A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Han Solo film. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Han Solo film. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 19., vasárnap

Casting 19.01.14.

  • Margot Robbie A Wall Street farkasával szó szerint berobbant a köztudatba, ugyanis a legújabb hírek szerint a Warner Bros. kinézte őt a Tarzan reboot női főszerepére, vagyis könnyen lehet, hogy ő lesz Jane Alexander Skarsgard oldalán.
  • Ez még közel sem minden, ugyanis állítólag Margot Robbie kapta a Z for Zachariah női főszerepét is, ami egy Craig Zobel rendezésében készülő akció-sci-fi, amelynek főszerepeire Chiwetel Ejiofor és Chris Pine írtak alá korábban, szóval nem kérdés, hogy ez is mennyire várós.
  • Vasárnap van, méghozzá abból is a hírmorzsákkal teli, úgyhogy kezdem rögtön azzal, hogy a Machinimán elérhető a Black Sails című kalózos sorozat első része, azonban minek büntetnek az amcsik, de akik tudnak IP-trükközni, azoknak nyitva áll a kapu.
  • Szintén tegnap esti bejelentés, hogy a frissen hazai forgalmazót szerzett VámpírAkadémia (Vampire Academy) Valentin nap helyett már február 7-én érkezik az amcsi vásznakra. Valószínűleg az a menekítés oka, hogy féltették ezt a filmet a többi nagy versenytárstól.
  • Az Open Road Filmsnél pedig úgy döntöttek, hogy március 28. helyett csak három héttel később, április 18-án mutatják be az A Haunted House 2 című folytatásfilmet, amikor a Transcendence-szel kell majd szembeszállnia.
  • A Star Wars: Episode VII-tel jövőre egy új trilógia kezdődik, amiről sok mindent beszélnek, és ugye kétévente kapjuk az új részeket, a köztes években pedig egy-egy spin-off érkezik. Ezekről tudhattuk meg, hogy elvileg ezek a karakterek nem tűnnek majd fel az új trilógiában, tehát teljesen különálló filmekről beszélünk.
  • Az egyik nagy független filmekkel foglalkozó stúdió, a Sony Pictures Classics csapott le a Whiplash című dráma észak-amerikai, ausztráliai, új-zélandi és németországi forgalmazási jogaira. A rendező Damien Chazelles, akinek filmje az idei Sundance Film Fesztiválon debütál.

2013. június 22., szombat

Casting 22.06.13.

  • Arnold Schwarzenegger szépen szalad, most épp egy zombis horror-thrillerbe, a Maggie-be írt alá, amelyről jó rég esett szó, és mivel kiemelt projekt, így linkelem is. Sajnos a címszerepre nem sikerült Chloe Moretzet meggyőzni, de ettől Arnie még felveszi a harcot az élőhalottakkal.
  • Anna Kendrickkel tárgyalnak, hogy vállalja el Hamupipőke szerepére az Into the Woods című Disney-s musical adaptációban, amelyből Rob Marshall rendez filmet. A forgatást ősszel kezdik, premier pedig 2014. december 25-én, ahogy azt illik.
  • Casey Affleck új drámája, az Ain't Them Bodies Saints promóciós körútján árulta el az Elle Magazine-nak, hogy ő is szerepelni fog a Christopher Nolan rendezésében készülő sci-fiben, az Interstellarban. Természetesen arról nincs infó, hogy kit fog alakítani.
  • Nagy hír tegnapról a Walt Disney és a LucasFilm háza tájáról, hogy a Star Wars: Episode VII forgatására Londonban, a Pinewood Stúdióban kerül sor. Az előkészületi munkálatok jövő év elején kezdődnek, a szereplőválogatás pedig már folyamatban van.
  • Még egy Star Wars hír, miszerint a különálló Star Wars film középpontjában Han Solo és Chewbacca fognak állni, mert ugye 2015-ben megkapjuk az Episode VII-et, utána pedig következő évben jöhet a külön kaland. Legalábbis a legújabb forrás ezt állítja…
  • Ma is porondon van A csodálatos pókember 2 (The Amazing Spider-Man 2), méghozzá egy új karakter, a Zöld Goblin kapcsán érkezett némi morzsa. A részletek szerint a karakter öltözéke hasonlítani fog a Vasemberére, konkrétan a Mark XLII-re, annyi, hogy ez feketére lesz festve.
  • A Jurassic Park IV körül is akadnak gondok, bár engem kimondottan foglalkoztat, hogy Colin Trevorrow keze alatt milyen dinós film születik. Egy magát megnevezni nem kívánó forrás szerint így néz ki a történet: A Nublar-sziget napjainkban, John Hammond eredeti elképzeléseinek megfelelően, élményparkként üzemel és teljesen biztonságos. Legalábbis egy ideig. A parknak immár van egy vízi világ jellegű része is, melyben vízben élő dinókat láthatnak a látogatók.

