Bejegyzések relevancia szerint rendezve a(z) "apprentice" lekérdezésre. Rendezés dátum szerint Az összes bejegyzés megjelenítése
Bejegyzések relevancia szerint rendezve a(z) "apprentice" lekérdezésre. Rendezés dátum szerint Az összes bejegyzés megjelenítése

2011. február 1., kedd

Alex Pettyfer lehet a The Last Apprentice főszereplője (Frissítve)

Alex Pettyfer lehet a The Last Apprentice főszereplője

Egy belső forrás elárulta a Vulture-nak, hogy A Negyedik (I Am Number Four) főszereplője, Alex Pettyfer lehet egy másik felnőtt franchise főszereplője.

Úgy látszik, a Screen Gems és Pettyfer ügynöke zsákutcába jutott Cassandra Clare bestsellerének adaptációjával, a The Mortal Instrumentsszel. Ehelyett a Warner Bros. és a Legendary Pictures fejesei úgy döntöttek, Pettyferé lehet Joseph Delaney bestsellere, a The Last Apprentice (az angoloknál The Wardstone Chronicles címen ismert) alapján készülő film főszerepe, amely egy fiatal fiú ördögűzővé képzését mutatja be az 1700-as években.

„A projektnél nem sokat teketóriáznak, ugyanis a belső forrás szerint az Oscar-jelölt Jeff Bridges és Jennifer Lawrence esélyes egy-egy szerepre. Bridgesnek felajánlották az ördögűző szerepét, akinek Pettyfer lenne a tanonca, míg Lawrence valószínűleg egy boszorkányt alakítana.”

Sergey Bodrov rendezi a filmet, és a tervek szerint valamikor 2012-ben kerülhet mozikba.

Frissítve: a The Seventh Son címet kapta a film, és megerősítették mindhárom színész jelenlétét.

2010. július 18., vasárnap

Hétvégi USA bevételi adatok – 2010.07.18.

  1. $60,4M - $60,4M – Inception (Eredet)
  2. $32,7M - $124,9M – Despicable Me (Gru)
  3. $17,4M - $32,8M - The Sorcerer's Apprentice (A varázslótanonc)
  4. $13,5M - $483,9M – The Twilight Saga: Eclipse (Alkonyat – Napfogyatkozás)
  5. $11,7M – $630,2M – Toy Story 3
  6. $10M - $137,1M – Grown Ups (Nagyfiúk)
  7. $7,5M - $134,8M – The Last Airbender (Az utolsó léghajlító)
  8. $6,8M - $57,4M – Predators (Ragadozók)
  9. $3,7M - $107,8M – Knight and Day (Kéjjel-nappal)
  10. $2,2M - $212,8M – The Karate Kid (A karate kölyök)

Odakint bemutatatták Christopher Nolan legújabb sci-fijét, az Eredetet (Inception), ami hozzánk csak csütörtöktől érkezik, viszont én személy szerint tűkön ülve várom! Ugyan nem döntögetett csúcsokat az első hétvégi bevétele, de rossznak sem mondható, tuti meglesz a $160 milliós gyártási költség. Gru és csapata még mindig nem bírja abbahagyni a dollárzsákmányolást, halad előre, mint a nagyok, és ahogyan kell. Irtó nagy bukónak néz ki A varázslótanonc (The Sorcerer’s Apprentice), ami $150 millióból készült, és nagyon karcsúan kezdett... Ez így nem fog tetszeni Disneynek, tuti nem lesz folytatás, vagy a film gáz, vagy nem hatotta meg az embereket a csili-vili marketinganyagaival. Két kisebb film is érkezett, az egyik a Standing Ovation, mely 623 vásznon szerzett 361,000 dollárt, míg a Kisses című dráma mindössze 2 teremben volt képes 14,600 dollárra. És végül a Ragadozókra mondhatnám, hogy nem áll túl jó a szénája, de ha ránézünk a múltheti box office-ra, akkor mégsem annyira veszélyes a végső számadata.

