Villámértékelés: Martha Marcy May Marlene, A nyugtalanság kora, Idegen arcok, Harry Brown

Martha Marcy May Marlene

Nagyon-nagyon súlyos és mély utakat megjáró dráma olykor kemény beütéssel, és még durvább momentumokkal,  amelyben Elizabeth Olsen eddigi legjobb alakítását nyújtja. Annyira beleéli magát a szerepbe, eggyé válik vele, mintha nem is ő játszana a vásznon. A további szereplők egyike sem az a nagy név, viszont csalódást sem fognak okozni.

Természetesen 100%-osan művészi beállítottságban tárják elénk az olykor nem kicsit kíméletlen és felkavaró eseménysorokat, ami néhány ember zsebébe bicskanyitogató hatást is kelthet.

A fényképezés és a fényekkel való játszadozás borzasztóan szép és magával ragadja a nézőt, viszont nekem emellett még baromira bejött, ahogyan ráközelítve mutatták Elizabeth Olsen csodaszép arcát. Igazi remek beállítás, és besorolható a film egyediségei közé.

Közel sem tudom mindenkinek ajánlani a Marthy Marcy May Marlene-t, mert kell hozzá egy hangulat, és nem árt az sem, ha kipihent az ember. Pontokban kifejezve abszolút hozott egy 9/10-es élményt.

IMDb

A nyugtalanság kora (Restless)

Másfél órás dráma Gus Van Sant rendezőtől, akinek filmje nem hétköznapi módon közelítette meg a szerelmi témát, bár elég csak ránézni a poszterére, már azon is látszik, hogy itt jóval többről van szó, mint két hétköznapi emberről.

Henry Hopper a férfi főszereplő, aki annyira szimpatikus mind emberileg, mind pedig karakterileg, hogy azonnal szimpatizál vele az a néző, akinek nem bizarr a fő téma. Mia Wasikowska pedig követi ugyanezt a vonalat, közben teljesen átélő alakítást produkálva. Tényleg sikerült elhinnem, hogy valóban az történik vele, ami, és egy pillanatra nem kételkedtem benne. Ryo Kase ha nem is olyan mélységekben, de csatlakozik az előbb említett két fiatal tehetséghez.

A szereplők öltözködése is megér egy misét, talán az rá az egyik legjobb szó, hogy rendkívüli. Persze ezekkel is kilóra vettek meg. Nagyon kellemes élmény nyújtott, de itt is, mint az előzőnél, nem javaslom a megnézését, csak abban az esetben, ha szellemileg felkészült az ember egy ilyen bizarr témájú és fanyar humorú filmre. Nálam ez is éri a 9/10-et.

IMDb

Idegen arcok (Attack the Block)

Ó, te jó ég, hogy ez mekkora geekcucc lett, és abszolút nem vártam ilyet egy angol filmtől, amikkel köztudottan csak ritkán vagyok elégedett. Nálam simán az utóbbi évek legjobb geekes utalásokkal teletűzdelt alkotása vált belőle, amit főleg az váltott ki, hogy rengeteg olyan beszólás hangzik el a film során, amitől borultam ki a székből. Persze nem mondom, hogy ez mindenkinél ütni fog, de nálam ütött, mint az ipari áram.

Nagyon megmaradt még bennem néhány kameramozgatás, például amikor futnak lefelé a lépcsőn, és a kamera velük együtt mozog, az valami állati jól mutatott a nagyvásznon! Sőt, még az is a kontójára írható, hogy a szörnyek, akikkel felveszik a harcot, nem átlagos teremtmények, hanem egyedi kitaláció. Természetesen nem kell csodákat várni, de a filmhez mérten megfelelőek.

A színészek legtöbbje is akkora face, hogy borultam legtöbbjük megnyilvánulásain. Jodie Whittaker pedig egyszerűen zseniálisan hozta a karakterét. Hogy mennyi pontot ér meg nekem az utóbbi évek legjobb angol suttyófilmje? 8/10-et biztosan.

IMDb

Harry Brown

Michael Caine krimi-thrillerje, aki egy idősebb férfit alakít a lehető legnagyobb átéléssel, bár igazából ezen ki lepődik meg egy ilyen tapasztalt vén rókánál? Mindenesetre ideális választás a szerepre. Emily Mortimer és Charlie Creed-Miles, avagy a másik két főszereplő ugyancsak kiválóan boldogult ebben a közegben, egyszerűen, mintha ebbe születtek volna bele.

