A következő címkéjű bejegyzések mutatása: War Horse. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: War Horse. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. február 11., szombat

Értékelés: Hadak útján (War Horse)

Hadak útjánA történet egy Albert (Jeremy Irvine) nevű fiú és Joey névre hallgató lovának elsöprő erejű története. Nehéz idők járnak, nemsokára kitör az I. világháború. Albert édesapja eladja Joey-t a brit lovasságnak, akik rögtön be is vetik őt a frontvonalakon túl – így megkezdődik Joey kalandos utazása, háttérben az első világháborúval. A temérdek akadály ellenére Joey mindig bátran szembenéz a veszéllyel, megérinti az embereket, és megváltoztatja mindenkinek az életét, akivel útközben találkozik. Albert azonban képtelen elfelejteni hű hátasát és egyben legjobb barátját, így hátrahagyva otthonát, a francia harcmezőket veszi célba, hogy megtalálja, és hazavigye az ő csatalovát.

Steven Spielberg 'idén' két filmet is bevállalt, és az először bemutatottal kimondottan nem szimpatizáltam, de ami a legnagyobb baj, hogy ez sem lett a tőle megszokott, általában hibátlan minőségű. Lehet, célszerűbb lett volna egyet, de az perfektre gyúrni. Több dolog miatt tartottam ettől, méghozzá a fő szál, vagyis a lovak, plusz a háborús témát is elég nehéz telibe találni, bár neki korábban már sikerült. Közel nem rossz, amit Spielberg véghezvitt, csak helyenként kimondottan unatkoztam, bár mondható ez minimális szenvedésnek is. Úgy éreztem, hogy nem tudta tökéletesen egybe gyúrni a családi és a háborús drámai szálat, ami összességében, nem vet rá jó fényt.

Félreértés ne essék, nincs vele annyira komoly bajom, mert a fiú és a ló története, plusz a családi háttere, valamint amit képvisel, meg amit elér, az mind csodálatos és élvezhető momentumok sorozata. Nagyon érdekesen mutatták be például az egyszerű szántást, vagy ahogyan a fiú küzd apjával a lóért, és kiáll mellette. Valóban rendkívüli barátság szövődött közéjük, és még a háborús jelenetekben is megállta helyét a főszereplőt alakító srác. Spielberg annyira otthonosan mozog a családi alkotásokban, hogy csúnya lett volna, hogyha épp ezen a vonalon okoz csalódást.

Viszont! Számomra a legnagyobb negatívum, hogy úgy tűnt, mintha kóvályogtak volna a háborús és a családi szál között. Szerintem egész egyszerűen az van, hogy nem sikerült a két vonalat eggyé vasalni, és akkor még ott van, hogy a vége olyan Spielberg-féle mese habbal szerűség. Ezzel most mi a jó francot kezdjek? Hová soroljam? A háborús filmekkel meg amúgy is hadilábon állok valamennyire, mert többször terhelnek le, mint szórakoztatnak. Ez utóbbival nincs is gond, hiszen a háború sose vidám téma, nem is ezért nézek ilyeneket. Talán épp ezért van, hogy baromi nehéz belőle helytállót kreálni. Amennyiben a valósághűséget vesszük górcső alá, azzal bizony nincs baj, mert ettől földhözragadtabb filmet most nem nagyon tudnék említeni. Nem is konkrétan a háborúra fókuszál, hanem elmegy mellette picit, persze ez nem egyenlő azzal, hogy csak nyomokban érintik, mert igen is, vagyunk a csatatéren is, ahol emberek halnak, lovak vesznek oda, és tökéletesen visszaköszön a pokol.

Alapjában véve legtöbbször csendes, nyugodt hangvitelű, és emellett minden egyes apró elem kidolgozása tökéletes. Nem sietnek sehová, mondjuk volt rá 146 percük, hogy szépen elmeséljenek mindent, viszont a ló úgy közép tájt picit feledésbe merült, és csak aztán helyeznek rá újra nagyobb hangsúlyt. Ez csak annyiban mondható kicsit 'komolyabb hibának', mert rá és gazdájára épül az egész história.

