2009. december 2., szerda

Jeremy Renner Sólyomszemről



November 30-án volt az Idependent Film Gotham Awards (Függetlenfilmes díjátadó), ahol Katheryn Bigelow filmje, a The Hurt Locker kapta a legjobb filmnek járó díjat, így jó eséllyel pályázhat a részvételre az Oscaron is ebben a kategóriában. A Superhero Hype weboldal szerint elég vad és őrült este volt, azonban egy rövid interjúra sikerült elkapniuk a film egyik főszereplőjét, Jeremy Rennert, aki, mint azt mi is írtuk a múltkor, az Empire magazinnak arról számolt be, hogy elképzelhető, hogy ő játszhatja majd Sólyomszemet a 2012-ben várható Avengersben. A Superhero Hype elsősorban arra volt kíváncsi, történt-e valami újabb fejlemény az ügyben az említett interjú óta? „Nem hallottam semmi újat a dologról a három héttel ezelőtti interjú óta. A legutolsó, amit tudok, hogy még mindig keresik a megfelelő rendezőt a filmhez, ugyanis ez egy olyan mozi lesz, ahol a direktornak is a legjobbat kell nyújtania. Egyelőre még Sólyomszemről is csak találgatnak, „legyen, ne legyen?”, nem akarnak addig komolyabban foglalkozni a dologgal, míg nincs meg a rendező, mert nem szeretnének úgy elé állni, hogy „tessék, itt a teljes stáb”. Elég nagy szerepe lenne a filmben Sólyomszemnek, gondolom, ezért sem akarják csak így rázúdítani a dolgot a majdani rendezőre, így inkább várnak. De a lényeg, hogy őket is érdekli a dolog és engem is, majd meglátjuk, összejön-e.” A weboldal munkatársai elmondták neki, hogy azon olvasók, akik látták őt a The Hurt Lockerben mennyire várják, hogy feltűnjön a filmben, azok közül pedig, akik eddig még nem látták a filmet, sokan a Sólyomszem hír hatására nézték meg. „Nekem is nagyon tetszik az ötlet, ugyanis Sólyomszem nem egy szuperhős, csak egy fickó, akinek kemény felszerelése van, így ezzel én is könnyebben tudok azonosulni. A Marveles srácok értik a dolgukat, elég csak megnézni a Vasembert, amit mikor néztem, azt gondoltam magamban, hogy a karakter teljesen elfogadható, és reális, szóval nagyon tetszett. Nagyon, nagyon ügyes srácok, ezért nagyon várom, hogy együtt dolgozhassunk, remélem, összejön majd.” Arra a kérdésre, hogy elkezdte-e már olvasni a képregényt, hogy képben legyen a karaktert illetően a következőket mondta: „Igen, de a filmben modernizálva lesz, nem a lila maszkos, harisnyanadrágos fickót láthatjuk majd, hanem egy laza, napszemüveges, inges pasas lesz. Sokkal modernebb lesz, és szerintem ez csak jót fognak neki tenni, mert király csávó lesz, nem egy nagy furcsa jelmezbe bújtatott fazon. Nem hiszem, hogy maguk a Marvelesek is ahhoz ragaszkodnának." Egyelőre tehát még semmi sem biztos, de reménykedhetünk, hogy Jeremy ott lesz Oscar-gálán a The Hurt Lockerben nyújtott alakításáért, és, hogy láthatjuk majd őt Sólyomszem szerepében.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Filmnews.hu - Hírek egyenesen Hollywoodból