már biztosan láttátok Pff Robert Downey Jr.-os poszthoz érkezett hozzászólását. Én tegnap este olvastam, és mivel jelenleg egyébként sem vagyok a legjobb formámban, és mostanában többször is érkezetek ilyen vélemények, így ez különösen betalált. Alapból magasabb a vérnyomásom, és ez még csak rátett egy lapáttal, és semmiképp sem szeretném, hogy valami komolyabb dolog legyen ebből.

Többször érkezett névtelen hozzászólás is, melyben megjelentek hasonló problémák, illetve olyanok is, melyekben a fordítási hibákra hívták fel a figyelmet, ez utóbbiakkal természetesen semmi gond nem volt, és utána azonnal javítottam is őket, így ezeket a jelzéseket ezúton is köszönöm. És hasonlóképpen az erre irányuló negatív véleményeket is, mert ezeket is elfogadom, és tudok tanulni belőlük. Amik viszont nagyon zavarnak, azok az olyan megjegyzések, melyek a blogon végzett munkám összecsapottságára, és a ráfordított idő megkérdőjelezésére irányulnak. Én pontosan tudom, hogy nem fél órát foglalkoztam naponta a bloggal, hanem minimum 2-3 órát, az említett Robert Downey Jr.-os írás például nagyjából 40 perc alatt készült.

És akkor most jöjjön a címben említett szép rész, mert több kedves embertől is kaptam pozitív visszajelzéseket, így nekik most szeretném név szerint is megköszönni, remélem nem hagyok ki senkit:

•    a Twitterről Djzsuzskának, BlaiSeCT-nek, Potdomnak és Pancakespeedy-nek, az RT-ket, a kedves szavakat, sokszor tették jobbá a napjaimat. És ha már ez egy ilyen megköszönős rész, akkor jár a köszönet mindenkinek, akiket követek Twitteren, jó Titeket olvasni.
•    Petrusnak külön köszönet mindenért.
•    Jelcstamasnak a sok jó fej hozzászólásért, és azért is, mert ő Angelina Jolie legnagyobb magyar rajongója.
•    Boci23-nak és Crashnek az észrevételekért.
•    Minden olvasónak, aki akár csak egyszer is megfordult az oldalon.
•    És mindenekelőtt természetesen függőnek, aki továbbra is gőzerővel szállítja majd Nektek a filmes híreket, posztereket, videókat, és mindent, ami a filmek világával kapcsolatos.

Szóval köszönök mindenkinek mindent:
Luke

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hát ezt sajnálattal hallom! Remélem azért idővel meggondolod magad és visszatérsz a blog életébe (ami legyen nagyon hamar) , ugyanis te szállítottad a legjobb Angelina Jolie híreket :) A BUNKÓK meg kap..k BE!!!

djzsuzska írta...

Szomorúan olvasom a bejegyzést, mert tetszettek a kritikáid, filmajánlóid. Sokszor ezek alapján döntöttem el, érdemes-e megtekinteni az adott filmet. Az ilyen beszólógatós illetőkkel ne foglalkozz, nagy az isten állatkertje, nem éri meg idegeskedni miattuk.
Azért remélem, valamikor viszontlátjuk még az írásaidat. Sok sikert a továbbiakban és fel a fejjel! ;)

Luke írta...

jelcstamas, djzsuzska: köszi szépen, aranyosak vagytok.:)
Angelinás hírek lesznek továbbra is, meg kritikák is, nem kell függőt félteni, szívós srác, fogja bírni egyedül is.:)

függő írta...

Hát igen, Mr. Pff, aki feltette az i-re a pontot, remélem jó a lelkiismereted, és azt is, hogy olvasod ezt a posztot.

A híreket és az összes posztot ezentúl egyedül szállítom, nyugodtan lehet a továbbiakban is kötekedni, de jelzem, szívós emberbe botolhattok.

Természetesen ezt az olvasók 99%-a ne vegye fel :)

Petrus írta...

Nagyon szomorú vagyok :(

Luke írta...

Petrus: ne legyél, nem dől össze a világ, de még csak a blog sem.:)

Crash írta...

Hmm .. érdekes. Úgy csinál a srácc mintha kötelező lenne neki ezt olvasni.
De ha több infó lett volna akkor az ilyenek abba kötnek bele h minek a sok hülyeség miért nem csak a lényeg van benne..
Nem kell ezekkel foglalkozni.
Elég sok filmes oldalt olvasok ahhoz, h meg tudjam állapítani h naprakész, pontos és színvonalas is amit csináltok szal szerintem ne add fel!!
Gabi neked meg GL 1edül is ;)

Luke írta...

Crash: köszi szépen, aztán nem elszokni a blogról.:D

függő írta...

Thx, Bro! Majd lesz valahogy, olvasók ne csüggedjetek, kis visszaesés lesz poszszámügyileg, de minden fontos infót megpróbálok lehozni Nektek.

És köszönjük a naprakészséges köszönetet :)

Deino írta...

Hülyék / egy hülye miatt kár leállni, lásd a deino feat. darkspell vs. hosszupuska adminok eset...

Megjegyzés küldése

Filmnews.hu - Hírek egyenesen Hollywoodból