Kimondottan megragadt az egyik képátmenet, amikor a szoknyára közelítenek rá, és a szántóföldön lyukadunk ki, na az ilyen megoldásokat szeretem, mert zseniális. Összességében meglehetősen jól használták a fényeket, és még a sötét jeleneteknél is tisztán kivehető minden, ami szép fényképezésre vall. Ahhoz viszont egyértelműen kétség nem fér, hogy gyönyörű utat jár be a film, és tetszik, hogy tartalmasan jutottak el A-ból B-be.

A szereplőkkel az van, hogy remekelnek, de úgy mindenki. Jeremy Irvine tehetséges fiatalember, tényleg elhittem neki mindent, amit nyújtott a vásznon. A háború okozta nyomás nem csak az idősebb, de a fiatalabb színészek arcán is remekül visszaköszön. Benedict Cumberbatch mostanság még egy felkapottabb név, aki eléggé jó irányban halad, de sajnos belőle igen keveset kapunk, és ez szinte ki is merül néhány lovaglós jelenettel.

Összességében úgy éreztem, mintha kicsit tanácstalanok lettek volna, és néha a háború, máskor pedig a ló került előképbe, mintha nem tudták volna eldönteni, hogy melyik a fontosabb. Végül mielőtt kitérnék pontjaira, javaslom, hogy érdemes állni hagyni néhány napot, mielőtt levonja az ember a konklúziót, mert súlya van, ez nem vitás. Bár, hogy a viharba ne lenne egy háborús filmnek. Részemről biztosan az egyszer nézős kategória, viszont hezitáltam a hét és nyolc között, de végül az erős 7/10-et reálisabbnak látom, mert a nyolcasért ettől többet kell nyújtani, háborús szál ide, vagy oda.

2011. december 27., kedd

Japán poszter trió

Három japán piacra szánt poszter gyűlt össze abból az alkalomból, hogy megjelenjen ebben a posztban. Előtérben a My Week with Marilyn, a tovább mögött pedig a Hadak útján (War Horse) és a Coriolanus posztert lehet szemügyre venni.

Japán poszter trió 01 my_week_with_marilyn_ver3

2011. december 6., kedd

Klipáradat: Holmes a hadak útjára lép a vér és méz földjén szilveszter éjjel

A tovább mögött újabb filmrészletek nézhetőek a következő filmekhez: Sherlock Holmes 2 – Árnyjáték (Sherlock Holmes – A Game of Shadows), Hadak útján (War Horse), A vér és méz földjén (In the Land of Blood and Honey), Szilveszter éjjel (New Year's Eve).

2011. december 2., péntek

Hadak útján újra a TV-ben

A tovább mögé szorult a Hadak útján (War Horse) című Steven Spielberg-film negyedik TV reklámja.

2011. november 26., szombat

Hadak útján magyar plakát, hivatalos sztori és a rendező gondolatai

WarHorse

Számomra ez a történet a hitről, a reményről és a kitartásról szól.”Steven Spielberg

A DreamWorks SKG és Steven Spielberg filmes műhelyéből érkezik idén a Hadak útján, mely egy nagyszabású kalandfilm minden korosztály számára, egyben pedig egy barátságról, felfedezésről és bátorságról szóló feledhetetlen utazás.

A Hadak útján egy Albert (Jeremy Irvine) nevű fiú és Joey névre hallgató lovának elsöprő erejű története. Nehéz idők járnak, nemsokára kitör az I. világháború. Albert édesapja eladja Joey-t a brit lovasságnak, akik rögtön be is vetik őt a frontvonalakon túl – így megkezdődik Joey kalandos utazása, háttérben az első világháborúval. A temérdek akadály ellenére Joey mindig bátran szembenéz a veszéllyel, megérinti az embereket, és megváltoztatja mindenkinek az életét, akivel útközben találkozik. Albert azonban képtelen elfelejteni hű hátasát és egyben legjobb barátját, így hátrahagyva otthonát, a francia harcmezőket veszi célba, hogy megtalálja, és hazavigye az ő csatalovát.

