A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Horrible Bosses. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Horrible Bosses. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 29., péntek

Értékelés: Förtelmes főnökök (Horrible Bosses)

Förtelmes főnökök

Kurt (Jason Sudeikis), Nick (Jason Bateman), és Dale (Charlie Day) számára eljön a nap, amikor összeszedik bátorságukat, és fellázadnak elviselhetetlen főnökeik ellen (Jennifer Aniston, Colin Farrell, Kevin Spacey). Titkos szervezkedésbe kezdenek, amibe még egy gyanús elítéltet (Jamie Foxx) is bevonnak. Céljuk, hogy véget vessenek a zsarnokoskodásnak, eltüntessék gonosz feletteseiket… örökre. Egy bökkenője van csak a dolognak: amit kitalálnak, az valahogy sosem sikerül…

Egy ideje már úgy vélekedtem a Förtelmes főnökökről, hogy minden alapanyag adott egy kiváló vígjátékhoz, mert végre egy olyan téma, amit még nem rágtak le ezerszer. A készítők szépen ki is használták ezeket, és talán amivel a legjobban megfogtak, hogy a forgatókönyvvel nem próbálták hülyének nézni az embert. Ugye adott a három muki, akik különböző munkahelyeken dolgoznak, és mindnyájuknak baja akad a góréval. Ez eddig tiszta ügy, amikor jön az ötlet, hogy tegyék el őket láb alól, és nem tudom, a bemutatókban mennyire lövik el, de nem nyílegyenes a sztori, hanem azért ültettek bele néhány csavart és kiszámíthatatlanságot, hogy ne vesszen el a tipikusság hatalmas tengerében. Seth Gordon, mint rendező pedig jó benyomást tett elsőre, ugyanis eddig főként TV-sorozatoknál és dokumentumfilmeknél ténykedett ebben a pozícióban. Páran vehetnének róla példát, mert kiváló munkát végzett.

A szinkront most egy kicsit éltetni fogom, mivel sok helyen annyira viccessé tették az aktuális szituációt, hogy sírva röhögős lett. Rengeteg újnak mondható beszólással is jöttek, ami szintén pozitívum, és csak eredetibbé válik tőle egy alkotás. Néhány vicces jelenetnél viszont egyszerűen nem tudták, hol kell abbahagyni. Ezt úgy értsétek, hogy elkezdesz röhögni egy poénon, de ha egy picivel hamarabb abbahagyják, akkor még viccesebb lett volna, mert így valahogy néha kissé erőletettnek, vagy már nem viccesnek jött le. Legalábbis nekem.

Nagy erőssége még a filmnek a szereplőgárda, ami legalább annyira kemény, mint Chuck Norris. Jason Bateman, Charlie Day és Jason Sudeikis egy-egy munkásosztálybelit alakítottak, akik úgy gondolták fellépnek a góré ellen. Mindegyikük hatalmas arcot játszik, mondhatni teljesen különböznek, de azért haverok és gondoskodnak róla, hogy ne kerüljön egyenes vonalba a néző szája. Charlie Day-t talán külön ki lehet emelni, aki titokban akkora mókamester volt, hogy nem lehetett reakció nélkül nézni, amit művel. Valahogy így kell megkedveltetni valakinek magát. Kevin Spacey, Jennifer Aniston és Colin Farrell förtelmessé tették dolgozóik mindennapjait, bár Spacey kirohanásai azért valamennyire furcsák voltak, de hihetetlenül jól állt neki a szerep, és mivel nem is annyira bírom, még utálni is lazán sikerült. Jennifer Aniston, te jó ég! Ekkora szerepet bevállalni! Soha nem láthattuk még őt ilyen beszólásokkal és cselekedetekkel a vásznon. Egyszerűen hatalmas a karakter, bár szerintem sokan lettek volna Charlie Day helyében… Aniston a játékidő egy részére olyan eltűnt személynek tűnt számomra, de amikor jelen volt, kő kövön nem maradt. Jamie Foxx egy bűnözőként bukkan fel kisidőre, és eszméletlen jól hozta a figurát.

A lényeg, hogy a Másnaposok 2-n kívül nem sok vígjátékot láthattunk idén, az eredetiségét viszont az is eljátszotta még két éve, szóval eddig ez az idei év legjobb, legröhögősebb vígjátéka, ami nálam nagyon stabil 10/7-es élményt nyújtott. Elgondolkodtam a nyolcon is, de végül a hétnél táboroztam le, főleg az előbb vesézgetett poénnyújtásoknak köszönhetően. Végső jó tanács: a macskával vigyázzatok!