Az első szám a hétvégi USA bevételt jelenti, míg a második a világszintű összbevételt mutatja.

2010. április 16., péntek

A varázslótanonc posztere

A Nemzet aranya mindkét részének rendező-producere, Jon Turteltaub új filmje a Disney számára készül Nicolas Cage főszereplésével, és most kapott egy baromi látványos posztert is. Már csak az a kérdés, mit várhatunk Cage-től 2010-ben? Ne értsetek félre, anno (A szikla, Con Air, Ál/Arc) a nagy kedvencek közé tartozott, de mostanában egyre több szemetet elvállal ő is, de azért még fektetek bele némi bizalmat, ez hátha kivételt képez majd.

The Sorcerer's Apprentice, azaz magyar címén szólítva A varázslótanonc valamikor idén augusztusban tör be a hazai mozik vásznaira.

sorcerers-apprentice-new-poster

2010. május 27., csütörtök

The Sorcerer's Apprentice TV Spot

A varázslótanonc (The Sorcerer's Apprentice) is megkapta első TV reklámját, és az a nagy helyzet, hogy hiába Cage (aki egyébként kedvenc, hiába vannak mostanában gyengébb filmjei), de én kőkeményen bízok ebben a moziban.

TV Spot:

2010. július 11., vasárnap

A varázslótanonc negyedik bemutatója

Újabb videó anyaggal próbálja mozizásra buzdítani nézőit A varázslótanonc (The Sorcerer's Apprentice), és elviekben a karakterekre világít rá jobban ez a negyedik trailer. Idehaza augusztus 5-től nézhetjük a Jon Turteltaub fantasyjét.

Trailer 4:

2010. július 4., vasárnap

Értékelés: A nemzet aranya (National Treasure)

A nemzet aranya

Egy családi hagyomány arra kötelezeti a Gates-família valamennyi férfitagját, hogy régész legyen. Benjamin Franklin Gates (Nicolas Cage) is az, és – mint ősei – ő is igazi kincskereső. Elődjeihez hasonlóan arra tette fel életét, hogy megtalálja azt a hatalmas vagyont, amelyet eredetileg az Amerikai Függetlenségi Háború idején a nemzet alapító atyái szereztek meg és rejtettek el. Benjamin most rátalál az utolsó, eddig még hiányzó nyomra: a térkép az Egyesült Államok legnagyobb nemzeti kincse, a Függetlenségi Nyilatkozat hátán rejtőzik. És mert egy másik banda is meg akarja szerezni a jól őrzött muzeális emléket, tudóstól váratlan ravaszsággal és elszántsággal veti magát a kincs nyomába: mindent elkövet, hogy ő érjen oda előbb. Lop, betör, menekül, verekszik. Sőt…

Jon Turteltaub rendező ismét kitett magáért, ám ezt még 2004-re kell érteni, ugyanis Jerry Bruckheimer (A szikla, Con Air – A fegyencjárat, Armageddon, Tolvajtempó) hollywoodi producer-hírességgel karöltve letettek a Disney berkein belül egy olyan alkotást az asztalra, ami azóta már nagy közönség-kedvenc, és a legjobb kincskeresős filmek közé sorolható. Már régen szerettem volna írni a filmről, ám mivel ma van Amerikában a Függetlenség Napja, így a témája miatt meg is ragadtam az alkalmat. John Turteltaub direktort aligha kell bárkinek is bemutatni, hiszen már nem először dolgozott együtt a Disneyvel, és augusztusban érkezik a hazai vásznakra is A varázslótanonc (The Sorcerer's Apprentice) című filmje, amiről már rengetegszer volt szó. Jerry Bruckheimernek pedig olyan IMDb listája van, hogy jó ideig tart csak végigböngészni. Szinte mindenhol ott van, és „hagyja szét” jobbnál jobb munkáit.