Zavart egy kicsit, hogy nagyon vontatott, szinte esemény-mentes a film első órája, amivel majdnem sikerült kinyírni az egész élményt. Nagy szerencséje azonban, hogy a második felére azért keményen odavernek, R-es korhatár besorolás, vér, üldözések, minden játszik.

Annyiban egy kicsit hasonlít az Idegen arcokra, hogy ez is hasonló suttyókkal, bűnözőkkel teli környéken játszódik, csak itt halálosan komoly és életszerű az egész hangulat.

Pontjain kissé gondolkodóba estem, főleg az első felén eluralkodó vontatottsága miatt, de ha összegezzük értékeit, akkor jó szívűen elfér rá a 7/10, viszont határozottan az egyszer nézős kategória.

IMDb

Értékelés: Arthur, a legjobb parti (Arthur)

Arthurnak (Russell Brand) minden sikerül, és még csak szerencse sem kell hozzá. Elég, hogy elképesztően gazdag, jóképű és meghökkentően gátlástalan. De, ha ez mégsem volna elég, akkor úgyis jön a régi dadája (Helen Mirren), aki kihúzza a bajból. De most talán még ő sem tud segíteni. Arthur, a nőcsábász ugyanis szerelmes lesz, méghozzá egy olyan lányba (Greta Gerwig), aki nem felel meg multimilliomos felmenőinek. Ha a szerelmet választja, elbúcsúzhat a vagyonától, ha viszont a családi tanács által kijelölt arához (Jennifer Garner) pártol, nem kell lemondania a mesés örökség örömeiről. Az elkényeztetett playboynak döntenie kell…

Remake természetesen, mi más lenne, hiszen 2011-et írunk. Rögtön az elején szögezném le, hogy az eredetit nem láttam, és túlzottan kíváncsi se vagyok rá ezek után. Egy igazi fanyar humorú vegyes-vágott vígjátékról van szó, aminek első fele a földbe döngöl, annyi agysorvasztó baromságot vonultatnak fel. A Batmobil és a Vissza a jövőbe járgány nem volt újdonság, hiszen a forgatási fotókon már ellőtték, szerintem ezek valahol az überkirály kategóriában helyezkednek el, viszont akadtak olyan részek, amikor szimplán csak sokkolt Arthur jelenléte/jelensége. Például nagyon sok volt nekem, amikor próbálta poénosra fogni a figurát, de nem igazán jött neki össze, és inkább lett kínos, sem mint szórakoztató. Lényegében nagyon fura hangulata van az egész filmnek, de legalább itt van a film második fele, ami már jóval jobbra, és talán komolyabbra is sikeredett. Ez megmenti a totális csődtől, viszont tény, hogy a forgatókönyv ezek fényében harmat gyengének mondható.

Mindenképpen a kontójára írható, hogy legalább tanulsága van, viszont ez csak az előbb említett második felében bontakozik ki, avagy ki kell bírni egy óra baromságot és óranézegetést, hogy jöjjön a felüdülés. Jason Winer rendezett, és bizony nagyon meglátszott, hogy eddig csak TV sorozatokban jeleskedett, így talán ennek betudható, hogy miért lett valamennyire túlnyújtott, és unalmas az első fele.

Russell Brand egyáltalán nem tartozik a kedvenceim közé, viszont azt már korábban is beláttam, hogy színészileg ott van a szeren. Jelen esetben zseniálisan hozza Arthurt, az elkényeztetett, nagyképű, és semmihez nem értő milliomos fiókát, bár néha megfordult a fejemben, hogy ha ez a csávó normális, akkor én nem. Helen Mirrent pedig ugye szükségtelen bemutatni, nagyszerűen játszotta a dadust, és igazi alakváltó. Akad még nekünk egy Jennifer Garner, akit Greta Gerwig lazán lejátszott a vászonról, hiába is igyekezett annyira. Luis Guzmán is érdemel egy kis említést, hiszen nagyszerűen illett ebbe a közegbe, meg hát csak Arthur valamennyire pajtiját játszotta.

Nem mondom, hogy ezt a filmet mindenkinek látnia kell, és valahol örülök, hogy nem költöttem rá pénzt, mert a 10/5-ös élménytől egy fikarcnyival sem ad többet.