2013. április 18., csütörtök

Casting 18.04.13.

  • A Disney a CinemaConon jelentette be, hogy 2015-től kezdve minden nyáron kapunk egy Star Wars filmet. Természetesen az új trilógia első darabjával, a Star Wars: Episode VII-tel indul a buli két év múlva, aztán jöhet egy spin-off, majd az Episode VIII, aztán megint egy spin-off, utána pedig az Episode IX. Bár még semmit sem erősített meg a Disney, ráadásul folyton variálnak, úgyhogy aludjunk még erre párszázat.
  • Eléggé úgy tűnik, hogy a Warner Brothersnek sikerül meggyőznie Will Smitht, hogy ugorjon be Ben Affleck helyére a Focus című drámában, amelyet Glenn Ficarra és Requa fognak rendezni. A film másik biztos főszereplője Kristen Stewart.
  • Clifton Collins Jr. is szerepet kapott a Transcendence című szuperprodukcióban, amelynek szintén a Warner Bros. ad otthont, és amelyet Wally Pfister fog dirigálni Christopher Nolan executive produceri felügyelete mellett. A forgatás kezdőnapja még nem megálmodott.
  • Erre felé pedig egy Star Warsos, Bosszúállókos, Városfejlesztési osztályos, marhulós videó tekinthető meg.

2013. február 11., hétfő

Casting 11.02.13.

  • Eredetileg Adam Shankman rendezte volna a This Is Where I Leave You című Jason Bateman, Malin Akerman, Zac Efron és Leslie Mann főszereplésével készülő családi vígjátékot, melynek új rendezője Shawn Levy lett. Hamarosan bejelentik a további főszereplőket, a filmet pedig 2014-re ígérik.
  • Megerősítették a hírt, hogy nem kisebb arc fogja rendezni a Beverly Hills-i zsaru (Beverly Hills Cop) sorozat pilotját, mint Men in Black trilógiát jegyző Barry Sonnenfeld. Ezen felül executive producerként is felügyeli a CBS Television berkein belül készülő vígjáték-dráma szériát. A filmek egykori főszereplője, Alex Foley megformálója, azaz Eddie Murphy producerként segít be a munkálatokba Shawn Ryannel együtt.
  • Az már világos, hogy Lawrence Kasdan vési a Star Wars 7 (Star Wars: Episode VII) forgatókönyvét, aki most kijelentette, hogy az új spin-offokat napjainkban helytállóra alkotná, és hogy nem lenne ellenére, hogyha ő dolgozhatna ezek szkriptjein is.
  • Aztán nem sokkal később, Kasdan ismét úgy érezte, hogy beszélnie kell az előbb említett projektekről, bár lényegében fix infót nem árult el, viszont nincs kizárva, hogy ismét Frank Oz fogja megszólaltatni Yoda-t a róla szóló filmben.
  • 2017-re beszélik a jelenleg címnélküli Han Solo spin-off (Untitled Star Wars Han Solo Spin-Off) és a szintén címnélküli Boba Fett spin-off (Untitled Star Wars Boba Fett Spin-Off) filmeket, amelyek kapcsán most érdekes interjú látott napvilágot. Az interjút erre felé érhetitek el, amely szerint Anthony Ingruber lehet Han Solo megformálója. Természetesen konkrétum nincs.

2013. február 7., csütörtök

Casting 07.02.13.