Egy másik oldalát is nézhetjük, ha a szórakozást félretesszük, egy felsőfokú történelemleckének is megteszi, aminek minden perce kalandokkal teli, és egyszerűen még sokadjára sem lehet unatkozni közben. Hatalmasat nyom az összképen a zene, melyet Trevor Rabin zeneszerzőnek köszönhetünk. További, unalommentes perceket okoznak az autós üldözések, robbanások, és különféle hajszák. Szó mi szó, egy ízig-vérig kiváló akció-kalandfilm.

Az Oscar-díjas Nicolas Cage napjainkban igen változó szerepeket vállal el, de erre semmiképp nem mondhatjuk, hogy rossz döntést hozott volna, mikor leszerződött. Hihetetlen mind a karakter, mind pedig a színészi játéka, bár kicsit elfogult vagyok vele szemben, mivel régi nagy kedvenc nálam. A női főszereplőnk a német származású Diane Kruger, aki ezúttal szépsége mellett hozta a makacs irodába szorult hölgyemény karaktert, és a folytonos civakodásuk Cage-dzsel mindvégig csak jobb kedvre deríti a nézőt. Justin Bartha marha jó szerepet kapott, ő volt Cage segédje, és az egyik poéngyáras is, de amin még én is meglepődtem, hogy kedveltem, pedig nem szoktam. Sean Bean szintén nem tartozik a favoritjaim közé, viszont méltó ellenfélként viselkedett egész végig, aki folyton ott van, és mindig jól meggyűlik vele a baj. A gonoszsága, és a pénzre hajtása abszolúte visszajött, mert más célja nem volt, az tuti. Rajtuk kívül még felfedezhetünk jó néhány, inkább sorozatokból ismert arcot, de senkire nem mondanám, hogy kilógott volna a sorból.

Összességében természetesen sokadjára már nem tudott meglepetést okozni, amit mégis tudott, az egy 10/8-as színvonal. Kérünk még ilyesfajta alkotásokat a Disneytől!

A hazai DVD kiadványról is ejtenék pár szót. Külsőleg, és belsőleg sem lehet kifogásunk, szép belső borító (legalábbis az első kiadványnál tuti), kulturált lemez, amire még viszonylag sok extra is zsúfolódott: alternatív befejezés, kimaradt jelenetek, werkfilm, kisfilmek, és nem utolsósorban egy játék, mely hagyományos DVD-készüléken is játszható. Szinkron, tudjátok, erre kicsit érzékeny vagyok, de az égvilágon senkinek a hangjában nem kellett csalódnom, és Cage is a legjobb magyar hangját kapta.

2010. augusztus 6., péntek

Értékelés: A varázslótanonc (The Sorcerer's Apprentice)

A varázslótanonc

Dave Stutler (Jay Baruchel) egy átlagos főiskolás srác, aki épp fizikavizsgájára készül, és szeretne randit kérni álmai nőjétől. Balthazar Blake (Nicolas Cage) pedig egy igazi varázslómester, aki a mai, modern Manhattanben tengeti napjait, és próbálja megvédeni a várost ősi ellenfelétől, Maxim Horvath-tól (Alfred Molina). Balthazar nem boldogul egyedül, így felfogadja tanoncának Dave-et, akiben rejtett mágikus képességeket vél felfedezni. Sajnos ezek az erők túl mélyen lappanganak Dave-ben, aki bár keményen próbálkozik, csak nehezen tudja elsajátítani Blake összetett varázsművészetét. A mágus és segédje azonban keményen dolgoznak azon, hogy visszaszorítsák a sötétség erőit. Az ifjú Stutlernek most minden bátorságára szüksége lesz, hogy túlélje a kiképzést, megmentse a várost, és még a kiszemelt lány szívét is meghódítsa, hogy végül joggal nevezhesse magát igazi varázslótanoncnak.

