- A 20th Century Fox gyűjtögeti az X-Men: Days of Future Past szereplőit, és már jó páran csatlakoztak a korábbi filmekből, úgyhogy jó eséllyel nem fog problémát okozni, hogy meggyőzzék a Ciklont alakító Halle Berryt és James Marsdent (Küklopsz) is egy-egy szerepre. A projekt egyre érdekesebbé válik, de csak 2014 folyamán kerülhet mozikba a produkció.
- Michael Clarke Duncantől szeptemberben fájó szívvel búcsút vettünk, és a színész eredetileg szerepelt volna a Sin City: A Dame to Kill For című folytatásfilmben, akit Dennis Haysbert vált le végül. Haysbertet többek közt a 24 sorozat David Palmer elnökeként ismerjük, és Manute szerepét hivatott eljátszani Robert Rodriguez folytatásfilmjében. Forgatás januártól.
- Hoppá, végre fejlemények érkeztek a The Imitation Game háza tájáról, amelynek rendezését Morten Tyldum vállalta magára. A főszerepre pedig nem kisebb színész pályázik jó eséllyel, mint Leonardo DiCaprio.
- A Ubisoft és a New Regency bejelentették, hogy együttműködési szerződést kötöttek, amelynek keretén belül megszülethet végre a Splinter Cell mozifilmet. Ám sajnos a projekt még mindig csak tervezőasztalon létezik, de Tom Hardy fogja alakítani a főszereplőjét, míg a forgatókönyvért Eric Singer felel.
- Oscar Isaac és Jason Clarke is szerepet kapott az Oscar-díjas William Monahan készülőfélben lévő thrillerjében, a Mojave-ben, ám a forgatás kezdőnapja még mindig nem vált világossá.
- Jaj már, a Szellemirtók 3 (Ghostbusters 3) sem Hollywood legsikeresebb projektje, amelyről Dan Aykroyd elkotyogott pár dolgot, többek közt azt, hogy nincs kizárva, hogy még két folytatás is készül a harmadik részen felül. Mondjuk először a hármat kéne összehozni, de nem baj…
- A 007 - Skyfall csúcsra tört az Egyesült Királyságban, és elkönyvelhetjük minden idők legnézettebb filmjének. A huszonharmadik Bond-film jelenleg Ł94,3 milliót hozott a szigetországban mindössze 40 nap alatt. Eddig az Avatar tartotta a rekordot, amely 11 hónap alatt 'csupán' Ł94 milliót szedett össze.
2 megjegyzés:
Jövőre kerülhet mozikba az X, ez vmi elírás, nem?
Már kezdtem örülni...:(
Áááá, engem is palira vettek ezúttal... forrásoldalon elírták, csak 2014-ben jön. Bocsi, és köszi, javítva.
Megjegyzés küldése