• IMDb
• Trailer:

Képek és élménybeszámoló a 8. Jameson Cinefestről

Létezik tökéletesebb dolog attól, hogy tőlem egy köpésre rendezzenek filmfesztivált? Egyértelműen nem, ez manna a javából, és örülök, hogy részt vehettem egy ilyen magas fényű filmfesztiválon, ahol egy tucat különleges és impozáns filmet láthatok idő előtt. Tegnap A segítség volt a nyitófilm, de ne rohanjunk ennyire előre. Készítettem néhány képet a kis kompakt fényképezőmmel, úgyhogy csúcsminőséget ne várjatok.

Az első fotón a Művészetek Háza látható, amely otthont ad a 8. Jameson Cinefest Nemzetközi Filmfesztiválnak, ahová alig vártam, hogy megérkezzünk, de most egy néhány percet tekerjünk vissza az időben, amikor rögzítésre került ez a néhány fotó az odáig vezető út során.

A helyszín magáért beszél, és annyira jól éreztem magam ebben a közegben, ennyi filmet kedvelő idelátogató között, bár ez még az első képeken nem látszik, mivel bő félórával a nyitóceremónia előtt érkezünk, szóval inkább este indult be az élet, de azt a technika hiánya miatt nem állt módomban rögzíteni.

Az egyik kedvencem a második kisképen látható óriás méretű rendezői szék, amit úgy kb. egyből hazavittem volna, bár az kérdés, hogy az udvart leszámítva hol találok neki helyet. Az utolsó apróképen a Művészetek Házába bevezető zöld szőnyeg került lencsevégre, melyre szépen ráírták a legfőbb támogató nevét, az elsőn pedig az előtérbe láthatunk be, ahol mindenféle műsortervek, promóplakátok, és egyéb dolgok voltak falra ítélve. Jobbra pillantva pedig a Red Bullos asztalokra nyílt rálátás, hiszen ők is jelen voltak ezen a nagyszerű eseményen, hogy felpörgessék a bulit.

Az előtérből jobbra pillantva lehetett megpillantani ezt a hatalmas Jameson bannert, ami előtt három rendezői székecske ácsorgott, már ha a kintihez mérjük őket. Ez előtt egyébként interjúkat rögzítettek az este során, na meg volt aki fényképezkedett is bennük ülve. Balra tekintve a következő látvány tárult elénk, ahol kávéval kínálták meg a vendégeket, amivel én nem éltem, mivel nem kávézok.

Bentről kicsit kiszabadulva, ahol egyelőre nem történt semmi izgalmas, ezt a hatalmas színpadot vehetjük szemügyre, valamint a mellette ácsorgó Hyundai gépkocsikat, hiszen a Hyundai is a támogatók egyikének mondhatja magát. Most egy kép kicsit ráközelítve a színpadra, melynek hátterét baromira eltalálták szerintem. A hangtechnika magáért beszél, ezt kifelé jövet megtapasztaltuk, hogy kb. a beszédhangot nem lehetett érteni 50 méteres hatósugárban. A harmadik képen látható pultoknál fogyasztani lehetett, ételt, italt. Ki mire vágyott éppen. Viszont a tömeg még ezen a képen sincs jelen, mivel még szintén volt 15-20 perc a nyitóünnepségig.

Épp elsuhant mellettem Feri, a mozigépész, amikor a várakozás és nézelődés után végre megnyitották a nagyterem kapuit, így elfoglalhatta mindenki a kiszemelt helyét. Szerencsére jutott hely nekünk az utolsó sorban, szóval így elsőre még jónak láttuk a helyzetet. Újabb néhány perces várakozás, leadtak egy sor reklámspotot, köztük az HBO reklámozta új dokumentumfilmjeit, amiről korábban már nálam is olvashattatok. Volt még Red Bull reklám, és néhány más, ami most így hirtelen nem ugrik be, valamint a Jameson promóvideója is lement természetesen. Sajnos ezek minősége nem volt a legjobb, ahol egy picit be is paráztam, hogy a továbbiakban csak nem így fogják vetíteni A segítséget. Ezt követően elkezdték nyitóceremóniát, ahol többek között Miskolc város polgármesterének is jutott néhány szó, aztán néhány szakmabeli felszólalását is végighallgattuk.

Újra leadták az előbb említett néhány reklámot, aztán megjelent a Christie logója, amikor megnyugodtam, ugyanis DCI vetítésről lévén szó, avagy nem a hagyományos 35 mm-es filmtekercsről ment a film, hanem digitális adathordozóról, ami egy új, nemzetközileg moziban elfogadott filmvetítési technológia. Erről a későbbiekben még olvashattok bővebben, már készül róla az anyag.

