Gus Van Sant interjúja Madonnával

Az Interview Magazin a legfrissebb, májusi számában Madonnával foglalkozik kiemelten, akiről egy igazán művészi fotósorozatot is készítettek, illetve a magazin szokása szerint egy ismert személyiség meg is interjúvolta őt, méghozzá a kétszeresen Oscar-jelölt rendező, Gus Van Sant. Szó esett a filmekről is, köztük a W.E.-ről, melyet Maddie fog rendezni.

Gus Van Sant: Szia, Madonna.

Madonna: Te vagy az, Gus?

Gus: Igen, a Los Angelesi házamban vagyok, épp most olvasom az újságot.

Madonna: Most Los Angelesben laksz?

Gus: Még mindig Portlandben lakok, de van egy házam Los Angelesben is, most itt dolgozok egy filmen.

Madonna: Te mindig valami filmen dolgozol.

Gus: Általában igen.

Madonna: De hát ez a te munkád.

Gus: Ez a hobbim [nevet]. Hallottam, hogy Afrikába készülsz.

Madonna: Igen, évente kétszer megyek Malawiba. Innen származik a két örökbefogadott gyermekem, ezért elég sok ott az elintéznivalóm, és megnézem a gyerekeket is, akikkel korábban találkoztam. Afféle kötelezettséget vállaltam az ország és a több száz, több ezer ott élő gyerek iránt, akik az AIDS miatt váltak árvává. Egy dokumentumfilmet is készítettem erről (I Am Because We Are, 2008), és így az életem részévé vált. Találkozni fogok Jeffrey Sachsszel (közgazdász) is, biztosra veszem, hogy már hallottál róla. Egy globális oktatási kezdeményezésen dolgozik, és én is fogok tartani egy beszédet az estélyén. Lesz egy sajtótájékoztató is, ahol arról a Malawiban található lányiskoláról fogunk beszélni, ami az én támogatásommal épült meg. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy minden gyereknek legyen esélye a megfelelő oktatásra, ez esetben elsősorban a lányokról van szó, de ugyanúgy igaz ez a fiúkra is. Sok országban a lányoknak nincs lehetőségük iskolába járni, és nem is támogatják őket, hogy járhassanak, így mi lényegében egy álom megvalósításának kezdetét adjuk meg nekik. De sok más oka is van, hogy Malawiba megyek.

Gus: Már eddig is sokat dolgoztál együtt Jeffrey Sachsszel, igaz?

Madonna: Igen, már évek óta támogatjuk egymást. Dolgoztam vele néhány millenniumi falun. Malawiban két ilyen falu is van, és nagyszerűen működnek. Jeffrey elképesztő ember.

Gus: Még nem találkoztam vele, de azt hallottam, hogy nagyon karizmatikus.

Madonna: Hihetetlenül az. Nagyon jól tud beszélni, és nagyon elbűvölő. Azon kevés emberek egyike, aki mondja, amit mondania kell, és teszi, amit tennie kell. Nagyban gondolkodik.

Gus: Milyen gazdasági elmélet áll a millenniumi faluk mögött?

Madonna: Az elsődleges cél a szegénység megszüntetése, de tudod, sokféle lehetőség van erre. A millenniumi faluk egy világszerte kiterjedő kezdeményezés részei. Nagyon sok pénz szükséges a beindításukhoz, és évekbe telik, mire elkezdhetnek működni, de öt év alatt másfél millió dolláros befektetéssel ki lehet építeni egy olyan hálózatot, mely önellátó falvakból áll, melyek mindenféle mezőgazdasági, gyógyászati és oktatási segítséget megkapnak. Jeffrey nagyon támogatta a Malawiban folytatott tevékenységemet, úgyhogy valószínűleg megiszunk egy gin tonikot, és csapdossuk a szúnyogokat. Egyébként a Milk nagyszerű film volt, megállás nélkül sírtam rajta. Egyszerűen imádtam.

Gus: Remek. Köszönöm.

Madonna: Szerettél a volt férjemmel dolgozni? [nevet]

Gus: Igen, Sean (Sean Penn) nagyszerű.

Madonna: Tényleg az.

Gus: Azóta nem nagyon beszéltem Seannal, mióta Haitiben járt. Elképesztő, amit csinált.

