2013. október 19., szombat

Szörnyuniverzum készülődik Van Helsing és a Múmia köré

Tavaly májusban bejelentették, hogy Roberto Orci és Alex Kurtzman veszik kézbe producerként a Van Helsing remake-et és a cím nélkül futó Múmia rebootot, amelynek természetesen a Universal Pictures ad otthont. Azóta sem láttak el túlzottan sok információval, viszont Roberto Orci az IGN-nek adott interjújában elárulta elképzeléseit. A terv egy, a Bosszúállókhoz és a hozzákapcsolódó szuperhős filmekhez kapcsolódó szörnyes univerzum megteremtése a klasszikus Universalos horrorfilmek alapján.

Szörnyuniverzum készülődik Van Helsing és a Múmia köré

"Érdekes dolog ez, amin most dolgozunk a Universalnál, ugyanis csodás gyűjteményük van régi szörnyekből és a velük járó hősökből. Innen jött az ötlet, hogy létrehozzunk egy teljes univerzumot. A Van Helsingen és a Múmián is dolgozunk, és mindkét projekttel kapcsolatban az az elképzelésünk, hogy kicsit modernizáljuk őket. A sima remake-eknek nem sok értelme van. Persze sok film érdemes a remake-elésre, de csak akkor, ha van hozzá egy jó ötlet is, amivel egy kicsit egyedivé lehet tenni úgy, hogy közben hű maradjon az eredeti filmhez. Vannak elképzeléseink, hogyan modernizáljuk őket és milyen irányba induljunk el. Nemcsak egyszerű remake-ek lesznek."

Ezután megkérdezték tőle, van-e olyan Universalos szörny, amely különösen közel áll hozzá.

"Szeretem Frankensteint, csak mert olyan kiszámíthatatlan, bonyolult szörny. A szörny, aki nem feltétlenül szörnyeteg."

Tavaly októberben szóba került Rupert Sanders (Hófehér és a vadász) neve a Van Helsing reboot kapcsán, de azóta se jött hír, hogy elvállalta a rendezést vagy sem. Remélhetőleg utóbbi! Egyelőre eléggé úgy tűnik, hogy a főszereplő Tom Cruise lesz, aki nem csak a címszereplőt fogja eljátszani, hanem producerként is részt vesz a munkálatokban. Roberto Orci és Alex Kurtzman készítik mindkét filmet Sean Daniel producerrel, és Jon Spaihts (Prometheus) íróval közösen.

Akkor most lényegében készül egy Bosszúállók-szerű szörnyparti? Vagy a Batman vs. Superman útjait akarják járni? Elég sok a képlékeny dolog, de várjuk ki, mi sül ki belőle.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Filmnews.hu - Hírek egyenesen Hollywoodból