12/17/2011 11:31:00 de.
függő
Öccsének korai halálának évfordulóján Jack O'Brien (a kétszeres Oscar-díjas Sean Penn), a modern világ rohanásába belefásult építész visszagondol sorsfordító gyermekkorára, azokra a texasi kisvárosban töltött évekre, mikor elveszítette ártatlanságát, angyali édesanyjához (Jessica Chastain) és szigorú édesapjához (a kétszeres Oscar-jelölt Brad Pitt) fűződő kapcsolata pedig örökre megváltozott. Az emlékek felidézése közben talán nem csupán a saját, de az egész emberiség helyét is megtalálja az univerzumban.
Már az első pillanattól kétség sem fért ahhoz, hogy ez a film konkrétan olyan lesz, hogy vagy megérint, és napokig ez kavarog majd a fejemben, vagy semmi hatást nem vált ki. Szerencsére előbbi valósult meg, és már rögtön az elején leszögezném, hogy művész-, és rétegfilm, abból is a komolyabb fajából. Nagy szerepet játszik benne a természet, sok dolgot ezzel kívánnak ábrázolni, és a rendező, Terrence Malick nagyon szabadjára engedi a nézőt. Most vagy az van, hogy Malick okosnak hiszi magát, vagy a nézőkbe táplál annyi bizalmat, és hiszi, hogy mindenki meg fogja érteni mit is akar éppen. Nagyrészt sikerült megértenem, felfogtam a lényegét, de olykor nem ártott volna, ha kerülnek bele egy kicsit biztosabb támpontok.
Malick durván játszadozik a színekkel, de olyan módon, ahogyan én még korábban senkit nem láttam. Konkrétan vannak a filmnek olyan részei, hogy csak absztrakt formák rajzolódnak, alatta pedig szól a zene, ami durván megérint közben. Gyönyörű képei vannak, és nem egy elkapkodott iparos munkáról van szó. Néha abszolút olyan érzésem támadt, mintha egy brutálisan jól fényképezett természetfilmet néznék, ami nyomokban szereplőket is tartalmaz. Valójában hatalmas értékekkel bír a film, és van mondanivalója is, a tanulságokról már ne is beszéljünk, de ha valakinek lejött a végső tengerpartos jelenet, az légyszi árulja el, hogy ott mi a fene történt.
A természetre még picit visszatérnék, ugyanis azzal szimbolizálnak dolgokat, és bámulatos, ahogy bemutatják a teremtéstörténetet, az evolúciót… tényleg nagyon sok minden össze van gyűjtve ebben a filmben.
Két idősíkon zajlanak az események, mégis csodás összhangban vannak egymással, és a zene is tökéletes szinkronba kerül az éppen elénk vetített képsorokkal, amit az olykor felbukkanó szereplőkkel még tudnak fokozni. Helyenként lényegében olyan, mint egy nagy impresszionista festmény, hiszen gondoljunk csak bele, ahogyan az épületeken játszanak a napsugarakkal, vagy ahogyan magukat a modernkori épületeket közelítik meg, bár a régi időből az a bizonyos házban biciklizős barlangszerű helyen rögzített képkocka is eléggé megragadt bennem. Kár érte, hogy 1-2 helyen szimplán elkapkodottan vágták meg.
A gyereknevelés kicsit más volt akkoriban, és sokkal lazább, stressz-mentesebb életet éltek – szívesen élnék egy ilyen régi világban, persze anélkül, hogy tudnám a jelenlegi létezését. Akarom mondani ezzel a mondatommal, hogy lehet, hogy mai szemmel durvábbnak tűnik, de nem is úgy nézett ki a tizenéves korosztály, mint napjainkban – mindezt mellesleg nagyszerűen ábrázolták. Úgy rakták elénk, hogy akadt mondanivalója, sőt súlya is, mindeközben a nevelés nagy kérdéseit kegyetlenül jól boncolgatta.
Sean Penn nagyon keveset szerepel, és kicsit sajnálom, hogy csak ennyi szerep jutott neki, olyan kisemmizve érzem őt emiatt, persze maga a játéka az profi, milyen más lenne? Csak épp kevés valójában a jelenléte. Az előbb leírtak fényében Jessica Chastain és Brad Pitt nagyobb szerepet kaphattak, főleg ők vannak jelen, főleg körülöttük zajlanak a történések. Lenyűgöző párt alakítanak, akik között világosan körvonalazódnak a néhai feszültségek, de közben mégis boldogan élnek egymás mellett. Jessica Chastain bámulatosan néz ki amellett, hogy továbbra is nagyszerű tehetségnek tartom, aki egyszer még alakít Oscar-díjra méltó módon is, ha ezen a vonalon folytatja pályafutását. Itt most ez nem jött össze, és nem a játékával volt gond, hanem egyszerűen ez a szerep nem nyúlt le olyan mélységekbe, mint idei vetélytársai. Ugyanez a helyzet Brad Pitt-tel is, tényleg szép alakítást láthatunk tőle, és a szerep is feküdt neki. Egyszer meg nem fordult a fejembe, hogy nem illik rá, csak egyszerűen nem Oscar-közeli alakításról van szó. A Pénzcsinálóban nagyobbat alakítana? Fene se tudja, de a hétvégén bizony kiderítem.
Összességében egy nagy bajom van a filmmel. Csodás két és fél óra, kétségtelen, de nekem összességében nem állt össze egy bizonyos szerkezetre. Teljesen olyan, mintha hiányozna a belső váza, vagy csak annyira halvány, hogy nem, vagy alig látszik. Emiatt 8/10-et mondanék rá, abból viszont a gyengébbet, mert mondjuk a Melankólia jobban megérintett.
- IMDb
- Magyar bemutató:
