2012. április 10., kedd

Értékelés: Trancsírák (Tucker & Dale vs. Evil)

Trancsírák Tucker és Dale a gonosz ellen

Tucker és Dale gyerekkoruk óta barátok. Éppen Dale frissen vásárolt hegyi nyaralójához tartanak, mikor összefutnak egy csapat nagyképű és sznob egyetemista fiatallal. A srácok véletlenül ugyanoda tartanak, ahová ők: a Dale viskójához közeli tó partján táboroznak. Első este az egyetemisták egyike veszélybe kerül, Tuckerék segítenek rajta. Az előítéletekkel teli csapat úgy gondolja, Tuckerék elrabolták a lányt, s ijedtükben meglepően szélsőséges és önpusztító módokon sietnek segítségére…

Sokan nagyszerűnek mondtátok ezt a filmet, de engem vagy nem jó hangulatban kapott el, vagy egyszerűen nem tudok teljességgel élvezni minden B-filmet. Merthogy B-film, az sohasem volt kérdéses. Eli Craig munkájáról lévén szó, amelyről elég nehéz nyilatkoznom még így egy nappal a megtekintése után is. Megpróbálom azért. Szóval, néhány jelenet után lejött, hogy nagyjából mire számíthatok - legalábbis azt hittem -, aztán kezdődtek a furábbnál is furább események sorozata, amelyek inkább fárasztottak, semmint szórakoztattak. Ez egyértelműen alapprobléma, mert hát miért néz filmet az ember, ha nem azért, hogy szórakozzon? Persze kivétel ezek alól a drámák nagyobb része, de ebbe most nem mennék bele.

Egy idő után leesett, hogy mire gyúrnak, és ezzel nem is lett volna baj, csak ezeken a poénokkal annyira nem tudok együtt érezni, hogy szörnyű. Oké, nevettem néha, meg minden, de mondom, inkább traktált, mint jól éreztem magam. Aztán még befigyelt ez anti-Végső állomás szindróma, ami ügyes kis nyúlás, és tudom, hogy nem innen kellene megközelíteni a dolgot, de ez nálam visszafelé elég rosszul sült el.

Tyler Labine és Alan Tudyk a két címszereplő bőrében nagyszerűen remekelt, már amit egy ilyen szerep megkíván, de biztosan több kreativitást igényel eljátszani ezeket a karaktereket, mint elsőre tűnik. Katrina Bowdenre folyt mindenki nyála, de szerintem még eyecandynek is gyenge eresztés, semmi dereka nincs a leányzónak, na meg a cicababa stílus sem épp előny az én szememben. Mint színésznő elsikoltozgatott magának, és érdekes párt alkottak Dale-lel. A többiekre nem nagyon térnék ki, igazából színészileg nem akarok bántani senkit, mert nem lenne fair, és nincs is mibe belekötni senkinél. Tipikus B-filmes színészek, akik nem váltják meg a világot, de azért nem hoznak szégyent szerepükre.

A végére azért valamennyire belerázódtam, de már igazi hatásokat nem sikerült elérniük, és nem mondom, hogy rosszul emlékszek vissza a látottakra, de újranézős sem lesz, az is hót ziher. Lehet utálni, vagy épp nem, de nálam pontokban 5/10 talán, abból viszont az erősebb.

5 megjegyzés:

Dr.Jones írta...

Egyetértek, vannak vicces pillanatai, de ez tényleg elég közepes lett. A legnagyobb baja, hogy csak mérsékelten vicces, többnyire inkább unalmas és kiszámítható. Általában 5 perccel előre tudni lehet, hogy ki fog meghalni, és hogyan, a szerelmi szál meg kínosan lapos és felesleges.

Desmond Wallace írta...

Én pont tegnap néztem meg belőle újra pár jelenetet, és alig bírtam abbahagyni a röhögést.:)

függő írta...

Egy film jósága, illetve rosszasága mindig relatív és kétesélyes. Ez benne az érdekes. :D Tényleg sokan beszélik, hogy mennyire jó film. :)

Névtelen írta...

Ízlések és pofonok.
Jó volt újra látni horoor paródiát, de őszíntén én picit jobbra számítottam. Azért én nagyon jól szórakoztam rajta!

függő írta...

Hm. Érdekes komment lett, pont mint a film. :) Mármint jellemzi a filmet, mielőtt még félreértenél. :)

Megjegyzés küldése

Filmnews.hu - Hírek egyenesen Hollywoodból