Spielberg gondolatai, avagy a rendező megszólal:

  • Szerintem ez a történet csodálatos, teljesen magával ragadott. Ahogy olvastam, rögtön körvonalazódott bennem egy őszinte sztori. Vérbeli családi filmként képzeltem el magam előtt: a fiú és a ló utazása, akik egykor nagyon közel álltak egymáshoz, ám a sors elszakította őket egymástól.
  • Remélem, hogy az a közös élmény, amit ez a film és történet nyújt, összehozza majd az embereket, az üzenetét mindenesetre az összes országban meg fogják érteni, ebben biztos vagyok.
  • Soha, eddigi hosszú és változatos karrierem során nem volt alkalmam forgatni olyan helyen, amely annyira bővelkedik a természeti szépségekben, mint Dartmoor, ahol a War Horse jeleneteit rögzítettük. Én is alig kapargattam meg a felszínét azoknak a vizuális csodáknak, melyet ez a terep kínált fel számomra.
  • A lovak kivételes élményekkel gazdagítottak, hiszen a családomból sokan lovagolnak rendszeresen. Teljesen elbűvölt, hogy ezek a teremtmények mennyire kifejezőek, és hogy milyen jól ki tudják mutatni, hogy mit is éreznek.

Magyarországon forgalmazza a Fórum Hungary Kft.

A tovább mögött három eredeti nyelvű TV Spotban bizonyít a Hadak útján (War Horse), melyet 2012. február 2-ától tűznek vászonra idehaza.

2011. november 20., vasárnap

Egy rakat Hadak útján kép

A Collider követte el azt a galádságot, hogy megosztott nagyvilággal 17 fotót, melyek a Hadak útján (War Horse) című Steven Spielberg rendezésében készülőt Oscar-esélyes filmből származnak. A tovább mögött hivatalos képek mellett néhány a forgatáson készült fotó is szemügyre vehető.

war-horse-movie-image-jeremy-irvine-10-600x398

2011. november 13., vasárnap

Hadak útján banner

A Hadak útján (War Horse) poszteréből szépen csináltak egy bannert, amin picit nagyobb figyelmet kapott a háttérben húzódó néhány lovas.

war_horse_ver2

2011. október 5., szerda

Második Hadak útján nemzetközi trailer

Az Empire szállította a Hadak útján (War Horse) második nemzetközi bemutatóját, amivel az angol népséget kívánják vászon elé invitálni. Steven Spielberg drámája, amely Michael Morpurgo könyve alapján készült, január 13-án kerül mozikba a szigetországban, míg minket egészen február 2-áig várakoztatnak.

International trailer:

2011. szeptember 27., kedd

Hadak útján poszter

Pofás kis posztert kapott Steven Spielberg filmje, a Hadak útján (War Horse), ami elég nagy eséllyel jelen lesz az Oscar-gálán.

war_horse

2011. július 16., szombat

Hadak útján (War Horse) magyar feliratos bemutató

Mostanában bőven volt anyag a Hadak útján (War Horse) címet viselő drámáról, melyet Steven Spielberg mester rendezett nekünk, ám most a magyar felirattal beélesített bemutatót mutatnám meg. Február 2. a hazai moziba kerülés napja.

Magyar bemutató:

2011. június 29., szerda

War Horse trailer

A War Horse rendezője Steven Spielberg, mely már sokszor elhangzott, de nem elégszer. Mindenesetre most itt az első bemutató a filmhez, ami közel sem az átlagos kategóriát képviseli. Hány Oscar-jelölést jósoltok neki? Ja, a magyar címe Hadak útján lett, és február 2.
Trailer:

2011. június 27., hétfő

Egy War Horse képkocka

Kezdem a jobb hírrel, ami ezen sorok alatti képkocka Steven Spielberg War Horse-jából. A rossz hír pedig, hogy december 29-e helyett csak 2012. február 2-án, az Oscar-szezonban kerül a hazai mozikba a film.

Egy War Horse képkocka

2011. március 12., szombat

Hivatalos War Horse képek

Az Empire hozta Steven Spielberg évvégén érkező filmje, a War Horse első hivatalos fotóit, amiből háromért a tovább mögé kell vágtatni. Ha esetleg nincs meg minden infó fejben, a címkéken keresztül találsz róla pár posztot. Az Oscar-jelölést borítékolhatjuk?
Hivatalos War Horse képek 01