Elhalványodtak a fények, és elkezdődött A segítség, melyről az előző posztban már olvashattátok kritikámat. A minőség tökéletes-tűéles, ugye digitális kópia, hogy lehetne nem az. Negatív élmény viszont a terem kialakítása, pontosabban a nézői székek kialakítása. Középmagas vagyok, és előttem is ült egy középmagas hölgy, akinek a haját egész idő alatt kerülgetni kellett, illetve úgy ülni, mint aki karót nyelt, így átláttam a feje fölött, egyedül annyi a szerencse, hogy a film megérdemelte, hogy így üljek, szóval nem zavart, csak úgy apró megjegyzésként írtam le.

Miután véget ért a film, megtapsolásra került az alkotás, és szerintem a teremben ülők nagy részének igencsak bejött. Legalábbis ez jött le, a film közben, és utána is mindenki elégedett mosollyal távozott. Az ajtón kiérve leszólított két Jameson-ös leányzó, akik meginvitáltak minket a szemben található pulthoz, hogy fogyasszunk egy whiskyt, természetesen Jameson-t. Ezt a meghívást sajnos ki kellett hagynom, mivel a gyomrom még mindig nem az igazi, szóval az alkoholt kerülnöm kell, na meg a Jamesonról van egy nem épp jó emlékem is mellesleg, de ez most nem fontos.

Kiérve a színpad elé épp fellépések voltak, az embertömeg meggyűlt, ugye elég csábító egy ital ez a Jameson, ami egy háromszor érlelt, háromszor párolt ír whisky. Már olyan nyolc óra után voltunk, közel a fél kilenchez, Az adósság kilenckor kezdett, addig pont volt még időnk enni, szuperéhesek voltunk. Legalábbis én biztosan. Átugrottunk a 'Mekibe, gyors kaja kellett, hogy visszaérjünk a filmre időben. Ez a film már fent volt az Uránia teremben, ami egy jóval kisebb terem, mint a lenti nagyterem, de mindenkinek jutott hely, és mi is az utolsó sorok egyikében foglalhattunk helyet - ekkor már Pancakespeedy is megérkezett. Néhány perces várakozás után elkezdődött a film, itt a képen már lehetett látni, hogy nem digitális kópiáról megy, hanem a hagyományos 35 mm-es tekercsről. Az első néhány perc érdekes volt, már csak azért, mert képzeljetek egy szélesvásznat, ami alá kifeszítettek egy kisebb vásznat, melyre vetítették a feliratot. Egy kicsit fura volt, mivel volt vagy 20-30 centi (ha nem több), a mozivászon és a felirat vászna között, és itt tényleg befigyelt az, hogy vagy olvasol, vagy a filmet nézed, de kis idővel meg lehetett szokni. Viszont azt nem, hogy csak a hangsáv egy része volt hallható, vagyis a hangeffektek igen, de a beszéd nem. Tökre olyan hatású volt, mintha némafilmet néznék, ami még pár percig el is ment, hiszen gondoltam én, ezt így oldották meg, de hamar rájöttem (3-4 perc környékén), hogy ez így nem jó. Mindenesetre levetítettek belőle 15 perc környékét, amikor felállt az egyik előttem ülő tag, és felment intézkedni. 15 perc kellett hozzá. Gondoltam, hogy felállok, és szólok én hamarabb, de inkább visszafogtam magam. Ekkor bejelentették, hogy nyugtázták a hibát, dolgoznak rajta. Újabb várakozás, majd jó tíz perccel később bejelentették, hogy előreláthatólag mai napon nem lesz megoldás a problémára, úgyhogy a vetítés elmarad, viszont másnap, azaz ma leadásra kerül a film. Viszont mivel annyira nem érdekel a film fő témája, csak ezért nem utazok ma be Miskolcra, plusz nem tudom, hogy sikerült-e ténylegesen megoldást találni a problémára, úgyhogy Az adósság az így kimarad, de van még bőven kiszemelt film, amiről a napokban majd olvashattok.

Hazamenetel, kiérve a nagyszínpad elé, még több ember, már a hangulat is megvolt, viszont a buli részét kihagytuk, és elhagyva a helyet készült ez a kép erről Jameson-os luxusbuszról. Nem semmi. Még egy beszámolót tervezek jövő hét péntekről is, amikorra négy filmet néztünk ki. Remélem nem lett nagyon unalmas a beszámoló, ez idáig még nem írtam ilyen élményeimről, ez az első.

A teljes album itt is végiglapozható nagyobb méretű képek formájában.