Madonna: Hát igen, nem volt veszélytelen, az biztos.

Gus: Mikor felhívtam, hogy elvállalná-e a Milk főszerepét, fél másodperc alatt igent mondott. Azt hiszem, tudta, hogy milyen tulajdonságok kellenek hozzá.

Madonna: Meg tudom érteni, miért vonzódott a karakterhez, és miért mondott két másodperc alatt igent. Olyan volt nekem a Milk nézése, mintha az emlékek útján sétálnék.

Gus: Igen? Gyakran jártál a Castróba?

Madonna: Amikor fiatalabb voltam, akkor igen. De tudod, a film visszarepített egészen az első New Yorkban töltött napjaimhoz, amikor összefutottam Andy Warhollal, Keith Haringgel, Jean-Michel Busquiattal és Kenny Scharffal. Annyira élő volt ez a művészetnek, a politikának és a fantasztikus lelkének köszönhetően. Ezek közül az emberek közül sokan már nem élnek. Azt hiszem, ez volt az egyik oka, amiért sírtam. Egyébként a 2008-as Mocsok és bölcsesség (Filth and Wisdom) című filmemben Richard E. Grant karakterét, egy vak professzort, a volt balett tanáromról, Christopher Flynnről mintáztam. Michiganben felnőve nem igazán tudtam, hogy milyen egy meleg férfi. Ő volt az első férfi, az első ember, akinek köszönhetően különlegesnek és tehetségesnek éreztem magam. Ő volt az első, aki azt mondta, hogy szép vagyok, és hogy tudnék adni valamit a világnak, szóval kövessem az álmaimat, és menjek New Yorkba. Nagyon fontos személy volt az életemben. AIDS-ben halt meg, de élete végéhez közeledve már megvakult. Imádta a művészeteket, a klasszikus zenét, az irodalmat és az operát. Neki köszönhető, hogy kapcsolatba kerültem ezekkel a dolgokkal. Ő vitt el először meleg bárba, egy Detroitban található klubba. Mindig azt éreztem, hogy valami csodabogár vagyok, és valami gond van velem, mert sehová sem tudok beilleszkedni. De amikor elvitt a klubba, olyan érzésem volt, hogy végre megtaláltam a helyemet. Szóval a Mocsok és bölcsesség említett karaktere neki állít emléket, és ő inspirálta. Nem tudom, miért hoztam ezt fel, de azt hiszem, a Michigani világból jött az egész, és az életem pályagörbéjéből: akkor kezdődött az egész AIDS járvány, mikor New Yorkba mentem és táncos lettem, senki sem értette, hogy mi is ez. Aztán hirtelen ezek a gyönyörű emberek, akiket úgy szerettem, egymás után kezdtek el meghalni. Nagyon őrült időszak volt. És kiborító volt látni, ahogy a világ kivetette magából a meleg társadalmat. De akkor kezdődött a karrierem is… szóval nem is tudom. A filmed nagyon megragadott, és visszaidézte ezeket a dolgokat. Nem hiszem, hogy sokan megörökítették volna már ezt. Ez egy olyan időszak, amiről nem nagyon beszélnek az emberek. És bár annyian meghaltak, New York számomra mégis nagyon élő volt.

Gus: Csodálatos, hogy voltak ilyen emberek az életedben, akik ekkora hatással voltak rád.

Madonna: Hála Istennek! Nem tudom, másképp hogy kerültem volna ki Michiganből. Azt hiszem, Christopher, és az orosz történelem tanárom, Marilyn Fellows voltak azok. Azt hiszem, őket Isten küldte nekem. Két olyan angyal, akik magabiztosságot adtak nekem, és segítettek, hogy limonádét tudjak csinálni a citromjaimból, ha érted, mire gondolok. Ha egy olyan konzervatív helyen nősz fel, ahová nem tudsz beilleszkedni, az elég kemény dolog… valami megoldást kell találnod.

Gus: Volt szerencsém megnézni a Mocsok és bölcsességet. Nagyon bensőséges és tartalmas alkotás. Nagyon meglepett, mert előzetesen nem tudtam, hogy mire számítsak.

Madonna: Az már biztos. Szerintem is bensőséges, bár sosem gondoltam még így rá. De ha a dolgok mélyére nézel, valójában a művészlét küzdelmeiről szól. Úgy érzem, hogy a három központi karakter valójában én vagyok.