Úgy indultam neki, hogy ha egy Percy Jackson szintet hoz, akkor már nem lesz vele bajom. Ezt, és egy kicsivel többet, meglepő módon meg is kaptam! A Disney harmadjára is összefogott Jon Turteltaub (A nemzet aranya 1-2) rendezővel, és Jerry Bruckheimer producerrel, és erőik egyesítéséből született egy fantasztikus varázslóközpontú fantasy. A téma manapság eléggé haldoklik, ugyanis a Harry Pottereken és a fent említett filmen kívül nem igen akad ellenfele, de a Disney most olyan szinten ráment a látványra, és a kidolgozottságra, hogy öröm volt nézni. Persze ez túlzásokkal jár, tehát, aki giccsesnek találja a témát, annak jelen esetben fölösleges jegyet váltania, ám aki teret enged a varázslóvilág minden apró részletének, garantáltan jól fog szórakozni!

Gondolok itt a megelevenedő sárkányra, bikára, vasmadárra, vagy teljesen mindegy melyiket említetem, tényleg jó munkát végeztek CGI téren és nem jöttek elő a mozgásukkal kapcsolatos problémák, mint a legtöbb esetben. Sikerült összehangolni napjaink New Yorkját a varázslók ősi világával, persze ez egyértelműen újításokkal jár, de a lényeg, hogy nem okozott csalódást. A látványelemek mindegyike remekül működött, és csak nagyon kevésszer éreztem, hogy még témáján belül is túllőttek volna a célon. A története: na, ez általában egy kényes téma, amivel sokszor csak a baj van, de jelen esetben még ezen sem kellett aggódnom, mert itt is lejött és bejött a részletesség. Szép munka!

Nicolas Cage mostanában fejlődő tendenciát produkál, hiszen a Kick-Assben is remekül hozta karakterét, mint ahogyan itt is, csak épp jelentőségteljesebb szerepben. A szinkronja nagyon sokat tett hozzá, a nélkül nem lett volna az igazi, de végül a hangok választása kétségkívül kifogástalan, Disney minőség lett. Jay Baruchel már megint bénát játszott, mint a Túl jó nő a csajomban, de legalább egy kis előrelépést felvillant mellé. Néha beugrott, mintha az előbb említett filmet nézném, főleg mikor bénázik a szőke csaj előtt, aki tetszik neki, totál ilyen érzéssel töltött el. A barátnőjét megformáló Teresa Palmernek nem volt nagy szerepe, mégis megkapta azt a tipikusságot, hogy érte bármilyen hülyeséget képes elkövetni címszereplőnk. Ezt a negatívumok közé lehet írni, de egyből érkezik Alfred Molina, akit kezdek egyre jobban csippantani, a Perzsia hercegében is hatalmas karaktert elevenített meg, mint ahogyan most is tökéletesen formálta meg a gonoszt, és az ő játéka nélkül kevesebb élményben lett volna részünk. Parányi szerepével jelen volt még Monica Bellucci, akit szintén korrekt szerepben láthattunk, és nem ront az összképen. Toby Kebbellről sem illik elfeledkezni, hiszen a poénok egy részét neki köszönhetjük, ráadásul a karaktere abszolút megfogott.

Pontjain nem igazán kell gondolkodnom, egy nagyszerű szórakozást nyújtó nyári popcorn mozi, ami nem ível át unalomba, hanem mindvégig leköti az embert. Egy stabil 10/7 jár neki, és a külföldi visszhangokkal ellentétben örülök, hogy nekem nem kellett belőle kiábrándulnom. A kalandfaktor mellett örültem még a vicces dumáknak, és a poénoknak, amik ezúttal nem mentek át a ronga kategóriába, egyszerűen csak elszórakoztattak.

  • IMDb
  • Magyar bemutató:

2009. december 19., szombat

A Disney és a 2010-es év

A Comingsoon.net tudta meg, hogy jövőre 12 olyan film érkezik, melyet a Disneynek köszönhetünk, lássuk hát a listát és a bemutatók dátumait, igaz nem olyan részletes, mint múltkor a Warnernek, de tele van érdekességekkel.

2010. november 18., csütörtök

A varázslótanonc DVD-n és BD-n

A nyár egyik kellemes meglepetése, A varázslótanonc (The Sorcerer’s Apprentice) december 8-án kerül a hazai boltok polcaira DVD-n és Blu-rayen.
A Nemzet aranya alkotóinak jóvoltából a Disney új produkciójában megelevenedik a mágia és a varázslat világa.

