2010. július 19., hétfő

Breck Eisner a Flash Gordonról

Breck Eisner a Flash Gordonról

Az Airlock Alpha a minap készített interjút Breck Eisnerrel (A tébolyultak), akivel elsősorban a készülő Flash Gordonról beszélgettek.

A képregény Flash és két társa, Dale Arden és Dr. Hans Zarkov űrbeli kalandjait meséli el. A képsorok mintegy 60 éven át jelentek meg napi rendszerességgel, majd a ’80-as években a mozik vásznaira is betört a karakter.

Az a film nagyon gáz volt, és az effektek sem voltak valami jók, szóval a mi filmünk semmiképp sem remake lesz. Egészen a ’30-as évekbeli képregényhez fogunk visszanyúlni, és úgy próbáljuk megjeleníteni a vásznon, ahogy most nézne ki a képregény, ha még mindig megjelenne. Egy akció és kaland dús sci-fi lesz.

Szeretnénk, ha több rész is készülne belőle. Természetesen lesz a filmnek rendes lezárása, és meg fog állni önállóan a lábán, de szeretnénk, ha egy franchise első darabja lenne. Egy amolyan eredettörténet lesz a film. Flash elmegy Mongóba, megmenti a bolygót és szuperhőssé válik. Szóval ez egy szuperhős eredettörténete lesz.

3 megjegyzés:

algi írta...

"Nagyon gáz volt"??? Jesszusom, ez is egy "menő" reboot lesz, amiben semmi tartalom, csak csillivilli külső?

algi írta...

Amúgy eredetileg nem mozi serial volt?

függő írta...

Nekem rémlik a régi cucc, és ha gáz volt, ha nem, nekem jó emlékeim vannak róla :)

A rebootoktól nekem is sokszor égnek áll a hajam, de akkor leszek csak igazán kiborulva, ha előveszik A keresztapa-t vagy hasonló klasszikusokat... komolyan késbe dőlök :S

Nemtom, hogy mozi serial volt-e.

Megjegyzés küldése

Filmnews.hu - Hírek egyenesen Hollywoodból