Április 1-jén Online debütál a Joost-on a Jackass 3.5, melyhez megnézhetünk egy posztert.
Végre mozikban Lars von Tier legújabb filmje, ami nem szégyenlősködik, bár ezt már a marketinganyagiaról is tudtuk. Hogy ki teszi zsebre?! Jó kérdés...
Nehézbombázó, igazi értékekkel teli dráma, ami nem egyszerű témát boncolgat, azonban ahogyan McQueentől már megszoktuk, brutálisan őszintén meséli el Northup történetét.
Richard Curtis megrendezte minden idők egyik legjobb romantikus vígjátékát, amelyben sztárparádé is helyet kapott, és hívhatnánk akár az új Woody Allennek is!
Martin Scorsese ismét figyelemreméltó filmet rendezett, amelyben filmet rendezett, amelyben Leonardo DiCaprio mindenkit lejátszik a vászonról, de Jonah Hill is őrültek kitesz magáért.
A legtöbben valószínűleg utálni fogjátok, én viszont azt mondom, hogy végre egy értelhető szamurájos film, ami remekül elszórakoztatott két órára.
A fesztivál kategóriákra bontott programja böngészhető végig, én pedig ismét sajnálom, hogy ezúttal sem sikerül kijutni, pedig lenne miért!
Az előzetes, amit még hatodjára is izgatottan néztem végig, mert mindig találtam benne valami újat. 2014 egyik legvártabb filmje!
Peter Jackson továbbra is egy zseni, Smaug pedig a legkarakteresebb sárkány, akit valaha láttunk a vásznon. A látvány káprázatos, a kalandok sorra követik egymás, mi kell még?!
Manapság már a Disney sem garancia semmire, de ezúttal annyira minőségi, varázslatos és meseszerű animációs filmet kapunk, hogy netovább!
Thor és Loki visszatérnek, egy tévés berkekben otthonosan mozgó rendező pedig megmutatja, hogy el tud bánni egy ekkora gigaköltségvetésű produkcióval is. A végeredmény szórakoztató lett!
Április 1-jén Online debütál a Joost-on a Jackass 3.5, melyhez megnézhetünk egy posztert.
Háromszor viccesebb. Háromszor hülyébb. Háromszor fájdalmasabb. A Jackass-srácok eddigi legeszementebb ámokfutásukkal térnek vissza. Jobb lesz, ha vigyázol, mert ezen a filmen úgy fogsz röhögni, hogy majd becsinálsz! Ezt garantálja Johnny Knoxville, aki görkorival a lábán megy szembe egy megvadult bikával, Bam Margera, aki elektromos sokkolók erdején vág keresztül vagy Steve-O, aki egy színültig töltött pottyantóson lovagolva hódítja meg az eget. Attól függően, hogy mennyire vagy bevállalós, választhatsz a film mozi- és bővített változata közül, amely telis-tele van olyan elképesztő felvételekkel, melyeket a filmszínházak már nem bírtak el. Szóval készülj fel az újabb hihetetlen és szókimondó őrültségre, melyet azok az idióták tálalnak, akiket úgy szeretsz – no persze, biztonságos távolból.
Hát, ezek bizony igazi állatok még mindig. Az előző két Jackass filmet is láttam, és azok szintén elég betegesek, de valahol meg mégiscsak az olcsó szórakoztatás nagyszerű példái. Alapjában véve nem vagyok az a minden nap vicces videókat nézegetős ember, de a Jackasst ki nem hagynám, ha már van egy ennyire őrült banda, aki még harmincon túl sem válik puhánnyá. Biztos vannak olyanok, akiket hidegen hagy a széria, de az MTV megfogta velük az Isten lábát.
Röhögésre felkészülni, amennyiben bírod az effajta, elég sokszor gusztustalan marhulásokat, ahol semmi sem tabu, mert ezek a srácok bizony nem riadnak vissza semmitől, ha egymás szívatásáról van szó.
A kamera belassítások bejövősek, és az ezer kép/másodpercnek köszönhetően minden apró reakciót tökéletesen átélhetünk. Ezen kívül minden produkciót körültekintően bemutatnak, semmiről sem maradunk le, mivel általában két kameraállásból is visszajátsszák nekünk az aktuális őrült cselekedetet. Ez megy 100 percen át, és az állatságok nagy részén jól szórakoztam, de került bele jó néhány olyan is, amit kimondottan nem tartottam viccesnek, ráadásul olykor ellaposodott a hangulat.
A 3D-ről nem tudok nyilatkozni, mert ez megmaradt nekem itthoni DVD-zésnek, bár kétlem, hogy sokat adott volna hozzá a 3D, szóval ennek kimondottan örülök, hogy nem kellett ilyenekkel terhelnem magam.
Kisebb listaszerű felsorolásban következnek a számomra legkedveltebb részek: A láthatatlan ember, a Jet Sky-s jelenet is nagyon zakkant, bár kicsit túlhypeolták a film előtt. A sugárhajtóműves ötlet nagyszerű és zsírul szemlélteti, mekkora erő lakozik egy ilyen gépezetben, de a lényeg, hogy hogyan hat egy emberre. A törpés kocsmás-verekedős jelenet szintén maradandó emlék, és mekkora poén, hogy nem tudták hova tenni a jelenlévők az ott történteket. A sokkoló sugárút önmagáért beszél, viszont szerencsésnek mondhatják magukat, mert mondjuk a bivalyos rész sem gyenge, de a főcím és a Lamborghini-s foghúzás és a zárójelenet sem igényel kommentárt.
