2/01/2013 07:27:00 de.
függő
1865-ben az amerikai történelem legvéresebb háborúja a végéhez közeledik. Az újraválasztott elnök, Abraham Lincoln (Daniel Day-Lewis) azonban nem hajlandó engedményekre: a megosztott kongresszust rá akarja kényszeríteni, hogy hozza meg addigi legfontosabb döntését: egészítse ki az Alkotmányt, és törölje el a rabszolgaságot. Az ellenállás hatalmas: az elnök azonban ravasz ember, jó stratéga és zseniális szónok. Van, akit meggyőz, van, akit megfélemlít, van, akit megveszteget; lavíroz, csapdákat állít, és semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy elérje célját - és új fejezetet nyisson a világtörténelemben.
Hűha, van baj. Komolyan, mi történt Steven Spielberggel? Vagy esetleg kinőttem volna a filmjeiből? Á, ez nem opció, viszont tény, hogy évről évre egyre inkább kiábrándulok belőle, és ha érkezik egy hír, hogy Spielberg rendez valamit, már nem jelent túlzottan sokat - számomra. Az amerikai történelem jóval kisebb időintervallumot ölel fel, mint mondjuk a miénk, és értem én ezt a 12 Oscar-jelölést, meg hogy az amcsiknak fekszik a hazafiassága miatt, de lényegében két és félóra dög unalom, ha őszinte akarok lenni. Ugyanakkor hatásvadász is, mert hangulatát tekintve rendben van, de fel kell rá készülni, hogy nagyon sok a dialógus, folyton "csak" beszélgetnek, és ebben beletartozik, hogy szinte kimerítették a teljes Lincoln anekdota-készletet.
Szóval nem rossz film ez Spielbergtől, Lincolnról, az államok 16. elnökéről, csak épp kevés benne az élvezhető rész. A legnagyobb bajom, hogy annyira érdektelen képsorok követték egymást mindvégig, hogy egyszerűen alig találtam valamit, amibe kapaszkodhatnék. Pedig akartam szeretni, vártam is, a rendező tavalyi két filmjét is meg nem történtnek vettem, de mégsem működik. Arról már nem is beszélve, hogy nem bírta el ezt a játékidőt. Több alkalommal a fantasztikusan felépített díszleteket csodáltam, ebben láttam a fantáziát, és nem pedig a filmben, amely egyébként jól taglalja a háború borzalmait is.
Az első félóra szörnyen sötét, telis tele párbeszédekkel, és talán ez volt az egyik olyan része, amelyen baromi nehezen vergődtem át, bár ténylegesen a továbbiak sem kötöttek székbe. Olykor akad egy-egy szépen fényképezett táj, vagy érdemes még megfigyelni az ablakon beszűrődő fényeket, és a John Williams által szerzett zene is korrektül teszi a dolgát - ezek mind pozitívumok a színészeken felül. Nyilván nem árt tisztában lenni azzal sem, hogy egy politikai történetet valamivel fel kell dobni, hogy szeressem, és kapásból ott van még az a tény, hogy a kosztümös filmekkel egyébként is hadilábon állok. Egyből két buktatótényező, ellenben mégis érdekelt, hogy milyen megközelítéssel, történetmeséléssel ismerhetjük meg még jobban az elnököt. Sajnos nekem túlságosan száraz lett.
Fontos, hogy Daniel Day-Lewis nem eljátszotta Lincolnt, hanem a filmben ő maga volt Lincoln. Képes átalakulni, amihez természetesen optikailag a maszkmesterek segítették elő, de egyébként sem rossz, viszont ő mindig ilyen, és számomra nem hozott le egyetlen csillagot sem az égről. Azonban Jared Harris, vagy mondjuk Sally Field annál inkább meggyőző alakítással rukkolt elő, és az ő jelenlétüket sokkal inkább élveztem, mint Day-Lewisét. De ne feledjük még Tommy Lee Jonest, Jackie Earle Haleyt vagy a sorozatos világban jártas David Strathairnet sem. És szándékosan a végére hagytam Joseph Gordon-Levittet, akitől képtelenség megszabadulni, mindenhol ott van. Jó színész, kedvelem is, de ennyire nem színes egyéniség, ráadásul tényleg annyira odafurakodik mindenhová, hogy megunja az ember. Ráadásul még csak azt sem mondhatjuk, hogy húzónévnek kellett egy sokadik mellékszerepre, mert nem erről van szó.
Nem vagyok teljes mértékben az előítéletek embere, és sokszor képes vagyok elvonatkoztatni, de én már előre borítékoltam, hogy Spielberg nem azt az időszakát éli a filmgyártásban, amelyet komálok. Részemről ez egy sokszor szenvedős, sokszor unatkozós 6/10-nek bizonyult, melyet főként az impozáns szereplőgárdának, a díszleteknek és a hangulatának köszönhet.