Balthazar Blake (Nicolas Cage) modern varázsló, aki miden erejével védi Manhattant a sötét erők támadásaitól. Amikor felfedezi, hogy egy átlagos srác különleges képességekkel rendelkezik, beszervezi a vonakodó újoncot, és egy gyorstalpaló tanfolyamon beavatja a mágia tudományába. Aztán, bevetés…
Lépj be a szédületes kalandok, lélegzetelállító akciók és hihetetlen trükkök birodalmába, ahol egy különös páros megmutatja, hogy a valódi világ sokkal varázslatosabb, mint bárki gondolná!

2010. június 2., szerda

Magyar címek + hazai premierdátumok #10 (Frissítve)

Jó régen volt már ilyen poszt, következzen a tízedik felvonása a Magyar címeknek és hazai premierdátumoknak, tele ígéretes bemutatókkal, és honosításokkal.

A kaptár – Túlvilág (Resident Evil: Afterlife) – szeptember 9. előreláthatólag

A karate kölyök (The Karate Kid) – szeptember 2. előreláthatólag

A varázslótanonc (The Sorcerer's Apprentice) – augusztus 5.

Charlie St. Cloud halála és élete (Charlie St. Cloud) – szeptember 2.

Get Him to the Greek - augusztus 12.

Gru (Despicable Me) – novemberre változott

Gyógyegér vacsorára (Dinner for Schmucks) – szeptember 16.

Ízek, imák, szerelmek (Eat, Pray, Love) – még nincs kitűzve

Jonah Hex – előreláthatólag csak szeptembertől

Kövéren szép az élet (Gordos) – szeptember 16.

Mediterrán finomságok (Dieta mediterránea) – június 24.

Mese a szerelemről (Mademoiselle Chambon) – szeptember 2.

Mission Impossible IV – 2011. december 15.

Ragadozók (Preadtors) – meglett a magyar cím+napolták augusztus 19-re.

Szupercsapat (The A-Team) – augusztus 5.

The Expendables – még nincs magyar cím, előreláthatólag augusztus 19.

Thor – 2011. május

2010. augusztus 1., vasárnap

Hétvégi USA bevételi adatok – 2010.08.01.

  1. $27,5M - $363,4M – Inception (Eredet)
  2. $23,3M - $23,3M – Dinner for Schmucks (Gyógyegér vacsorára)
  3. $19,3M - $103,6M – Salt (Salt ügynök)
  4. $15,5M - $219,6M – Despicable Me (Gru)
  5. $12,5M - $12,7M - Cats & Dogs: The Revenge of Kitty Galore (Kutyák és macskák - A rusnya macska bosszúja)
  6. $12,1M - $12,1M – Charlie St. Cloud (Charlie St. Cloud halála és élete)
  7. $5M – $826,1M – Toy Story 3
  8. $4,5M - $163,3M – Grown Ups (Nagyfiúk)
  9. $4,3M - $92,7M - The Sorcerer's Apprentice (A varázslótanonc)
  10. $3,9M - $614,6M – The Twilight Saga: Eclipse (Alkonyat – Napfogyatkozás)

Nyitott odakint a Gyógyegér vacsorára (Dinner for Schmucks), ami egyelőre úgy néz ki, nálunk elkerüli a mozikat. A vígjáték $69 millióba fájt, és az egyharmadát volt képes visszatermelni első hétvégéjén, ami kategóriájához képest egész jó, és még sok helyen be sem mutatták. Salt ügynök természetesen kevesebbet teljesített, és szinte már megvan az előállítási költsége. Újdonság volt még odakint a Kutyák és macskák - A rusnya macska bosszúja (Cats & Dogs: The Revenge of Kitty Galore), amire én speciel egyáltalán nem vagyok kíváncsi, elég volt nekem múltnyáron a Rágcsávók. A családi vígjátékra ráköltöttek kemény 85 millió amerikai dollárt, nem semmi. Zac Efron drámája, a Charlie St. Cloud halála és élete (Charlie St. Cloud) is a hétvégén mutatkozott be, és ilyen ellenfelek mellett egy szava nem lehet, ráadásul $44 millióból gazdálkodták ki. A varázslótanonc a héten se dolgozott valami fényesen, még mindig irtó nagy bukta.

Limitált teremszámban mutatták be a Get Low-ot, mely 4 teremben $90,900-at hozott és $7 millióból készítették. Szintén nagyon kevés, mindössze 2 vásznon lehetett látni a Mélanie Laurent The Concert című filmjét, ami $20,100-al gazdagította a Weinstein Company-t. A Hugh Hefner: Playboy, Activist and Rebel című dokumentumfilm 1 vásznon hozott 10,000 dollárt. És végül a The Dry Land zárja a sort 5 teremmel és $7,700 dolláros bevétellel.

Az első szám a hétvégi USA bevételt jelenti, míg a második a világszintű összbevételt mutatja.

2010. május 27., csütörtök

A varázslótanonc kulisszái

Hajnalban TV Spot, most pedig már eljött az idő, hogy bekukkantsunk A varázslótanonc (The Sorcerer's Apprentice) kulisszái mögé? Tegyük meg, és akit érdekel lássuk a Jó-t és a Gonosz-t egymás ellen.
Good Vs. Evil Featurette:

2009. december 9., szerda

Nicolas Cage és bemutatója

Nicolas Cage főszereplésével készült film, a The Sorcerer's Apprentice bemutatója látott napvilágot. További szerepekben láthatjuk még, Jay Baruchel, Alfred Molina, Teresa Palmer, Monica Bellucci és Toby Kebbell-t.

Amerikai bemutató 2010. július 16-án lesz.


  • Trailer:

2010. július 1., csütörtök

A franciák varázslótanoncának posztere klippel fűszerezve

A varázslótanonc (The Sorcerer's Apprentice) is el volt már eresztve minden jóval, viszont ezt a francia posztert meg kell mutatni. Csak mert nagyon zöld, és nagyon fantasy! Augusztus 5-től itthon is, korábbi cikkek pedig itt. A tovább mögött egy klip is lapul, melynek segítségével felfedezheted egy bizonyos Sárkánygyűrű erejét.

2010. július 25., vasárnap

Hétvégi USA bevételi adatok – 2010.07.25.

  1. $43,5M - $227,7M – Inception (Eredet)
  2. $36,5M - $36,5M – Salt (Salt ügynök)
  3. $24,1M - $179,1M – Despicable Me (Gru)
  4. $9,7M - $67,9M - The Sorcerer's Apprentice (A varázslótanonc)
  5. $9M – $730,5M – Toy Story 3
  6. $8M - $8M - Ramona and Beezus
  7. $7,6M - $152M – Grown Ups (Nagyfiúk)
  8. $7M - $567,7M – The Twilight Saga: Eclipse (Alkonyat – Napfogyatkozás)
  9. $4,2M - $150,6M – The Last Airbender (Az utolsó léghajlító)
  10. $2,9M - $94,8M – Predators (Ragadozók)

Ahogyan az várható is volt, az Eredet maradt az élen, sőt hatalmasat ugrott az összbevétele, hiszen a legtöbb USA-n kívüli országban, a héten mutatták be. Salt ügynök (Salt) már nem domborított a legszebben, azért egy $110 milliós költségvetéstől többet várna az ember a kasszákat illetően, mi pedig majd augusztus 12-én meglátjuk, milyen lett a minősége. A varázslótanonc továbbra is gyenge, viszont a Toy Story 3 még $100 milliót hozott összbevételét tekintve. A Ramona and Beezus $15 millióból készült, szóval egy ilyen nyári hétvégén nem is rossz a teljesítménye. Az utolsó léghajlító szintén pocsék hétvégén van túl, a Ragadozók pedig összességében nem áll rosszul. Premier volt még az Orlando (re-issue) című romantikus film, ami 2 teremben termelt 11,400 dollárt.