Így a végére kérdezem én: miért nem lehet megvárni a stáblistát, miközben nyomatják a bakiparádét? Ennyire unalmas lett volna az egész film, vagy mindenkinek ment a busza? De legfőképp miért kell belemászni a képbe? Annyira kulturálatlan egy népség vagyunk, de erről nem fogok megint regényt írni. Természetesen, akinek nem inge… Ide pont illik az egyik filmbeli beszólás: "Gyilkosság lesz, nem vendégség!"

  • IMDb
  • Magyar bemutató 2:

2011. július 26., kedd

Förtelmes főnökök magyar plakát

A Förtelmes főnökök (Horrible Bosses) magyar plakátja felett eddig valahogy elsiklottam, úgyhogy most ez következik így két nappal a premier előtt.

2011. július 16., szombat

Az ihletadó főnök

Az ihletadó főnök

Fantasztikus sztárparádé gyűlt össze a múlt héten a Förtelmes főnökök (Horrible Bosses, hazai bemutató: július 28.) hollywoodi premierjén. A vad komédia sztárjai mind eljöttek, ott volt Jennifer Aniston, Kevin Spacey, Colin Farrel, Jamie Foxx, Jason Bateman, Jason Sudeikis és Charlie Day, de velük nézte a filmet Jennifer Love Hewitt, Jenna Elfman, Jesse Metcalfe és még jó néhány sztár. A csinos és elegáns vendégek között végigtipegett a vörös szőnyegen egy hajlott hátú, vagy húsz évvel ezelőtti divat szerint öltözött, apró hölgy… akit a rendező, Seth Gordon mindenkinél nagyobb lelkesedéssel üdvözölt, és filmje összes sztárjának bemutatott. A tanácstalan újságírók azt hitték, az anyját hozta el. Pedig dehogy!

– A Förtelmes főnökök alapötlete azért nagyszerű – magyarázta meg később az esetet a rendező –, mert nincs ember a földön, aki ne gondolt volna valaha arra, hogy ki kell nyírnia az elviselhetetlen főnökét. Én régen egy ideig dolgoztam egy nyugdíjasotthon mosogatójában, és akkoriban Peggy volt ott élet és halál ura. Sose volt olyan, hogy elégedett lett volna egy edény tisztaságával, mindent hatszor újrasikáltatott velem. Forgatás közben megígértem Kevin Spacey-nek meg Jennifer Aniston-nak is, hogy egyszer bemutatom nekik, én kire gondolok, miközben a főnökgyilkolós filmünket csináljuk. Nem volt nehéz megtalálni, és rábeszélni, hogy eljöjjön. Azt mondta, nagyon jót mulatott. Biztos neki is volt már förtelmes főnöke.

IC Press

2011. július 12., kedd

Förtelmes főnökök feliratos karaktervideók

Az amcsik már hétvégén válthattak jegyet a Förtelmes főnökökre (Horrible Bosses), amire nekünk még várnunk kell július 28-ig, viszont addig lehet kattintani a Jennifer Anistonról és Kevin Spaceyről készült feliratos karaktervideókra. Utóbbi a tovább mögött.

Jennifer Aniston:

2011. július 7., csütörtök

Negyedik Förtelmes főnök trailer

A negyedik Förtelmes főnökök (Horrible Bosses) trailerrel bombázza a népet a Warner, ami a tovább mögött sassantható meg.

2011. július 4., hétfő

Második Förtelmes főnökök magyar bemutató

A Förtelmes főnökök (Horrible Bosses) új előzetese is megkapta a magyar feliratos aláfestést, amire érdemes playt nyomni. A magyar premier július 28-án esedékes.

Magyar bemutató 2:

2011. június 28., kedd

Förtelmesen durvulnak a főnökök

Az amcsiknak már csak egy hónap, nekünk több, hogy mozikba kerüljön a Förtelmes főnökök (Horrible Bosses), melyhez most a tovább mögött egy R-es korhatár besorolású bemutató tekinthető meg.

2011. június 27., hétfő

Förtelmes főnökök klip

Egy jelenetvideóval gazdagodtak a Förtelmes főnökök (Horrible Bosses), amiben Kevin Spacey alakította főnök éppen elhappolta a beosztott, Jason Bateman kinevezését és még a nagymamájából is viccet csinál.

