- Deadpoolt korábban az X-Men kezdetek: Farkasban már láthattuk felbukkanni, és egy ideje tudjuk, hogy ő is külön filmet. Ennek kapcsán vetődött fel, hogy egy 8 perces R-es korhatár besorolású videót tesztelnek, és hogy ha ez beválik, akkor ebben a szellemben forgatják le az egész filmet. Egyben ez lesz az első R-es X-Men-film.
- Nem sokat hallhattunk mostanság a Jurassic Park IV-ről, viszont azt tudjuk, hogy Mark Protosevich már dolgozik a forgatókönyvön, és eddig bizonytalan volt Steven Spielberg visszatérése rendezőként, azonban most pontot tett az ügy végére, és kijelentette, hogy nem ő fogja rendezni a negyedik részt.
- Minden bizonnyal A bosszúállók (The Avengers) lesz az év egyik legnagyobb dobása, amelyről Joss Whedon rendező azt nyilatkozta, hogy Chris Evans karaktere, vagyis Steve Rogers/Amerika Kapitány szemszögéből fogják bemutatni a filmet, hiába lesz jelen egy csomó nagyobb szuperhős is.
- Hoppá. A Lionsgate bejelentette, hogy megvásárolták a Summit Entertainmentet $412,5 millió dollárért. Ez annyit takar a jövőre nézve, hogy a két stúdió egyesült erővel működik majd együtt. Természetesen ezzel a Lionsgate jár jól, hiszen hozzá folynak majd be a Twilight bevételei, plusz sok más jövőbeli projekt.
- A Conan, a barbárt jegyző Marcus Nispel fogja rendezni a Relativity Media égisze alatt készülő Hack/Slash-t, amely egy horror képregényen alapuló akciófilm lesz.
- Kate Winslet fogja alakítani a Fox 2000 berkein belül készülő The Guernsey Literary and Potato Peel Pie Society főszereplőjét, melyet Kenneth Branaght fog rendezni, és a forgatást márciusban kezdik.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése