A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sin City 2. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sin City 2. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 13., hétfő

Infók Sin Cityből: nem lesz tévésorozat, ellenben harmadik rész lehet

Robert Rodriguez a Collidernek adott interjújában beszélt főleg a From Dusk Till Dawn: The Seriesről, azonban világosan tagadta azt a pletykát, miszerint tévésorozat készül a Sin City alapján.

Infók Sin Cityből nem lesz tévésorozat, ellenben harmadik rész lehet

Erre ugye az idén premierező Sin City: A Dame to Kill For után került volna sor, de szó sincs ilyesmiről - szerencsénkre. Rodriguez szerint a technológia sokkal jobb, mint várták. A forgatás végig 3D-ben zajlott, ami teljes összhangban lesz Sin City mocskos városával.

Ígérete szerint, ha megnézzük majd az első trailert, azt kívánjuk, bárcsak ott lennénk. Az is elhangzott, hogy nem kell ismét kilenc évet várnunk, hogy visszatérhessünk Sin Citybe, amivel a Sin City 3-ra, de minden a közönségen múlik. Viszont arról nem ejtett egy árva szót sem, hogy mikor nézhetjük végre az első trailert.

2014. január 8., szerda

Sin City: A Dame to Kill For hivatalos történet és weboldal

Eddig még egyetlen mozgóképkockát sem láthattunk a Sin City: A Dame to Kill For című folytatásfilmből, azonban a Dimension Films elindította a film hivatalos weboldalát, ahol a történet részletei is napvilágra kerültek. A site az alábbi bannerre kattintva böngészhető, ezt követően pedig a hivatalos sztori lapul.

Sin City A Dame to Kill For hivatalos történet és weboldal

Robert Rodriguez és Frank Miller rendezők ismét közös erővel álmodják nagyvászonra Miller képregényét, amely két klasszikus történetet varr össze, melyeket további történetszálakkal is kiegészítettek, melyekben a város leghírhedtebb és legdurvább arcainak útjai keresztezik egymást.

A magyarországi premierre előreláthatólag augusztusban kerül sor, tehát maximum egy hetes csúszásra számíthatunk, ugyanis odakint augusztus 22-én debütál. Ők a főszereplők: Jamie Chung, Jessica Alba, Alexa Vega, Mickey Rourke, Rosario Dawson, Jaime King, Michael Madsen, Dennis Haysbert.

2013. december 13., péntek

Sin City: A Dame to Kill For poszter

Végre megérkezett a Sin City: A Dame to Kill For rendes posztere, amin már a premierdátum is helyet kapott. A folytatást is Frank Miller és Robert Rodriguez közösen rendezték, amelyben olyan nagy sztárok térnek vissza, mint Bruce Willis (John Hartigan nyomozó) és Mickey Rourke (Marv), de Eva Green, Joseph Gordon-Levitt, Jeremy Piven és Dennis Haysbert is szerepel a filmben.

Mivel a posztert a Yahoo! Movies szállította, van egy olyan érzésem, hogy hamarosan a trailert is meghozzák. Mondjuk holnap reggelre?!!

Sin City A Dame to Kill For poszter

2013. szeptember 1., vasárnap

Lady Gaga cameozni fog a Sin City 2-ben

Olyan régen hallottunk már a Sin City: A Dame to Kill For című folytatásfilmről, hogy idejére sem emlékszem. Mondjuk, a jövő augusztusra halasztott premierig még bőven van idő, de most Robert Rodriguez rendező azzal állt elő, hogy nem csak a hamarosan bemutatásra kerülő Machete gyilkolban (Machete Kills) találkozhatunk Lady Gagával, hanem a második Sin City filmben is eljátszik majd egy kisebb szerepet.

Lady Gaga cameozni fog a Sin City 2-ben

Természetesen nem került szóba, hogy kit fog alakítani, viszont a Johnnyt alakító Joseph Gordon-Levitt meglehetősen érdekes infókat ejtett el Gagáról. JGL a Jamn94.5-nek adott interjújában azt fejtegette, hogy Lady Gaga ugyan egy popsztár, mégis nagyszerű színésznőnek nevezte. Azért erre így kíváncsi leszek, de nem mindenki Rihanna.

2013. június 18., kedd

Csak jövő augusztusban jön a Sin City: A Dame to Kill For

Robert Rodriguez rendező krimi-thrillerje, a Sin City A Dame to Kill For is halasztás áldozatává vált, ugyanis egészen 2014 augusztusáig űzték a szóban forgó folytatásfilm várományost.

Annak oka egyelőre ismeretlen, hogy miért csak 2014. augusztus 22-én kerül mozikba a folytatás, amelyet Robert Rodriguez és Frank Miller közösen rendeznek.

Csak jövő augusztusban jön a Sin City A Dame to Kill For

Miller különböző képregényei adják az alapokat, amelyeket néhány olyan történetszállal kevertek, amiket kifejezetten a filmhez írtak. Dwightra (Josh Brolin) vadászik egyetlen szerelme, Ava Lord (Eva Green), aki saját szemével nézi végig, ahogyan élete lepereg. Időrendileg ez a történet a "The Big Fat Kill" előtt játszódik (ez szerepelt a Sin Cityben is), és arra is fény derül, hogyan lett Dwightnak másik arca.

Idén Robert Rodriguez két filmmel is szolgált volna eredetileg - a Sin City 2 volt az egyik, viszont ne feledjük a Machete Kills-t sem, amelyet szeptembertől láthatunk, ha nem köpnek bele a levesbe. Frank Millernek pedig ott van a 300 - A birodalom hajnala (300: Rise of an Empire), amelyet az ő képregénye ihletett. Ezt a folytatást szintén halasztották, az új dátum pedig 2014. március 7. lett.

2013. február 16., szombat

Sin City: A Dame to Kill For fotón: Dwight szerepében Josh Brolin

Tegnap Robert Rodriguez rendező megosztotta az első Sin City: A Dame to Kill For fotót, amelyen Josh Brolin Dwightnak öltözve tekinthető meg. A tovább mögött zöld háttérrel, és Rodriguez jelenléttel is szemügyre veheted a képet. A Sin Cityben Clive Owen alakította Dwightot, és hogy mi is a szitu, erre felé részleteztem.

Sin City 2 Dwight black

2013. február 6., szerda

Casting 06.02.13.

  • A sok találgatás után végre megerősítették, hogy Chris Pratt (Zero Dark Thirty) fogja alakítani a Guardians of the Galaxy főszereplőjét, Peter Quill-t, vagy ismertebb nevén Star-Lordot. A karakterről valamelyik korábbi hírben írtam részletesen, a címkék segítenek.
  • Ugyan a Dimension Films és Frank Miller valamint Robert Rodriguez rendezőpáros már jó ideje forgatják a Sin City: A Dame to Kill For-t, azonban most újabb névvel bővült a stáb. Stacy Keachről van szó, aki Basin City maffiafőnökét, Wallenquistet fogja alakítani.
  • Felicity Jones fogja alakítani a True Story női főszereplőjét, amelyről tavaly februárban hallottunk. A Brad Pitt produceri felügyelete alatt készülő film két férfi főszereplője Jonah Hill és James Franco lesz. Egyelőre rendezőjük még nincs, így a forgatást sem mostanság kezdik.
  • Sean Bean szerepet kapott a Jupiter Ascendingben, amelynek stábjába korábban Channing Tatum, Mila Kunis és Eddie Redmayne írt alá. A filmet Andy Wachowski és Lana Wachowski (Felhőatlasz) rendezik, és elvileg hamarosan forgatnak, bár ez nem megerősített hír.
  • A Magnet Releasing bejelentette, hogy megszerezték az Europa Report Észak-Amerikai forgalmazási jogait, amely nem más, mint a Sharlto Copley (D9) főszereplésével készült érdekesnek ígérkező sci-fi. Erről is informálnak bővebben a címkék.
  • Sophie Nélisse, Geoffrey Rush és Emily Watson fogják alakítani a készülőfélben lévő The Book Thief adaptáció főszereplőit, amely Markus Zusak regényén alapul. Brian Percival rendezi a filmet Michael Petroni forgatókönyvéből, a forgatást pedig hónap végén kezdik Berlinben.
  • Adam McKay rendező hivatalosan is megerősítette, hogy Kristen Wiig szerepet kapott az Anchorman: The Legend Continues című folytatásfilmben. A hírt a rendező twitterjén közölte.

2013. január 30., szerda

Casting 30.01.13.

  • Robert Rodriguez és Frank Miller rendezőpáros tegnap este bejelentette a Sin City: A Dame to Kill For női főszereplőjét. A választás Eva Greenre (Éjsötét árnyék) esett, aki a film halálos múzsáját, Ava Lordot kelti életre ebben a folytatásfilmben.
  • A Warner Bros. legújabb hírében kijelentette, hogy az Igazság Ligája (Justice League) film nagyban függ attól, hogy Az acélember (Man of Steel) hogyan teljesít idén nyáron a mozipénztáraknál. A forgatókönyvön Will Beall (Gengszterosztag) már dolgozik, azonban a rendező kilétét egyelőre homály fedi.
  • A Columbia Pictures statisztákat keres egy cím nélkül emlegetett szuperhősös projektbe, ami a spekulációk szerint A csodálatos pókember 2 (The Amazing Spider-Man 2), amelynek forgatása február 12-én kezdődik New York Cityben.
  • A Super Bowl XLVII (NFL szezonzáró) alatt idén is több filmhez kapunk új előzeteseket-tévéreklámokat, többek közt a Sötétségben - Star Trekhez (Star Trek Into Darkness), a Z, világháborúhoz (World War Z) és a Vasember 3-hoz (Iron Man 3) is.
  • Ugyancsak Super Bowl-os hír, hogy ekkor, azaz február 3-án érkezik a Halálos iramban 6 (The Fast and the Furious 6) első előzetese, és az Óz, a hatalmas (Oz: The Great and Powerful), valamint A magányos lovas (The Lone Ranger) sem marad új képsorok nélkül.
  • A francia származású rendező, Pierre Morel aláírt a Jean-Patrick Manchette krimi regénye alapján készülő The Prone Gunman legfőbb székébe. Morelnek köszönhetjük az Elrabolvát. A film főszerepére Sean Penn írt alá korábban, azonban a forgatás részletei még váratnak magukra.
  • A 20th Century Fox április 5-ről június 28-ára halasztotta el a Sandra Bullock és Melissa McCarthy főszereplésével készülő zsarus vígjáték, a Női szervek (The Heat) premierjének napját. Ez természetesen a tavaszra bejelentett hazai premiert is érinti.
  • Barbra Steisand is előad majd egy dalt a 85. Oscar-díjátadón, 36 év után először. Az Oscar gálák történetében eddig egyetlen alkalommal, 1977-ben énekelte el A csillag születikből (A Star Is Born) az Evergreent, habár két Oscar szobra is porosodik otthon.

2013. január 29., kedd

Casting 29.01.13.

  • A THR információi szerint Paul Giamattival folynak a tárgyalások, hogy vállalja el Rhino szerepét A csodálatos pókember 2-ben (The Amazing Spider-Man 2), aki a gonoszok táborát népesítheti. Felicity Jonest is szeretnék megnyerni egy szerepre, ám arról nem beszéltek, hogy kinek a karakterét szánják neki.
  • Mára sem maradunk X-Men: Days of Future Past hírmorzsa nélkül: Bryan Singer rendező visszahozza az eredeti filmek szereplőinek zömét, amit már tudunk, de amit még nem, hogy mostanság elkezdett értekezni James Cameron rendezővel az időutazós rész kapcsán. És megjegyezte, hogy a filmmel természetesen szorosan próbálják majd követni a képregényeket.
  • A Jessica Alba rajongók örülhetnek, hiszen a legújabb hírek szerint a Sin City: A Dame to Kill For című folytatásfilmben újra Nancy bőrébe bújó színésznő további rúdtáncot és sztriptízt ígért.
  • Az Amerikai Korhatár bizottság visszadobta Fede Alvarez horror feldolgozását, az Evil Deadet, amely még mindig túlságosan véres és erőszakos, hogy beleférjen az R-es korhatár besorolásba. Jelenleg NC-17-es besorolása van a filmnek, szóval ismét vágniuk kell. Kérdés mi marad.
  • Tegnap szóba került, hogy Bradley Cooper fogja alakítani Lance Armstrongot a jelenleg címnélküli életrajzi filmben, és mára Cooper megcáfolta a tegnap hallottakat, hogy vele bizony nem volt semmilyen e-mailezés, és hogy pletyka az egész.
  • Charlie Rowe (Diótörő 3D) leszerződött a Fox animációs kalandfilmjének, a Walking with Dinosaurs 3D-nek a főszerepére. Az ifjú színészt láthattuk korábban Az arany iránytűben (The Golden Compass) és a Ne engedj el-ben (Nevet Let Me Go) is többek közt.
  • A Walt Disney Studios bejelentette, hogy a korábban 1952 címen futó projektjük hivatalos címe a Tomorrowland lett. A George Clooney főszereplésével készülő film - melyet Brad Bird rendez Damon Lindelof és saját maga által írt forgatókönyvéből - 2014. december 19-én kerül az amcsi mozikba.
  • A Lucasfilm és a Disney alkotnak, és eltörölték a Star Wars II. rész - A klónok támadása 3D (Star Wars: Episode II - Attack of the Clones 3D) és a Star Wars III. rész: A Sith-ek bosszúja 3D (Star Wars: Episode III - Revenge of the Sith 3D) premierjét is. Mindkét film idén került volna mozikba. Mindezt azért, hogy az új franchise-ra tudjanak fókuszálni… Kár érte!

2013. január 22., kedd

Casting 22.01.13.

  • Yeah, Robert Rodriguez az MTV-nek adott interjújában beszélt a Sin City: A Dame to Kill For című folytatásfilmről, amelyben Bruce Willis is visszatér Hartigan szerepében. A forgatás 3D-ben zajlik, ha esetleg valaki meglepődne rajta, és a Dame szerepe is szóba került, akire eddig még nem írt alá senki, de már van ötlete a rendezőnek, hogy kit látna szívesen a szerepben.
  • Shawn Ashmore gőzerővel dolgozik a Fox csatornán hamarosan induló The Following című sorozaton, ám ez nem akadályozza meg sem őt, sem pedig a sorozatban szintén érintett Kevin Bacont, hogy visszatérjenek az X-Men: Days Of Future Past-ben - előbbi Jégember, utóbbi pedig Sebastian Shaw szerepében.
  • Ugyancsak megerősített hír, hogy Toby Jones visszatér az Amerika Kapitány 2-ben (Captain America: The Winter Soldier) Armin Zola szerepében. És ha még nem írtam volna, akkor Scarlett Johansson és Cobie Smulders is jelen lesz - előbbi a Fekete Özvegy, míg utóbbi Maria Hill ügynök szerepében.
  • A Sundance-es összesítő dráma kategória szekciójában olvashattatok a The Spectacular Now című dramedyről, amelynek Észak-Amerikai forgalmazási jogait az A24 Films szerezte meg. A Miles Teller és Shailene Woodley főszereplésével készült alkotás várhatóan nyáron kerül mozikba az amcsiknál.
  • Mackenzie Davisszel, Nicholas Braunnal és Josh Fademmel is tárgyal a Sony Pictures, hogy vállaljanak szerepet a The Kitchen Sink című horror-vígjátékukban. Chris Zylka (A csodálatos pókember) ugyancsak kiszemelt áldozat a stábba. A filmet Robbie Pickering rendezi nyártól, amely Oren Uziel Black Listes szkriptje alapján fog készülni.
  • A The Weinstein Company tett szert Ryan Coogler első rendezésére, a Fruitvale-re, akik olyan stúdiók elől happolták el a filmet, mint a Fox Searchlight, a Paramount Pictures, a Focus Features vagy a CBS Films. A filmről a Sundance-es beszámoló hazai dráma kategóriájában már olvashattatok korábban.
  • 77 éves korában elhunyt A bosszúvágy (Death Wish) rendezője, Michael Winner. A filmes szakembernek tavaly nyáron másfél évet jósoltak, miután szív- és májszövődményeket diagnosztizáltak nála. Nyugodjék békében!

2013. január 19., szombat

Casting 19.01.13.

  • Hugh Jackman már biztosan visszatér Wolverine szerepében az X-Men: Days of Future Past-ben, és a színész a The Daily Mailnek adott interjújában árulta el, hogy több játékidőt kap majd, valamint a korábbi filmek szinte mindegyik szereplője érintett lesz a folytatásban.
  • Ohhó, az alábbi nevekkel bővült a Sin City: A Dame to Kill For szereplőgárdája: Ray Liotta, Juno Temple, Jeremy Piven. Főleg utóbbinak örülök, de mindenki várós, ám karaktereikről nem érkezett leírás. Jelenleg a Troublemaker Studiosban, Austinban forog a film, melyet Frank Miller és Robert Rodriguez mágusok rendeznek.
  • A Kemény motorosok (Sons of Anarchy) sorozat főszereplőjével, Charlie Hunnammal kezdődtek meg a tárgyalások, hogy csatlakozzon a Crimson Peak szereplőgárdájához. Guillermo del Toro új filmjéről van szó, melynek főszerepére Emma Stone-t emlegették, és amelyet jövő februártól forgatnak.
  • Mathieu Amalric (A Quantum csendje) szerepet kapott Roman Polanski új filmjében, amely a Venus in Fur címet viseli. A forgatás már zajlik Párizsban, és várhatóan még idén mozikba kerül a film.
  • Tavalyelőtt októberben hallottunk róla, hogy a Fox és a Sony Pictures Television elkészíti a Zombieland tévésorozatot. A projekt még nem halott, már elkezdődött a szereplőválogatás. A pilot forgatókönyvét a film írói, Rhett Reese és Paul Wernick szállítják, amelyben feltűnik Tallahassee (Woody Harrelson), Columbus (Jesse Eisenberg), Wichita (Emma Stone), és Little Rock (Abigail Breslin) karaktere is. Bővebb infók az io9 oldalán.

2013. január 9., szerda

Josh Brolin lesz Dwight a Sin City folytatásában

Josh Brolin lesz Dwight a Sin City folytatásában

Ma reggelre virradóan a Dimension Films újabb Sin City: A Dame to Kill For szereplőt jelentett be, aki nem más, mint az Oscar-jelölt Josh Brolin, aki Dwight szerepét öltheti magára. A "Dame", avagy a hölgy szerepére még mindig keresik a megfelelő színésznőt.

Dwight az egyik legnépszerűbb szereplője Miller könyveinek, és a 2005-ös Sin Citynek is, amelyben a Clive Owen alakította karaktert, akinek végzetét épp az az egyetlen nő (Ava Lord) okozza, akit valaha szeretett, és aztán tehetetlenül nézi végig, hogy az élete pokollá változik. Időrendileg ez a történet a "The Big Fat Kill" előtt játszódik (ez szerepelt a Sin Cityben is), és arra is fény derül, hogyan lett Dwightnak másik arca.

A sztárokkal teletűzdelt második részben olyan hírességek térnek vissza korábbi szerepükben, mint Mickey Rourke (Marv), Jessica Alba (Nancy), Rosario Dawson (Gail), vagy Jaime King (Goldie/Wendy). Újabb szerepekben pedig Joseph Gordon-Levitt (Johnny), Jamie Chung (Miho), Alexa Vega, és Dennis Haysbert (Manute) lesz jelen, aki a nemrégiben elhunyt Michael Clarke Duncant hivatott helyettesíteni.

A forgatás jelenleg is zajlik Robert Rodriguez irányításával saját stúdiójában, a Troublemakers Studiosban, amely Texasban található.

Apropó, most érkezett a hír, hogy Christopher Meloni is csatlakozott a stábhoz, és egy Basin City-i zsarut fog alakítani, ám őt is főszereplőként emlegetik.

2013. január 8., kedd

Casting 08.01.13.

  • Joseph Gordon-Levittől nem szabadulunk, mindenhol ott van, most épp a Sin City: A Dame to Kill For szereplőgárdája bővült a színésszel, aki egy Johnny nevű beképzelt szerencsejátékost fog alakítani, akinek az a célja, hogy abban győzze le legnagyobb ellenfelét, amiben a legjobb.
  • Tom Six dolgozik a The Human Centipede III-on (Final Sequence), amit egy ideje már tudunk, mára biztossá vált, hogy ők lesznek a főszereplők: Dieter Laser, Laurence Harvey, Tom Six. Ilona Six pedig megerősített egy nagy amerikai híresség jelenlétét, és a "százlábút" több mint 500 ember segítségével alkotják meg.
  • Az EuropaCorpnak és a Relativity Mediának nagy eséllyel sikerül meggyőzni Amber Heard-öt (Rumnapló), Hailee Steinfeldet (A félszemű) és Connie Nielsent (Gladiátor) McG címnélküli thrillerjébe (Untitled McG Thriller - korábban), melynek főszerepét Kevin Costner vállalta el korábban. McG olyan szemberekkel fog együtt dolgozni, akik részt vettek valamilyen formában Az ötödik elem (The Fifth Element), az Elrabolva vagy az Elrabolva 2 elkészítésében.
  • A Universal Partnerships & Licensing bejelentette, hogy megszerezték a szükséges jogokat, hogy elkészülhessen Uglydoll filmváltozata. Ezekről a figurákról van szó. Válság? Hollywoodban van csak igazán!
  • Tegnap reggelre virradóan David R. Ellis rendező eltávozott az élők sorából. Egyelőre a halál oka nem világos, de Johannesburgban érte utol. Neki köszönhettük a tavalyelőtti Cápák éjszakája-t, és a Kite kapcsán is szóba került decemberben. Nyugodjék békében!

2013. január 3., csütörtök

Crystal McCahill a Sin City: A Dame to Kill For forgatásán

Crystal McCahillról érkezett néhány szexi fotó, amelyek a Sin City: A Dame to Kill For forgatásán készültek. A tovább mögött még néhány a nőről, aki az Old Townból származik.

Crystal McCahill a Sin City A Dame to Kill For forgatásán 01

2012. december 6., csütörtök

Casting 06.12.12.

  • A 20th Century Fox gyűjtögeti az X-Men: Days of Future Past szereplőit, és már jó páran csatlakoztak a korábbi filmekből, úgyhogy jó eséllyel nem fog problémát okozni, hogy meggyőzzék a Ciklont alakító Halle Berryt és James Marsdent (Küklopsz) is egy-egy szerepre. A projekt egyre érdekesebbé válik, de csak 2014 folyamán kerülhet mozikba a produkció.
  • Michael Clarke Duncantől szeptemberben fájó szívvel búcsút vettünk, és a színész eredetileg szerepelt volna a Sin City: A Dame to Kill For című folytatásfilmben, akit Dennis Haysbert vált le végül. Haysbertet többek közt a 24 sorozat David Palmer elnökeként ismerjük, és Manute szerepét hivatott eljátszani Robert Rodriguez folytatásfilmjében. Forgatás januártól.
  • Hoppá, végre fejlemények érkeztek a The Imitation Game háza tájáról, amelynek rendezését Morten Tyldum vállalta magára. A főszerepre pedig nem kisebb színész pályázik jó eséllyel, mint Leonardo DiCaprio.
  • A Ubisoft és a New Regency bejelentették, hogy együttműködési szerződést kötöttek, amelynek keretén belül megszülethet végre a Splinter Cell mozifilmet. Ám sajnos a projekt még mindig csak tervezőasztalon létezik, de Tom Hardy fogja alakítani a főszereplőjét, míg a forgatókönyvért Eric Singer felel.
  • Oscar Isaac és Jason Clarke is szerepet kapott az Oscar-díjas William Monahan készülőfélben lévő thrillerjében, a Mojave-ben, ám a forgatás kezdőnapja még mindig nem vált világossá.
  • Jaj már, a Szellemirtók 3 (Ghostbusters 3) sem Hollywood legsikeresebb projektje, amelyről Dan Aykroyd elkotyogott pár dolgot, többek közt azt, hogy nincs kizárva, hogy még két folytatás is készül a harmadik részen felül. Mondjuk először a hármat kéne összehozni, de nem baj…
  • A 007 - Skyfall csúcsra tört az Egyesült Királyságban, és elkönyvelhetjük minden idők legnézettebb filmjének. A huszonharmadik Bond-film jelenleg Ł94,3 milliót hozott a szigetországban mindössze 40 nap alatt. Eddig az Avatar tartotta a rekordot, amely 11 hónap alatt 'csupán' Ł94 milliót szedett össze.

2012. október 30., kedd

Casting 30.10.12.

  • Végre elkezdődött a Sin City: A Dame to Kill For szereplőválogatása, és Jamie Chung, valamint Jaime King is szerepet kapott a Robert Rodriguez és Frank Miller rendezésében készülő folytatásfilmben, melynek amerikai premierjét 2013. október 4-ére tűzték ki.
  • Tom Cruise a Total Filmnek adott interjújában beszélt a Mission: Impossible 5-ről, és napvilágra került, hogy a franchise-ban látott karaktere, Ethan Hunt nem készül visszavonulni. Jelenleg az ötödik rész előkészületi munkálatai járnak nagyon korai stádiumban, illetve keresik a megfelelő helyszínt Hunt visszatérésére. Cruise mellett Jeremy Renner, Paula Patton és Ving Rhames is biztos visszatérőnek tűnik.
  • Daniel Craig, Bill Murray, Cate Blanchett és Jean Dujardin is szerepet kapott a George Clooney rendezésében és főszereplésével készülő The Monuments Men-ben. A forgatást március 1-jén kezdik Európában.
  • Szépen lassan gyarapodik az A Many Splintered Thing stábja, amely a Voltage Pictures és Justin Reardon rendező közös alkotása. A hétvégén Luke Wilson jelenlétét jelentették be, aki Anthony Mackie, Aubrey Plaza, Giovanni Ribisi és Philip Baker Hall mellett tűnik majd fel. A forgatás november 3-án kezdődik az Angyalok városában, a többiben pedig hívd segítségül a címkéket.

2012. szeptember 8., szombat

A Budapest Film idén és jövőre belehúz a filmforgalmazásba?

Eléggé úgy tűnik, hiszen az idei és jövő évi kitekintőjükben megannyi ígéretesnek tűnő és várt filmet jelentettek be. Természetesen tervezett dátumokról van szó, de részemről emelem kalapom a BuFi előtt! A címek bekerültek a fejlécből, a hírek menüpont alól elérhető 2012-es és 2013-as premierdátumok posztba is, most pedig nézzük a listát néhány tudnivalóval.

A Budapest Film idén és jövőre belehúz a filmforgalmazásba TtW

To the Wonder - 2013. január

Terrence Malick rendező legújabb drámája. Kell többet mondanom? Várófaktor: 10

A Budapest Film idén és jövőre belehúz a filmforgalmazásba OGF

Only God Forgives - 2013. március

Nicolas Winding Refn és Ryan Gosling legújabb közös produkciója, ami plafonra tesz. Várófaktor: 10

A Budapest Film idén és jövőre belehúz a filmforgalmazásba B

Byzantium - 2013. január

Vámpíros különcfilm, melyről nemrég is esett szó. Főszerepben Saoirse Ronan és Gemma Arterton. Várófaktor: 10

Machete Kills - 2013. május

Robert Rodriguez és Danny Trejo ismét összefogott, hogy elkészítsék a 2010-es Machete folytatását, melyben megannyi nevesebb színész és színésznő is szerepel. Várófaktor: 8

Sin City: A Dame for a Kill - 2013. október

Nem hiszem, hogy különösebb bemutatást igényel Frank Miller és Robert Rodriguez közös munkája. Várófaktor: 9

Therese - 2013. augusztus

Elizabeth Olsen, Glenn Close és Tom Felton közös drámája. Várófaktor: 9

Under the Skin - 2013. június

Jonathan Glazer rendezi Scarlett Johansson ebben a sci-fiben, melyben egy idegent alakít utóbbi. Várófaktor: 9

2012. augusztus 7., kedd

Casting 07.08.12.

