2010. március 18., csütörtök

Értékelés: Légió (Legion)

 Légió

Az angyalok az Úr parancsát követve hajlandóak bármire. A világ teremtője megelégeli az emberi bűnök kiapadhatatlanságát, elveszíti az emberiségbe fektetett összes hitét, és úgy dönt, elküldi az angyalok légióját a Földre. A Gabriel vezetésében álló sereg váratlan ellenállásba torkollik a halandók oldalára átállt Mihály arkangyal személyében, aki a Mojave sivatagban rekedt pár emberrel egyetemben közösen veszi fel a harcot a légióval. Mihály már tudja, hogy a túlélők között lévő állapotos fiatal hölgy meg nem született gyermeke lehet az emberiség utolsó reménye.

Maga a film alapjául szolgáló történet nem lett volna rossz, de meglátszott, hogy egy kezdő rendezővel van dolgunk, és ami nem sok bizakodásra ad okot, hogy a szóban forgó direktor, Scott Stewart fogja levezényelni a Priest című filmet is. Az effektekkel gondunk nem igazán lehet, bár nem kellett sok belőlük, de amit kiviteleztek teljesen korrekt lett. Tetszett az angyalok megvalósítása, és nem voltak rosszak a megszállt emberek támadásaik sem, bár a nagyiba ültetett gonosznál húzogattam a szemöldököm, de az már az én bajom.

Olykor kissé az Odaát (Supernatural) feelingje fogott el, bár abból szívesebben ismételnék részt, mint ezt újranézzem. Szereplők közül, akivel megint csak nem voltam megelégedve, az Dennis Quaid. Csak nekem unalmas már, hogy mindenhol ott van?! A két főszereplő, Paul Bettanyval és Lucas Blackkel egyáltalán nem volt rossz érzésem, hozták a megfelelő figurát. Aki még kellemesen hatott rám, az a Narancsvidékből is ismert Willa Holland, és de jól állt neki a szerep.

Egy kis akció került bele, talán egy picit több nem ártott volna meg, de nem tudott magával ragadni, egy közepes film, amit egyszer bőven elég látni. Szóval azt a minimális jót összegyűjtve, amit leírtam 10/6, és mentségére szóljon a filmnek, hogy viszonylag végigvezetettnek mondható.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Filmnews.hu - Hírek egyenesen Hollywoodból