A következő címkéjű bejegyzések mutatása: toplista. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: toplista. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 1., szerda

2013 legjobbjai by függő

sIdén durván harminc filmmel kevesebbet láttam, mint 2012-ben, de ettől függetlenül most sem volt könnyű dolgom. Ezúttal is két Top10-es listával jelentkezem: egyikben a popcorn mozifilmek gyűlnek, a másikban pedig szokás szerint a fesztiválos alkotások, hiszen ezek iránt is nagy érdeklődést mutatok.

Top10 - popcorn filmek:

Top10 - fesztiválos filmek:

Ezzel még nem ér véget a móka, hiszen megannyi kategória van, amivel érdemes foglalkozni, plusz nyilván az idei év sem telhet el úgy, hogy ne csúszna át valamilyen nagy várományos premierfilmje a jövő évre, példának A nimfomániást, a 12 év rabszolgaságot, az Amerikai botrányt, a Banks úr megmentését, vagy akár A pofon egyszerűt tudnám felhozni.

Az év feltörekvő színésznője: Marine Vacth

Az év feltörekvő színésze: Daniel Brühl

Az idei év legnagyobb csalódásai Top5: A Föld után, A Végzet Ereklyéi: Csontváros, R.I.P.D. – Szellemzsaruk, Lopom a sztárom, Turbó

Az idei év legjobb főgonoszai: Benedict Cumberbatch (Khan - Sötétségben - Star Trek), Leonardo DiCaprio (Calvin Candie - Django elszabadul)

Az év legrosszabb feldolgozása: Dredd

Az év legjobb drámája: A vadászat

Az év legjobb vígjátéka: A nyár királyai

Az év legjobb romkomja: -

Az év legjobb animációs filmje: Jégvarázs

Az év legrosszabb animációs filmje: Szörny Egyetem

Az év legjobb akciófilmje: Halálos iramban 6

Az év legjobb horrorfilmje: Démonok között

Az év legjobb kalandfilmje: A magányos lovas

Az év legjobb életrajzi filmje: Hajsza a győzelemért

Az év legjobb thrillerje: Isteni műszak

Az év legjobb sci-fije: Gravitáció

Az év leglezüllöttebb alkotása: Itt a vége

Az év legmeggyőzőbb látványvilágú filmje: Gravitáció

Az év legdepresszívebb filmje: A vadászat

Az év legjobb 3D-s filmje: Gravitáció

Az év legjobb filmje, amely tiszteleg a régi idők előtt: Gengszterosztag

Az év későn érő filmje: Fogságban

Az év legszebb DVD kiadványa: ezt az ipart végleg kinyírják, a kéké a jövő

Az év Blu-ray kiadványairól röviden: A hobbit: Váratlan utazás két lemezes slipcase-es verzióját sikerült zsákolni, ez szép is, jó is, és jó áron is volt. Amit viszont túlzásnak tartok, az Adamantium gyűjteményért 45 ropit kérni. Ha már szóba került a túlzás, A nagy Gatsby különleges BD-je is gyönyörű, de egy film egyszerűen nem ér meg 13-14 ezer forintot. Legalábbis ilyen magyar fizetésekkel szemben túlzásnak tartom. Persze jó, hogy egyáltalán van lehetőségünk ilyesmit magyar vonatkozással megvásárolni. Végezetül pedig két nagy várományos kéken: a Hajsza a győzelemért és az Adéle élete.

2013. október 6., vasárnap

Tarantino szerint A magányos lovas az év egyik legjobb filmje

THE LONE RANGER

A nép szerint A magányos lovas az idei év egyik legnagyobb buktája, amit borzasztó filmnek tartanak, hiába Johnny Depp a főszereplője. Nos, most, hogy bejelentették a DVD és a Blu-ray érkezését, Quentin Tarantino is nyilatkozott 2013 filmjeiről, és A magányos lovast az év egyik legjobb filmjének tartja.

Eddig így néz ki a Top 10-es listája:

  • Afternoon Delight
  • Before Midnight (Mielőtt éjfélt üt az óra)
  • Blue Jasmine
  • The Conjuring (Démonok között)
  • Drinking Buddies
  • Frances Ha
  • Gravity (Gravitáció)
  • A magányos lovas
  • This Is the End (Itt a vége)

Na, kedvet kaptatok valamelyikhez?!

2013. január 6., vasárnap

2012 legolvasottabb posztjai

Évvége-éveleje, toplisták, statisztikák, miegymás, de nézzük, hogy melyek voltak a legnépszerűbb posztok a filmnewson. Amire legtöbbet kattintottatok külső linkről érkezve.

2012 legolvasottabb filmértékelései:

És amire a legtöbbet kattintottatok összességében.

2012 legolvasottabb posztjai:

És a tizenegyedik azért fontos, mert a mobilról látogatók érték el

Az oldal látogatottsága az első és harmadik negyedév során gyarapodott, aztán visszaállt a régi kerékvágásba, bár utóbbi betudható a Google változtatásainak. Elvileg azóta módosítva lett néhány dolog, de aki esetleg szakértője a keresőoptimalizálásnak, és szívesen ellátna néhány hasznos tanáccsal, ne féljen tollat ragadni az oldal mailcímére.