Gus: Tényleg?

Madonna: Igen, vagy legalábbis az én jellemeim. Nagyon szerencsés vagyok, hogy találkoztam Eugene Hützcel, azzal az ukrán férfival, aki a főszerepet játszotta. Mikor elkezdtem írni a Mocsok és bölcsességet, még nem ismertem őt, csak annyit tudtam, hogy a karakter egy küzdelmekkel teli művész lesz. Aztán, mikor találkoztam Eugene-nel, miután láttam őt egy másik filmben, megtudtam, hogy a Gogol Bordello nevű zenekar tagja. Ezután elkezdtem becserkészni őt. [nevet]. Rájöttem, hogy nagyszerű fickó, és a karaktert inkább átírom egy küzdelmekkel teli zenészre, úgy gondoltam, így még érdekesebb lesz.

Gus: Elkészült már a W.E. forgatókönyve?

Madonna: Igen. Erről a filmről mindenki azt hiszi, hogy egy musical lesz a herceg és a windsori hercegnő kapcsolatáról. Nem tudom, miért így írták meg az újságok. A herceg és a hercegnő valóban benne lesznek a filmben, de nem róluk fog szólni a történet, hanem egy másik nő utazásáról, akinek a hercegnő afféle spirituális vezetője.

Gus: Pontosan melyik időszakban játszódik a film?

Madonna: Leginkább a II. világháború előtti Angliában, úgy 1936-37 körül, illetve New Yorkban, 1998-ban. Lesznek bene időbeli ugrások. A herceg és a hercegnő 1998-ban elárverezett birtokát fogom használni a flashbackekhez.

Gus: Ez fantasztikus.

Madonna: Fantasztikus és bonyolult. [nevet]. Csak a szereplőválogatások és a tervezések megkezdésekor fogtam fel, hogy a történet egy rakás gazdag emberről szól, ami nagyon jót fog tenni a költségvetésnek. A hercegnő úgy 80-szor öltözik át. Balenciaga, Christian Dior, Vionnet és Schiapparelli ruhákat hord, az ékszerei pedig Cartier és Van Cleef & Arpels márkájúak. Ezek legtöbbje múzeumokban van kiállítva, így nem fogják őket nekem adni. De több varroda is felajánlott ruhákat. Ismered Arianne Phillips-et?

Gus: Még nem dolgoztam vele, de ismerem a munkáit.

Madonna: Ő készíti a jelmezeket. Csak ezekből a jelmezekből elképesztően sok kell, mert a herceg és a hercegnő is odavoltak a ruhákért. Aztán ott vannak még az elárverezett holmijaik, melyekből úgy 40 000 darab van, elsősorban ruhák és ékszerek. Szóval, nagyon sok divat lesz a filmemben, bár nemez lesz a központi témája.

Gus: Akkor még van bőven elintéznivalód.

Madonna: Hát igen, lesznek valódi ruhák, illetve olyanok, melyeket az eredeti minták alapján készítünk el. A következő filmem egy emberről fog szólni, aki végig egy helyen tartózkodik, és nincs gardróbja. [nevet].

Gus: Mikor kezdted el írni a W.E.-t?

Madonna: Őszintén szólva az elmúlt kés és fél évben ezt írtam. Valósággal megszállottja vagyok ennek a témának. Akkor kezdtem el írni, amikor befejeztem a Mocsok és bölcsesség forgatását. A W.E. ötlete volt meg korábban, de rájöttem, hogy nem kezdhetek bele rögtön egy ilyen nagyszabású filmbe, hanem előbb egy kisebb filmet kell csinálnom, hogy megtanuljam a filmkészítés mesterségét.

Gus: Ez a mostani pedig nyilvánvalóan nagyobb szabású lesz.

Madonna: Maga a történet is sokkal nagyobb szabású. Több benne a karakter, és közülük három olyan, akik megváltoztatták az angol történelmet. VIII. Edward király lemondott a trónjáról, hogy egy amerikai nővel, Wallis Simpsonnal lehessen, és ez része is lesz a történetemnek, így hatalmas mennyiségű kutatómunkát kellett végeznem, és rengeteg interjút készítettem. Benne lesznek tehát a ténylegesen megtörtént események, de ezeket ennek a lánynak a szemszögéből láthatjuk, szóval ez egy sokkal többrétegűbb és bonyolultabb film, mint a Mocsok és bölcsesség.