Értékelés: A segítség (The Help)

Skeeter (Emma Stone) egy déli lány, aki a főiskola befejezése után íróként próbál szerencsét, és eközben felforgatja barátai és a mississippi-i kisváros életét, amikor elhatározza, olyan fekete nőkkel készít interjút, akik előkelő déli családoknál szolgáltak. Aibileen (Viola Davis), Skeeter legjobb barátjának házvezetőnője, aki elsőként mesél a kívülállók számára zárt fekete közösség félelmeiről. Annak ellenére, hogy Skeeter életre szóló barátságait kockáztatja, Aibileennel közösen folytatják a kutatást, és hamarosan több nővel találkoznak, akik szeretnék elmesélni történetüket és kiderül, hogy sokkal több mondanivalójuk van, mint amire számítottak. Mindeközben különös barátságok és szövetségek kötődnek, de még mielőtt a kisvárosban mindenki elmondhatná véleményét, tudtukon és akaratukon kívül utoléri őket a változó idők szele.

Jesszus, ekkora jó drámát is régen láttam egy olyan témáról, ami alapjában véve mondhatni nem érdekelt, mégis éreztem, hogy nekem látnom kell A segítséget, és olyan szinten nem bántam meg, hogy alig találok szavakat. Tate Taylor írt és rendezett, és mindkét fronton profi munkát végzett, ugyanis elég izgalmas, humoros és közben szomorú volt a cselekménymenet, és nagyon feelgood hangulat uralkodott végig. Az Oscaron szinte tuti, hogy ott lesz valamilyen formában, nem létezik, hogy ez kimaradjon onnan. Egyszerűen igazságtalan lenne.

Nyílt titok, hogy a '60-as években nem kímélték a négereket, aki meg még cseléd is volt, azokat meg pláne nem. Ezt a filmet részben az ő szemszögükből mutatja be a rendező, és annyira jól sikerült alkotásról van szó, hogy folyamatosan megvettek vele kilóra. Azon kaptam magam, hogy rengeteget mosolygok, amelyeket azoknak az apró poénoknak, vicces momentumoknak tudhatunk be, amivel folyamatosan jöttek, de tényleg folyamatosan, és mindeközben jó érzés fogott el. Viszont van a másik oldal, amikor a nem vidám dolgokat tárják elénk, azok pedig annyira szívszorongatóak lettek, hogy szinte azonnal bele tudtam élni magam az adott karakter helyzetébe, ami valljuk be, hogy nem sűrű a mai filmeket elnézve. Néhány jelenettel keményen rámennek az ember érzelmeire, és most a nézőre gondolok, de a lényeg, hogy nálam működött a dolog, és megindító a színészek játéka, valamint maga az adott szituáció is. A '60-as évek díszletei, ruhái, autói, meg úgy minden… annyira jó volt látni ezt a nagyszerű közeget.

Visszatérve a cselédek hátrányos helyzetére, az még a megdöbbentő, hogy két lehetőség van: az egyik, hogy egy olyan házhoz kerülsz, ahol jól bánnak veled, jól érzed magad, a másik pedig, amikor kifogod az igazi hárpiát, akinek semmi sem jó. Ez utóbbinál még az tud letaglózó lenni, hogy lényegében a saját gyerekével nem foglalkozik, a cseléd neveli fel, és a cselédet szólítja anyának. Ez viszont már elfogadhatatlan, és sajnálatos is, legalábbis az én álláspontom szerint biztosan az.

A filmben felbukkanó színészek? Azt hiszem a legmegfelelőbb szó mindegyikükre, hogy pazar alakításokat nyújtanak. Emma Stone egyértelműen az egyik legjobb karakter, na meg ugye a főszereplő is, és ismét kiderült mennyire tehetséges, és képes sok rétegben boldogulni. Mondhatni alakváltó. Működik nála, ha érzelmes részt kell eljátszania, jól áll neki bármilyen ruha, hajviselet, és még sorolhatnám. Az meg mekkora eszményi már, amikor kabriójával száguld a poros úton az akkori divatnak megfelelő napszemüvegben… Viola Davis és Octavia Spencer, avagy két cselédet alakító színésznőről lévén szó, akiket szintén nem került el a tehetség, és annyira átérző alakításokat láthatunk tőlük, hogy nem nehéz velük együtt érezni. Octavia Spencernek rengeteg nevetős-mosolygós részt köszönhetünk, és közben még egy szerethető karaktert is játszik. Bryce Dallas Howardnak az ármánykodó hárpia jutott, de nagyon jól hozta a ház úrnőjét, és szintén maradandó alakítással állta a vászon elé. Jessica Chastain nem semmi eyecandyje a filmnek, és szegény nincs épp a legjobb helyzetben, viszont amit Minnyvel (Octavia) együtt műveltek, az valami eszményi hangulatos. A legnagyobb meglepetést számomra a True Blood sorozatból Lafayette néven ismert Nelsan Ellis okozta, nagyon nagy örömmel töltött el váratlan felbukkanása.