2010. szeptember 1., szerda

Képek Spielberg harci lováról

A Collideir.com adott otthont az első War Horse forgatásán készült fotóknak, amin többek között Steven Spielberg direktort is láthatjuk feltűnni, aki Michael Morpurgo regénye alapján készíti a filmet.
War_Horse_movie_image_on_set_photoWar_Horse_movie_image_on_set_photo
A kalandfilm története 1914-ben játszódik, amikor egy gyönyörű fiatal lovat eladnak a hadseregnek, és egy katonával a nyergében megtapasztalja a francia hadszíntér borzalmait. De Joey bátorsága még ennyi szörnyűség közepette is megérinti a körülötte harcoló katonák szívét, és így sikerül egymásból hitet és reményt meríteniük. De a ló szíve még mindig gazdája, a farmer fia, Albert után vágyódik. De vajon viszontlátják-e egymást?
Főbb szerepekben Emily Watson és Peter Mullan jelenlétére kell számítanunk, és ha minden a tervek szerint halad, 2011. augusztus 10-én debütál a nagyvásznakon.

2010. június 18., péntek

Teljes a War Horse stábja

Teljes a War Horse stábja

Az Empire tájékoztatása szerint Jeremy Irvine leszerződött a főszereplő Albert szerepére a War Horse-hoz, és ezzel teljessé vált a film stábja.

A Michael Morpurgo regénye alapján Steven Spielberg rendezésében készülő film története 1914-ben játszódik, amikor egy gyönyörű fiatal lovat eladnak a hadseregnek, és egy katonával a nyergében megtapasztalja a francia hadszíntér borzalmait. De Joey bátorsága még ennyi szörnyűség közepette is megérinti a körülötte harcoló katonák szívét, és így sikerül egymásból hitet és reményt meríteniük. De a ló szíve még mindig gazdája, a farmer fia, Albert után vágyódik. De vajon viszontlátják-e egymást?

Albertet tehát Jeremey Irvine alakítja, a szüleit pedig Emily Watson és Peter Mullan fogják játszani. Benedict Cumberbatch Stewart polgármestert, David Thewlis egy Lyons nevű karaktert, Niels Arestrup egy idősebb férfit, Cecile Buckens pedig az ő unokáját fogja megformálni. Feltűnik továbbá Nicolas Bro, David Kross, Leonard Carow, Rainer Bock, Robert Emms és Patrick Kennedy is.

A film bemutatási dátumát 2011. augusztus 10-re tűzték ki.

2010. május 4., kedd

A War Horse lesz Spielberg következő filmje

A War Horse lesz Spielberg következő filmje

A Variety tájékoztatása szerint Steven Spielberg bejelentette, hogy a War Horse című film lesz a következő munkája. A rendező még decemberben szerezte meg Michael Morpurgo regényének megfilmesítési jogait, és a DreamWorks égisze alatt dolgozhat majd a filmen, akik már ki is tűzték a bemutató dátumát 2011. augusztus 10-re.

A történet az első világháború idején játszódik. 1914-ben egy farmer eladja Joey nevű csikóját hadseregnek, és a ló így a nyugati frontra kerül, ahol lovasával megtapasztalják a francia hadszíntér borzalmait. De Joey bátorsága még ebben a szörnyű helyzetben is megérinti a vele harcoló katonák szívét, és képes nekik reményt nyújtani. A ló szíve ugyanakkor igazi gazdájáért, a farmer Albert nevű fiáért vágyódik. De vajon viszontláthatja-e még őt?

A forgatókönyvön Lee Hall és Richard Curtis dolgozik.

2009. december 17., csütörtök

Steven Spielberg újra melózik

A The Hollywood Reporter hozta le az újdonsült hírt, miszerint Steven Spielberg Michael Morpugo 1982-es War Horse (Harci ló) című regényét készül megfilmesíteni, melynek ő lenne az egyik producere Frank Marshall, Kathleen Kennedy és Revel Guest mellett. A rendezői munkálatokat Lee Hall vállalta magára.

A történet egy fiúról és lováról szól, akik elszakadnak egymástól, miután a fiú harcba száll az I. Világháborúban, azonban kapcsolatuk nem merül feledésbe.

Spielberg a következőket osztotta meg a fent említettekkel kapcsolatban:

Amikor elolvastam a könyvet, rögtön tudtam, hogy ezt a filmet szeretném elkészíteni a DreamWorksszel. Nagyon szívhez szóló, és olyan üzenete van, mely a világ bármely pontján élőket megérintheti.

A forgatási dátum még nem került nyilvánosságra.

Filmnews.hu - Hírek egyenesen Hollywoodból