  • Frank Darabont még be sem fejezte a Godzilla forgatókönyvét, azonban a Warner Bros. és a Legendary Pictures máris elkezdett tárgyalni Bryan Cranstonnal és Elizabeth Olsennel, valamint Aaron Johnsonnal, hogy vállaljanak szerepet ebben az újragondolásban. Johnson neve már korábban is szóba került a férfi főszerepre.
  • Nemrégiben megtudhattuk, hogy a Phase III hullámban érkezik 2015. november 2-án az Ant-Man, melynek rendezője, Edgar Wright elárulta, hogy ugyan a Marvel Univerzumba fog tartozni, ugyanakkor másképpen közelítik meg.
  • J.J. Abrams úgyis unatkozik mostanság, szóval a legújabb interjújában arról beszélt, hogy meg akarja filmesíteni a Portal és a Half-Life nevű videojátékokat is. Egyelőre nagyon korai stádiumban létezik mindkét projekt, szóval a részletek homályosak, és még csak forgatókönyvíróval sem rendelkezik egyik sem.
  • Michael Keatont megszerezte a DreamWorks a Need for Speed videojáték alapján készülő film egyik szerepére. A színész egy visszahúzódó versenyzőt fog alakítani, aki összetoborozza a világ legjobb versenyzőit arra a bizonyos eseményre.
  • A DreamWorks Animation bejelentette, hogy a Mr. Peabody and Sherman 2014. március 7. helyett már 2013. november 1-jén kerül mozikba. Ez a változás, hatással volt a Me and My Shadow című szintén animációs filmre is, amely 2014. március 14-ét kapta meg. A címkéket követve mindkét filmről olvashattok bővebben.
  • Tegnap olvashattátok a hírt, hogy a Star Wars egyes karakterei külön filmet kapnak. A Disney és a Lucasfilm egyik bennfentese megerősítette, hogy Boba Fett és Han Solo is kap külön filmet, sőt, már dolgoznak is rajta, és még 2019 évvége előtt mozikba kerülnek.
  • És ha már Star Wars, akkor jöjjön a Star Wars: Episode VII kapcsán egy pletyka is… A legújabb találgatások szerint nincs kizárva, hogy a Fringe sorozat Walter Bishopja, azaz John Noble lesz a hetedik rész főgonosza.
  • A 007 - Skyfall újabb rekordot döntött, megszerezte a világ hetedik legnagyobb bevételt hozó titulust, számai pedig jelenleg $1,094 milliárdra rúgnak, ami odaver a The Dark Knight Rises $1,081 milliárdjának. De ne feledjük, hogy előbbit 88 napja, míg utóbbit 122 napja mutatták be a tengerentúliaknál. Durva!
  • A 85. Oscar-díjátadó producerei bejelentették, hogy a Bosszúállók szereplőgárdája, avagy Robert Downey Jr., Chris Evans, Samuel L. Jackson, Jeremy Renner és Mark Ruffalo is feltűnik majd az év legnagyobb filmes eseményén.

2013. február 6., szerda

Külön filmet kap Yoda és más Star Wars karakterek?

Külön filmet kap Yoda és más Star Wars karakterek

Azt követően, hogy világossá vált, hogy Zack Snyder nem érintett az első különálló Star Wars projektben, tegnap máris új pletykát röppentett fel az Ain't It Cool Newsnak hála. A legújabb információk szerint film készül Yodával a középpontban, amely a Star Wars univerzum első spin-off filmje lenne.

Ezen kívül más karakterek is kaphatnak saját filmet, legyen szó akár Boba Fettről vagy Han Solóról. Maga George Lucas jelentette ki, hogy papírra vetettek egy kalandot, amelynek története Jabba, a Hutt körül forog. Azonban a szóban forgó filmek egyikének sem lesz közvetlenül köze a J.J. Abrams rendezésében készülő Star Wars: Episode VII-hez (Star Wars 7), vagy a közelgő új trilógiához.

A hetedik részen már kotlanak, és a tervek szerint 2015-ben érkezik, úgyhogy az előbb említett különálló filmek vélhetőleg parkolópályára kerülnek az elkövetkezendő években. Az okosok szerint 2020-ig ne számítsunk Yoda külön filmjére.

Néhány órával az előbbi hírt követően, a Disney góréja, Bob Iger megerősítette, hogy valóban készülnek különálló filmek, amelyekben egyelőre meg nem nevezett karakterek kaphatják a főszerepet. Szóval akár még ez a Yoda film is simán elkészülhet.

Filmnews.hu - Hírek egyenesen Hollywoodból