2009. március 19., csütörtök

Elrabolva

Elrabolva (Taken)

Az utóbbi években az akciófilm műfaja jelentőse visszaesett. Messze nem készül már annyi, mint, mondjuk 10-15-20 évvel ezelőtt, mikor virágzott a műfaj. Persze, próbálkoznak azért most is, de igazán jó akciófilm csak kevés születik, leginkább Jason Statham filmjei talán, amikre mostanában mindenképp érdemes odafigyelnie. Meg az Elrabolvára. Ugyanis ez egy igazi kemény, tökös, pörgős, kicsit drámás akciófilm. Ráadásul a főszerepben nem egy akciósztárt láthatunk, hanem a sokoldalú és zseniális Liam Neesont, aki kicsit szerintem a férfi Meryl Sreep, abból a szempontból legalábbis, hogy bármit is játszik, az hiteles, és egyszerűen nem tud mellényúlni egyik szerepével sem. A film egyébként szinte teljes egészében az ő karakterére épül, úgyhogy szükség is van rá, hogy mindent beleadjon. A történetről röviden: Bryan Mills (Liam Neeson) régebben a kormánynak dolgozott, de már jó ideje visszavonult, és most igyekszik közelebb kerülni lányához, akit vállása óta szinte csak születésnapjain lát. Az egyik ilyen alkalom után pár nappal Kim (Maggie Grace) elhívja vacsorázni apját, hogy aláírja neki a papírokat, hogy így Párizsba utazhasson barátnőjével, Amandával (Katie Cassidy). Bryan másodjára ebbe bele is egyezik, azonban már a városba érve nagy baj történik a lányokkal, elrabolják őket. Bryan azonnal lánya után indul, mindössze 96 órája van, hogy megtalálja őt, és ennek érdekében semmilyen eszköztől nem riad vissza.

Összegzés: Ha belegondolunk, akár valós történet is lehetne, leszámítva a kicsit valótlan kivitelezést, de mindemellett a film nagyon működik, és nagyon üt, ez, pedig Liam Neesonnak köszönhető, aki végig a hátán viszi a mozit, de azért a mellékszereplőkről is tegyünk említést, bár sajnos elég kevés szerepük van. Maggie Grace a Lostból lehet ismerős, ahol Shannont alakította, és már ott látszott, hogy baromi jó színésznő, ezt itt is bizonyítja, az érzelemek minden jelentben látszódnak az arcán, és látszik, hogy beleéli magát a szerepbe, ami ugye nem mellékes, hiszen ez a színész dolga. Szintén öröm volt látni Katie Cassidyt, aki, pedig az Odaát című sorozat Rubyjaként lehet ismerős, sajnos a filmben nagyon rövid szerepe van, de, mikor ugrál a Hives Tick Tick Boom című dalára, az nagyon ott van!

Értékelés: Furcsa módon, szinte mosolyogtam a film nézése közben, egyszerűen annyira jó volt egy ilyen ütős akciófilmet a sok gagyi között. Liam Neeson megint bizonyított, és Luc Besson is, mert az ő sztorijából készült a film, ami eddig az év legütősebb, és ategóriáján belül messze legjobbja, úgyhogy simán 9/10.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Filmnews.hu - Hírek egyenesen Hollywoodból