2011. június 8., szerda

Hivatalosan is Förtelmesek a főnökök

Egyre jobban kezdi megjönni a kedvem, hogy moziban nézzem a Förtelmes főnökök (Horrible Bosses) című vígjátékot, amit július 7-től július 28-tól tehetek meg. Természetesen ahogyan már megszokhattuk a vígjátékoknál, ezt is leszinkronizálják.
Kurt (Jason Sudeikis), Nick (Jason Bateman), és Dale (Charlie Day) számára eljön a nap, amikor összeszedik bátorságukat, és fellázadnak elviselhetetlen főnökeik ellen (Jennifer Aniston, Colin Farrell, Kevin Spacey). Titkos szervezkedésbe kezdenek, amibe még egy gyanús elítéltet (Jamie Foxx) is bevonnak. Céljuk, hogy véget vessenek a zsarnokoskodásnak, eltüntessék gonosz feletteseiket… örökre. Egy bökkenője van csak a dolognak: amit kitalálnak, az valahogy sosem sikerül…
Hivatalosan is Förtelmesek a főnökök
Seth Gordon legújabb fergeteges vígjátéka remek szórakozást ígér. A három reménytelen beosztott szerepében a komédiákban jártas Jason Batemant, Jason Sudeikist (Elhajlási engedély), és Charlie Dayt (Hétmérföldes szerelem) láthatjuk, akik pedig az észt osztják nekik: Jennifer Aniston, Kevin Spacey, és Colin Farrell. A főnökök eltűntetésében Jamie Foxx is segédkezik, és még Donald Sutherland is feltűnik a színen.

2011. június 5., vasárnap

Förtelmes főnökök szinkronizált bemutató

Néhány napja már itt árválkodik ez a Förtelmes főnökök (Horrible Bosses) szinkronizált bemutató, de csak most kerül posztolásra. Nézzétek, mert jónak tűnik, a stáblista is ígéretes, szóval minden adott, hogy július 7-től július 28-tól mozizhassunk egy jót.
Magyar bemutató:

2011. június 3., péntek

Förtelmes főnökök karakterposzterek

Először csak Jason Bateman, Jason Sudeikis és Charlie Day kapott egy-egy karakterplakátot, amivel a Förtelmes főnökök (Horrible Bosses) című filmjüket kampányolják, aztán később megérkezett Jennifer Aniston, Colin Farrell és Kevin Spacey plakátja is. Sorban ezek lapulnak a tovább mögött.

Förtelmes főnökök karakterposzterek 1

2011. május 21., szombat

Jamie Foxx förtelmes főnök

Új karakterplakát bukkant fel a horizonton, ki nem találjátok melyik filmhez. A Förtelmes főnökökhöz (Horrible Bosses).

Jamie Foxx förtelmes főnök

2011. május 20., péntek

Förtelmes főnökök poszteráradat

Rögtön négy posztert is kaptunk a Förtelmes főnökökhöz (Horrible Bosses), amiből engem azzal, amit legelöl látsz, abszolút megnyertek a filmre.

horrible_bosses_ver3 

2011. május 12., csütörtök

Förtelmes főnökök poszter és trailer

Förtelmes főnökök poszter
Egészen idáig kihúzta bemutató és poszter nélkül a Förtelmes főnökök (Horrible Bosses), amit július 8-tól vetítenek az amcsiknál, és hazánkban is (július 7, csak a rend kedvéért). Előbbi a tovább mögött lapul.

2011. április 21., csütörtök

Mit várhatunk a Warnertől idén nyáron? (Frissítve)

FINAL DESTINATION 5
A Paramounthoz hasonlóan, a Warner Brothers is összeállított egy néhány filmből álló listát, hogy mikből csemegézhetünk idén nyáron. Mivel mindegyik filmről esett szó korábban, így a címkéken keresztül akadhatsz bővebb infókra.
  • Something Borrowed – május 6. (idehaza: június 16.)
  • Másnaposok 2 – május 26. (idehaza: május 26.)
  • Zöld Lámpás – június 17. (idehaza: augusztus 11.)
  • Horrible Bosses – július 8. (idehaza: július 28.)
  • Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész – július 15. (idehaza: július 14. július 15.)
  • Őrült, dilis, szerelem – július 29. (idehaza: szeptember 1.)
  • Final Destination 5 – augusztus 26. (idehaza: szeptember 1. szeptember 8.)