Gus: Az egyik legérdekesebb dolog, amit VIII. Edwardról és Wallis Simpsonról hallottam, az a társasági körük. Ez meg fog jelenni a filmben?

Madonna: Igen, természetesen. Nagyon vitatott pár voltak. Az emberek sokféleképpen vélekedtek róluk, hiszen a fickó, Edward, lemondott a világ legbefolyásosabb pozíciójáról, hogy ezzel a nővel lehessen. A britek nagyon szerették őt, az emberek hercegének hívták, nagyon népszerű volt. Ezért az embereket nagyon feldúlta a lemondása, és Wallist átkozták érte. Azt mondták, hogy minden az ő hibája, és egymaga tönkretette a Brit Birodalmat, mert a monarchia így már sosem lesz a régi, aminek persze elsősorban a II. világháború volt az oka. De az emberek mindenféle dolgokkal vádoltak Wallist. Azt mondták, hogy megbűvölte Edwardot, azt is mondták, hogy hermafrodita volt, Edward pedig meleg. Egyesek náci szimpatizánsoknak tartották őket. A szokásos birkaszellem, ami akkor jön elő, ha valakinek olyas valamije van, ami a többi embernek nincs. Azzal próbálnak kisebbíteni, hogy valami nem stimmel veled, vagy valami olyan dologgal vádolnak, amiről fogalmuk sincs, és nem is lenne hozzá joguk.

Gus: Szóval úgy döntöttek, hogy egy pár lesz belőlük.

Madonna: Igen, de ehhez a szerelem nem elég. Szóval nagyon érdekes volt utánajárni a velük kapcsolatos dolgoknak. Rájöttem arra is, hogyha Angliában egy vacsorán, vagy egy összejövetelen megemlíted VIII. Edward király és Wallis Simpson nevét, olyan, mintha egy Molotov koktélt dobtál volna be a terembe. Mindenki vitázni kezd róla, hogy milyen emberek is voltak ők. Nagyon vitatott személyiségek voltak, és mindmáig azok, így természetes, hogy vonzott a téma.

Gus: Alex Keshishiannal írtad a forgatókönyvet?

Madonna: Igen. Először egyedül kezdtem el, de aztán rájöttem, hogy segítségre van szükségem. Túl nagy falat ez a téma. Egyébként is nagyon szeretem az együttműködést. Nem csak azért, mert magányos dolog egyedül csinálni valamit, hanem egyedül előjönnek olyan ötleteid is, amiket te zseniálisnak tartasz, míg, ha van ott még valaki, esetleg vitába száll veled, és megmondja, hogy ez „béna volt”, vagy „megőrültél”, vagy „ez pocsék”. Segít megérteni, hogy miben hiszel, mi iránt vonzódsz, és mi az, ami szar. Szerintem fontos, hogy legyen egy segítőtársad. Évek óta ismerem Aleket, és mondhatni, hogy testvéries a viszonyunk. Az egyik percben még ölelgetjük egymást, és egymás vállán sírunk, a másikban meg már az ajtót csapkodjuk, és egy hónapig nem beszélünk. [nevet].

Gus: Amikor együtt írtok, az azt jelenti, hogy egy teremben vagytok?

Madonna: Igen, valamikor egy teremben írunk, de mindketten csináljuk külön-külön is a dolgokat, és utána átküldjük egymásnak e-mailben, vagy megbeszéljük telefonon, vagy leülünk egy számítógép mellé, és elszörnyedünk, hogy milyen lassan gépel a másik. Szóval mikor hogy csináljuk.

Gus: Van valami napirended az íráshoz? Nappal vagy este írsz?

Madonna: Nappal írok, hogy este láthassam a gyerekeimet. De, ha a gyerekeim nincsenek otthon, és valami csoda folytán egy teljes hétig egyedül lehetek a házban, akkor különböző időpontokban írok. Van, hogy egész éjszaka fent vagyunk, és írunk, de arra mindig szakítunk időt, hogy közösen is leüljünk írni.

Gus: Most kezdtétek el keresni a színészeket?

