2014. január 6., hétfő

Katee Sackhoff szívesen lenne Harley Quinn és a Star Warsba is beugrana

Mivel csak pletykaszintű a dolog, nézzük gyorsan, hogy miket nyilatkozott Katee Sackhoff a Total Filmnek adott interjújában.  Azzal kezdte, hogy majd meg hal érte, hogy egy bármilyen szerepet kapjon a J.J. Abrams rendezésében készülő Star Wars: Episode VII-ben.

Katee Sackhoff szívesen lenne Harley Quinn és a Star Warsba is beugrana

Ezt követően pedig azt fejtegette, hogy szívesen bújna Harley Quinn bőrébe egy Batman filmben, amivel leginkább Az acélember 2-re (Man of Steel 2) is gondolhatott. Egy biztos, imádná, ha eljátszhatná a karaktert a nagyvásznon.

Végül pedig a Riddicket hozták szóba, ami hamarosan megjelenik DVD-n és Blu-rayen egyaránt. Amikor rákérdeztek a karakterére, Dahlra, elárulta, hogy imádja, és sokkal több van benne, mint amit eddig megmutathatott. Természetesen mindkét fél célozgatott egy esetleges külön filmre is, amiben a színésznő szó nélkül benne lenne. Csakhogy ez még közel sem minden, ugyanis megemlítésre került a Riddick folytatás is, ami már a negyedik rész lenne, és Sackhoff ebben is visszatérhet.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Filmnews.hu - Hírek egyenesen Hollywoodból