2012 legjobb poszterei

Már tavalyelőttről is szerettem volna ilyen toplistát, így 2012 folyamán szorgosan gyűjtögettem, hogy mely poszterek sikerültek véleményem szerint a legjobban.

A lista ennél a témánál is tizenhárom címet számlál, azonban akad egy-egy olyan film is, amelynek több posztere is remekre sikerült. Következzen a tízes lista címekre bontva, linkelgetve, de a tovább mögött felsorakozik az a jó néhány poszter, hogy megspóroljak nektek egy csomó kattintást.

Top13:

+1 ráadás: Texas Chainsaw 3D - amikor a láncfűrész az arcodba vág

2012. december 31., hétfő

2012 legjobbjai by függő

Nos, megszületett a lista, nem keveset kotlottam rajta, és egyáltalán nem volt egyszerű dolgom, viszont néhány 'fájdalmas döntést' meghozva az alábbi kerekedett ki belőle…

Top10 - popcorn filmek:

Top10 - fesztiválos filmek:

Mielőtt írnám a kategóriákra bontott, még tetszetős idei filmek listáját, sajnos idén is akadnak olyan címek, amelyek nem jutottak el hozzánk időben, így azokkal jövőre találkozunk… Gondolok itt nagy hirtelen a Django elszabadul-ra, a The Man with the Iron Fists-re, az Ölni kíméletesen-re, vagy a Frankenweenie - Ebcsont beforr, és még sorolhatnám… The Master mondjuk.

Az év feltörekvő színésznője: Chloe Moretz

Az év feltörekvő színésze: Ben Whishaw

Az idei év legnagyobb csalódásai Top5: A Bourne hagyaték, A szellemlovas - A bosszú ereje, Hófehér és a vadász, Csatahajó, 21 Jump Street - A kopasz osztag

Az idei év legjobb főgonoszai: Tom Hardy (Bane - TDKR), Javier Bardem (Silva - 007 - Skyfall), Matthew Fox (Picasso - Alex Cross)

Az év legrosszabb feldolgozása: Az emlékmás

Az év legjobb drámája: Warrior - A végső menet

Az év legjobb romkomja: Amit még tudni akarsz a szexről

Az év legjobb animációs filmje: Merida, a bátor

Az év legrosszabb animációs filmje: Lorax

Az év legjobb akciófilmje: The Expendables - A feláldozhatók 2

Az év legjobb horrorfilmje: Ideglelés Csernobilban

Az év legjobb kalandfilmje: John Carter

Az év legjobb életrajzi filmje: J. Edgar

Az év legjobb thrillerje: Alex Cross

Az év legjobb sci-fije: Prometheus

Az év leglezüllöttebb alkotása: Vadállatok

Az év legmeggyőzőbb látványvilágú filmje: Felhőatlasz

Az év legdepresszívebb filmje: Shame - A szégyentelen

Az év legmesésebb filmje - fej-fej mellett: Tükröm, tükröm és A leleményes Hugo

Az év legjobb 3D-s filmje: Pi élete

Az év legjobb filmje, amely tiszteleg a régi idők előtt: 007 - Skyfall

Az év későn érő filmje: Magic Mike

Az év két legjobb vígjátéka: Men in Black - Sötét zsaruk 3, Alkonyat: Hajnalhasadás - 2. rész

Az év legszebb DVD kiadványa: volt ilyen? Maximum szép slipcase-es jut eszembe.

2011. december 30., péntek

2011 legjobbjai by függő

Ismét öregebb lett az oldal egy évvel (és én is), bár most itt nem is ez a lényeg, hanem, hogy milyen filmeket láthattam idén, és melyek voltak annyira kiemelkedőek, hogy belekerüljenek az idei év legjobbjai közé. Végigfutottam felhozatalon, és csúnyán rádöbbentem, hogy nálunk még be sem mutattak egy csomó esélytest. Köztük A tetovált lány, a Sherlock Holmes 2 – Árnyjáték, A leleményes Hugó, a Hadak útján, a J. Edgar, a My Week with Marilyn vagy mondjuk a Suszter, szabó, baka, kém. Ezek még simán kitúrhatnak egyéb alkotásokat.

Néhány napja egyik éjjel rangsorolgattam fejben a címeket, és arra jutottam, hogy nem fair a Drive-ot egy lapon említeni a Fast Five-val, vagy mondjuk a Super 8-al, mert nem egy a célközönség. Ebből kiindulva úgy döntöttem két Top10-be szedem őket: az elsőben a szélesebb érdeklődésre számot tartó, azaz 'popcorn' mozifilmek, a másodikban pedig a fesztiválos filmek kerülnek felsorolásra.

Top10 - popcorn filmek:

Super 8

Halálos iramban: Ötödik sebesség

X-Men - Az elsők

Amerika Kapitány: Az első bosszúálló

Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész

Vasököl

Pénzcsináló

Warrior

Thor

Mission: Impossible - Fantom protokoll

+1 Majmok bolygója - Lázadás

Top10 - fesztiválos filmek:

Drive - Gázt!