2011. április 5., kedd

Hivatalos Horrible Bosses képek

A Horrible Bosses első képkockáját már korábban elénk vetették, ami mellé most csatlakozik három vadonatúj, melyeken főként Jason Bateman és Charlie Day élvezi a főszerepet, de felfedezhető még a fotókon Kevin Spacey, Jennifer Aniston, Colin Farrell és Jason Sudeikis is.
Hivatalos Horrible Bosses képek 01

2010. július 29., csütörtök

Mustafa is mérges a főnökére

Mustafa is mérges a főnökére

Isaiah Mustafa, vagy ismertebb néven az Old Spice-os srác is csatlakozott a Warner Bros. Horrible Bosses című filmjének stábjához, ahol Jennifer Aniston és Jason Bateman mellett szerepelhet.

A volt NFL játékost legközelebb az NBC csatornán futó Chuck sorozatban láthatjuk ősztől néhány vendégszerep erejéig.

A Horrible Bossesről a következőket mondta:

Ez egy kis szerep, és ki ne akarna egy ilyen vígjáték részese lenni? Nagyon jó a stáblista. Én egy zsarut játszok, mert szeretem az ilyen karaktereket eljátszani. Nem tudom pontosan, kivel lesz a jelenetem… talán Jennifer Anistonnal.

Jövő héten megyek a Chuck sorozat egy részének forgatására. Nem tudom, mennyi epizódban lesz rám szükség, de annyit elárulhatok, hogy egy CIA-s fickót, Greta-t alakítom. A karakter elég ostoba, szóval vicces lesz.

Seth Gordon vígjátéka 2011. július 29-én kerülhet a nagyvásznakra, és az előbb említett Aniston és Bateman mellett számíthatunk Kevin Spacey, Charlie Day, Jamie Foxx, Colin Farrell és Jason Sudeikis jelenlétére is.

2010. július 8., csütörtök

Colin Farrell a Horrible Bosses forgatásáról jelentkezik

A Movielinenak köszönhetően megérkezett az első fotó a már többször említett Horrible Bosses című vígjátékból, melyben három jó barát megelégeli elnyomás alatt tartó főnöküket, és eltervezik, hogy kinyírják.

Colin Farrell a Horrible Bosses forgatásáról jelentkezik

Seth Gordon filmje 2011. július 29-én vonul be a nagyvásznakra, és Colin Farrellen kívül Jason Bateman, Kevin Spacey, Charlie Day, Jamie Foxx, Jennifer Aniston és Jason Sudeikis lesznek jelen.

2010. június 28., hétfő

Kevin Spacey is főnökösködik

Kevin Spacey is főnökösködik

A Variety tájékoztatása szerint a New Line megkezdte a tárgyalásokat Kevin Spaceyvel, hogy csatlakozzon a Horrible Bosses című vígjáték stábjához, Jason Bateman, Jason Sudeikis, Charlie Day, Colin Farrell, Jamie Foxx és Jennifer Aniston mellé.

A Seth Gordon (Négy karácsony) rendezésében készülő film három munkatársról szól, akiknek nagyon elegük van főnökeik viselkedéséből, ezért kieszelnek egy tervet a meggyilkolásukra, csakhogy ez nem várt katasztrofális eredményekkel jár.

A forgatás a jövő hónapban kezdődik.

2010. május 12., szerda

Szörnyűek ezek a főnökök

Szörnyűek ezek a főnökök 1

Tegnap érkezett a hír, hogy Colin Farrell lesz a Horrible Bosses (Szörnyű főnökök) című vígjáték egyik főszereplője, most pedig Jennifer Aniston, Jason Bateman és Charlie Day is csatlakoztak hozzá.

A film története három jó barátról fog szólni, akiknek elegük lesz munkájukból, és úgy döntenek, megölik főnökeiket. Jason és Charlie egyike lesz ezen két barátnak. Bateman karaktere egy ideig hisz abban, hogy a kemény munka majd meghozza eredményét, azonban miután Szörnyűek ezek a főnökök 2 elveszít egy rég várt előléptetést, főnökei ellen fordul. Day karaktere pedig valósággal vonzza a balszerencsét, míg a harmadik, egyelőre ismeretlen barát, aki igazi nőfaló, és nemes egyszerűséggel felmond, miután barátságos főnöke meghal, és helyére egy kevésbé kedves ember érkezik. Colin Farrell az egyik főnököt fogja alakítani, Jennifer Aniston pedig egy agresszív fogorvost, aki beleszeret Charlie Day karakterébe.

A filmet Seth Gordon fogja rendezni.

Filmnews.hu - Hírek egyenesen Hollywoodból