A következő címkéjű bejegyzések mutatása: The Jungle Book. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: The Jungle Book. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 10., péntek

Casting 10.01.14.

  • Nem tartott sokáig az öröm, ugyanis Alejandro González Iñárritu máris dobta A dzsungel könyvét (The Jungle Book), amely a Warner Bros. égisze alatt készül. Bennfentesek állítása szerint kreatív különbségek adódtak, ezért dobbantott a rendező.
  • Aubrey Plaza a Kockázatos túra óta a kedvencek közé tartozik, aki most aláírt a Mortdecai egyik szerepére, de Oliver Platt és Jeff Goldblum is frissen csatlakoztak a stábhoz. A forgatás Londonban már véget ért, jelenleg Los Angelesben dolgoznak rajta David Koepp vezénylésével.
  • Luke Evans ismét nyilatkozott a Relativity Media égisze alatt készülő The Crow remake-ről. Most épp azt tudhattuk meg tőle, hogy sokkal hűbb lesz James O'Barr képregényéhez, mint az 1994-es eredeti. A rendező F. Javier Gutiérrez, a címszereplőt pedig Evans játssza, de a további szereplők kilétét még homály fedi.
  • Mióta Gal Gadot aláírt Csodanő szerepére, akit a Batman Vs. Supermanben játszhat el, a rajongóktól kapta az ívet rendesen, hogy túl vékony a karakterhez. A legújabb hírek szerint a színésznő hazaköltözött izraeli otthonába, hogy ott vegye kezébe testének megformálását különböző intenzív edzésprogramok segítségével. Az edzője Mark Twight lesz, aki Henry Cavillnek is segített felkészülni Az acélemberre.
  • Rebel Wilson tényleg feltörekvő színésznőnek számít, ugyanis elvállalta az Éjszaka a múzeumban 3 (Night at the Museum 3) egyik mellékszerepét. Egyelőre azonban arról nincs infó, hogy kit fog alakítani. További szereplők: Ben Stiller, Robin Williams, Dan Stevens és Ricky Gervais, ráadásul a sztoriról is csak annyit tudunk, hogy Londonban fog játszódni.
  • Jó rég nem hallottunk az HBO Films saját gyártású produkciójáról, a The Normal Heartról, amit még mindig Ryan Murphy rendez, és a főszereplők bejelentésére eddig kellett várnunk: Mark Ruffalo, Matthew Bomer, Taylor Kitsch, Jim Parsons és Julia Roberts is aláírtak egy-egy szerepre. A premiert májusra tervezi az HBO.

2013. december 6., péntek

Casting 06.12.13.

  • Először is, Boldog Mikulást minden kedves olvasónak! Alejandro González Iñárrituval kezdett el tárgyalni a Warner Bros., hogy rendezze meg A dzsungel könyve (The Jungle Book) modernizált változatát, amelyhez Callie Kloves már karcolja a forgatókönyvet. Hogy mikor lesz ebből bármi is, remek kérdés.
  • Szintén a Warner Bros. háza tájáról érkezett a hír, hogy a San Andreas: 3D című katasztrófafilm premierdátumot kapott: 2015. június 5-től mehetnek rá az amcsik. A főszereplőt, egy helikopterpilótát Dwayne Johnson játssza, akit Brad Peyton fog rendezni. A részletekért keressétek a címkéket.
  • A Universal Pictures bejelentette A szürke ötven árnyalata (Fifty Shades of Grey) legújabb szereplőjét, aki Dylan Neal lett. Ő fogja alakítani Bob Adamst, Anastasia Steele (Dakota Johnson) mostohaapját, és anyja, Carla (Jennifer Ehle) férjét. A forgatás jelenleg is zajlik Vancouverben.
  • Amanda Seyfried elvállalta a Universal Pictures égisze alatt készülő vígjáték, a He's F***ing Perfect főszerepét, amelyre korábban Emma Stone-t emlegették. A filmnek rendezője még nincs, és a forgatás részletei sem ismertek.
  • Jövőre kezdik forgatni Michiganben a Batman Vs. Supermant, és a Warner illetékesei rebesgetik az Igazság Ligája (Justice League) filmet is, amelyben biztosan feltűnik Lex Luthor, ha Batman és Superman közé mégsem áll be. Bár ezeket már tudtuk, a hír pedig az, hogy nincs kizárva, hogy a karaktert afroamerikai színész fogja játszani. Ezen felül az is cél, hogy nemzetközivé tegyék a filmet, amelyet úgy akarnak elérni, hogy minden színész más etnikumú, vagy a világ más részéről származik.
  • A Pi élete Oscar-jelölt forgatókönyvíróját, David Magee-t bízták meg, hogy adaptáljon forgatókönyvet C.S. Lewis regényéből a Narnia Krónikái - Az ezüst trón (The Chronicles of Narnia: The Silver Chair) filmváltozatához. A rendezést Mark Gordon vállalta el, de a projekt még csak tervezőasztalon létezik.

2012. április 28., szombat

A Warner a Harry Potter írójával közösen éleszti fel A dzsungel könyvét

A Warner a Harry Potter írójával éleszti fel A dzsungel könyvét

A Warner Bros. felkérte Steve Kloves-t, hogy írjon forgatókönyvet A dzsungel könyve (The Jungle Book) élőszereplős változatához, majd rendezzen belőle filmet.

Rudyard Kipling könyve először 1894-ben jelent meg, amelyet azóta számtalanszor adaptáltak. A dzsungel könyve (The Jungle Book) 1967-es animációs és az 1994-es élőszereplős Maugli, a dzsungel fia (The Jungle Book) mögött is a Disney állt, ez utóbbit Stephen Sommers rendezte, melyben a főszereplőt Jason Scott Lee játszotta.

Hogy a szóban forgó változatot milyen irányba szeretnék elvinni, egyelőre kérdés marad. Steve Kloves neve leginkább a Harry Potter franchise kapcsán lehet ismerős, ugyanis a Harry Potter és a Főnix rendje-t (Harry Potter and the Order of the Phoenix) leszámítva mindegyik rész forgatókönyvét ő adaptálta J.K. Rowling regényeiből. Ezen kívül A csodálatos pókember (The Amazing Spider-Man) forgatókönyvénél társíróként működött közre, és a Warner jelenleg pihenő Akira remake-jénél is írdogált. Rendezőként 1989-ben debütált az Azok a csodálatos Baker fiúkkal (The Fabulous Baker Boys), utoljára pedig 1993-ban rendezett, a Hús és vért (Flesh and Bone).

Arról nem szól a Variety cikke, hogy milyen ütemben szeretnék elkészíteni A dzsungel könyve új változatát, és a forgatás napja is ködös.

Filmnews.hu - Hírek egyenesen Hollywoodból