Madonna: Igen, már zajlanak a szereplőválogatások. Ha visszajövök Afrikából, hivatalosan is nekilátok az előkészületeknek.

Gus: Hogy nyáron már forgathassatok?

Madonna: Igen. Juj!

Gus: Tudom. Kemény dolog, ugye?

Madonna: Nagyon kemény. Nem tudom, te hogy vagy vele, de számomra, mielőtt elkezdődne a forgatás, és az előkészületeken dolgozol, olyan, mintha az egész világ ellened lenne. Korábban nem volt ilyen élményben részem, mert a karrierem legelejét leszámítva soha sem szólt bele senki a koncertjeim megtervezésébe, nem igazán ütköztem ellenállásba. De, amikor filmet készítesz, olyan, mintha más sem lenne, csak ellenállás. Kész csoda, mikor végre elkészül a film. Olyan érzések törnek rám, hogy „mit csinálok? Ez kész őrület. Most azonnal abbahagyom. Ez túl stresszes. Kinek képzelem magam? Miért büntetem magam?”

Gus: Azt szoktam mondani a kezdő filmeseknek, hogy valószínűleg meg fogod tapasztalni, hogy mindenki ellened van, mert nem feltétlenül tudod megmondani, hogy mi valós és mi nem. Kapod a különféle üzeneteket, hogy „nem mehet ki erre a helyszínre, nem forgathat a Yankees stadionjában”.

Madonna: „Ez a színész csak ebben a három hétben ér rá”.

Gus: Igen. És nagyon kemény dolog ezekre odafigyelni, mert annyi minden történik egyszerre. Majdnem olyan, mint valami kínzás.

Madonna: Számomra kínzás is, mert legszívesebben mindenkihez odamennék személyesen, aki nemet mondott, hogy „nem találhatnánk ki valamit? Miért nem forgathatok a kastélyukban? Miért akar Martin Scorsesével dolgozni, mikor dolgozhatna velem?” [mindketten nevetnek]. Minden az elfogadásról szól, nem igaz? A filmkészítés komoly együttműködést igényel. Bizonyos szempontból az a legjobb, ha túllépsz ezeken, és megbízol azokban az emberekben, akikkel együtt dolgozol. Láttam Wong Kar-Wai néhány filmjét, és olyan családias hangulatuk van. Mindig ugyanazokkal a színészekkel és stábtagokkal dolgozik együtt, és a történeten sem sokat változtat. Igazi luxusnak tűnik ez a fajta meghittség.

Gus: Wong Kar-Wai számomra is nagy inspiráció. Mindig úgy utalnak rá, mint a filmkészítés Jimi Hendrixére.

Madonna: Ez mit jelent?

Gus: Azt, hogy annyira rugalmas, és tisztában van a képességeivel, hogy gyakorlatilag bármit csinálhat.

Madonna: Pont tegnap este néztem újra a Szerelemre hangolva (In the Mood for Love) című filmjét, mert imádom a zenéjét. Mennyire túlhasználja benne a lassításos technikát, és mégis működik. Valahányszor a szereplők találkoznak a lépcsőházban, ugyanaz a zene szól. Nagyon szép. Két szomszédos házaspárról szól, de az egyik pár nő tagja, és a másik pár férfitagja sosem jelenik meg, csak a hangjukat hallod. A történet sem túl nagy szám, de mégis magával ragad. Igazán irigylésre méltó dolog. Bár egyszerűnek tűnik a történet, mégis mindig az lesz a vége, hogy a film feldúl, megindít és búskomorrá tesz. Legalábbis velem így van.

Gus: Velem is.

Madonna: De lehet, hogy valami baj van velem, talán csak egy balek vagyok.

Gus: Nem, szerintem is nagyon erős filmek. Ki lesz az operatőröd?

Madonna: Hagen Bogdanski. Ő dolgozott A mások életén (The Lives of Others) is. Láttad azt a filmet?

Gus: Igen, csodálatos alkotás.

Madonna: Ő készítette Az ifjú Viktória királynőt (The Young Victoria) is, szóval két teljesen más film. De szerintem zseniális fickó.