Az első szám a hétvégi USA bevételt jelenti, míg a második a világszintű összbevételt mutatja.

2010. június 12., szombat

Varázslótanonc karakterposzterek

Elvileg ez már a végső két karakter posztere A varázslótanoncnak (The Sorcerer's Apprentice), de még ne igyunk előre a medve bőrére, hiszen, az első kettő is kisebb szünetekkel érkezett. Ezúttal Cage tűnik fel, mint A varázsló, valamint tanítványa, a címszereplő. Vajon Cage lánya vagy felesége lesz eme szép hölgyemény?

Varázslótanonc karakterposzterek 4 Varázslótanonc karakterposzterek 5

2012. február 8., szerda

Casting 08.02.12.

  • Denzel Washingtonnal tárgyal a Universal Pictures, hogy szerepeljen a 2 Guns című akció-drámában, melyet Baltasar Kormákur (Csempészek) rendez. Premier valamikor jövőre, de konkrét dátum még nincs.
  • Zak Pennt (A hihetetlen Hulk) bízta meg a Sony Pictures, hogy írja újra A karate kölyök 2 (The Karate Kid 2) forgatókönyvét. Legutóbb augusztusban hallhattunk a filmről, amikor Ethan Reiff és Cyrus Voris (Kung Fu Panda 2) írópáros lett felkérve eme a nemes feladatra.
  • A Trónok harcából ismerős Kit Harington elvállalta a Warner Bros. és a Legendary Pictures közös projektje, a The Seventh Son (korábban The Last Apprentice) egyik szerepét, így Jeff Bridges, Ben Barnes, Julianne Moore, Jennifer Lawrence, Alicia Vikander és Sergey Bodrov oldalán játszhat. Matt Greenberg már elkészült a forgatókönyvvel, úgyhogy a forgatást valamikor áprilisban kezdik is, hogy tudják magukat tartani a 2013. február 15-ei premierhez.
  • Az Anchor Bay Films bejelentette, hogy ők szerezték meg Richard Bates Jr. rendező/író első munkája, az Excision Észak-Amerikai forgalmazási jogait. A filmet már vetítették januárban a Sundance Film Fesztiválon, amely egy zaklatott és kényszerérzettel küszködő diák törekvéseit mutatja be, aki az orvostudomány karrierjének létráját mássza, és a végletekig képes elmenni, hogy elnyerje anyja beleegyezését.

2010. június 10., csütörtök

Még egy kis Varázslótanonc

Még egy kis VarázslótanoncTegnap és azelőtt elvolt karakter posztereivel A varázslótanonc (The Sorcerer's Apprentice), de a Disney nem jegeli a projektet, és kapunk egy harmadik trailert, valamint egy kulisszák mögé betekintést engedő videót Nic Cage ígéretesnek kinéző filmjéhez. Mindezt a tovább mögött találjátok.

2010. június 25., péntek

A varázslótanonc magyar plakát

A varázslótanonc (The Sorcerer's Apprentice) is fel lett ruházva egy magyar poszterrel, aminek épp ideje is volt, hiszen augusztus 5-től vetítik a hazai mozik is. Úgy gondolom, a Disney és Jerry Bruckheimer producer neve elég biztosíték, hogy ne csalódjunk, és Cage is újra bizonyíthatja, hogy tud ő normális filmben is szerepelni. Aki esetleg szinkronos bemutatóra vágyik, itt eléri.

varazslotanonc_B1.indd

Újabb klip A varázslótanoncnak

A Walt Disney Pictures úgy érezte még megoszt velünk egy 2 perces klipet A varázslótanonchoz (The Sorcerer's Apprentice). Jon Turteltaub filmje augusztus 5-én érkezik idehaza is, és épp reggel mutattam a magyar plakátját. A klip pedig a tovább mögött érhető el.

Filmnews.hu - Hírek egyenesen Hollywoodból