Nem sok film van, ami elbírja a közel két és félórás játékidőt, de én egy pillanatra sem unatkoztam, és folyamatosan jöttek a nagyszerűbbnél nagyszerűbb dolgokkal, avagy mondhatnám úgyis, hogy egyre jobb lett a drámafaktor, amivel tartotta a lépést a humorfaktor, és a kettő vegyítve azt eredményezi, hogy nem tudok rá 10/10-nél kevesebbet adni, mert csodálatos, és megindító alkotás A segítség. Szóval nagyon örülök, hogy egy ilyen ígéretes filmet nézhettem majd két hónappal a hazai premier előtt, és ha tehetitek, november elején semmiképp ne hagyjátok ki!

Még így zárómondatként jegyezném meg, hogy tetszett a feliratozásnak az a része, hogy követték az eredeti hangokat, és egész jól visszaadták vele a cselédek tájszólásos beszédstílusát.

• IMDb
• Magyar bemutató:

Jameson Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál

Ismét eltelt egy év, avagy eljött a Jameson Cinfest ideje, és mint már megszokhattuk, szeptemberben kerül megrendezésre Miskolcon, méghozzá 17. és 25. között.

Akadnak olyan filmek, melyeket a hazai premierhez képest jó néhány héttel hamarabb láthatnak az ide ellátogatók. Ilyen például a fesztivál nyitófilmje, A segítség (The Help), amely a tengerentúlon igen sikeresnek mondhatja magát mind kritikailag, mint pedig a mozikasszáknál. Az adósságot (The Debt), Helen Mirren és Sam Worthington közös filmjét is két hónappal hamarabb lehet becserkészni, és hasonló a helyzet az Animal Kingdommal is.

Tudomásom szerint csak ennek a rendezvénynek a keretein belül kerül hazánkban moziba a Martha Marcy May Marlene, az Idegen arcok (Attack the Block), a Harry Brown, az Arthur, a legjobb parti (Arthur), A nyughatatlanság kora (Restless). És ez csak néhány nagyobb, és általam kiszemelt alkotás volt, amikre remélhetőleg el is jutok. A teljes lista a hivatalos oldalon böngészhető.

Szóval, akinek lehetősége nyílik, érdemes rá ellátogatni, és még nem említettem a fesztivált záró filmet, amely egyelőre meglepetés, viszont én mindenképpen ott leszek, hátha valami olyan alkotás, ami lehet, hogy soha nem kerül hazánkban moziba.

Helen Mirren nevetve táncolna a sírba

Napjaink egyik legünnepeltebb színésznője, Oscart is nyert, 65 évesen megválasztották az Év Legjobb Testének, mégsem teljesen elégedett Helen Mirren. A sok drámai szerep után több vígjátékban szeretne játszani. – Úgy szoktam mondani, az ember akkor fejezi be szépen az életét, ha nevetve táncol a sírba – mondja a fanyar humoráról híres sztár.

A színésznőre valóban ráfér egy vidám szerep, legújabb filmjében, Az adósságban ugyanis izraeli ügynököt alakít, akinek fiatal korában egy náci háborús bűnöst kellett elfognia jóval a világháború után, Kelet-Berlinben. A karakter minél hihetőbb megformálása érdekében Mirren ellátogatott az egykori buchenwaldi koncentrációs táborba is. – Át akartam érezni, milyen indulatok kavaroghatnak egy Moszad-ügynökben, akinek több hozzátartozóját is elpusztították a vészkorszakban – magyarázza a színésznő. – Az általam játszott Rachel Singer kemény nő, éppen ezért kerül be abba a titkos kommandóba, amelynek a náci tömeggyilkost kell elfognia. Csakhogy neki is vannak érzelmei, és éppen ebből lesz gond, miután a Birkenaui Sebészt sikerült elkapniuk…

Az adósság (The Debt) november 17-től kerül a hazai mozikba, de a miskolciak előnyben, hiszen a Cinefesten bemutatják már szeptember 17-én!