2010. július 31., szombat

Mindent Az adósságról

Tegnap magyar feliratos bemutatóval érkezett Az adósság (The Debt) című december eleji várományos, most pedig itt lesz hozzá egy kis kedvcsináló, ha eddig nem szimpatizáltál vele.

Egy drámai történet Rachel Singerről, korábbi Moszad ügynökről, aki egy titkos izraeli akcióban el akarta fogni és bíróság elé akarta állítani a közismert náci háborús bűnöst – Birkenau katonaorvosát – azonban az akció az orvos halálával végződött Kelet-Berlin utcáin.

Most, 30 évvel később egy férfi a semmiből felbukkanva állítja, ő az orvos, így Rachelnek vissza kell térnie Kelet-Európába, hogy leleplezze az igazságot. Előkerülnek a sötét emlékek fiatalkori önmagáról és két ügynöktársáról, és a még mindig hősként ünnepelt ügynöknőnek újra át kell élnie harminc évvel ezelőtti eseményeket, hogy szembesüljön a hátrahagyott „adóssággal”.

Érdekességek:

• A filmet Magyarországon forgatták, 2009-ben.

• A 2007-es Ha-hov című izraeli film alapján készült Az adósság.

• A főszereplő Helen Mirrent eddig négyszer jelölték Oscar-díjra, 2006-ban A királynő című filmben nyújtott alakításáért kapott is Oscar-díjat, érdekesség, hogy ugyan ezért a játékáért kapott Golden Globe-díjat, BAFTA-díjat és a Critic’s Choice Award valamint a Screen Actors Guild Award is a legjobbnak járó díjjal értékelte ezt az alakítását.

• Sam Worthington alakítja az egyik ügynököt, aki legutóbb A titánok harcában és az Avatarban mutatta meg tehetségét.

• A rendező John Madden nevéhez fűződik az Oscar-díjas romantikus vígjáték, a Szerelmes Shakespeare, az amerikai filmdráma, a Bizonyítás valamint az angol-amerikai-francia filmdráma, a Corelli kapitány mandolinja is.

Magyarországon forgalmazza a Fórum Hungary Kft.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Filmnews.hu - Hírek egyenesen Hollywoodból