A segítség

Melankólia

Az élet fája

A nyugtalanság kora

Martha Marcy May Marlene

Rumnapló

Fertőzés

The Tempest

Éjfélkor Párizsban

Az év feltörekvő színésznője: Jessica Chastain

Az év feltörekvő színésze: Ryan Gosling

Az idei év legnagyobb csalódásai Top5: A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken, Verdák 2, Tintin kalandjai, Csizmás, a kandúr, Conan, a barbár

Az év legjobb drámája: A segítség

Az év legjobb romkomja: Őrült, dilis, szerelem.

Az év legjobb animációs filmje: Rango

Az év legjobb akciófilmje: Halálos iramban: Ötödik sebesség

Az év legjobb horrorfilmje: Don't Be Afraid of the Dark

Az év legjobb thrillerje: Álmok otthona

Az év legjobb sci-fije: Lopott idő

Az év leglezüllöttebb alkotása: Rumnapló

Az év legmeggyőzőbb látványvilágú filmje: Halhatatlanok

Az év legdepresszívebb filmje: Melankólia

Az év leggeekebb filmje: Paul

Az év legaranyosabb filmje: Larry Crowne

Az év legjobb 3D-s filmje: talán a Transformers 3

Az év legjobb filmje, amely tiszteleg a régi idők előtt: Féktelen harag

Az év későn érő filmje: Álomháború újranézve a rendezőit, 9/10 simán.

Az év két legjobb vígjátéka: Förtelmes főnökök, Másnaposok 2

Az év legszebb DVD kiadványa: The Expendables - A feláldozhatók

Sajnos időhurokba szorulva a 127 óra sem a tavalyi felhozatalban nem szerepelt, sem az ideiben, de mindenképpen említést érdemel. Jövőre egyébként úgy fogom összeállítani a listát, hogy azok kerülnek bele, amiket 2012-ben mutattak be Magyarországon.

2010. december 31., péntek

2010 legolvasottabb filmértékelései

Először is mindenkinek Boldog Új Évet Kívánok, és olvassatok ilyen bőszen jövőre is, mint idén, mert az elmúlt egy évben háromszorosára nőtt a napi olvasók száma, ami egyértelműen a Ti érdemetek.

Kisebb statisztika jellegű Top10, vagyis nézzük, melyik értékelésre kattintottatok legtöbbet külső hivatkozáson keresztül:

  1. TRON: Örökség (Tron: Legacy)
  2. Gru (Despicable Me)
  3. Fekete hattyú (Black Swan)
  4. Utódomra ütök (Little Fockers)
  5. Harry Potter és a Halál ereklyéi 1. rész (Harry Potter and the Deathly Hallows: Part 1)
  6. Így neveld a sárkányodat (How to Train Your Dragon)
  7. Narnia krónikái: A Hajnalvándor útja (The Chronicles of Narnia: The Voyage of the Dawn Treader)

2010. december 26., vasárnap

2010 legjobbjai by függő

Lassan itt az évvége, ami nem telhet el toplista nélkül, szóval nézzük, szerintem melyik filmek adták idén a legjobban. Három részemről nagyon várt filmhez még nem volt szerencsém, ezek a 127 Hours, A félszemű (True Grit) és a The Fighter, melyek lazán közbeszólhatnak és kiszoríthatják a lista másik három helyezettjét. Eme pár sor alatt a Top10-es lista összegzi az év szerintem legjobbra sikerült alkotásait, illetve a tovább mögött folytatódik pár címmel kategóriákra bontva.
TOP10:

2010. január 2., szombat

2009 legjobb 10 filmje szerintem

Függő a minap már közzé tette saját 10-es listáját a tavalyi év legjobb filmjeiből, most pedig itt az enyém is, érdekesség, hogy a összesen két közös pont van bennük.

1. Becstelen Brigantyk (Inglourious Basterds)
2. Karácsonyi ének (A Christmas Carol)
3. Tiszta napfény (Sunshine Cleaning)
4. Julie és Julia- Két nő, egy recept (Julie & Julia)
5. Megtört ölelések (Los abrazos rotos)
6. Egy kis gubanc (In the Loop)
7. Holdhercegnő (The Secret of the Moonacre)
8. Másnaposok (The Hangover)
9. Zombieland
10. Poligamy

2009. december 30., szerda

2009 legjobb filmei szerintem

  1. Avatar
  2. Becstelen Brigantyk (Inglourious Basterds)
  3. Közellenségek (Public Enemies)
  4. Másnaposok (The Hangover)
  5. Watchmen – Az őrzők
  6. X-Men kezdetek: Rozsomák (Farkas) (X-Men Origins: Wolverine)
  7. Fel! (Up)
  8. Star Trek
  9. Terminátor – Megváltás (Terminator: Salvation)
  10. Transformers: A bukottak bosszúja (Transformers: Revenge of the Fallen)
   +1. District 9

Filmnews.hu - Hírek egyenesen Hollywoodból