A lényeg, hogy a srácok még mindig nagyon retardáltak, és nincs olyan dolog, amit be ne vállalnának, és Johnny Knoxville-t kimondottan bírom, mert hatalmas face. Az erős gyomor javasolt, ha fejedet adod rá, és az R-es korhatár besorolásnak is van jelentősége. Filmként nem igazán sorolható be, de olyan 10/6 mehet rá.
Az eredetileg az MTV zenecsatornán debütált Jackass szereplői örök kamaszok, akik idétlen tréfákkal teszik próbára társaik és önmaguk tűrőképességét. Fontos szerep jut a testnedveknek, a savas gyomortartalomnak és az ürüléknek, a szereplők törnek-zúznak, falnak mennek, borulnak, meztelenkednek és minél nagyobb a fejetlenség, annál boldogabbak. A 3D-s Jackass pedig a rajongók álma, hiszen most már minden trutymó egyenesen a néző arcába zúdul.
November 18-án, eredeti nyelven érkezik a hazai mozikba a Jackass 3D, aminek most itt a magyar plakátja.
Hatalmas siker Amerikában a Jackass 3D, több mint 50 millió dolláros nyitó bevétellel fölényesen maga mögé utasított minden más filmet. Az még hagyján, hogy a közönségnek tetszik, de a kritikusok is el vannak tőle ragadtatva, a Rotten Tomatoes internetes szaklap mindig finnyás ítészei 70 százalékos tetszési arányban méltatják. Abban mindenki egyetért, hogy förtelmes, ami a filmben történik, ám úgy vélik, hogy mindez rendkívül szórakoztató. Az eredetileg az MTV zenecsatornán debütált Jackass szereplői örök kamaszok, akik idétlen tréfákkal teszik próbára társaik és önmaguk tűrőképességét. Fontos szerep jut a testnedveknek, a savas gyomortartalomnak és az ürüléknek, a szereplők törnek-zúznak, falnak mennek, borulnak, meztelenkednek és minél nagyobb a fejetlenség, annál boldogabbak. Az egyik lelkes kritikus szerint a 3D-s Jackass a rajongók álma, hiszen most már minden trutymó egyenesen a néző arcába zúdul.
A jelenlegi tervek szerint hamarosan mozikba kerül idehaza a Jackass 3D!
Alig egy hetet kell várniuk az amcsiknak, hogy tódulhassanak mozi-termeikbe a Jackass 3D-re, és Johnny Knoxville nem tartotta vissza az infót, hogy decemberben, pontban karácsonykor érkezik a Jackass 3.5 DVD és Blu-rayen. Ez a kiadvány olyan új jeleneteket tartalmaz majd, amik a mozi-verzióban nem kaptak helyet.
Knoxville így fogalmazott a felturbózott kiadványról:
„Ember, lefilmeztünk egy csomó király dolgot. Sok jelenetet egyszerűen azért kellett kivágnunk, mert nem fért volna bele a játékidőbe. Szóval amilyen határt lehetett, mi túlléptük, nem fogtuk vissza magunkat szokásunkhoz híven. A Jackass 3.5 karácsonykor kerül a boltok polcaira.”
A hírt az MTV szállította, aki nem kötötte az orrunkra, milyen új részeket kapunk, vagy hogy 3D-ben készülnek-e piacra dobni a harmadik agymenést.
Múltkor már posztoltam nektek, hogy mire számíthatunk a Miramax és Disney stúdiótól, most pedig megérkezett a Paramount őszi felhozatala. Szintén csak rövid, listaszerű felsorolás következik, a legtöbb filmhez találsz anyagot a címkéken keresztül.
Waiting for Superman – USA limitált: szeptember 24. USA: október Idehaza: nincs infó
Védtelen gyermek (Case 39) – USA: október 1. Idehaza: megjelent DVD-n.
Jackass 3D – USA: október 15. Idehaza: nincs infó
Újabb parajelenségek (Paranormal Activity 2) – USA: október 22. Idehaza: október 21.
Megaagy (Megamind) – USA: november 5. Idehaza: december 16.
Ébredj velünk (Morning Glory) – USA: november 12. Idehaza: január 20.
The Fighter – USA: december 10. Idehaza: nincs infó
True Grit – USA: december 25. Idehaza: nincs infó
Nem olyan rég mutattam nektek az első képet, melyen Johnny Knoxville jetskyzik, most viszont itt az első Jackass 3D trailer a Myspacenek köszönhetően. Lássuk, mire számíthatunk a harmadik 3D-s kalandban!
Trailer:
Hé, te épp most a Jackass 3D legújabb poszterét nézed, amit a Geektyrant.com mutatott meg a téma kedvelőinek. Ma van a nagy este San Diegóban, és ebből természetesen az következik, hogy valaki ott kapta lencsevégre az október 15-én érkező újabb őrültséget. Johnny Knoxville itt már ugratott jetskijével, ha esetleg lemaradtál volna róla.
Szerintem mindenki ismeri az őrült és mindenre képes társaságot. Az MTV a Comic-Conon mutatta be az első képet, melyen Johnny Knoxville vágta nem kis fába jetskijét.
A Jackass 3D még valamikor idén kezdi meg hódítókörútját a tengerentúli mozikban az alábbi arcokkal: Bam Margera, Steve-O, Chris Pontius, Jason Acuña, Ryan Dunn, Dave England és Preston Lacy. Természetesen visszatér az első két rész direktora Jeff Tremaine a már megszokott posztjában.