Gus: Én általában olyan operatőrökkel dolgoztam, akik valamilyen kapcsolatban álltak veled. Pár éve készítettem egy Levi’s reklámot, és a művészeti rendező azt mondta, hogy nemrég dolgoztak együtt Harris Savidesszel, és gyakorlatilag rám erőltették őt. Azt mondták, hogy „Madonna nem dolgozik senki mással.” Mire én: „a fenébe is! Ha Madonna nem dolgozik senki mással…”

Madonna: Nagyon szeretem Harris Savidest. Túl drága nekem, de imádom őt. Nagyon sokszor dolgoztam vele, ő a legjobb. Érdekes, hogy mivel a filmem lényegében egy angol produkció, azt javasolták, hogy ott élő emberrel dolgozzak, vagy legalábbis európaival. Leginkább Angliában fogunk forgatni, illetve egy kicsit Franciaországban és New Yorkban. Ez egyetlen kikötésem az volt, hogy a szokott jelmeztervezőmmel dolgozhassak, mert már évek óta ismerem, és ebben a filmben nagyon hangsúlyos szerepe van a jelmezeknek. Nem tudnék elkezdeni valaki mással dolgozni. De Hagen zseniális fickónak tűnik, és nagyon együttműködő. A következő filmeden Harrisszel fogsz dolgozni?

Gus: Van egy film, aminek most a keve7résén dolgozok, Restless (Nyugtalan) a címe. Novemberben és decemberben forgattuk, és Harris volt az operatőr. Egy rakás filmen dolgoztam vele együtt. Seymour Stein (zeneszerző) a másik stábtag, akit ismerek egy kicsit, mert segített a Néha a csajok is úgy vannak vele (Even Cowgirls Get the Blues) zenéinek összeállításában. Ő is olyas valaki esetleg…

Madonna: Aki nagyon fontos hatással volt az életemre? Jó ég! Természetesen igen. Hitt bennem. Seymour Stein szerződtetett le, ő kötötte az első lemezszerződésemet a Warner Bros-nál. Meghallgatta a demómat. Kórházban volt, és megkért, hogy látogassam meg. Nem tudom, mi baja volt, de egy csomó vezeték lógott ki belőle. Rávett, hogy vigyem be a magnómat, és játsszam le neki a zenémet. Ott feküdt az ágyában, bokszeralsóban. A karrierem első évtizedében végig ott állt mellettem. Szóval ő is egy nagyon fontos szereplő. Gondolom, mindnyájunk életében vannak ilyenek, de nagyon boldog vagyok, hogy én azokat kaptam, akiket. Néha még manapság is összefutunk Seymour Steinnel. Még mindig ott van az a huncut csillogás a szemében.

Gus: Emlékszem, hogy elkezdett a zenéről beszélni, és sírva fakadt.

Madonna: Tudom. Nagy zene- és művészetkedvelő. Emlékszem, hogy tele volt a lakása mindenféle műtárgyakkal, és egymás hegyén-hátán lógtak a festmények a falakon. Igazi figura. Furcsa, mert manapság nagyon úgy tűnik, hogy a zeneipar a végét járja, és alig vannak ilyen fickók, és olyan helyek, ahol felfedezhetsz magadnak bandákat, hogy aztán lemezeket készíts velük. Elég szomorú.

Gus: Mostanában olyan a zeneipar, mint egy Craigslist vállalkozás, nem? Megcsinálod az albumjaidat, és a neten eladod őket.

Madonna: Igen. Furcsa, de pontosan ez történik. Jelen pillanatban nekem sincs senkivel lemezszerződésem. Nem tudom, a következő albumom milyen formában fog megjelenni.

Gus: Jól át kell gondolnod.

Madonna: Újra beizzítom majd a kerekeket. Mostanában nem foglalkozok annyit a zenei karrieremmel, amennyit kellene, mert ez a film minden energiámat felemészti. Ez, és a négy gyermekem mellett nincs időm másra koncentrálni. Például, nagyra értékelem, hogy sok ember nagyon sokat dolgozik azon, hogy összehozzák a dolgokat, mint mondjuk a Sticky & Sweet koncert DVD-t, am most jelent meg, és már láttam is a végső változatot, de fogalmam sincs, hogy fog eljutni az emberekhez, hogy fogják eladni.

Gus: Majdcsak eljut valahogy. [nevet].

Madonna: Remélhetőleg. Azt hiszem, van egy rajongói klubom. Legalábbis ezt mondják.