  • Mickey Rourke és a Cityk: A színész már biztos visszatérő a Sin City: A Dame to Kill For című folytatásfilmben, melynek munkálatait hamarosan kezdik, amint Robert Rodriguez befejezte a Machete Kills forgatását. Ezen kívül szerepet vállalt még a Motor Cityben is, melynek főszereplőjét Gerard Butler alakítja.
  • A Fox október 10-én elkezdi a címnélküli Daredevil reboot (Untitled Daredevil Reboot) munkálatait, mielőtt a jogok visszaszállnának a Marvelhez. A stúdió jelenleg Joe Carnahant szeretné rávenni, hogy huppanjon bele a rendezői székbe, szóval most tárgyalnak vele.
  • Kevin Costnert két projektre is nyúzzák, az egyik a címnélküli Jack Ryan fim (Untitled Jack Ryan Project), a másik pedig a Three Days to Kill. Egyik projektnél sem került napvilágra, hogy mikor kezdik a forgatást.
  • Mára is jut egy White House Downos hír, ugyanis a Sony Picturesnél úgy döntöttek, hogy 2013. június 28-ról eltolják a premiert 2013. november 1-jére. Erre a dátumra a Fox vígjátéka, a The Internship, a Universal R.I.P.D.-je és a Summit Ender's Game-je van már bejelentve.
  • Will Forte és Bruce Dern is szerepet kaptak a Paramount Pictures égisze alatt készülő Nebraska című drámában, melyet az Utódok rendezője, Alexander Payne dirigál.
  • Még két évvel ezelőtt került napvilágra, hogy film készül a Mezítlábas banditáról, és most úgy tűnik, hogy Robert Zemeckis a Kényszerleszállás (Flight) után újra élőszereplős filmet rendez, méghozzá az előbb említett valós alapokon nyugvó adaptációt, a Taking Flight-ot, melynek a 20th Century Fox ad otthont.
  • Julia Louis-Dreyfus, James Gandolfini, Catherine Keener, Tony Collette, Ben Falcone és Eve Hewson főszereplésével elkezdődött Nicole Holofcener ötödik, egyelőre címnélküli filmjének (Untitled Nicole Holofcener Project) forgatása Los Angelesben. Egy masszőzről szól a történet, aki beleszeret új barátja férjébe.
  • A Kemény motorosok (Sons of Anarchy) sorozatból ismert Patrick St. Esprit is szerepelni fog Az éhezők viadala: Futótűz (The Hunger Games: Catching Fire) című folytatásfilmben. A színész Romulus Threadet, a 12. kerület békefenntartó parancsnokát kelti majd életre a nagyvásznon.
  • A korábban Ten címen futó DEA-s akciófilm, a Breacher stábjához nagy eséllyel csatlakozik Joe Manganiello (Magic Mike, True Blood), akivel egyelőre a tárgyalások zajlanak. A főszerepben Arnold Schwarzenegger mellett Sam Worthington, Terrence Howard és Dawn Olivieri. A rendező David Ayer.
  • Michael K. Williamsszel is tárgyalnak, csak vele az MGM, hogy szerepeljen a José Padilha rendezésében készülő RoboCop feldolgozásban. A színész Alex Murphy közeli barátját fogja alakítani, viszont még mindig nincs hír, hogy mikor ragadnak kamerát.

2012. május 18., péntek

2013 októberében érkezik a Sin City 2

2013 októberében érkezik a Sin City 2

Örömteljes hírre ébredtünk ma reggel, ugyanis a Dimension Films bejelentette, hogy a várva várt Sin City: A Dame to Kill For című folytatásfilm 2013. október 4-én kerül mozikba világszerte.

A hazai premiert egyelőre még korai lenne megmondani, de talán hamarosan hallunk arról is valamicskét. Jelenleg a szereplőválogatás van folyamatban, de erről nap mint nap hoztam és hozom is a híreket a Casting blokkban.

A történet részleteit még mindig nem árulták el, de muszáj nagy hírben lehozni egy ilyen apró, de remek infót.

2012. május 15., kedd

Sin City: A Dame to Kill For poszter

Robert Rodriguez körül zajlik az élet, és Frank Millerrel közösen tető alá hozzák a várva-várt folytatást, a Sin City: A Dame to Kill For-t, amelynek forgatását még a hónapban elkezdik, hogy jövőre mozikba kerülhessen. Alább a teaser poszter, amely azért megindított egy-két gondolatot a fejemben. Egyértelműen várós.

Sin City A Dame to Kill For poszter

Filmnews.hu - Hírek egyenesen Hollywoodból